1930 novemberében történt a világ eddigi legbizarrabb tömeges eltűnése az Anjikuni-tó partján fekvő településen. A mai napig nincs magyarázat arra, hogy hová és miért tűnt el az összes ember az eszkimófaluból úgy, hogy még a sírhelyek is kiürültek.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szövetséges, helyi Boko Haram egyik szárnya azt közölte, hogy célba veszik azokat, akik segélyszervezeteknek dolgoznak, vagy segítik az ország hadseregét.
Júniusban már 34,6 milliárdos tartozást toltak maguk előtt a magyar kórházak. A járvány alatt ugyan kisebb ütemben, de növekedett az eladósodottság. Hiába kisebb az átlagos gyógyítási teljesítmény, a kórházak eladósodása
A július 17-i emoji világnap alkalmából a Viber megkérdezte felhasználóit, melyek az általuk legkedveltebb reakciók. A pozitív visszajelzéseknek köszönhetően pedig bejelentette, hogy új, üzenet-reakciók funkcióval bővíti hamarosan a Community csatornákat. A Rakuten Viber, a világ egyik vezető, egyszerű kommunikációt biztosító üzenetküldő alkalmaz
Emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség egy férfival szemben, aki zsinórral megfojtotta élettársát, majd a holttestet egy félkész ház alagsorába rejtette - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.
14 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4380 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3300-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 484 főre csökkent. Az új fertőzöttek közül 10-et Hajdú-Bihar megyében detek
Közzétette legfrissebb számait a Daimler, a társaság második negyedéves bevétele kétszámjegyű visszaesést mutatott, a cég üzemi eredmény soron 1,68 milliárd dolláros veszteségről számolt be, ami jobb lett a vártnál. A cég vezérigazgatója szerint már látják az eladások javulásának jeleit, a Daimler várakozásai szerint a csoportszintű üzemi eredmény
Engedélyt adott az amerikai pénzügyminisztérium bankfelügyeleti ága, az OCC az országos engedéllyel rendelkező bankoknak, hogy letétkezelési szolgáltatást nyújtsanak kriptodeviza-vállalatoknak – írja a CoinDesk.
A COVID-19 világjárvány kitörését megelőzően már formálódó fogyasztói trendek tovább erősödtek és afelé fogják mozdítani a kereskedő vállalatokat, hogy új alapokra helyezzék üzleti tevékenységüket. A felmérés válaszadói egyértelműen leteszik voksukat a fenntarthatóság és az állampolgári kötelesség mellett. - írja a PwC közleménye.
Várakozásokon felül alakult a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet augusztusi németországi fogyasztói hangulatindexe, részben annak hatására, hogy a kormány gazdaságnövelő intézkedéseinek részeként csökkentette az áfát.
„A Sonkás” Gódor András 25 éve dédelgetett álma vált valóra azzal, hogy két hagyományos boltja mellett elindította a webáruházát is. Ha már online lábat növesztett, itt is a minőségre törekszik: rekordméretű sonkakínálatot állított össze, közel 500 termék közül válogathatunk nála. Magyar gyártók válogatott húskészítményei mellett a külföldi sonkák
Egyre-másra jelentenek be a gyógyszercégek újabb és újabb előrelépést a Covid-19 kapcsán. Most például a SinoPhram mondta azt, hogy a sikeres I. és II. fázisú klinikai kísérleteit követően az év végéig piacra kerülhet a védőoltása.
A babaváró hitelek gyorsan meghatározó szereplővé váltak a lakossági hitelpiacon, különösen az utóbbi néhány, járvány sújtotta hónapban jelentettek támaszt az új hitelezésben. A babaváró portfólió növekvő jelentősége ellenére azonban eddig kevés konzisztens információnk állt rendelkezésre a hiteladósokról. Az MNB friss online felmérését felhasználv
Érintés nélküli érintőképernyő – ezt a találmányt biztosan üdvözlik a járvány ellen harcoló illetékesek. A Jaguar Land Rover (JLR) a Cambridge-i Egyetem mérnökeivel fejlesztette ki a „prediktív érintéses” technológiát. Időközben le is védették a megoldást, ami tényleges érintés nélkül teszi lehetővé a képernyő „bökdösését”.
Az elmúlt hetekben elég sok minden kiderült a Lenovo gamer mobiljáról, de a pontos megnevezést azért csak sikerült titokban tartani. Legion Duel néven érkezett a masina és a specifikációi közt minden olyat felvonultat, amit egy ilyen eszköztől elvárunk. Az Asus már 2018-ban színre lépett a mobilos gamer piacon, a Lenovo első készülékére azonban egé
A világ vezető kobotgyártója tovább erősíti magyarországi jelenlétét, hogy minél jobban segíteni tudja az ipari automatizálás elterjedését. A Tech-Con Hungária Kft-nél az együttműködés révén nemcsak robotokat, hanem teljes integrált robotrendszereket is kínálnak az ügyfelek számára. A Tech-Con Hungária Kft. 1992 óta tevékenykedik az ipari automatiz
Az olasz kormány egy újabb, 25 milliárd eurós összegű csomagot fogadott el szerda késő este, hogy segítse talpra állni a gazdaságot – írja a Reuters. Ez már a harmadik ösztönzőcsomag az országban. A csomag ideglenes segítséget nyújt a gazdaságnak, amíg az EU által odaítélt 200 milliárd euró meg nem érkezik.
Három versenyen túl van már a Forma-1 mezőnye, a világbajnokság pedig jövő hétvégén, Silverstone-ban folytatódik. A holtidőben idézzük egy kicsit fel a múlt hétvégi Magyar Nagydíj eseményeit!