Mátyás Ferenc ferencvárosi momentumos képviselő osztotta meg facebook-oldalán azt a fotót, ami a csütörtöki kerületi közgyűlésen készült, és amin az látható, hogy a kerületet sokáig vezető, majd tavaly ősszel távozó Bácskai János fideszes politikus asztalán egy lap lóg, amin a kerület ellenzéki polgármesteréről, Baranyi Krisztináról készült gúnyraj
Kivonult az Országgyűlés honvédelmi bizottságának üléséről az MSZP-s Harangozó Tamás és a DK-s Vadai Ágnes. Hogy miért, arról Harangozó Tamás beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Harangozó Tamás elmondta: Vadai Ágnessel együtt azzal szembesültek a bizottság (egyébként nem tervezett) ülésén, hogy a testületnek 10 és 11 óra között kellene dö
Mintegy 13,6 milliárd forint azonnali nyereséget hozott a Cordia számára a lengyel Polnord felvásárlása. A hazai lakásfejlesztő nemzetközi terjeszkedési stratégiája részeként a közelmúltban – tőkeemelés és a 2020. április 9-én lezárult nyilvános vételi ajánlat révén – megszerezte a varsói tőzsdén jegyzett lengyel Polnord S.A. lakóingatlan-fejlesztő
Két év után az Európai Bizottság nem lát indokot a rendelet módosítására – nem minden lehetőségét használjuk még teljesen, többek között az ellenőrzésben és az előírások betartatásában kell előrelépni. Erre utal nem csak az Európai Bizottság jelentése, hanem az adatvédelmi hatóságok elé került és a sajtóban is megszellőztetett sok kihágás is. Az al
Zajlik az élet a Magyar Postánál: július közepén végleg bezár egy nagyobb forgalmú budapesti postahely az egyik plázában, és szintén július közepére derülhet ki, hogy mekkora béremelést kaphatnak a postások.
A Központi Statisztikai Hivatal elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a májusi magyarországi koronavírus-vizsgálat eredményeiről és tanulságairól, de a közelgő népszámlálásról is.
Jelzést küldött Magyarország és az alapkamatcsökkentések új fejezetet nyitottak a régiós devizaversenyen. A forint magatartása most olyan, mint egy "rendes feltörekvő piaci devizáé - derül ki egy friss, szakértői összefoglalóból.
Többnyire a Nordschleife a gyártók kedvenc terepe a futómű fejlesztéséhez, finomhangolásához, hiszen a rengeteg különféle kanyarban nagyon jól kiismerhető az
16 év után bújt ki a lila-fehér szerelésből az Újpest focistája, Litauszki Róbert csapatkapitány. A belga tulajdonos marasztalta, de ő egy házzal odébb, a Vasasnál folytatja.
Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvánnyal, a készülő oltásokkal kapcsolatos hírek cseppet sem megnyugtatók, nagyon szépen emelkednek az indexek Európában. Ezúttal a BUX is csatlakozott, mindegyik vezető papírunk szépen drágul. A német autóipar szereplői lassú élénkülését várnak a következő hónapokra. A McDonald’s felfüggesztette üzleteinek újra
A komáromi nyomozók kihallgatták azt a 65 éves nőt, aki fél éven keresztül heti rendszerességgel lopott a munkáltatójától. A pénz egy részét a nyomozók lefoglalták az abból vásárolt termékekkel együtt.
Csütörtökre virradó éjszaka nyugat felől egy hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására többfelé alakul ki zápor, zivatar. Északnyugaton már több fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.
A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozásának időtartama júliusban és augusztusban meghosszabbodik, a kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Várhatóan több mint háromszor erősebb lesz a koronavírus-világjárvány hatása, mint az előző globális pénzügyi válságé, idén ugyanis 3,8%-os lehet a globális piaci visszaesés – vélik az Allianz tegnap közzétett 2020-as Globális Biztosítási Jelentésének szerzői. Magyarország biztosítási piaca egyelőre ellenállónak bizonyult, éves díjbevétel-növekedés
A Jobbik Magyarországért Mozgalom pártalapítványa kialakította a szabályszerű gazdálkodás feltételeit, 2017-2018-ban könyvvezetése és gazdálkodása során betartotta a jogszabályi előírásokat - közölte az Állami Számvevőszék.
Zártkörű részvénytársasági formában működik tovább a Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központjának helyet adó BILK. A társaság tulajdonosai értesítették a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatóját arról, hogy a gazdasági tendenciákra és a befektetői hangulatra tekintettel már nem tervezik részvényeik tőzsdei kereskedésének megkezdését,
Júniusban ismét havi 10 ezer fölé került a behozott használt autók száma - közölte a JóAutók.hu használt autók hirdetésével foglalkozó portál a DataHouse adatai alapján.
A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Facebook-oldalán osztotta meg a történetet, amelyhez azt írták: a járvány véget ért, de az emberek jósága végtelen.