2021. december 11. szombat

dec. 11
16:12
Márki-Zay Péter szerint nem kell minimálbér (hirado.hu)
Márki-Zay Péter azt is mondta: szerinte az elmúlt évek jelentős minimálbér-emelkedése nem a Fidesznek köszönhető.
dec. 11
16:12
Még idén befejeződnek a Tokaji Erzsébet királyné Tisza-híd felújítási munkái (ProfitLine)
Korlátozás nélkül lehet szombattól közlekedni a Tokaji Erzsébet királyné Tisza-hídon, azonban az év végéig útpályán kívüli munkák még várhatóak, 2022 tavaszán pedig a hídfőket és a támfalakat a városképhez illő kőburkolattal látják el - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szombaton az MTI-vel.
dec. 11
16:12
Belenéztünk a varázsgömbbe és megláttuk a jövő részvényeit (Portfolio)
Amíg az utóbbi bő másfél évben a tőzsdéken összeségében szárnyalt a részvények többsége, addig az ennek az előszobájában lévő startup-ok világában is hatalmas növekedés zajlott le. Soha ennyi dollármilliárdokat érő privát cég nem volt a technológia és a gyors növekedés világában, mint most. Sőt, a CB Insights piackutató cég gyűjtése szerint 35 olya
dec. 11
16:12
Golovin: "minden technikai hibát és labdaeladást nagyon gyorsan kihasználnak" (m4sport.hu)
A dél-koreaiak nyitott védekezésére készül a magyar válogatott.
dec. 11
16:12
Negyven év, negyven dal, negyven előadó (Magyar Nemzet)
A tavaly megjelent Bajnok & Zefi 40 című lemez anyaga mellett negyven esztendő rockklasszikusai harsannak fel a Mobilmánia karácsonyi nagykoncertjén.
dec. 11
16:14
Új híd épülhet Budapesten! - Nagy változás jöhet a két legnépesebb kerület életében (Portfolio)
Elkészültek a Rákosrendező fölötti hídról és a kapcsolódó úthálózatról szóló tanulmánytervek, amelynek alkalmából tervismertető fórumot tartottak pénteken – derül ki a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) közleményéből. Az eseményen többek között a BFK vezérigazgatója, Vitézy Dávid ismertette az elképzeléseket, amelyek azért kiemelt jelentőségűek, hi
dec. 11
16:14
Csapatmunka és egy „őrületes” kör: Verstappen előtt nincs lehetetlen (m4sport.hu)
Tökéletesen működő csapatmunka, és egy elképesztő, hibátlan kör – Max Verstappen és a Red Bull a lehetetlennek tűnőt valósította meg az abu-dzabi pole-lal.
dec. 11
16:18
A gyermekvédelmet támogatják a magyarok és nem a genderideológiát (Metropol)
A felnőtt magyar lakosság túlnyomó többsége, 84 százaléka korlátozná a szexuális tartalmak bemutatását a 18 év alattiak számára a médiafelületeken, 78 százalékuk pedig megtiltaná a körükben a nemük átalakításához vezető kezelések propagálását is.
dec. 11
16:18
Az énekesmadár-etetési szezon kezdetére hívja fel a figyelmet az MME (Tiszta Jövő)
A 132. országos énekesmadár-etetési szezon kezdetére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely arra is emlékezteti a lakosságot, hogy a vízimadarakat nem szabad etetni, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja - olvasható az egyesület az MTI-hez eljuttatott közleményében.
dec. 11
16:18
Visszanyerte szülés előtti alakját, észveszejtően kerek popsit villantott Sáfrány Emese (BorsOnline)
Sáfrány Emese június 20-án hozta világra első gyermekét, Nolent. A szexi sztáranyuka mostanra visszanyerte szülés előtti alakját, és újra felvette testre simuló edzőruháját.
dec. 11
16:18
Elemző: Eddig sem Gyurcsány kampányolt Márki-Zaynak, hanem éppen fordítva (Mandiner)
Deák Dániel szerint Gyurcsány hátradőlhet, hiszen övé lesz a legtöbb befutó hely a listán, övé a legtöbb biztos egyéni, ő lesz a legerősebb frakcióvezető, és ő marad a baloldal vezére is.
dec. 11
16:18
Autó a plakátról – Citroen C3 Aircross 1.2 PureTech 110 teszt (Autószektor)
Igazi oldschool autórajongó vagyok, aki hangos, kihegyezett versenyautók között nőtt fel, ezért nyilván azokért a sportautókért remeg leginkább a lábam, amik ehhez az élményhez közelítenek. Talán ennek is tudható be, hogy először nem túlságosan mozgatott meg a gondolat, hogy hamarosan én tesztelhetem a Citroen C3 Aircross frissített változatát. Ugy
dec. 11
16:24
Megszűnik az egyik népszerű ingyenes vírusirtó (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
dec. 11
16:30
Max Verstappené a döntő futam első rajtkockája - itt a rajtsorrend (Infostart)
A Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így a világbajnoki címről döntő vasárnapi futamot ő kezdheti az első rajtkockából.
dec. 11
16:36
Harmadszor is megdőlt az áramfogyasztási rekord a héten (Alternatív Energia)
A keddi, majd a szerdai csúcs után csütörtökön ismét megdőlt az áramfogyasztási rekord Magyarországon - tette közzé honlapján a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) pénteken.
dec. 11
16:36
Orvhalászokra csaptak le a Tiszánál (ATV)
Két orvhalászt fogtak el a vízirendőrök Kisköre külterületén a Tisza úgynevezett kíméleti területnek nevezett szakaszán, ahol az év teljes időszakában tilos a horgászat.
dec. 11
16:36
Toaletten húzta le a majmot, majd droggal kínálta (hirado.hu)
Csupán felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapott az a dél-walesi négygyermekes nő, aki megpróbálta lehúzni a vécén a háziállatként tartott majmát.
dec. 11
16:36
Számíthatunk a jövőben a zöld üzemanyagokra? (autopro)
Nem kizárólagos alternatíva az elektromos autózás, de még a növényi eredetű bioüzemanyagnál is van jobb megoldás.
dec. 11
16:36
Gyászolnak a rajongók: legyőzte a rák a Vészhelyzet sztárját (Femcafe)
A Vészhelyzet című sorozatból ismert színésznő 60 éves volt.
dec. 11
16:36
Új közúti kapcsolattal bővült az M5-ös autópálya (Magyar Nemzet)
– Az autópálya-csatlakozás elkészülte illeszkedik a kormány céljához, hogy vidéken is hasonló közszolgáltatások legyenek elérhetők, mint a nagyobb településeken – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
dec. 11
16:38
Új kötelező csecsemőkori vizsgálatot vezetnek be (ATV)
Január elsejétől bekerül a kötelező újszülöttkori anyagcsereszűrések közé a cisztás fibrózis (CF) szűrése.
dec. 11
16:39
Egy hónap karácsonyi szünet: leállt a termelés egy magyar autógyárban (Menedzsment Fórum)
Így igazodnak "a változó alkatrészellátási helyzethez". Már korábban is voltak leállások csiphiány miatt.
dec. 11
16:40
Felmondta a gázkereskedő a szerződést Győrött (ATV)
A Global NRG Zrt. és Győr városi közszolgáltató cége, a Győr-Szol újratárgyalták az eredetileg 2022. szeptember 30-ig szóló szerződést, de végül nem jutottak kompromisszumra.
dec. 11
16:42
Gelencsér Timi jobban néz ki egy műtét után, mint sokan az esküvőjükön (Ripost)
A TV2 csinos műsorvezetője a műtétje után is posztolt a kórházból, de egyáltalán nem látszik rajta, hogy miket élt át.
dec. 11
16:42
Lehet kongatni a vészharangokat: rettenetes dolgokat jósolt 2022-re Baba Vanga (Femcafe)
A híres bolgár jósnő, Baba Vanga szerint 2022-ben egy újfajta vírus jelenik meg. De jósolt ennél rosszabbat is a következő évre.
dec. 11
16:45
Ezért meghatározóak egy árvízi védekezés során az emberi kapcsolatok (Infostart)
Összefoglaló a vízügy októberi nagyszabású védelmi gyakorlatáról.
dec. 11
16:48
Sorozatban negyedszer a Ferencvárosé a vízilabda Magyar Kupa (Infostart)
A Ferencváros megvédte címét a BENU férfi vízilabda Magyar Kupában: Varga Zsolt együttese a Sopronban rendezett négyes döntő szombati fináléjában 12-9-re győzte le a bajnok Szolnok együttesét.
dec. 11
16:48
Rejtélyes nagymacskát láttak Kiskunhalason (hirado.hu)
A rendőrség megkezdte a nyomozást.
dec. 11
16:48
Eto'o a Kameruni Labdarúgó Szövetség új elnöke (m4sport.hu)
A korábbi csatár, Seidou Mbombo Njoyát váltja az elnöki székben.
dec. 11
16:48
13 különleges alternatív karácsonyfa, hogy igazán egyedi legyen az ünnep (Glamour)
Ha már kicsit unod a megszokott ünnepi dekorációkat, vagy csak valami másra vágynál, akkor reméljük a következő szuper kreatív, otthon is elkészíthető karácsonyfák között megtalálod azt, amelyikkel te is boldogan még szebbé tennéd idén az otthonod és az ünneped.
dec. 11
16:48
Árpa Attilát egy világsztár is felköszöntötte a születésnapján (SzMo)
Mark Ruffalo videóban köszöntötte fel az 50. születésnapja alkalmából Árpa Attilát.
dec. 11
16:48
Nem igazán szerelem: a Facebook és a Kkv-k (KKV Magazin)
A hazai kkv-k harmadát tiltotta már le a közösségimédia-óriás. A letiltott vállalkozások 55%-a semmilyen magyarázatot nem kapott, miközben egy letiltás által okozott átlagos kár közel 1,2 millió forint volt.
dec. 11
16:48
Szenzációs utolsó kör – Verstappené a döntő futam pole pozíciója (Mandiner)
A Red Bull holland versenyzője mögött világbajnoki riválisa, a címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton lett a második a Mercedesszel.
dec. 11
16:48
Rangos díjat kapott a kőfejtőből kialakított különleges park (Magyar Mezőgazdaság)
Tizenhárom pályázó közül a Nantes-ban található Le Jardin Extraordinaire park nyerte a rangos, szakértő zsűri által odaítélt Európai Zöld Városok Díjat. A díj a "Zöld városok Európában" projekt kezdeményezése. Ez egy olyan platform, amely innovatív ötletekkel, tudományos kutatásokon alapuló információkkal és technikai szakértelemmel ösztönzi a közt
dec. 11
16:54
Ilyen volt a hírhedt drogbáró és tömeggyilkos fiaként felnőni (ATV)
A leghíresebb kép Pablo Escobarról és fiáról, Juan Pablo Escobarról, mai nevén Juan Sebastián Marroquínról, a drogbáró kedvenc fényképe volt, mindenhová magával vitte, még a saját maga által építtetett börtönében is felakasztotta a szobája falára. Escobar több ezer embert ölt vagy öletett meg, ám közben élt-halt a családjáért. Valószínű ennek kösz
dec. 11
16:54
Ellopták Pablo Escobar fiára hagyott millióit (Ripost)
A világ legismertebb és legkegyetlenebb drogbárója halála előtt gondoskodott családja jövőjéről. 9 millió dollárt rejtett el számukra, de a pénznek lába kélt.
dec. 11
16:54
Hamilton: Erre nem volt válaszunk (m4sport.hu)
Lewis Hamilton elismerte, nem volt ellenszere Max Verstappen remek körével szemben az Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzésén. A Red Bulléhoz hasonló csapatjátékkal ők nem készültek.
dec. 11
16:54
Tűz ütött ki a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórházban (Demokrata)
Tűz ütött ki a fővárosi Péterfy Sándor utcai kórház és rendelőintézet épületében szombaton.
dec. 11
17:00
Jennifer Aniston 30 éve viseli ugyanazt a ruhát (Glamour)
A rengeteg kasszasikerű filmje, sorozatai mellett Jennifer Aniston arról híres, hogy pontosan tudja, hogy mi áll neki a legjobban, hogy miben érzi magát igazán jól, és ettől nem tágít: a fekete.
dec. 11
17:00
A Budapest Bike Maffia pólóinak megvásárlásával most te is támogathatsz négy hajléktalanszállón élő embert (SzMo)
A Szállóige pólók grafikái négy, nagyon különböző hátterű, hajléktalanszállón élő ember története alapján készültek.
dec. 11
17:00
Végső búcsút vettek Oszter Sándor Kossuth-díjas színművésztől (Magyar Nemzet)
A búcsúztatáson felolvasták Orbán Viktor levelét, amelyben a miniszerelnök hangsúlyozta: sok színész vágyik olyan szerepre, ami miatt már életében legenda lesz.
dec. 11
17:03
Leállították a Mercedes gyárat – idén már nem indul újra (Piac és Profit)
A kecskeméti Mercedes-gyár előre hozta a karácsonyi szünet kezdetét a folyamatosan változó alkatrészellátási helyzethez igazodva – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. szombaton az MTI-vel.
dec. 11
17:06
Baraczka Eszter: Egy tudósítónak előre kell dolgoznia, amennyit csak lehet (hirado.hu)
A közmédia brüsszeli tudósítója munkáját Egyesy Géza-díjjal ismerték el.
dec. 11
17:06
F2: Zhou nyerte a második sprintfutamot, Piastri kiesett (m4sport.hu)
A friss bajnok nem tudta befejezni a versenyt, miután balesetbe keveredett egy újraindítás után.
dec. 11
17:06
Nagy István: tűrhetetlen, hogy bárki nyerészkedjen a magyar gazdákon (Demokrata)
„Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy bárki nyerészkedjen a magyar gazdákon, hiszen így nemcsak a vidéket sodorja nehéz helyzetbe, hanem egész Magyarországot is”.
dec. 11
17:12
Csökkenthető az online vásárlások biztonsági kockázata (ProfitLine)
A karácsonyi időszakban megugró internetes vásárlások biztonságát fenyegető csalókra hívta fel a figyelmet, és az online fizetések biztonságának jelentős növelésére osztott meg javaslatokat az IT-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. szakértője a cég szombati közleményében.
dec. 11
17:12
Részletek a németországi családirtásról: az apa volt a tettes (ATV)
Két 40 éves felnőtt, egy 4 éves, egy 8 éves és egy 10 éves gyermek holttestére bukkantak egy családi házban egy Berlintől délre lévő városban. A nyomozás megállapította, hogy az apa végzett családtagjaival, majd magával.
dec. 11
17:12
Végső búcsút vettek Oszter Sándortól (hirado.hu)
A búcsúztatáson felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök gyászoló családnak írt levelét.
dec. 11
17:12
Kiderült, ki nyitja az Aerosmith budapesti koncertjét (BorsOnline)
Jubileumi világkörüli túrnéra indul az Aerosmith. Megalakulásuk 50. évfordulóját ünnepli a rockbanda, egyik állomásuk pedig a Puskás Aréna lesz.
dec. 11
17:12
Válság az óceánban! Ezrével pusztulnak el a lamantinok Floridában (Hamu és Gyémánt)
A floridai környezetvédelmi tisztviselők a lamantinok rendszeres etetéséhez folyamodtak annak érdekében, hogy megakadályozzák az állatok pusztulását. A floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság bejelentette, hogy az etetési kísérletet a lamantinok gyűjtőhelyein fogják végrehajtani, és az állatok egy szállítószalag-szerű eszköz segítségével sa

Keresés