A vírusjárvány első heteiben a munka és a családi feladatok összeegyeztetése miatt minden eddiginél nagyobb nyomás nehezedett a munkavállalókra. A maximális helytállás, a virtuális bizonyítási vágy és a teljesítménykényszer rövid
A Google nagyszabású redizájnt jelentett be, ami első körben a G Suite előfizetőit érinti, megvalósítva a kommunikációs platformok magas szintű intergrációját.
Ma este bajnok lehet a Real Madrid. Az első változat szerint legyőzi az Estadio Afredo di Stéfanóban a Villarrealt, s akkor a Barcelona eredményétől függetlenül célba ér. A második változat szerint megbotlik, de a Barça sem nyer, ebben az esetben is bajnokot avatnak. Persze létezik egy harmadik változat is: a döntés a vasárnapi záró fordulóra marad
A koronavírus-járvány hazai megjelenése éppen a dinnyeültetés időszakára esett, ezért több termelő a bizonytalan jövőtől félve csökkentette a termőterületeit a tervezetthez képest. Emellett a csökkenésben az is közrejátszik, hogy hűvös időben visszaesik a kereslet az áru iránt.
Magyarországgal szemben jogállami kritikát fogalmaz meg az EU, miközben Németországban a jogállamiságot lábbal tipró Vlagyimir Iljics Lenin szobrát avatják fel.
Pár nap múlva ismét félmaratont fut Szabó Zsófi, az Rtl Klub Reggeli népszerű műsorvezetője, aki nem tagadja, a karatén indította el újra a futás útján. Pár hét alatt hatalmasat fejlődött a kisgyermekes édesanya - többek között erről is mesélt a Runner’s World-nek.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón bejelentette, hogy a járványügyi kockázatok miatt nem tartják meg az idei, minden idők legnagyobbra és legdrágábbra tervezett augusztus 20-i tűzijátékát. A DK szerint még így is át lehet csoportosítani az erre szánt pénzt.
Leégett két nádfedeles műemlék, egy múzeumként üzemelő parasztház és a mellette lévő csűr, illetve egy melléképület a Heves megyei Parádon, a Sziget utcában - közölte a katasztrófavédelem.
Az Európai Bizottság az idénymunkások védelmére vonatkozó iránymutatást tett közzé a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, amelynek célja, hogy garantálja a munkavállalók jogait, egészségét és biztonságát.
Romániában 777 új koronavírusos megbetegedést diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában, és ezzel ismét megdőlt az egy nap alatt jegyzett megbetegedések csúcsa. Ukrajnában is romlik a helyzet.
Az Európai Bíróság szerint a 2016-ban kötött megállapodás nem védi elvárható mértékben az Európai Unió állampolgárainak személyes adatait, ha azok az USA-ba kerülnek.
A koronavírus-járvány okozta válságból is sikeresen kerülhet ki a magyar gazdaság – mondta Balog Ádám. Az MKB Bank elnök-vezérigazgatója egy lapinterjúban beszélt a bankrendszer várható jövedelmezőségéről, a hitelmoratórium jelentőségéről és a magyar óriásbank esélyeiről is.
A Red Bull ifjú versenyzője, Max Verstappen az F1Világ.hu-nak adott exkluzív interjújában elárulta, meggyőződése, hogy Sebastian Vettel nem fog az osztrák istállóhoz szerződni a 2021-es szezonra.
Mint arról nemrég beszámoltunk, az operatív törzs javaslatára új kormányrendeletet fogadott el a kormány, amely szerint július 14-től szigorítják a határellenőrzést; fertőzöttségi szint alapján 3 kategóriába sorolják az államokat
Romániában 10 százalékkal csökkent a sörfogyasztás a koronavírus-járvány kezdete óta, a március-május közötti időszakban, de a gyártók arra számítanak, hogy a krízis leginkább a harmadik negyedévben fogja éreztetni hatását - közölte csütörtökön a romániai sörgyártók egyesülete.
Már a férjével közös képek is eltűntek Weisz Fanni Instagram-oldaláról, miután bejelentette: külön utakon folytatják Hajmásy Péterrel. Pedig a sztárpár nemrég még lángoló szerelemről beszélt a Borsnak.
Romániában 777 új koronavírusos megbetegedést diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában, és ezzel ismét megdőlt az egy nap alatt jegyzett megbetegedések csúcsa.
Világújdonságnak számító módszert fejlesztettek ki szegedi kutatók a koronavírus-fertőzés diagnosztikájára. A Szegedi Biológiai Kutatóközpontban fejlesztett, mesterséges intelligenciára és automatikus mikroszkópiára épülő szerológiai tesztelési modell nagy pontosságú, gyors és költséghatékony - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága.
3 milliárd forintos befektetéssel nem csak újranyílt a Waberer Medical Center, - benne a hazai privát piacon egyedülálló Walk in Center -, de a fejlesztéseknek köszönhetően májustól az Ortopédiai és Mozgásszervi Centrum, most júliustól pedig a Kardiológiai Centrum indult el tesztüzemmel.
Levelet küldtek Angela Merkelnek, a belépő német EU-elnökség kormányfőjének a visegrádi országok fővárosainak főpolgármesterei a klímavédelmi célú, városokra szabott, közvetlen EU-s támogatások ügyében.
Magyarország csak akkor járulhat hozzá az Európai Unió Covid-19-es újjáépítési alapjához, ha az EU lezárja a Magyarország elleni 7-es cikkely szerinti eljárást – nyilatkozta az államtitkár.
3 milliárd forintos befektetéssel nem csak újranyílt a Waberer Medical Center, - benne a hazai privát piacon egyedülálló Walk in Center -, de a fejlesztéseknek köszönhetően májustól az Ortopédiai és Mozgásszervi Centrum, most júliustól pedig a Kardiológiai Centrum indult el tesztüzemmel.
Azt követően, hogy elterjedt a pletyka, Sebastian Vettel szerződtetése miatt kiebrudalhatják a Racing Point Forma-1-es csapatából Sergio Perezt, a mexikói pilóta megerősítette, megkereste már őt egy rivális istálló.
Március elején, a koronavírus magyarországi megjelenését követően gyakorlatilag teljesen leállt az autókereskedelem, és bár a helyzet azóta valamelyest stabilizálódott, az ágazat még most is csak alig 50 százalékon teljesít. A problémát súlyosbítja, hogy részben az euróárfolyam drasztikus emelkedése miatt 10-15 százalékkal nőttek az újautók árai, a
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) tájékoztatása szerint a magyar tenger nyugati medencéjében az elmúlt egy hétben a határértéket jelentősen meghaladó klorofill-A szinteket mértek a szakemberek. "A területileg illetékes