Nincs, vagy alig lesz a kisgyermekes szja-visszatérítésnek kiszorító hatása az év végi rendkívüli befizetéseknél - erről tájékoztatták a Grantist az adójóváírásos megtakarítási megoldásokat nyújtó pénzintézetek.
A politikus panasszal élt a gyanúsítás ellen, és ügyvédje, Varga István elmondta, most a bizonyítékokra várnak, ezek áttanulmányozása után tehet részletes vallomást a védence.
Az Európai Központi Bank 13:45-kor ismerteti kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy mi lesz a sorsa a jegybank nagy összegű pandémiás eszközvásárlásának. Christine Lagarde elnök 14:30-kor tart sajtótájékoztatót. Az eseményekről ebben a hírfolyamban számolunk be.
Minden olyan kötelezettségét fel kell mondania év végéig a tatabányai önkormányzatnak, ami a lakosság tájékoztatását szolgálja Magyarné Kocsis Andrea fideszes képviselő javaslata miatt.
Nincs még egy olyan klasszikus sminktermék a világon, mint a piros rúzs - egyszerre szexis és elegáns, ráadásul minden egyes sminket feldob! Most nagy szelektálás után kiválogattuk az általunk legjobbnak tartott vörös színú rúzsokat a 2021-es sminkszezonból!
December 15-től nem alkalmazhatóak az oltatlan pedagógusok. A kötelező oltás miatt 3-5000 pedagógus eshet ki a rendszerből, amelyből már eddig is mintegy 2 ezer tanár hiányzott - mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az ATV Startban.
Hazánkban is vannak olyan szokások, amelyek a szilveszterhez, az újévhez kötődnek. Azonban a világ számos táján rendelkeznek az emberek olyan hagyományokkal, amelyeket nem hagynának ki az életükből, nehogy balszerencséjük legyen a következő esztendőben. Ebben a cikkben arról olvashatsz, hogy egyes országokban milyen hagyományok teszik színesebbé az
Egy disztópikus világban Detroit a bűntől, korrupciótól mélyen átitatott város, ahol bűnözők uralják az utcákat, ahol naponta halnak meg rendőrök, az egész rendőri szervezet képtelen rendet tartani. A hasztalan küzdelembe belefásult rendőrök ráadásul sztrájkra készülnek. A hatalmas pénzzel és hatalommal rendelkező magáncég, az OCP veszi át a rendőr
Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év eleje jól indult, nem voltunk messze a 2020-as, sőt a 2019-es számoktól sem, ami nagy dolog, hiszen egy világjárvány […] A A j
Az ajándékozottnak mindig a számára legértékesebb ajándékot adjuk, fűszerezve egy csipet luxussal. Főszerepet adunk a figyelmességnek és összhangba hozzuk egy csipetnyi kényeztetéssel, és a tökéletes összhang létrejön. Ebben értékes társ a Drhazi.
Az internet kezdőlapjának is hívott közösségi platform egyelőre fű alatt kezdte meg az egyeztetést az amerikai tőzsdefelügyelettel a lehetséges parkettre lépésről.
Az egyik legnagyobb független multicloud szolgáltató bejelentette első budapesti irodájának megnyitását. Az első évben a vállalat több tucat munkahelyet szeretne teremteni Magyarországon a felhőmérnöki, tanácsadási, valamint a kapcsolódó szolgáltatási és adattudomány területeken.A Cloudreach teljes körű felhőalapú informatikai átalakítási szolgálta
Az adózók felkészülése, saját rendszereik, könyvelési programjaik kifejlesztése céljából a NAV tervezeti formában közreadta a 22HIPAK jelű kötegelt helyi iparűzési adóbevallás nyomtatványképét, a mezőkhöz tartozó közös azonosítókat.
Egy ingatlanfejlesztő közjegyző előtt tett nyilatkozatot arról, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt, a főpolgármester tudtával, kiajánlotta értékesítésre a Városházát - jelentette ki a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője csütörtökön Budapesten.
Petro Porosenko volt ukrán elnök váratlanul megjelent a megújult parlamenti tévécsatorna, a Rada televízió élő adásában, és kisebb botrányt rendezett - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál csütörtökön.
Kiderült, hogy kiknél lehet a leggyakoribb a tünetmentes koronavírus- fertőzés, hozzávetőlegesen 40 százalék a teszttel megerősített koronavírus-fertőzését tünetek nélkül átvészelők aránya.
Decemberben - több mint egy év után, a Munka Törvénykönyvének megfelelően - újra egy összegben kapták meg fizetésüket a dunaújvárosi vasmű dolgozói. Pénteken bruttó 100 ezer forint jutalmat is kapnak és egy szerdán körbeküldött vezetői levélből kiderült: jövőre 10%-os béremelésben részesülnek a munkavállalók. Úgy tudjuk, hogy minderre a kapacitások
A várakozásokkal ellentétben, több mint három év óta először kamatot emelt a Bank of England. A váratlan kamatemelés hírére a font erősödni kezdett a dollárhoz képest.
A svéd attitűdök nagyon szélsőségesek a világ többi részéhez képest, a helyi nyilvánosságot eluralta a relativizmus és az iszlám szélsőség tolerálása – vallja Johan Lundberg, a Stockholmi Egyetem professzora, aki az MCC meghívására adott elő Budapesten. Interjúnk!
Az elektromos autózás térnyerése mellett külön öröm, amikor egy V8-as modellről számolhatunk be Önöknek. A mostani cikkünk témája pedig egy nem is akármilyen V8-as, ugyanis a Ford Mustang eddigi legvadabb verziójának, a 760 lóerős Shelby GT500-nak a még tovább paprikázott kiviteléről lesz szó, amely a GT500KR nevet kapta – sokatmondóan a „King of T
A parlament keddi ülésén 17 agrártárgyú törvénymódosításra került sor, így például a földforgalmi törvény, az erdőgazdálkodási törvény és a családi gazdasági törvény is módosult.
Az Európai Központi Bank ma ismertette kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogya jegybank megszünteti eddigi legnagyobb hatású eszközvásárlási programját, a PEPP-et. A döntés nem tekinthető meglepetésnek, a legnagyobb kérdés az volt, hogy milyen eszközzel fogja biztosítani a jegybank az átmenetet a kötvénypiacon. Erre is talál
Egy kínai férfi elkábította barátnőjét, majd amikor az elaludt, felhúzta a szemhéját, hogy a telefonjának arcfelismerő rendszere feloldja a készüléket. 7,7 millió forintnak megfelelő összeget utalt magának.
Rendhagyó dalszerzőtábort szerveztek ősszel a Balaton partján hazai zenészeknek. Az itt készült demókat most közzé is tették, limitált ideig bárki meghallgathatja az alkotótábor zenei eredményét.
Elfogott a rendőrség két egészségügyi dolgozót, akik valótlan tartalmú védettségi igazolványokat állítottak ki, illetve a megszerzésükben működtek közre - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Jogász Egylet együttműködési megállapodást kötött. A két szervezet a jövőben kölcsönösen segíti egymást és egymás tagságát az agráriummal, élelmiszeriparral kapcsolatos jogi kérdésekben.
ByeAlex eddig legtöbbször szókimondósága és kimértsége miatt került reflektorfénybe. Most azonban kedves gesztussal akart örömet szerezni barátnőjének.
Emlékszel még a gyerekkorodra, amikor izgatottan vártad december 24-ét, hogy vajon mit hoz neked a Jézuska a karácsonyfa alá? Emlékszel, hogy írtál neki levelet a kívánságaidról, és drukkoltál, hogy kiérdemeld azt, ami leginkább a szíved vágya volt? Felnőttként már tudjuk, honnan érkeznek az ajándékok, és ráébredünk arra is, hogy a karácsony varázs