NAPI Egy lassan lefelé tartó tendencia látható a Nike részvényeinek az árfolyamában, miután ismét megérintette a grafikon a 177.00 dolláros ellenállást. A középső Bollinger-szalag támasza már elesett, de egyelőre nem látszik olyan intenzitásúnak az esés, hogy az EMA(50)-es mozgóátlag támaszát is áttörje az árfolyam. Visszapattanás esetén komolyabb
NAPI Nem sikerültek különösebben érdekfeszítőre az utóbbi néhány nap a sárga nemesfém árfolyamában: az EMA(50)-es mozgóátlag alá szorulva oldalazik a grafikon, és egyelőre nem látszik az az impulzus, ami ebből az oldalazásból ki tudná lendíteni az árfolyamot. Egy jelentősebb dollárgyengülés átlendíthetné a holtponton a nemesfémet, kérdéses azonban,
Az addig egyenletesen lassuló vakcinázás az oltási akció utolsó hetének első napján látványosabbat fékezett. Utána kicsit összeszedték magukat a számok, de összességében a korábbi tendencia kitartott a harmadik hét végéig: az akció elejének erős kezdése után csökkenés, csökkenés, csökkenés.
Régen elmúltak már azok az idők, amikor a műfenyő egy szépnek cseppet sem nevezhető karácsonyi kiegészítő volt. 2021 az élethű, nagyon praktikus, gyönyörű, nem utolsó sorban pedig fenntartható műfenyők éve.
Még több dolog derült ki arról a két betegről, akik Magyarországon elsőkánt diagnosztizáltak a koronavírus omikron variánsával. Közzétették, hol kaphatták el a betegséget.
Többet vásárolnak az emberek azokon a városi területeken, ahol visszaszorították a gépjárműforgalmat a Tiszta Városok Kampányban végzett elemzés szerint - közölte a Levegő Munkacsoport szombaton az MTI-vel.
NAPI A 83.00 dolláros szint áttörése után megtorpant a Micron árfolyama, de egyelőre nem nevezhető aggasztónak a helyzet, hiszen nincsen komolyabb csökkenés az árban, inkább csak egy oldalazás látható. Ami viszont biztató, hogy a piac pesszimizmusa ellenére képes zöld napokat produkálni a papír, így egyértelműen komoly erő lehet a részvény mögött.
Kötelezővé tenné a kormány, hogy a 100 milliárd forintot meghaladaó nettó árbevételű élelmiszer-kiskereskedők a minőségmegőrzési időtartam lejárta előtt legalább 48 órával karitatív szervezeteknek vagy az újonnan létrehozandó Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.-nek felajánlják. Emellett emelkedne a kiskereskedelmi adó mértéke az adóalap 100 mill
Novemberben rekordmértékben emelkedtek éves bázison a nagykereskedelmi árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői közleménye alapján.
December 10-én elindult a 21. síszezon Bukovelben, a magyar határtól 230 kilométerre található síterepen. A nyitóhétvégén a 16 ülőliftből 12 már működik is. A 75 kilométeres pályarendszernek egyelőre nagyjából a negyede nyitott meg, főképp kék pályák. December közepén nagyobb havazás várható a Kárpátokban, ezután fokozatosan nyitják majd meg a piro
Az új variáns, az omikron által okozott betegség tüneteit egyre nehezebb azonosítani, mert elsősorban a náthához hasonlítanak. Vannak azonban tipikus jelei, hogy az új mutánssal van dolgunk.
David Lynch filmjei képi költemények. A rendező olyan sajátos hangulatú, szürreális világot képes teremteni, amelybe nem szívesen lépünk be, de mégis olyan erejű vonzalmat érzünk irányába, hogy muszáj megtennünk. És ha már benne vagyunk, nem feltétlenül érezzük magunkat komfortosan, mert nem ismerjük a működését, a szabályait, a viszonyrendszerét.
Jövő nyáron tervez minket lenyűgözni John Legend Budapesten, amelyet európai turnéja keretein belül érint. A többszörös Grammy-díjas amerikai soul-R&B előadó pár hónap múlva érkezik.
Franciaországnak fontos a hazaszeretet, és a többi országgal az egymás iránti tisztelet – mondta Emmanule Macron Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatóján.
Már Magyarországon is megjelent az omikron! Európában már közösségi terjedést mutat az omikron variáns, így várható volt, hogy nálunk is megjelenik ez a törzs
A francia elnök budapesti vizitjén Orbán Viktor kormányfővel való találkozása előtt meglátogatta Heller Ágnes filozófus sírját és virágot helyezett el.
Eddig még egyszer sem fordult elő a Bajnokok Ligája történetében akkora hiba, hogy egy egyenes kieséses szakaszt újra kelljen sorsolni. Most megesett ez a baki, a második sorsolás után azért jó néhány csapat fellélegezhetett.
A home office többek között megváltoztatta a szállodai vendégek viselkedését, a munka és a szabadidő sokkal kevésbé válik szét térben és időben - a Crowne Plaza Hotels and Resorts nemzetközi tapasztalatai alapján. A kihívásokkal teli adventi időszakra reagálva, a Váci úti Crowne Plaza Budapest egy újdonsággal készült a szállóvendégek számára.
Kozma utcai központi Holokauszt Emlékműnél Emmanuel Macron főhajtással emlékezett a vészkorszak magyarországi áldozataira, ahol emlékkövet helyezett el – adta hírül a Mazsihisz.
Míg a CIB Private Banking az idén, október végéig egy százalékkal tudta növelni a 2020 végén 3096-os ügyfélkörét, addig a kezelt vagyon 14 százalékkal növekedett – tájékoztatott Dócs János, a CIB Private Banking igazgatója.
Az ellenzéki együttműködés hat pártja közül négy már megnevezte jelöltjeit a közös listához, de még kivár a legnagyobb szereplő, a DK, valamint a Jobbik. Nem tudni, mi lesz Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt hetedik frakciójának a sorsa. Összeszedtük, mit lehet eddig tudni a közös listállításról.