A túl sok hús fogyasztásnak a globális környezetszennyezés mellett egészségügyi kockázatai is vannak. A vörös és feldolgozott húsok, valamint a tartósított élelmiszerek fogyasztása, de a cukorban gazdag étrend is összefüggésbe hozhatóak a cukorbetegséggel, a szív- és érrendszeri betegségekkel és a rákos megbetegedésekkel is egyaránt.
Országosan már több mint 200 bázisállomáson érhető el a Telenor 5G-szolgáltatása, az új technológiát használják is a szolgáltató ügyfelei: a hónapról hónapra növekvő 5G-n zajló adatforgalom 2021 októberében meghaladta a 35 ezer gigabytot (GB) - közölte a mobiltársaság az MTI-vel.
Lassult az OECD tagállamainak együttes gazdasági növekedése az idei harmadik negyedévben az előző negyedévvel összevetve. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján szereplő adatok szerint a GDP-növekedés 1,1 százalék volt a szeptember végével záródott három hónapban, kisebb a három hónappal korábbi 1,7 százalék bővülésnél
Valódi az a felvétel, ami egy nagymacskáról készült Kiskunhalas keleti városrészén - állapította meg a rendőrség az elsődleges vizsgálatok alapján. A rendőrséggel dolgozó szakemberek szintén azon a véleményen vannak, hogy egy fekete párduc lehet a videón.
Tagadja bűnösségét a terrorizmussal vádolt kecskeméti fiatal, V. Kende. Ügyvédje azt állítja, az az énje nem a valódi, hanem csupán a virtuális énje volt az autista és skizofrén vonásokat mutató Kendének.
Mindeddig nem érkezett egyértelmű válasz arra, hogy az omikron variáns egy újabb, ötödik hullámot hoz magával, vagy a járvány végét vetíti előre. A kutatások eredményei megoszlanak a tekintetben, hogy az új variáns által okozott tünetek enyhébbek-e vagy hasonlóak, mint a delta variáns esetében. Mindeközben a világ gyógyszergyártói lázasan dolgoznak
Még több mint két hét van hátra a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozatok kitöltésére, de már beérkezett a félmilliomodik VISSZADO-nyilatkozat. Az adóhivatal december 31-ig még mintegy 250 ezer szülő nyilatkozatát várja - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Egyiptomnak újabb 200 ezer vakcinával segítünk, ezáltal az eddig nyolc országnak küldött magyar vakcinaadományok száma meghaladja a 2,5 milliót - jelentette be szerda reggel a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Az összeg május óta halmozódik, utoljára 2008. 38. hetében vitte haza egy szerencsés játékos az akkori rekordnak számító főnyereményt, a 2.958 milliárd forintot.
Kóbor János 78 évesen távozott az élők sorából, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művészt az egész ország gyászolja. Búcsúztatóját élőben fogják közvetíteni.
Az ország egyik legismertebb színésze, Rudolf Péter 2020 óta a Vígszínház igazgatója. Egy álma vált valóra, amikor kinevezték az intézmény vezetőjének, és bár határozott elképzelése van arról, mit hogyan szeretne csinálni, fontosnak tartja az elődeihez való tiszteletteljes viszonyulást is.
Az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási Program őszi ültetési időszaka alatt 19 megyében, összesen 514 településen 14 ezer sorfa elültetésére került sor - közölte Nagy István tárcavezető. A legtöbb faültetés Vas megyében zajlott, második helyen Győr-Moson-Sopron megye, míg harmadikon Borsod-Abaúj-Zemplén megye szerepel. A Program
Mindenkivel megesett már, hogy volt egy nagyszerű ötlete közvetlenül elalvás előtt, majd másnap reggelre már el is felejtette azt. Egy új tanulmány szerint ennek oka van.
Nagyon egyszerűen készíthetünk ünnepi tortákat. Nem kell cifra hab, színes marcipán, de még dekorcukor sem. Elég egy kis porcukor a tetejére, persze a megfelelő formában szórva.
Tagadja bűnösségét a terrorizmussal vádolt kecskeméti fiatal, V. Kende. Ügyvédje azt állítja, az az énje nem a valódi, hanem csupán a virtuális énje volt az autista és skizofrén vonásokat mutató Kendének.
Újabb négy héttel meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt novemberben ismét elrendelt korlátozásokat Hollandiában - jelentette be a miniszterelnök kedd este.
A legnagyobb élelmiszer-áruházaknak februrától kötelező felajánlaniuk az élelmiszerárut a minőségmegőrzési időtartamuk lejárta előtt legalább 48 órával az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) részére - döntött az Országgyűlés az élelmiszerláncot szabályozó törvény keddi módosításával.
A koronavírus-járvány újabb hullámai tovább erősítették az online kereskedelem szerepét. Az 55 év alattiak többsége idén már elsősorban az interneten vásárol be az ünnepekre – derül ki az EY 16 000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. Leginkább a fiatalabb, Y és a Z generáció tagjai tervezik, hogy többet költenek majd karácsonykor
Szerda reggel 368 közelében kezd a forint az euróval szemben, ez minimális elmozdulást jelent kedd estéhez képest. Pedig tegnap napközben a 365-öt is megközelítette a jegyzés miután az MNB ismét megemelte az alapkamatot és bejelentette kötvényvásárlási programjának leállítását. Azonban a jelek szerint ez sem tudta hosszabb távon erősíteni a forinto
A Nestlé és a Tesco idei összefogásának köszönhetően a közös promóció eredményeként a két cég 10,1 millió forinttal támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját. Az ősszel meghirdetett jótékonysági akciójuk keretében a Nestlé a szeptember 30. és október 13. között a Tesco áruházakban eladott Nestlé termékek értékének 1 százalékát ajánlotta
Az Európai Bizottság 2022 januárja és júniusa között 50 milliárd euró összegű hosszú lejáratú kötvényt bocsát ki a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítás finanszírozása céljából, amit rövid lejáratú uniós kincstárjegyek egészítenek majd ki - közölte a brüsszeli testület kedden.
Meghaladta a 800 ezret a koronavírusban elhunytak száma az USA-ban, és ami még szomorúbb, hogy ebből 200 ezer haláleset a vakcinák rendelkezésre állását követően történt – számol be a hírről a The Guardian.
Mivel a Bika jegyében lévő Hold a Halak-Neptunusszal, a Bakban lévő Plútóval és a Vénusszal zár be délutánig barátságos fényszöget, a pénz megszerzése és az élvezetek állnak ranglistád első helyén. Hűséges, megbízható vagy, de élvezed, ha márkás ruhában járhatsz és nagyvonalúan bánhatsz a pénzzel. A Hold délután quadrát fényszögbe kerül a Jupiterre