2020. július 2. csütörtök

júl. 2
15:06
Bár még nem tudni, mennyibe kerül majd a fenntartása, de a debreceni közgyűlés döntött arról, hogy átveszik a DVSC-t (444.hu)
Volt módosító, ami kikötötte volna, hogy évi 300 milliónál többet ne költhessenek rá, de ezt a fideszes többség leszavazta.
júl. 2
15:06
Pierce Brosnan így éli meg, hogy többé már nem ő James Bond (Femcafe)
A színész hosszú évekig játszotta a 007-es ügynököt, de végül lecserélték.
júl. 2
15:06
Így küzdd le a szorongást 7 totál egyszerű lépésben (Glamour)
Szabadulj meg a szorongástól
júl. 2
15:06
Will Smith felesége tagadja, hogy húsz évvel fiatalabb szeretőt tartana (BorsOnline)
Tegnap nagy port kavart az amerikai sajtóban August Alsina részletes vallomása, aki azt
júl. 2
15:09
Benkő Tibor: a honvédségnek továbbra is készenlétben kell állnia (Infostart)
A honvédelmi miniszter szerint a katonák új kihívásoknak is megfeleltek a járvány elleni védekezésben.
júl. 2
15:09
Súlyos milliárdokat buktak a lakástakarék-beszántáson, és azóta se heverték ki teljesen (Portfolio)
A lakás-takarékpénztárak állami támogatásának elvétele miatt tavaly 6 milliárd forinttal esett vissza a független pénzpiaci közvetítők jutalékbevétele, és nem tudta teljesen kompenzálni ezt a mínuszt a lakáshitelezés növekedése, illetve a babaváró hitel mint új üzleti terület megjelenése sem – derült ki az MNB ezen a héten közzétett jelentéséből, a
júl. 2
15:12
2022-re heveri ki a koronavírust a globális olajkereslet a Goldman Sachs szerint (Menedzsment Fórum)
Idén még csökken, jövőre már nő, mondják.
júl. 2
15:12
Goldman Sachs: 2022-re kiheveri a koronavírust a globális olajkereslet (Privátbankár)
Idén még csökken, jövőre már nő, mondják.
júl. 2
15:12
Nagyot újít a Spar: ez most lesz náluk először elérhető Magyarországon (Pénzcentrum)
Drive-In átvétellel Tatabánya is csatlakozik a SPAR online shophoz. Az üzletlánc Komárom-Esztergom megyeszékhelyének INTERSPAR áruházától idén július 2-ától már a webshopon keresztül is lehet vásárolni és az összekészített termékeket
júl. 2
15:14
Módosította az MNB az NHP Hajrá feltételeit (Menedzsment Fórum)
Annak érdekében, hogy még többet tudjanak a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) felvenni az áprilistól elérhető kedvezményes hitelből. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) abban bízik, hogy e forrásból egyre több beruházás valósul meg, ami hozzájárul ahhoz, hogy a második negyedévi 7 százalékos GDP-csökkenés ellenére a magyar gazdaság 2020-ban, ha minimá
júl. 2
15:15
Mozgó büfékocsikkal lesz tele a lezárt pesti rakpart (Portfolio)
A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ a pesti alsó rakpart és a Városháza park időszakos vendéglátására írt ki pályázatot július 1-jén, ezzel segítenék a helyi vendéglátóipari szektor résztvevőit az újraindulásban - szerepel a BFTK közleményében.
júl. 2
15:18
Még vonzóbbá tette az MNB az NHP Hajrát (Privátbankár)
Annak érdekében, hogy még többet tudjanak a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) felvenni az áprilistól elérhető kedvezményes hitelből. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) abban bízik, hogy e forrásból egyre több beruházás valósul meg, ami hozzájárul ahhoz, hogy a második negyedévi 7 százalékos GDP-csökkenés ellenére a magyar gazdaság 2020-ban, ha m
júl. 2
15:18
Nagyot újít a Spar: ez most lesz náluk először elérhető Magyarországon (Pénzcentrum)
Drive-In átvétellel Tatabánya is csatlakozik a SPAR online shophoz. Az üzletlánc Komárom-Esztergom megyeszékhelyének INTERSPAR áruházától idén július 2-ától már a webshopon keresztül is lehet vásárolni és az összekészített termékeket
júl. 2
15:18
Mi történik? Angelina Jolie és Brad Pitt együtt töltöttek egy délutánt (Joy)
Az elmúlt egy évben óriási változás állt be az egykori álompár kapcsolatában.
júl. 2
15:18
Khloe Kardashian eljegyzéséről pletykálnak: hatalmas gyűrűt villantott (Life)
Khloe Kardashian eljegyzéséről pletykálnak: hatalmas gyűrűt villantott
júl. 2
15:18
Katasztrófa utáni helyreállításban erősít a VMware (Bitport)
A Datrium felvásárlásával a Site Recovery szolgáltatása mellett lesz egy költségre optimalizálható adatvédelmi megoldása is a szoftvergyártónak.
júl. 2
15:20
Berki Krisztián párja a város legdrágább ötcsillagos szállodáját választotta (Life)
Berki Krisztián párja a város legdrágább ötcsillagos szállodáját választotta
júl. 2
15:21
Rossi már tud valamit? Fordulat, Szoboszlai ehhez a klubhoz igazolhat a Milan helyett (Ripost)
Olasz szövetségi kapitányunk helyesli a legfrissebb híreket a 19 éves magyar tehetségről. Új sztárcsapat a legesélyesebb Dominik aláírására.
júl. 2
15:21
Meghalt a vőlegény, százan fertőződtek meg a koronavírussal egy esküvőn (Ripost)
Hatósági engedély nélkül, a szabályokat nem betartva tartották meg az eseményt.
júl. 2
15:21
Szörnyű családi tragédia: a kutya széttépte az újszülött ikerlányokat (Ripost)
Az anya csak pár percre hagyta magára a csecsemőket, amíg a szomszéddal beszélt.
júl. 2
15:23
Ez a ruha a nyár adu ásza, imádja miden nő (Ripost)
Szinte nincs is olyan nyár, hogy a boltokban ne találnál egy újabb divatos overallt. Minták, színek és fazonok váltják egymást.
júl. 2
15:24
Nem tartották be a távolságot, félbeszakították a meccset (Sport365)
Félbeszakadt a Dán-Kupa döntő.
júl. 2
15:24
Nehéz időszakon vannak túl Király Viktorék - Egyik családtagjuk vesedonor lett (Femcafe)
Nagyon megviselte őket ez az időszak.
júl. 2
15:24
Micsoda hír: visszatér a színpadra Liptai Claudia (BorsOnline)
A színésznő új szerepet vállalt a Centrál Színházban.
júl. 2
15:24
Jön az égszakadás - csütörtök délután komoly zivatarok söpörnek végig az ország nagy részén (SzMo)
A hőség mellett a heves viharok miatt is riasztás van érvényben az ország legtöbb helyén.
júl. 2
15:24
89 évesen negyedjére is apa lett Bernie Ecclestone: fia született (Life)
89 évesen negyedjére is apa lett Bernie Ecclestone: fia született
júl. 2
15:26
Megtalálták a 14 éve eltűnt nő maradványait (Life)
Megtalálták a 14 éve eltűnt nő maradványait
júl. 2
15:27
Több mint félmilliárd eurós lett a külkereskedelmi mérleghiány áprilisban (Menedzsment Fórum)
Éves összevetésben 790 millió eurónyi volt a romlás.
júl. 2
15:27
Hullámvasúton a járvány Ukrajnában, megint sok az új fertőzött (Infostart)
A múlt hetihez képest mérsékeltebb ütemben, de még mindig viszonylag gyorsan terjed Ukrajnában a koronavírus-fertőzés, az eddig azonosított fertőzöttek száma keddre meghaladta a 44 ezret.
júl. 2
15:30
Külkereskedelem: 561 millió eurós lett a deficitünk áprilisban (Privátbankár)
Éves összevetésben 790 millió eurónyi volt a romlás.
júl. 2
15:30
A rendőrség Badár Sándorral figyelmeztet, hogy vigyázzunk a kaszással (ATV)
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság egy újabb kisfilmmel kampányol a balesetek megelőzéséért.
júl. 2
15:30
Így nézheted meg ingyen, hogy vírusos-e egy weboldal (Femcafe)
Ebben egy mesterségesintelligencia-alapú megoldás lesz a segítségedre.
júl. 2
15:33
Üzent a szlovén elnök a magyaroknak (Infostart)
Szlovénia biztonságos ország és várja a magyar turistákat - mondta Budapesten Borut Pahor, aki Áder János köztársasági elnökkel tárgyalt.
júl. 2
15:33
Ismét havi 10 ezer fölé került a behozott használt autók száma (ProfitLine)
Idén júniusban a DataHouse adatai szerint 10 828 import személyautó került hazai forgalomba, ami az előző hónaphoz képest 22 százalékos, az áprilisi mélyponthoz képest pedig nem kevesebb, mint 43 százalékos növekedést jelent.
júl. 2
15:36
FBI ügynöktől vett biológiai fegyvert egy nő a dark weben (BorsOnline)
Egy 37 éves Kanadában élő nő biológiai fegyvert akart vásárolni a dark weben, de szerencsére az FBI egyik titkosügynöke lekapcsolta őt.
júl. 2
15:36
A kurd-török zavargások után továbbra is feszült a hangulat (HírTV)
Halálosan megfenyegették Karl Nehammer osztrák belügyminisztert és Susanne Raab integrációs minisztert a bécsi zavargásokat követően.
júl. 2
15:36
Ezekben az ételekben van a legtöbb probiotikum - Rendbe hozzák az emésztésed (Femcafe)
Ha a természetes módszereket jobban szereted, akkor ezekben érdemes gondolkodnod.
júl. 2
15:36
Ne szegje kedvét az eső: gyönyörű, nyári hétvégénk lesz (BorsOnline)
Pénteken sokfelé csapadékos, utána jellemzően száraz, napsütéses idő várható a hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
júl. 2
15:42
Esős kezdet után a hétvégén is meleg, napsütéses idő várható (Háziállat)
Pénteken sokfelé csapadékos, utána jellemzően száraz, napsütéses idő várható a hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
júl. 2
15:42
Ilyen vízparti lakásokra, házakra vadászhatnak most a magyarok: kegyetlenek az árak (Pénzcentrum)
A nyári forróságban sokak fejében megfordulhat, hogy ne csak átmeneti enyhülést, hanem lakóingatlant is a vízparton keressenek maguknak. Szakértők ezúttal négy terület, a főváros, a Velencei-, a Tisza- és a Fertő-tó kínálatát mutatják
júl. 2
15:45
Ellentmondásos adatok jöttek az amerikai munkaerőpiacról (Menedzsment Fórum)
Továbbra is futószalagon bocsátják el az embereket az Egyesült Államokban, derült ki a munkaügyi adatokból. Pozitívum, hogy egy másik csütörtökön közölt információ szerint a munkahelyteremtés is beindult.
júl. 2
15:45
Merkely Béla: már ismerjük a vírus gyenge pontjait (Infostart)
Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon - mondta a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője.
júl. 2
15:45
Räikkönen a jövőjéről: Még korai dönteni (F1világ)
Kimi Räikkönen azt mondja, felesleges még arról beszélni, hogy folytatja-e a versenyzést a Forma-1-ben jövőre is. A finn szerződése idén lejár, a bajnokság pedig ezen a hétvégén rajtol el Spielbergben.
júl. 2
15:47
Így néz ki a minimalista F1-es paddock (F1világ)
Szigorú biztonsági intézkedések mellett, a külvilágtól teljesen elszeparálva rendezik meg ezen a hétvégén a Forma-1 idénynyitó futamát, az Osztrák Nagydíjat. A paddockban ezúttal a csillogó motorhome-ok sincsenek jelen. A McLaren videójának köszönhetően most megnézheted, hogyan is néz ki most az általában népes „F1-es hátsó kert”.
júl. 2
15:48
Megható családi fotókat posztolt Kiszel Tünde (Life)
Megható családi fotókat posztolt Kiszel Tünde
júl. 2
15:48
Letették a zalaegerszegi Mindszentyneum alapkövét (Demokrata)
Kötelességünk, hogy nemzetünk, hazánk sorsáról is gondoskodjunk – mondta Semjén Zsolt.
júl. 2
15:54
Új járműveket vesz a MÁV (Piac és Profit)
A MÁV-Start Zrt. további négy tram-train járművet rendelt a Stadler cégtől - közölte a MÁV a honlapján.
júl. 2
15:54
Harmincezernél is több pedofil nnyomára bukkantak a német hatóságok (HírTV)
Eddig 72 embert gyanúsítottak meg gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekkel.
júl. 2
15:54
Ezekkel a gumikkal rajtol az Osztrák Nagydíj (Sport365)
A Pirelli kiadta melyik keverékeket kapják a versenyzők.
júl. 2
15:54
Elutasították Müller Cecília és a kórházigazgató meghallgatását a Pesti úti idősotthon ügyében (ATV)
A HírTV tudta meg először, hogy nyomozást rendeltek el a Pesti úti idősotthon ügyében. Az intézményben 300 koronavírus fertőzöttet regisztráltak, és 52 bizonyított haláleset történt. Futó Barnabás, az otthon károsultjainak jogi képviselője volt az ATV Start vendége, aki szerint a nyomozás elrendelése azt jelenti, a hatóság alapos gyanút feltételez

Keresés