Dukai Regina tegnap Instagramon jelentette be a hírt, miszerint eljegyezték. Regi évek óta féltve őrzi a magánéletét, de arra már több alkalommal utalt, hogy boldog párkapcsolatban él.
Közeleg az év vége, ilyenkor sokan készítenek számvetést: a sikerekről, kudarcokról munkában és magánéletben egyaránt. Megszoktuk már, hogy a szociális elvárásrendszer körülöttünk sikerre, teljesítményre, pénzre alapozza a boldogságot, és az egyénnek állandóan azzal kell foglalkoznia, hogy ezeket kielégítse. De mindezeket lehámozva vajon mi az, ami
A Magyar Termék védjegyeket használó cégek száma már elérte a kétszázat, a védjegyes termékeké pedig megközelítette az ötezret. A hazai termékek népszerűsítésére ez évben 35 áruházlánci akció jött létre. Idén először augusztusban megrendezték a Hazai Termékek Hónapját, valamint a védjegyhasználók és a kereskedők bevonásával jelenleg is tart az a ka
Úgy vélem, hogy az EUB és az uniós jogrend fennmaradása nemcsak az uniós jog elsőbbségen, hanem az EUB döntéseinek teljességén és minőségén múlik. A nemzeti alkotmánybíróságok ebben rendkívül fontos szerepet játszanak, ezért elengedhetetlen, hogy az EUB állandó dialógust alakítson ki velük – véli Christopher Vajda, az Európai Unió Bíróságának volt
A két nép lelkében született barátság, a magyarok és lengyelek szövetsége történelmi távlatokban is párját ritkítja. Közös a hitünk, küldetésünk, megannyi vihart együtt vészeltünk át és mindig számíthattunk egymásra.
Nem gyárt több A380-at az Airbus, az utolsó új gépeket a héten szállítják az Emiratesnek – írja a BBC Business. Az égi óriás, az Airbus A380 nem vonul teljesen vissza,
A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésük során sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
Hivatalosan is elindították a Fudan Egyetem magyarországi létrehozása ellen és az álláskeresési járadék folyósítási idejének megháromszorozása érdekében kezdeményezett népszavazás kiírásához szükséges aláírások összegyűjtését az ellenzéki pártok - számol be az MTI.
Új filmmel jelentkezik az Az ember, aki mindent tudott készítői, Dan Kwan, Daniel Scheinert. Megérkezett az Everything Everywhere All at Once előzetese.
A Városháza-ügy nem került szóba az interjúban, de azt elmondta a főpolgármester, hogy nem sikerült reális klímacélokat kitűznie, és hogy Pest megye tehénlepényként terül el Budapest körül.
A közleményben a felújításról azt írták, a burkolatok visszabontásával járó, a vázszerkezeteket is érintő munkák sikeresen befejeződtek. Az elmúlt hónapokban a két kocsi mellett a Sikló vasúti pályája is teljeskörűen megújult - tették hozzá. Úgy folytatták, hogy a korábbitól eltérő méretű sínek beépítése a jármű vészfékrendszerének módosítását is m
A legújabb kutatások azt mutatják, hogy míg a delta inkább a tüdőre fókuszál, addig az omikron a hörgőkre. Ezért is terjed rohamosabban, mint a koronavírus előző mutánsai.
Napok óta kering a sajtóban a hír, miszerint az eddig esélyesnek mondott Trócsányi László lehet jövőre Áder János köztársasági elnök utódja, aztán az is kijött, hogy mégsem.
A második negyedév végén 1627 darab nyilvános, elektromos autókat kiszolgáló töltőállomás volt az országban, amelyek interaktív térkép formájában is megtekinthetők a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal oldalán - tájékoztatta a Mekh legfrissebb negyedéves statisztikai jelentésében csütörtökön az MTI-t.
Nem okoz kisebb kórházi terhelést az omikron, mint a korábbi vírusvariánsok, nem ez hozza el a megváltást a járványban. Gyorsabban terjed és nagy százalékban kikerüli a vakcinákat – írja a Népszava egy dán kutatásra hivatkozva.
Az elmúlt években viszonylag enyhe volt a tél Magyarországon, az idei előrejelzések szerint azonban idén zordabb időjárásra számíthatunk. A téligumi-szettet ugyan már 7 fok alatt fel kell szerelni, adódhat olyan helyzet, amikor ez sem elég a biztonságos autózáshoz.
10-en jelentkeztek az EP-frakció 9 fős vezető testületébe, éppen csak a magyar jelölt maradt le róla. A háttérben a déli és az északi államok közötti versengés van a csoport irányításáért. A szerdai kudarc ellenére az EP-alelnöki pozíciójában megerősíthetik a DK politikusát.
Nem csak idősekről, nem csak időseknek szól adásunk. A felkészülés az öregedésre ugyanis magzati korunkban kezdődik, gyermekeink gondolkodásmódját pedig mi, szülők alakítjuk. Tanulni azonban sosem késő: életünk delén túl is megtalálhatjuk küldetésünket. Ez ugyanis az egyik kulcsa a boldogságunknak, idősen és fiatalon is. Prof. Dr. Bagdy Emőke klini
Ranvir Singh angol újságíró, tévés műsorvezető egy nála 18 évvel fiatalabb férfi mellett találta meg a boldogságot. A szerelmesek a napokban vállalták fel a kapcsolatukat.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Húsba Vágó Tények” címmel ingyenes online kiadványsorozatot készített, azzal a céllal, hogy – tudományos alapú információkkal – eloszlassa az állattenyésztést és az állatitermék-előállítást övező tévhiteket.
November végén egy angyalföldi nyugdíjas egyesület meghívására az időskori párkapcsolati problémákról tartottam előadást. A beszélgetésekből kirajzolódó kép teljesen más lett, mint amit elsőre gondolnánk: a 60 év feletti emberek ugyanis egyáltalán nem arról beszéltek, hogy a kapcsolatban a teljes demokrácia a jó. Hanem mi? – tehetjük fel a kérdést.