Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A The Times of Israel című angol nyelvű hírportál szerint jelenleg Izraelben 55 esetben azonosították az omikron vírusváltozatot, s közülük harminchatan Angliából, Franciaországból, az Egyesült Államokból, az Egyesült Arab Emírségekből, Dél-Afrikából, Fehéroroszországból, Magyarországról, Olaszországból és Namíbiából érkeztek az országba. A felsoro
A 2022-es országgyűlési választások előtt az ellenzéki pártok háza táján már gőzerővel folynak az előkészületek. Egyre több szó esik egy esetleges politikai fordulat lehetséges következményeiről, hiszen a hatalom új gyakorlóinak megannyi politikai, jogi, gazdasági aknával kell majd számolniuk, amelyeket a NER egy tucat év alatt szisztematikusan elá
A zeneszerző-énekes és családja is megfertőződött, felesége súlyos állapotba került, egy héten át aggódott Mónikáért, miközben köhögési rohamokkal, legyengülten küzdött ő is a betegséggel szemben.
Azok, akik csak fertőzés vagy csak oltás által találkoztak a vírussal, kevésbé erős antitestekkel rendelkezhetnek, mint azok, akik meg is fertőződtek és be is oltatták magukat.
Szeretnél egyszer belépni egy életnagyságú mézeskalács házikóba? Kerested már valaha a Mikulás irányítószámát? És tudtad, mire jó a fagyöngy azon kívül, hogy jól mutat a karácsonyi dekoráción? Gyere, mesélünk kicsit.
A karácsonyi időszakban megugró internetes vásárlások biztonságát fenyegető csalókra hívta fel a figyelmet, és az online fizetések biztonságának jelentős növelésére osztott meg javaslatokat az it-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. szakértője a cég szombati közleményében. Csizmazia-Darab István arra figyelmeztetett, hogy kellő körültekintés nélk
Egyre nagyobb igény mutatkozik a mediációs technikák elsajátítása iránt, az iskolák kapuin belül és természetesen azon kívül is. Míg a mediátorképzések hazánkban jópár éve elérhetőek, pedagógusok számára akkreditált képzés egészen eddig nem volt. A hiánypótló oktatási modul kialakításáról és fontosságáról a program egyik ötletgazdájával, trénerével
A Nemzet Színésze és a még ma is népes rajongótáborral rendelkező énekesnő Keleti Márton Fuss, hogy utolérjenek című 1972-es zenés vígjátékában játszott együtt. A történet szerint karaktereik egymásba szerettek, románcuk pedig egy csókban teljesedett volna ki, csakhogy a jelenet nem épp úgy sikerült, ahogy azt a stáb várta.
Egy kelenföldi toronyház 14. emeletéről vetette le magát egy férfi, éppen egy kétgyerekes anyára, Erzsébetre zuhant. Mindketten szörnyethaltak. A tragédiát a nő két kisgyereke is végignézte, apjuk néhány perccel később érkezett. A gyászoló család próbálja újraépíteni az életét, főleg, így karácsony közeledtével.
A köztársasági elnök testőreit is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel. A meglepő, hogy nem külföldi titkosszolgálatok tették ezt, hanem állítólag a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei egy belső konfliktus miatt.
A koronavírussal fertőzött szülők az inkubátorokba szerelt webkamera segítségével tarthatják a kapcsolatot koraszülött gyermekükkel a Semmelweis Egyetemen.
A Fed története legnagyobb hibáját követhette el azzal, hogy átmenetinek minősítette az inflációt – mondta a CBS-nek Mohamed El-Erian. Az Allianz szakembere szerint itt az ideje, hogy az amerikai jegybank visszaszerezze az irányítást az infláció felett, erre szerdán lesz is alkalma.
A NATO hivatalosan is vonja vissza azt a döntését, amely szerint Ukrajna és Grúzia a jövőben a katonai szövetség tagja lesz majd - ezt követeli Moszkva cserébe azért, hogy visszahívja az ukrán határnál felvonult százezer katonáját. Kijev szerint viszont ha engednek Putyinnak, az csak növelni fogja az orosz elnök étvágyát.
Kóbor János halála megrendítette Demjén Ferencet, ugyanakkor azt vallja, muszáj előre nézni, és lezárni ezt a veszteségekkel és fájdalmakkal teli időszakot.
Az, hogy kinek mennyi ideig van szüksége a gyógyszeres kezelésre, egyénileg, a szakorvosi konzultációk alatt dől el. Sok esetben élethosszig tartó terápiára van szükség, ám vannak kivételek. Dr. Békési Gábor PhD-val, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistájával vettük sorba a lehetséges kivételeket.
Pozitív lett vasárnap Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök koronavírus-tesztje - jelentette be az elnöki hivatal, hozzátéve, hogy Ramaphosa karanténba vonul, teendőit pedig egy hétre David Mabuza alelnök veszi át.