2021. december 12. vasárnap

dec. 12
8:27
Hollandiában koronavírust árultak online (Mandiner)
A férfi azért árulta a „koronacsomagokat”, hogy az emberek megfertőzhessék magukat gyógyultsági igazolvány későbbi kiváltása érdekében.
dec. 12
8:27
Deák Dániel: Eddig sem Gyurcsány kampányolt Márki-Zaynak, hanem fordítva (Magyar Nemzet)
Az elemző szerint Gyurcsány hátradőlhet, hiszen övé lesz a legtöbb befutó hely a listán, ő marad a baloldal vezére.
dec. 12
8:27
Sarkvidéki hódító útra indultak a kardszárnyú delfinek (Magyar Mezőgazdaság)
Az intelligens csúcsragadozók egyre messzebbre merészkednek északon a sarkvidéki tengeri jég visszahúzódása miatt, és tovább maradnak olyan régiókban, ahol korábban csak a nyári időszakban tudtak életben maradni.
dec. 12
8:33
A hidrogén jelentheti a sportautók jövőjét? (autopro)
Bemutatkozik a Toyota új tanulmányautója, a hidrogén belső égésű GR Yaris.
dec. 12
8:33
„Talán túl korán érkeztem” (Demokrata)
A Szépművészeti Múzeumban 2022. február 13-ig látogatható tárlat a nagy elődök helyett ezúttal az utódokra koncentrál.
dec. 12
8:33
A szeretet ereje (Demokrata)
Nem mindegy, milyen lelkülettel állsz a betegekhez – mondta a Budaörsi Triatlon Klub Egyesülettől az Országos Mentőszolgálathoz igazolt Vanek Ákos.
dec. 12
8:45
Történelmi lépés részese vasárnap a Rex Kutyaotthon (Infostart)
A Rex Kutyaotthon Alapítvány jótékonysági adománygyűjtésével startol el itthon december 12-én az élő értékesítés technológiája, egy magyar startupnak köszönhetően.
dec. 12
8:45
Induljon el hamarabb: fakidőlés miatt késésekkel, pótlóbuszokkal kell számolni két vasútvonalon (Blikk)
Vasárnap hajnaltól két vasútvonalon is fennakadásokra kell számítani fakidőlés miatt - közölte a Mávinform az MTI-vel vasárnap reggel.
dec. 12
8:45
Aggasztó hír érkezett: autóbalesetet szenvedett a magyar válogatott focista (Metropol)
Szalai Ádám állapotáról és a baleset részleteiről egyelőre nem lehet tudni részleteket, de az biztos, hogy a szombat délutáni, Bayern München elleni meccsen nem lépett pályára.
dec. 12
8:45
Fa dőlt a felsővezetékre több helyen is (hirado.hu)
Vasárnap hajnaltól két vasútvonalon is fennakadásokra kell számítani.
dec. 12
8:45
Eszméletlen mértékben megnőtt az okostelefonok iránti kereslet az elmúlt 10 évben (Portfolio)
Az elmúlt tíz évben 700 millióról 6,3 milliárdra emelkedett az okostelefon-előfizetések száma, a teljes mobil adatforgalom pedig 260-szorosára nőtt - derül ki az Ericsson Mobility Report 2021 tanulmányából.
dec. 12
8:45
Advent 2021: ezért rózsaszín a harmadik gyertya az adventi koszorún (Pénzcentrum)
A Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésének napjáig, december 25-éig tartó advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyi előkészület ideje. A szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig az eljövetel kettős értelmében: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és má
dec. 12
8:45
Jakab Péter így néz ki disznóvágás után (ATV)
Kiderült, nem is Orbán, hanem a Jobbik elnöke ment szombaton disznóvágásra.
dec. 12
8:45
Neked is szükséged van rakodógépre? (Agroinform)
Legyen az bármilyen típusú, alacsonyabb vagy magasabb árfekvésű, Apróhirdetés rovatunkban biztos, hogy megtalálod.
dec. 12
8:45
Hazatért a kórházból Fittipaldi (m4sport.hu)
Köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette őt.
dec. 12
8:45
Minden nőnek kötelezővé tenném a botoxot - jelentette ki Keleti Györgyi (BorsOnline)
Lakatos Levente író a heti beszélgetős podcastjának legújabb epizódjában Keleti Györgyit látta vendégül, akivel nyakig elmerültek a plasztika világában.
dec. 12
8:45
A kis Bella még rámosolygott az édesanyjára, majd örökre lehunyta a szemét (Life)
A 4 éves kislány hosszú szenvedés után hunyt el rákban. Utolsó kívánsága az volt, hogy találkozhasson a Mikulással: a nagy találkozás után két nappal örökre lehunyta a szemét.
dec. 12
8:45
„Eszel te rendesen?!” – A testszégyenítés nem csak a túlsúlyos embereket érinti (WMN)
„Csontokkal csak a kutyák játszanak. Elöl deszka, hátul léc. Biztosan anorexiás” A vékony embereket is rengeteg bántás éri, erről ír vendégszerzőnk, aki maga is érintett:
dec. 12
8:45
A biológiai növényvédelem nyitott kapukat dönget, a megoldások már adottak (Agrárágazat)
A hatóanyag-kivonások okán a konvencionális növénytermesztők is keresik a növényvédelmi megoldásokat.
dec. 12
8:45
Megbüntette az RTL Klubot és a TV2-t a hírközlési hatóság (Mandiner)
Összesen több mint 8 millió forintra büntették meg a két szolgáltatót.
dec. 12
8:45
A jobboldali előny töretlen, és Márki-Zay nem tudja megelőzni a baloldali politikusokat (Magyar Nemzet)
LikeFight: A Fidesz gyorsan rendezte sorait, Orbán Viktor és a jobboldali véleményvezérek is erősödtek
dec. 12
8:51
A srebrenicai vérengzésről szóló film lett a legjobb európai (Infostart)
Sir Anthony Hopkins is kapott díjat.
dec. 12
8:51
Brutális, 100 km-es széllel csap le a hóvihar, aki teheti, maradjon otthon (Háziállat)
Riasztást adtak ki a vasárnapi havazás miatt több megyére is. Vasárnap a Dunántúlon és az északkeleti területeken viharossá fokozódik az északi szél. A legerősebb széllökések akár elérhetik a 100 kilométeres sebességet is, a hóval borított nyugati-északnyugati tájakon, kiváltképp Veszprém megyében a viharos szél hófúvást okozhat. A déli óráktól egy
dec. 12
8:51
Felismernéd? Így néz ki most a Taxi kétbalkezes rendőrje (Promotions)
Már 23 év eltelt a Taxi című francia akció-vígjáték bemutatója óta, de az Émilient alakító színészhez kegyes volt az idő.
dec. 12
8:57
Két vonalon is késnek a vonatok ma reggel (Portfolio)
Vasárnap hajnaltól két vasútvonalon is fennakadásokra kell számítani fakidőlés miatt - közölte a Mávinform az MTI-vel vasárnap reggel.
dec. 12
8:57
Kiderült, mit gondol Kim Cattrall a Szex és New York folytatásáról (Ripost)
A héten debütált a Szex és New York folytatása, azonban az egykori sikersorozat egyik ikonikus alakja nélkül megy tovább a történet.
dec. 12
8:57
Bohár Dániel: Átadták a rakpartot, csak használni nem lehet (Mandiner)
Ez annyira Gelgelyes…
dec. 12
8:57
Azt javasolja a fiataloknak, hogy menjenek el külföldre (Magyar Nemzet)
Szikora Melinda a koreaiak elleni remélhetőleg szép búcsúról is beszélt.
dec. 12
8:59
Koronavírust tartalmazó fiolákat árult az interneten egy férfi (Magyar Nemzet)
A holland pénzügyőrség elfogta a hirdetőt, aki legális gyógyultsági igazolványhoz jutással reklámozta termékét.
dec. 12
9:03
Bige László ismét az agrárminiszter célkeresztjében (Menedzsment Fórum)
Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy bárki nyerészkedjen a magyar gazdákon, hiszen így nemcsak a vidéket sodorja nehéz helyzetbe, hanem egész Magyarországot is - jelentette ki az agrárminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban.
dec. 12
9:03
Fegyelmezettebb a színpadon, mint a magánéletében Kautzky Armand (BorsOnline)
A színpadi szereplés akkor hatásos, amikor a színész koncentrált és kellőképpen érzékeny – vallja a Jászai Mari-díjas színművész, Kautzky Armand. A Rozmaring pillanatok a családnak-podcastban a viccelődés etikettjéről beszélgetett, amelyben megosztotta a hallgatókkal, ő mire figyel minden alkalommal, amikor a közönség elé lép.
dec. 12
9:09
Időjárás: riasztást adtak ki a legtöbb megyére, óvatosan közlekedjen ma! (Blikk)
Viharos szél söpör ma végig az országon, különösen a Dunántúlon, helyenként hófúvást is okozhat. Több órás napsütésre is számíthatunk, a lesz eső és helyenként hó is.
dec. 12
9:09
Jön a mindent eldöntő Forma-1-es futam - sport a tévében (Infostart)
Madridi derbi, utolsó magyar meccs a női kézilabda-vébén, téli sportok - ez mind a programban.
dec. 12
9:09
NAV-tájékoztató: az EU kedvezményes származási szabályrendszere (Adózóna)
Az EU preferenciális (kedvezményes) származási szabályrendszere címmel tájékoztatót jelentetett meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
dec. 12
9:09
Luca napja: mit ünneplünk december 13-án, milyen népszokások kapcsolódnak hozzá (Pénzcentrum)
A Gergely-naptár bevezetése előtt december 13., azaz Luca napja volt az év legrövidebb napja, így számos népszokás, hagyomány fűződik hozzá. A legismertebb talán a Luca széke, a kifejezést az igen lassan készülő dolgokra szokták használni. Az MTVA Sajtóarchívumának anyagát közöljük.
dec. 12
9:09
Nem indult jól a reggel a MÁV-nál - itt kell késésekre számítani (ATV)
Vasárnap hajnaltól két vasútvonalon is fennakadásokra kell számítani fakidőlés miatt - közölte a Mávinform az MTI-vel vasárnap reggel.
dec. 12
9:09
Itt vannak a legfrissebb számok a koronavírus áldozatairól és az új fertőzöttekről (Life)
A világon 269 728 230 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 301 408 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban 269 168 292 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 295 491 volt.
dec. 12
9:09
Hidrogénnel akarja csökkenteni az üzemanyagfüggést a kormány (Autószektor)
Steiner Attila, körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár hozzátette, a hidrogén előnye, hogy nem csak egy energiahordozó, hanem abban is segíthet, hogy más energiákat hidrogén formájában tároljanak. Példaként a megújulóenergia-termelést említette, ahol a tárolás még nagy kihívást jelent, de a hidrogén se
dec. 12
9:11
A keresztényellenesség megáll a magyar határnál (ATV)
A kereszténység a legnagyobb kisebbségben élő vallási közösség világszerte – jelentette ki a Spirit FM Magyarország segít! című műsorában Azbej Tristan.
dec. 12
9:15
Legyünk ma nagyon óvatosak, brutális időjárásra kell számítanunk (Metropol)
Vasárnap egész nap felhős időre kell számítani, ráadásul az óriási szél és a hófúvás miatt veszélyesek lehetnek az utak is, vezessünk nagyon óvatosan.
dec. 12
9:15
Merre tartanak a gumiabroncsok? Megúszható lesz a gumicsere? (Autónavigátor)
Aki most a gumishoz megy, ami természetesen erősen ajánlott, már amennyiben még nem kerültek fel az évszaknak megfelelő abroncsok, az
dec. 12
9:15
Etikett szabályok, amiket minden nagybetűs nőnek ismernie kell - Te mennyit tudsz? (Femcafe)
Ma már ezek egyre kevésbé ismertek, azonban a valóságban így kellene viselkednünk. Nem sokan ismerik ezeket a szabályokat, te vajon kivétel vagy? Lássuk!
dec. 12
9:15
Boldog lehet a webshopok karácsonya (vg.hu)
A szakértők szerint a napokban csúcsosodó karácsonyi forgalom hasonlóan kedvezően alakul, mint a Black Friday hetében.
dec. 12
9:15
Oroszlán Szonja végre elárulta, miért nem lett operaénekesnő (BorsOnline)
Ismét összegyűjtöttük a hét legjobb beszólásait.
dec. 12
9:15
Megfejtették, miért híznak el azok, akik abbahagyják a dohányzást (Magyar Nemzet)
A Nature című tudományos lapban bemutatott tanulmányban válaszoltak a tudósok.
dec. 12
9:15
Hamis oltási igazolások miatt irtotta ki az egész családját a vakcinaellenes német apuka (Mandiner)
Egy, az oltásokat a holokauszthoz hasonlító szekta tagja volt.
dec. 12
9:17
Sok karácsonyi angyal gondoskodik Böjte Csaba árváiról (Magyar Nemzet)
A gyerekek levélben írhatják meg három kívánságukat a karácsonyi angyalnak, aki ezek közül legalább egyet teljesít.
dec. 12
9:21
Most megnézheted a Terminátor 2 alternatív befejezését, ami mindent megváltoztatott volna (Promotions)
A Terminátor 2. alternatív befejezése teljesen kizárta volna a folytatások lehetőségét, ami utólag belegondolva nem is lett volna akkora baj.
dec. 12
9:21
Kincses Krisztina: Körkörös pusztaságok (Mandiner)
Meddig szabad tűrni az evangélium meggyalázását, Jézus kigúnyolását, a keresztyén tanítások átformálását?
dec. 12
9:24
Kiadták a veszélyjelzést: ítéletidőre lehet számítani (Háziállat)
Az erős szél veszélye miatt csaknem az egész országra adott ki figyelmeztetéseket vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett néhány megyében hófúvásra, más megyékben havazásra is figyelmeztetnek. Az MTI-hez szombaton elküldött veszélyjelzésük szerint Nógrád megye kivételével az egész országra figyelmeztetést - Veszprém megyére másodfo

Keresés