Balatonkenese – Teljesül Kóbor János végakarata: a zenész hamvait a Balatonba szórják, a család megkapta erre a szükséges engedélyt – tudta meg a Blikk.
– 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás ! – fújja a fél ország kívülről a slágert, talán bele sem gondolva abba, hogy az otthon végzett, úgynevezett láthatatlan munka mértéke, egyben értéke néha több, mint a fizetős állásé. Ki kalkulálta ki vajon, hogy mennyit kereshetne, ha pénzért végezné az otthoni teendőket, vagy mibe kerülne, ha ki kell
December elsején regisztrálták Kaliforniában az első omikronos megbetegedést az USA-ban, ugyanakkor a pénteken megjelent friss adatok alapján már két héttel korábban jelen lehetett az új variáns az országban – írja a CNBC.
Hétfőn virtuális találkozón vitatják meg a friss inflációs tendenciákat a G7-országok – értesült a Bloomberg. A világ legfejlettebb gazdaságai elsősorban a beszállítói fennakadásokra koncentrálhatnak a tanácskozáson.
Péntek este az északkeleti megyékben néhol gyenge eső, havas eső, havazás előfordulhat. A rétegfelhőzet gyorsan terjeszkedik, éjszaka országszerte beborul az ég, helyenként köd képződik.
A hét végén is várható havas eső, hószállingózás, és a hóval borított területeken mínusz 10 foknál hidegebbre is számítani kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A keddi, majd a szerdai csúcs után csütörtökön ismét megdőlt az áramfogyasztási rekord Magyarországon – tette közzé honlapján a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) pénteken.
Csaknem 105 milliárd forintos keretmegállapodás nyertese az a konzorcium, amelynek tagja a Delta Systems Kft.; a rendszerintegrátor társaság a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) által indított, IT biztonságtechnikai termékek és szolgáltatások szállítására és integrálására vonatkozó uniós közbeszerzési eljárásban vett részt közös ajánlattevőként,
Vegyesen alakult a forint pénteken a bankközi piacon, a hetet gyengébben fejezte be az euróval és a dollárral szemben, miközben a svájci frank péntek esti jegyzése nagyjából megegyezett a hét elejivel.
Több rekord is született a Báv aukcióján: papírrégiségek közül a Csontváry-levelek, valamint egy 8,27 karátos briliánsgyűrű és egy Rolex óra leütése ért el csúcsot a kétnapos aukción - tájékoztatta a Báv az Mti-t pénteken.
Több mint egymilliárd forintot költöttek fogorvosi vizsgálatra, szolgáltatásokra és termékekre 2021 első félévében az egyik egészségpénztár tagjai – derült ki a pénztár legfrissebb eredményeiből. Már 2019-ben megfigyelhető volt, hogy a 16-30 éves korosztály egyre nagyobb hangsúlyt fektet a megelőzés fontosságára, tavaly pedig már ugyanez a korosztá
Ghána a világ egyik legszigorúbb beutazási szabályát vezeti be a jövő héttől: csak olyan felnőtt léphet be az országba, aki be van oltva, nem lesz lehetőség karanténnal kiváltani ezt – írja a BBC.
Kétmilliárd fontból épülhet meg a HS2, az évek óta tervezett gyorsvasút az Egyesült Királyságban – írja a BBC. A szerelvényeket a Hitachi és az Alstom gyárthatja angliai üzemeikben.
Megerőszakolt két rendőr kollégám - ezt állítja egy a Készenléti rendőrségnél dolgozó őrmester nő, amelyről elsőként a Blikk számolt be. A nő azt mondja: először elkábították, ezután történt az erőszak egy panzióban, ahol munkája miatt szállásolta el őt és kollegáit a rendőrség. Az őrmester mindaddig nem hitte el mi történt vele, amíg meg nem kapta
A Parlament és Margit híd közötti szakasz két héttel a tervezett idő előtt készült el, de csőcserék miatt egyelőre csak az autó nélkül közlekedők vehették birtokba.
Hódi Pamela és Berki Mazsi között igencsak elmérgesedett a viszony, különösen Pamela és Berki Krisztián közös kislánya, Nati nevelése miatt. Úgy tűnik, Mazsiban sok minden megváltozott a kislánya, Emma születése óta, sőt, most nyilvánosan bocsánatot kért Pamelától.
Elfogadta a német szövetségi parlament (Bundestag) pénteken az egészségügyi és szociális dolgozókat az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltás beadatására kötelező törvényt.
A tejfogak száma 20, melyek már a magzati élet 8. hetében elkezdenek fejlődni érdekes módon úgy, hogy először a kis fog koronája fejlődik ki és később a gyökere. Leghamarabb az először kibúvó kis alsó tejmetszők koronája lesz kész olyannyira, hogy nem is ritkán a baba foggal születik.
Az egyik családdal hozzátartozójuk halálhírét közölték, míg a másik család azt hihette, a rokonuk jobban van. A valóságban azonban ez épp fordítva volt.
Összesen 4808 rendőr kapott egyhavi fizetésnek megfelelő prémiumot a pápalátogatás biztosításért – közölte Pintér Sándor belügyminiszter Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő kérdésére.
Oroszország meg kívánja vitatni a NATO-tagországokkal a föld-föld csapásmérő rendszerek telepítésére vonatkozó moratórium kérdését, és törekedni fog annak elfogadtatására – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Az adat világdevizává kezd válni, de sok cég még nem igazán foglalkozik vele - többek között ez derül ki egy friss felmérésből. Bár a magyar vállalkozások körében 18-ról 26 százalékra nőtt azoknak az aránya, amelyek az okoseszközökből, szenzorokból származó adatokat felhasználják, a geolokációs és közösségi média-adatokkal mindössze 10-ből 1 cég fo
Ismét leállt a kecskeméti Mercedes-gyár! A cég eredetileg csak a jövő hétre tervezte volna a leállást, ám végül már most péntektől szünetet tartanak. A gyárban a termelés január 12-én indul majd újra.