Oroszország a többi országnál előbb fejezheti be a Covid-19 elleni vakcinájának tesztelését - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.
William Barr igazságügyi miniszter szerint míg Peking évtizedekre előre gondolkodik, addig az amerikai cégeket a következő negyedéves bevételeik érdeklik.
Megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé a pénzügyi szervezeteknek az MNB. A dokumentum többek közt a – járvány idején különösen aktuális – elektronikus kommunikációval és szerződéskötéssel, illetve a határon átnyúló szolgáltatókkal kapcsolatos elvárásokkal egészült ki, de irányt mutat az örökösök és a pénzügyi szervezetek együttműködésére é
Ismét új szabályok léptek életbe az idősotthonokban. Az országos tisztifőorvos június 19-én feloldotta a látogatási és kijárási tilalmat, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ július 15-i eljárásrendje úgy módosította az idősotthonok életét, hogy azok a lakók, akik hétvégére, vagy hosszabb "szabadságra" utaznának rokonaikhoz vagy saját lakásukba, cs
Tizennéggyel, 4293-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták
Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az EU és az Egyesült Államok között létrejött, a személyes adatok továbbítását lehetővé tevő adatvédelmi megállapodást. A Taylor Wessing Budapest ügyvédi iroda adatvédelmi szakértői elsőként értelmezték a bírósági döntést.
A magyar gazdaság elkezdett újra nagyobb fokozatba kapcsolni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén tartott előadását követő doorstep sajtótájékoztatón csütörtökön Székesfehérváron.
A helyzet nem könnyű, de az oddsaink folyamatosan javulnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcs előtt, a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
Újabb rekordra szökött az új, diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma az Egyesült Államokban. Az amerikai-mexikói és az amerikai-kanadai határ augusztus 20-ig zárva marad.
A Dell jövőre eladhatja a VMware-ben birtokolt 80 százalék körüli részesedését, ami a vállalat közleménye szerint akár mindkét fél számára előnyös lehetne.
A hazai halastavi haltermelés meghatározó és gazdaságilag legfontosabb halfaja a ponty, amely a tógazdasági étkezési célú haltermelésből 84,5 százalékkal részesedett 2019-ben. Az étkezési pontyhús előállítás elmúlt 5 évét
A montenegrói főváros, Podgorica vesztegzár alá helyezését fontolgatja az ottani válságstáb a koronavírus-fertőzöttek számának folyamatos növekedése miatt.
A Karácsony Gergely főpolgármester és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vezetésével működő Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) javaslatát elfogadva a Kormány úgy döntött, hogy a Kós Károly sétányt lezárja az autóforgalom elől és a Városligetet teljes egészében a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak adja át – közölte Vitézy Dávid
Átfogó tervek születtek a Városliget és környékének közlekedési fejlesztésére vonatkozóan, melynek során a forgalomcsillapítási tervek megvalósulásával megváltozik az autós, a gyalogos és a kerékpáros forgalom, valamint a parkolási lehetőségek - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A tervek kapcsán a közösségi oldalán Vitézy Dávid, a BFK vezér
Ma este indul a Szegedi Szabadtéri Játékok 2020-as évada az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. A különleges atmoszférájú játszóhelyen Händel Agrippina című vígoperája nyitja a felejthetetlen estét sorozatát. Nem kell tovább várniuk a Szabadtéri-rajongóknak, hiszen ma este elindul az ország legnagyobb színházi fesztiváljának idei évada. Az Újszegedi
A helyzet nem könnyű, de az oddsaink folyamatosan javulnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcs előtt, a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
A montenegrói főváros, Podgorica vesztegzár alá helyezését fontolgatja az ottani válságstáb a koronavírus-fertőzöttek számának folyamatos növekedése miatt.
Igor Matovic csak az első két oldalt írta, a 79 oldalas szakdolgozatának többi részét két másik publikációból másolta ki a Denník N szlovák liberális lap szerint.
A helyzet nem könnyű, de az odds-aink folyamatosan javulnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcs előtt, a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
A járvány miatt március közepén bevezetett utazási korlátozások következtében az első negyedévben, azon belül márciusban csökkenésbe fordult a külföldiek magyarországi látogatásainak, valamint a magyarok nemzetközi utazásainak a korábbi időszakokra jellemző emelkedő tendenciája. A külföldi látogatók száma 13 százalékkal csökkent az előző év azonos
A járvány hatására sok cégvezető átgondolja az irodahasználatot. Várhatóan egyre többen adják majd albérletbe területük egy kisebb részét. Kényszerű lépés ez a járvány miatt, egyúttal lehetőség kisebb vállalkozások számára – mondta a Trend FM adásában az Mfor.hu és a Privátbankár.hu ingatlanpiaci szakértője.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé a pénzügyi szervezeteknek, a dokumentum többek közt a - járvány idején különösen aktuális - elektronikus kommunikációval és szerződéskötéssel, továbbá a határon átnyúló szolgáltatókkal kapcsolatos elvárásokkal egészült ki, és irányt mutat az örökösök és a pénzügyi szervezet
A montenegrói főváros, Podgorica vesztegzár alá helyezését fontolgatja az ottani válságstáb a koronavírus-fertőzöttek számának folyamatos növekedése miatt.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Jeyhun Bayramov azeri külügyminiszter megállapodást írt alá az Innovációs és Technológia Minisztérium és az Azerbajdzsáni Köztársaság Gazdasági Minisztériuma között az egészségipar terén történő együttműködésről, valamint együttműködési megállapodást Magyarország Nemzeti Adó- és Vámhivatala és Azer
Magyarországon több mint százezer olyan nyugdíjas van, aki munkát vállal a nyugdíj mellett. A július 1-jén életbe lépett új társadalombiztosítási törvény jelentős változásokat hozott a nem munkaviszonyban munkát végző 65 év felettiek számára: mentesülnek az összesen 18,5 százaléknyi járuléklevonásoktól. Első hangzásra tehát a változással jól járnak
Az ország harmadik legnagyobb édesvízi tavának vízszintje kora reggelre elérte a töltések teherbírása szempontjából még biztonságosnak ítélt maximális szintet.