2020. július 23. csütörtök

júl. 23
14:39
Ezek a legjobb balatoni strandbüfék 2020 nyarán: se zsíros lángos, se vizezett sör (Pénzcentrum)
Idén nyáron egyértelműen a Balaton a legnagyobb sláger, már csak a járványhelyzet miatt is. Igaz, hogy a szezon kezdete kitolódott, de mostanra dübörög a partmenti turizmus. Egyre többen ismerik fel a Balaton és környékében rejlő potenciált
júl. 23
14:39
Leszakad az ég: másodfokú riasztásokat adtak ki több megyére is csütörtökön (SzMo)
Az egész országban zivatarokra figyelmeztetnek, több megyében 50 milliméternyinél is több eső eshet rövid idő alatt.
júl. 23
14:42
Csak sokat ül a gép előtt vagy függő? (WebBeteg)
A videójáték-függőség már hivatalosan is mentális rendellenességnek minősül az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint. Vajon mekkora probléma ez hazánkban és kiket érint főként?
júl. 23
14:42
Jelenleg is tart a vendéglátóhelyek ellenőrzése, ezekre érdemes odafigyelni (ATV)
Az elmúlt évekhez képest javultak a körülmények a vendéglátóhelyeknél. A Nébih osztályvezetője elmondása szerint augusztus 20-ig ellenőrzik a nyári vendéglátóhelyeket.
júl. 23
14:48
Biden beszólt: Trump Amerika első rasszista elnöke (SzMo)
Trump reakciója sem maradt el, egyenesen Abraham Lincolnhoz hasonlította magát.
júl. 23
14:48
A globális pénzügyi elit legnagyobb ellenségei a nemzetállamok (Demokrata)
A nemzetek feletti, kozmopolita elitnek útjában van a demokratikus intézményrendszer.
júl. 23
14:51
Újra láthatunk vizes sportot a képernyőn (Sport365)
A vízilabda Magyar Kupa mellett a Négy Nemzet úszóversenyt is láthatják a vizes-sport szerelmesei.
júl. 23
14:54
Újra a NAV célkeresztjébe kerülhet a bújtatott munkaviszony (Piac és Profit)
A kisadózó vállalkozások tételes adójának szabályai a visszaélések elkerülése érdekében a közelmúltban módosultak. A döntés előjele annak, hogy Nemzeti Adó- és Vámhivatal a jövőben kiemelt figyelmet fog fordítani a bújtatott munkaviszony elleni harcra – hívja fel a figyelmet az EY. A társaságoknak érdemes megvizsgálni a katás partnereik kapcsán fel
júl. 23
14:54
Új fejlemény a bőnyi rendőrgyilkossági ügyben (Infostart)
Jogerősen elutasították a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében Győrkös István védőjének perújítási indítványát, miután a Győri Ítélőtábla elutasító határozatát a Kúria helybenhagyta - közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség.
júl. 23
14:54
Már több mint 700 emberéletet követeltek az árvizek és földcsuszamlások Dél-Ázsiában (HírTV)
A Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold több mint 9,6 millióra becsüli azok számát, akik áldozataivá váltak az idei monszunesőknek.
júl. 23
14:54
Kétmilliárdos inkubátorpályázat indul a magyar startup ökoszisztéma továbbfejlesztésére (Portfolio)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal meghirdeti Startup Factory pályázati felhívását. A kiírás összesen 2 milliárd forinttal támogatja a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységét és mentorálási szolgáltatásait.
júl. 23
14:54
A magyar sajtószabadságért szervez tüntetést a Momentum (ATV)
„Szabad ország, szabad sajtó! Tüntetés a magyar sajtószabadságért” címen szervez tüntetést a Momentum Mozgalom. Az esemény apropója az Index főszerkesztőjének elbocsátása.
júl. 23
14:54
Jövőre nyílik a jövő mozija, ami teljesen olyan, mintha a Star Warsban lennénk (Promotions)
Kísértetiesen hasonlít a Star Wars egyik helyszínére a Párizsban nyíló Öma Cinema nézőtere.
júl. 23
14:56
Új gyárat épít a Tesla (Piac és Profit)
A Tesla elektromosautó-gyártó a Texas állambeli Austinban építi meg második amerikai gyárát, ahol mintegy 5 ezer embert foglalkoztat majd.
júl. 23
15:00
Macron: Az Európai Uniónak fel kell lépnie a Földközi-tenger keleti térségét érő provokáció ellen (HírTV)
Ciprus és Franciaország számára létfontosságú a Földközi-tenger térségének a biztonsága, ezért az Európai Uniónak határozott választ kell adnia.
júl. 23
15:00
Sosem látott koronavírusos számokat tettek közzé Magyarországon (Portfolio)
Magyarországon 24 olyan koronavírusos elhunyt van, akinél jelenleg nem tudnak meglévő társbetegségről. Jelenleg három olyan megye van, ahol nem történt haláleset: Békés, Hajdú-Bihar és Vas.
júl. 23
15:00
Kárelhárítási készültség: fontos munkálatok indultak meg a Balatonban (ATV)
Kotrást végeznek a Balatonban. Erre a víz megnövekedett klorofill-A tartalma és a megjelent algamennyiség miatt van szükség. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság akkreditált laboratóriuma a múlt héten a határértéket jelentősen meghaladó klorofill-A szinteket mért a tó nyugati medencéjében, ennek alapján az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) harm
júl. 23
15:00
Jobb autóvá vált a legelső Aston Martin Vanquish (Auto Pult)
Bemutatták az Aston Martin Vanquish 25 véglegesnek szánt verzióját. A Jaguar egykori formatervezési vezetője, Ian Callum által alapított tervezőcsapat a 2001-es eredeti verziót vette alapul. Az R-Reforged projekt részeként készített autó megalkotása során a gyár teljes támogatását élvezte a gárda. Mintegy 350 ponton változtattak az „ős” Vanquish V1
júl. 23
15:03
Jönnek az észak-amerikai profi baseball-liga meccsei a SportTv-re (Kreatív Online)
Az amerikaifoci, a darts és a póker után újabb amerikai sikersportot hoz hazai képernyőre a SportTV, ami nem más, mint az észak-amerikai profi baseball-liga.
júl. 23
15:03
A természetes tavakról, köztük a Balatonról kezdeményez népszavazást az MSZP (444.hu)
Az a céljuk, hogy a vitorláskikötők maradjanak köztulajdonban, és a szabadstrandok is maradjanak meg.
júl. 23
15:06
Nézőpont: nőtt Orbán Viktor elfogadottsága (Infostart)
A kormányoldalhoz tartozó politikusok népszerűbbek az ellenzékieknél, "sőt az ellenzéki politikusok között egy olyan sincs, akit többen szeretnének fontos politikai pozícióban látni, mint ahányan elutasítják politikai szerepvállalásukat" - közölte a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása eredményét.
júl. 23
15:06
Nem lesz perújítás a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében (Grill Receptek)
Élete végéig börtönben marad a rendőrtisztet agyonlövő Györkös István.
júl. 23
15:06
Az AutoWallis lehet az Opel importőre három közép-kelet-európai országban (ProfitLine)
Újabb jelentős lépést tesz a nemzetközi terjeszkedés terén az AutoWallis, miután az Opel márka importőre lehet Horvátországban, Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában. Ezzel a lépéssel a csoport nagy mértékben növelheti az eladott új gépjárművek számát és árbevételét.
júl. 23
15:06
Új gyorsforgalmi utat adtak át Pest megyében: 62 kilométernek örülhetnek az autósok (Pénzcentrum)
Elkészült az M4-es gyorsforgalmi út teljes Pest megyei szakasza az M0-ás körgyűrűtől Abonyig 62 kilométeren, közel 100 milliárd forintból - mondta csütörtökön Abonyban az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László
júl. 23
15:06
Az Apple nem, de az Nvidia tényleg megveheti az ARM-et (Bitport)
A Bloomberg értesülései szerint az Nvidia érdeklődik a japán SoftBank tulajdonában lévő ARM Holdings iránt, amelyet a korábbi találgatások még az Apple-lel próbáltak összehozni.
júl. 23
15:09
A legpraktikusabb darab nyárra: íme a szezon legmenőbb fehér pólói (Glamour)
Ezeket a darabokat szinte bármivel kombinálhatod
júl. 23
15:12
Sebestyén Balázs újra az idős sofőrökről beszélt - Film-zene-szórakozás 2020. július 23. 14:58 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/07/23/1170/
júl. 23
15:18
Újra felbukkant a koronavírus a nyugati határszélen, két gyanús eset Sárváron (Infostart)
Néhány sárvári lakosnál felmerült a koronavírus fertőzés gyanúja. Az érintettek kontroll-tesztelése jelenleg is zajlik, egyúttal megkezdődött a szükséges kontaktkutatás – került ki a város Facebook-oldalára.
júl. 23
15:18
A menesztett főszerkesztő visszahívását kérte az Index, de Bodolai nemet mondott (ATV)
A szerkesztőség Dull Szabolcs tegnap menesztett főszerkesztő visszahívását kérte Bodolai Lászlótól, az ügyvéd azonban erre nemet mondott – ezt Munk Veronika főszerkesztő-helyettes mondta el újságírók előtt az Index épületében a csütörtök délutáni szerkesztőségi gyűlés után.
júl. 23
15:18
Folyamatosan érkeznek a migránsokkal teli hajók Lampedusára (Demokrata)
Lampedusa ismét megtelt migránsokkal, már majdnem ezren vannak a szigeten.
júl. 23
15:18
Megújul a kapolcsi Kuthy-kúria (Demokrata)
A kúriában új szolgáltatásokkal, közvetlen környezetében pedig játszótérrel, parkolóval és új főtérrel várja ősztől a látogatókat.
júl. 23
15:21
Döntetlent játszott második felkészülési mérkőzésén a Csíkszereda (Sport365)
Gólgazdag mérkőzést vívtak egymással.
júl. 23
15:21
Dögös bombázó lett Bill Clinton lányából - Galéria (Femcafe)
Rá sem lehet ismerni az egykori amerikai elnök gyermekére.
júl. 23
15:24
Koronavírus: ismét rossz hír jött a Balkánról (Piac és Profit)
Bulgáriában ismét rekordot döntött az újonnan megfertőződöttek száma, egy nap alatt 330-an betegedtek meg a kórban - közölte az ország egészségügyi minisztériuma.
júl. 23
15:27
Szoboszlai Dominik: ki kell jutnunk az Európa-bajnokságra (Infostart)
A felkapott középpályás akkor sem lenne szomorú, ha Salzburgban maradna.
júl. 23
15:27
Megnagyobbíttatja melleit Köllő Babett, de csak kényszerből (SzMo)
A luxusfeleség bevallotta, azért fekszik 12 év után kés alá, mert lejár a szilikonok szavatossága.
júl. 23
15:27
Özönvíz, jégeső, félelmetes felhők - látványos képeken és videókon a csütörtöki vihar (SzMo)
Az ország számos pontjáról készítettek remek felvételeket a viharvadászok, ezekből válogattunk.
júl. 23
15:30
Újabb túszejtés Ukrajnában (HírTV)
Gránáttal fenyegetőző autótolvaj túszul ejtett egy rendőrt a kelet-ukrajnai Poltavában.
júl. 23
15:30
Szeretné, ha lehetne augusztus 15-e után 500 főt meghaladó kulturális rendezvényeket tartani? Szavazzon! (ATV)
Szeretné, ha lehetne augusztus 15-e után 500 főt meghaladó kulturális rendezvényeket tartani?
júl. 23
15:32
Lampedusa ismét megtelt migránsokkal (HírTV)
Már majdnem ezren vannak a szigeten.
júl. 23
15:33
Ez történik a testeddel, ha egy időre felhagysz az állandó borotválkozással (Femcafe)
Ebben az időszakban elképzelhetetlen az életünk borotva nélkül, ám érdemes néha egy kicsit félretenni, ugyanis elképesztő, hogy mi történik, ha nem ugrunk állandóan a lábunknak és a hónaljunknak a pengével.
júl. 23
15:34
Romlik a járványhelyzet a hazánkkal szomszédos államokban (HírTV)
Szinte valamennyi Magyarországgal szomszédos államban felgyorsult a koronavírus-járvány terjedésének üteme.
júl. 23
15:36
Az Operatív Törzs jövő héten készít javaslatot a kormánynak a koncertekkel kapcsolatban (ATV)
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint ugyanakkor a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a kormány nem ismer olyan előterjesztést, amely továbbra sem kívánja engedélyezni a zenés rendezvényeket, és amely szerint Kásler Miklós 200 főben szabná meg a maximális létszámot.
júl. 23
15:39
Késsel kergetett meg munkásokat egy őrjöngő férfi Veresegyházon (rendőrségi videó) (Grill Receptek)
A gyanúsított minden előzmény nélkül rontott az ebédelő munkásoknak, később azt is tagadta, hogy ilyesmi történt volna.
júl. 23
15:45
Lebukott az orvosbáró: TB-finanszírozott műtétekért is pénzt vasalt be a betegektől (Pénzcentrum)
Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Kúria egy korrupt sebészt, akit három évre a közügyektől, valamint az orvosi foglalkozás végzésétől is eltiltott - adott tájékoztatást a fővárosi főügyész csütörtökön. Ibolya
júl. 23
15:45
Elon Musk először posztolt képet csodaalagútja egyik megállójáról (SzMo)
Nem egy Lehet téri metrómegálló, az biztos.
júl. 23
15:48
Nesze neked amerikai kilábalás: megint nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma (Portfolio)
A heti friss munkanélküli segélykérelmek száma a múlt héten 1,42 millió főre emelkedett az Egyesült Államokban. Ez az első emelkedés az újonnan regisztrált heti munkanélküliek számában március vége óta.
júl. 23
15:48
Három év próbaidőre bocsátották, holott a TASZ szerint csak elmondta véleményét (ATV)
B. Zoltán egyik barátjának publikus Facebook-bejegyzése alatt f**znak nevezte a Radnóti Ákost, győri alpolgármestert. Az ügynek végül nagyobb visszhangja lett, mint azt a férfi valaha is gondolta.
júl. 23
15:48
Csúszik az aratás a keleti országrészben (Agrofórum)
Az esős időjárás a keleti országrészben lelassította a betakarítási munkákat, így ott a megszokott, július vége helyett várhatóan csak augusztus elején fejeződik be az aratás - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának elnöke az Mti-vel.
júl. 23
15:48
Szoboszlai Dominik értéke elképesztő mértékben nőtt (Promotions)
A játékos 2020 áprilisában még 13,5 millió eurót ért, mostani értéke, 2020 júliusában, már 25 millió euró.

Keresés