A koronavírus-világjárvány miatti korlátozások teljesen megváltoztatták a vírusos megbetegedések szezonalitását. Az intézkedések feloldása több vírus egyidejű megjelenését okozta - közölte a Magyar Gyermekorvosok Társasága.
A befektetési alapokban kezelt vagyon 0,1 százalékkal, 7 milliárd forinttal csökkent novemberben, így a hónap végén 7659 milliárd forintot kezeltek a Bamosz-tagok - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).
Nem mindennapi évaddal folytatódik a Bajnokok és a Kihívók örök harca. Ezúttal az egykori játékosokból álló csapatok küzdenek meg egymással, Novák Zalán és Kempf Zozo is visszatérnek többek között.
Oltással és az arcmaszkok használatával reagált a lakosság a pandémia újabb hullámára, a legóvatosabbak az idősek, akik kerüli a tömegközlekedést, a kézfogást , a fiatalok a legfelelőtlenebbek.
Amióta Lengyelországban élek, még nagyobb büszkeséggel tölt el, hogy magyar vagyok. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy ha bármikor ha megemlítem, honnan jöttem, az emberek pozitívan, szeretettel bánnak velem, úgy, ahogyan más országokban sosem tapasztaltam. Sokan tudnak pár kifejezést is magyarul, s persze a jól ismert „lengyel, magyar két jó barát,
Napi Emelkedéssel kezdte a szerdai kereskedést az OTP árfolyama, de nem sikerült végül 17000 forint fölé visszazárni, mérsékelt gyengülés lett a nap mérlege 16845 forintos zárással. A technikai képen egyelőre nem változtatott, de a pozitívra forduló nemzetközi piaci hangulat még támogathatja az árfolyamot a hét hátralevő részében. A 17000 fölé viss
Napi Mérsékelt esést hozott a tegnapi kereskedés a MOL árfolyamában, jelentős izgalmak nélkül zárt 2420 forinton a papír. Ezzel továbbra is a 200 és 20 napos mozgóátlagok között keresi az irányt a jegyzés, az innen érkező kimozdulásra várunk, ami meghatározhatja a folytatást. A letörés 2300 felé, míg a felfelé elmozdulás 2550-hez indítaná az árfoly
Eduard Heger szlovák kormányfő támogatja a kötelező oltás bevezetését. „Az irány adott, mi pedig követjük” – reagált arra a kérdésre, hogy szorgalmazni fogja-e a kötelező oltást. A kormány közben úgy döntött, enyhíti a járványügyi intézkedéseket. December 17-étől, csak este 8 és reggel 5 óra között lesz érvényben kijárási korlátozás, a vakcina mege
Szinte már elképzelni sem tudjuk, hogy milyen volt a pár évvel ezelőtti merev munkavégzési morál a legtöbb cégnél. Persze az úttörők már évekkel korábban elkezdtek a munkavállalók egyéni igényeire koncentrálni, mind az irodaházak környezetét, mind a szolgáltatásokat, vagy akár a munkavégzés helyét illetően. Ami korábban unikális jelenség volt, az m
Szerdán kapták kézhez az ellenzéki pártok vezetői a legújabb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatást, amit már az új, összefogott kampányközpont rendelt meg - írta meg a 444.hu. A számok alapján brutálisan vezet a Fidesz az összefogással szemben.
Megjelentek a Magyar Közlönyben a rendeletek. Hivatalosan is megvan a minimálbér, a garantált bérminimum és a közmunkás bérek emelésének időpontja és pontos összege.
Orgiák, őrült partik, sztárok látogatásai, szigorú titoktartási szerződések és végeláthatatlan mítoszok, amikről most újra beszélni kezdtek. Miről is van szó? Nos, Hugh Hefner Playboy-villájáról, a bűn templomáról, amiről most az egyik nyuszilány tálalt ki.
Napi 8400 forinttól távolodott a Richter árfolyama szerdán, a támaszról emelkedve zárt 8535 forintnál, maradva a szűkülő háromszögben. A felpattanást akkor hihetjük el, ha sikeresen kilép az alakzatból a papír és ezzel áttöri a 8600 forintos szintet, illetve az itt található 50 napos mozgóátlagot. Ezzel nyílna lehetőség a 8800 forintos érték teszte
Rengeteg változás történt Tolvai Reni énekesnő életében. Megtanult profin sminkelni, megvált több mint húsz kilótól, ontotta magából a nagyszerű dalokat és egy sminkkollaborációval is előrukkolt. Az elmúlt időszak történéseiről, a sikereiről a GLAMOUR január-februári számában mesélt nekünk az énekesnő, most pedig más exkluzív titkokat is megoszt.
Az elmúlt évek messze legalacsonyabb szintjére csökkenti a földgáz biztonsági készlet mértékét egy friss ITM-rendelet azért, hogy az így felszabaduló, olcsóbban beszerzett gázból segítse azoknak a fogyasztóknak az ellátását, akik jogosultak a rezsicsökkentéssel védett egyetemes gázszolgáltatásra – derül ki a Magyar Közlöny egyik friss rendelkezéséb
Az autópiacot a bizonytalanság fogja jellemezni még 2022-ben, a beszállítói alkatrészhiány továbbra is sújtani fogja az ágazatot, amely várhatóan 2023-ra stabilizálódik - mondta Németh Balázs, a Porsche Hungaria Kft. (PH) ügyvezető igazgatója.
A dél-koreai vállalat hamarosan bemutathatja legújabb készülékeit, köztük a Samsung Galaxy A53 5G készüléket. Mutatjuk, hogy eddig mit tudunk róla. A Samsung Galaxy A53 5G okostelefont, valamikor a következő év első felében mutathatják be. Tippelők szerint, csak úgy, mint az előd modell, márciusban érkezhet meg, ami valószínűleg ismét sláger termék
Az olimpiai ezüstérmes, világ-, és Európa-bajnok nyíltvízi úszónk megnyerte a 2021-es Világkupa-sorozatot, bónuszként az utolsó, Abu-Dzabiban tartott versenyen 65 ezer dollárt is kapott.
A földkárpótlási jogszabály elfogadásával megnyugtatóan rendeződhet a Rozmaring Mezőgazdasági Termelőszövetkezet működési területén kárpótlásra váró személyek helyzete – közölte Nagy István agrárminiszter az új törvény parlamenti elfogadása kapcsán.
Napi Stagnált a szerdai kereskedésben a BUX árfolyama, a Richter erősödését a MOL és az OTP esése ellensúlyozta, így érdemi elmozdulás nem érkezett az indexben. Az 50000 pontos lélektani érték így többnyire sértetlen egyelőre, de a szentiment érdemben a 20 napos mozgóátlag áttörésével fordulna pozitív irányba. Amíg erre nem kerül sor, addig inkább
A beoltottak száma 6 200 040 fő, közülük 5 914 603 fő már a második oltását is megkapta, 3 043 950 pedig már a harmadik oltást is felvették. 5298 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 213 318 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 144 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 37 376 főre emelk
A Kia Sportage vadonatúj generációja már korábban bemutatkozott, ám az árakat mindeddig nem ismerhettük. Ezúttal a dél-koreaiak két variánst álmodtak meg: az először bemutatkozó változat mellett elkészítettek egy kifejezetten az öreg kontinens számára szánt kivitelt. Mielőtt bárki nagy meglepetésre számítana: nem sok változás van a korábban már lát
Azonnali áfacsökkentést követel a Jobbik elnöke, mivel elmondása szerint már szinte luxusnak számít a hétvégi bevásárlás a magas árak miatt. Ezért is kér mindenkit a „Stop drágulás” kampány aláírására.
Az OPUS GLOBAL Nyrt. 23,8 milliárd forintos adózott eredményt ért el konszolidált szinten idén az első háromnegyedévben, ami a tavalyi ugyanezen időszakhoz képest 20,8 milliárd forintos eredményjavulás - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett IFRS szerinti jelentésében.
Már két hete elérhető az első magyar törzsvásárlói kriptovaluta, a BVC Token. A digitális fizetőeszköz kezdeti értékéhez képest a csúcsponton 13 000 százalékos növekedést ért el, s mostanra 130-szorosára nőtt az árfolyama. Ez azt jelenti, hogy az első holderek között akad olyan, aki egy pizza árát befektetve akkora hozamra tett szert, hogy ma egy h
Hamilton hozta be (illetve pontosabban rajta keresztül hozták be) a Forma-1-be a politikát. Ugyanazok, akik a legnépszerűbb játékot, a labdarúgást is igyekeznek ezzel tönkre tenni.
Ő készítette fel 2000-ben a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei, Horváth Gábor kvartettet, akárcsak négy évvel később, amikor megvédték az olimpiai bajnoki címüket.
Hazánkban a hólánc nem kötelező tartozék télen, de időjárástól és útviszonytól függően előfordulhat, hogy „Hólánc használata kötelező” táblát látunk egy-egy útszakaszon, ami azt jelzi, hogy a járműnek (gépkocsi, mezőgazdasági vontató, lassú jármű) legalább egy hajtott tengelyén hólánccal kell felszerelni a gumiabroncsokat, ezért erősen ajánlott bek
A Toyota szerint gyártási számok tekintetében rekord erősségű lesz a január, a japán autógyártó az előzetes tervek szerint mintegy 800 ezer darab járművet gyártana le 2022 első hónapjában.
Interjút adott a volt miniszterelnök, amiben elmondta azt is, mit érdemes megőrizni az Orbán-kormány művei közül, mi a választás tétje és milyen esélyei vannak az ellenzéknek.