Ez egy igazi sikersztori: az állami megrendelésekkel kitömött B+N Referencia Zrt. éppen akkor fut 36 milliárd forintos rekordévet 2019-ben, amikor arra készül, hogy egy leánycégével betörjön az állam által felszámolásra ítélt Malév GH piacára a reptéren.
A törvények mindenkire kötelezőek, ez egyértelmű. A jogállamiság pedig azt jelenti, hogy a törvények a hatalomra is kötelezőek, ugyanis ez védi meg az állampolgárokat a hatalom túlkapásaitól. Orbán csak azt szereti, ha a törvény másokat kötelez, ám azt elutasítja, hogy őt is bármi kötelezze. Ezért utasítja el a jogállamiságot - írják közleményükben
Lopott luxusautók legalizálásával foglalkozó céghálózatot derített fel a rendőrség Miskolcon, a csoport működtetőjét letartóztatta a bíróság - mondta a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vagyonvédelmi osztályvezetője budapesti sajtótájékoztatóján pénteken.
A Mastercard üdvözli a kormány döntését, amelynek alapján 2021. januárjától minden online pénztárgép használatára kötelezett kereskedőnek biztosítania kell ügyfelei számára az elektronikus fizetés lehetőségét.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/17/1121/
A DK és az MSZP brüsszeli képviselői nem szavazzák meg a költségvetést és az újjáépítési csomagot, ha azokat nem kötik össze a jogállami normák kötelező érvényesítésével.
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj péntek délelőtt rendezett első szabadedzésén.
Júniusban 0,3 százalékra gyorsult az euróövezeti infláció a négyéves mélypontnak számító, májusi 0,1 százalékról - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
A Magyar Nemzeti Bank megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé a pénzügyi szervezeteknek, a dokumentum többek közt a - járvány idején különösen aktuális - elektronikus kommunikációval és szerződéskötéssel, továbbá a határon átnyúló szolgáltatókkal kapcsolatos elvárásokkal egészült ki, és irányt mutat az örökösök és a pénzügyi szervezetek egy
Schanda Tamás szerint a csepeli szabadkikötő és az odáig vezető gerincút korszerűsítése veszélybe került, mivel Karácsony Gergelyék „durva, amatőr hibát követtek el”.
Korszerű államháztartási informatikai rendszert fejleszt a Magyar Államkincstár (MÁK), amivel teljesen megújul a költségvetés végrehajtásának informatikai eszközrendszere; az új informatikai rendszer új szintet jelent a kormányzati döntéshozatal támogatásában és a nyilvános adatszolgáltatásban - jelentette be Tavaszi Zsolt, a Magyar Államkincstár (
Karácsony Gergely főpolgármester szerencsétlenkedése miatt fejlesztésekről és jelentős támogatásokról marad le a főváros - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
A gödi testület Fidesz-DK-LMP-Jobbik koalíciója megszavazta, hogy induljon fegyelmi eljárás Balogh Csaba momentumos polgármester ellen, valamint tisztségét 30 napra függesszék fel – derült ki a Momentum közleményéből.
A finn fotós, Jani Ojala két évig fényképezte Lappföldet, ahol télen a Nap bő két hónapig nem emelkedik a horizont fölé, ezt nevezik kaamosnak, ez a sarki éjszaka ideje.
A kormány célja, hogy Budapest mellett Magyarország más városai is erősödjenek a tudomány és az innováció terén - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter Balatonfüreden a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) tudáscentrumának bejárásán.