Megszületett a Toyota és a Suzuki együttműködésének első látható gyümölcse. Az új Across lényegében egy Toyota RAV4, amit a típus csak szemből igyekszik tagadni. Ha pedig RAV4, akkor rögtön a legtetejéből merített a Suzuki: az újdonság kizárólag a konnektoros hibrid hajtással lesz elérhető.
Nem fél a kritikától a Mintaapák színésze, Kamarás Iván. Becsekkolt ugyanis abba a rajongói csoportba, ahol ha valami nem tetszik a nézőknek, nem rejtik véka alá.
"Figyelem! Itt a Készenléti Rendőrség! Felszólítom a földszint 1-es lakásban tartózkodó személyeket, hogy a törvény nevében, fegyvertelenül, felemelt kézzel jöjjenek ki!" - hallatszik a felvételen, amelyet a rendőrség Facebook-oldalán tette közzé.
A Coca-Cola az újraindulás időszakában a koronavírus által egyik leginkább sújtott iparágat, a vendéglátói szektort segíti, mivel az éttermek nagy része az elmúlt hónapok során zárva tartott, és ezért bevételük sem volt. A Coca-Cola Magyarország július 1-től nagyszabású kampánnyal támogatja a szektort. Több mint 430 fővárosi és vidéki éttermi partn
Várhatóan még ebben a hónapban megszületik a törvény, ami alapján legkésőbb szeptemberig kijelölik az 5 százalékos lakásáfájú övezetek első ütemét - mondta el az ÉVOSZ elnökségi ülésén Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. Az ülésen az építőipar képviselői több területen is vi
Július 1-től csak azok a készítmények tarthatják meg javallatukat, amelyeknél ezt klinikai vizsgálatokkal is alátámasztották, a többi homeopátiás gyógyszer csak terápiás javallat nélkül forgalmazható Magyarországon.
Az elmúlt 50 év leggyengébb akácméztermése lehet az idei – nyilatkozta az InfoRádiónak Bross Péter az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. Hozzátette: a márciusi fagyok és a májusban szokatlanul hűvös idő nem kedvezett a hazai akácerdőknek.
Mind a négy amerikai internetes óriás, az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google vezérigazgatója is rábólintott a kongresszusi meghallgatásra. Ez lesz az első alkalom, amikor a négy cégvezető együtt áll a bizottság elé. Azt még nem tudni, hogy ezt személyesen teszik-e majd meg, vagy a koronavírus-járvány miatt virtuálisan – írja a CNBC.
Az Egyesült Államok és Kína konfliktusa olyan sok területre terjedt ki, hogy a szakértők szerint már nem lehet azt könnyen elsimítani. Az elnökválasztásig biztosan marad a rossz viszony, de Trump újraválasztása újabb kereskedelmi háborút hozhatna el. Kína ennek ellenére inkább Trumpot preferálja, mert szerintük a republikánus elnök többet árt a nyu
Az Egyesült Államokban az elmúlt 24 órában csaknem 53 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ez napi rekordnak számít - közölte a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház helyi idő szerint szerda este.
Ingatlanfejlesztési projektre készül a XII. kerületi önkormányzat a Böszörményi úton, valamint a Beethoven utcában, ahol összesen három irodaház kerülhet elbontásra, a helyükre pedig vegyes funkciójú, modern, energiatakarékos épületegyüttest terveznek - szerepel a Közösen a Hegyvidékért közösségi oldalán.
Kilenc újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4166 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Tegnaphoz képest ismét nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma, 9 új esetet azonosítottak az elmúlt 24 órában. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, az aktív fertőzöttek száma 858 fő. A 9 új beteg nagyrésze Budapesten vagy Pest megyében él, de három másik megyéből is jelentettek új megbetegedést.
Teljesítményben felfelé bővül az Audi villanyautójának kínálata. Az e-tron S elérhető a hagyományosabb ötajtós karosszériával, a kupésított változat pedig Sportback utónévvel kerül a kereskedésekbe. A duó mindkét tagja rögtön három-három elektromotort kap, amelyek merőben újszerű menettulajdonságokat ígérnek.
Kilenc újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4166 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így 587-re emelkedett az elhunytak száma, 2721-en pedig már meggyógyultak.
Nem enged be unión kívüli országokból érkező polgárokat Magyarország Szerbia kivételével, mert az ellentétes a magyar emberek egészséghez fűződő érdekével – közölte Orbán Viktor miniszterelnök.
Vegyesen zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, az S&P500 emelkedéssel fejezte be a napot, míg a Nasdaq új csúcson zárt, a befektetők többek között jól fogadták a Pfizer koronavírus-vakcinájáról érkező jó híreket. Ázsiában emelkedtek a tőzsdék csütörtökön, Európában mérsékelt erősödéssel indult a nap.
Úgy döntöttünk, hogy visszaállítjuk az átutazók számára a kötelező korridor használatot - ismertette az operatív törzs csütörtöki döntését a miniszterelnök.
Mostantól csak terápiás javallat nélkül forgalmazhatók a készítmények, mert jelenleg Magyarországon nincs olyan homeopátiás gyógyszer, amelynek hatásosságát klinikai vizsgálat igazolná.
Ha a szervezet folyadéktartalma sokkal nagyobb mértékben csökken, mint amilyen mértékben az elveszített folyadék pótlásra kerül, akkor kiszáradásról, más néven dehidrációról vagy exsiccosisról (ejtsd: exszikkózis) beszélünk. A kiszáradás a folyadékháztartás felborulása, amely az esetek többségében a sóháztartás (elektrolit-háztartás) felborulásával
Vegyesen zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, az S&P500 emelkedéssel fejezte be a napot, míg a Nasdaq új csúcson zárt, a befektetők többek között jól fogadták a Pfizer koronavírus-vakcinájáról érkező jó híreket. Ázsiában emelkedtek a tőzsdék csütörtökön, Európában erősödéssel indult a nap, a magyar tőzsde is emelkedik.
Ingatlanfejlesztési projektre készül a XII. kerületi önkormányzat a Böszörményi úton, valamint a Beethoven utcában, ahol összesen három irodaház kerülhet elbontásra, a helyükre pedig vegyes funkciójú, modern, energiatakarékos épületegyüttest terveznek - szerepel a Közösen a Hegyvidékért közösségi oldalán.
Másodfokú riasztás van érvényben, felhőszakadás és heves zivatarok jönnek, gumicsizma legyen nálunk. Reggel a Dunántúl északkeleti részén alakulhatnak ki zivatarok, azok átterjednek a Duna-Tisza közére, Északi-középhegység térségére is. De napközben sem ússzuk meg: országszerte intenzív zivatarokra, felhőszakadásra, jégesőre számíthatunk. A délután
Egy desszert, amit biztosan kóstoltál, de vajon el is készítetted már házilag? Itt az ideje, hiszen a recept pofonegyszerű, a végeredményt pedig az egész család imádni fogja! Akár a gyerekekkel is elkészítheted.
Az Earth Speakr egy művészeti kezdeményezés, amelyet Olafur Eliasson indított útjára. Célja, hogy teret adjon a gyermekek véleményének a bolygó védelméről. A művészeti kezdeményezés arra kéri a felnőtteket, döntéshozókat, változásokért felelős személyeket és globális vezetőket, hogy hallgassák meg a gyermekek mondanivalóját. Az Earth Speakr kiterj