A Magyarország által az EU-nak küldött gazdasági helyzetjelentésből kiderül, hogy a GDP-hez mérten kisebb lett az állam ráfordítása az idősek ellátására az elmúlt négy évben, a következő években még kisebb lesz az ilyen típusú...
A DK elnöke közösségi oldalára feltöltött videójában arról beszél: ha Soros, Brüsszel vagy valamilyen nemzetközi háttérhatalom az ellenfél, akkor a kormányfőt sokan zseniális, előrelátó és tervező stratégiának látják, láttatják, mert velük szemben működik a propaganda. Gyurcsány szerint viszont egészen más a helyzet, "ha valóságos ellenfél jön", mi
A márciusi éves alapú 23 százalékos mínuszt egy 20 százalékos követte áprilisban a hazai traktorpiacon. Az első négy havi összesített adat is csökkenést mutat.
Felgyorsultak a digitális fejlesztések a pénzügyi szektorban a koronavírus hatására a pénzintézetek informatikáért felelős vezetői szerint, akik a Portfolió első online pénzügyi és vállalati IT konferenciáján szerdán a további innovációhoz szükséges jogszabályváltozásokat sürgettek.
A távterápia az elmúlt érvekben egyre elterjedtebb terápiás gyakorlattá vált. Szakmai fórumokon, műhelyekben igyekeznek a kollégák pontosan feltérképezni ennek előnyeit, hátrányait, hatását a terápiás folyamatra, kapcsolatra. A koronavírus miatti korlátozások újabb indikációját jelentik az internetalapú terápiás kapcsolatoknak, ezek száma a járvány
Vegyesen zárták a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, emelkedéssel zárnia egyedül a Nasdaqnak sikerült. Ázsiában felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek csütörtökön, Európában mérsékelt emelkedéssel indult a nap, a DAX kissé feljebb került ma reggel. A magyar tőzsdén nem alakult ki határozott irány a csütörtöki kereskedés e
Több mint három évvel ezelőtt a rajongóknak szomorúan kellett tudomásul venniük, hogy a legendás Land Rover Defender 68 év után elbúcsúzott, és leállt a gyártása. Az angolok már akkor beígérték az utódot, és bár egy kicsit csúszott az érkezése, a Frankfurti Autószalonon végre leleplezték az ikonikus modell vadonatúj, teljes egészében megújult verzi
Őrületes átalakulásban van az országos lakáspiac, több éves rekordok dőltek meg 2019 és az idei év elejével. Négy pont köré csoportosítottuk a változásokat: az adásvételek eloszlása, ezek száma, az új építkezések és természetesen az árak. Utóbbira részletesebben is kitérünk a KSH legfrisebb, 2019 egészére vonatkozó országos átlagárai támaszkodva.
A várakozásokkal ellentétben nőtt Kína exportja áprilisban, az import azonban jelentősen visszaesett, miközben az országban az új koronavírus-járványt már sikerült visszaszorítani, de gazdasági hatásai még mindig jelentősek.
A feltörekvő piaci országok közül Magyarország az egyik leginkább hatásosan laposította el a koronavírus járvány görbéjét azután, hogy az első 100 vírusfertőzöttet azonosította – derült ki a Morgan Stanley ma reggeli látványos ábrájából. A szintén ma reggeli adatok szerint egyébként 39 új beteget azonosítottak itthon és újabb tizen hunytak el a bet
Márciusban 5,6 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 10,0 százalékkal csökkent. Ebben az időszakban már jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása - jelentette csütörtökön első becslése alapján a Központi Statiszt
Az EB állásfoglalása szerint nem jogosult területalapú támogatásra a karácsonyfa-termesztésre szolgáló terület, ha a fákat a szokásos módon kivágják, és gyökér nélkül értékesítik.
A járó és a fekvő betegeket ellátó intézményeknek maguknak kell levenniük vagy megszervezniük a mintavételt az orvosi beavatkozáshoz szükséges koronavírus-teszthez. Három nappal az egészségügyi ellátás újraindítása után kapták...
Az első negyedévben 0,1 százalékkal nagyobb volt a termelés, mint az előző év azonos időszakában. Ennyi maradt az első két hónap 3,2 százalékos növekedéséből.
A brit gazdaság idén akár 14%-ot is zuhanhat a koronavírus miatt a Bank of England jelentése szerint. Az előrejelzés maga is megjegyzi, hogy bizonytalan környezetben állították össze - a brit jegybank szakemberi azzal számolnak, hogy a korlátozó intézkedések júniusig maradnak érvényben.
Az MNB folyamatos tájékoztatással, vezetői körlevelekkel és – szükség esetén – szakmai konzultációkkal segíti a pénzügyi intézményeket, illetve az ügyfeleket is a törlesztési moratórium és a járványhelyzet kapcsán megváltozott egyéb szabályozási előírások alkalmazása kapcsán. Ezt szolgálja a piaci szereplők számára a jegybank honlapján megjelentete
Kezdjük a jóval: a finomítás erős teljesítményének köszönhetően a vártnál magasabb lett az idei első negyedévi adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (Ebitda). Az viszont rossz, hogy a készletátértékelési és pénzügyi ráfordításai nagyobb veszteséget okoztak a Molnak, mint arra a piac számított.
Ebben az időszakban már jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása - jelentette csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A szokásos módon csütörtökön 10:30-kor Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra a Kormányinfó keretében ad tájékoztatást a kormány legújabb döntéseiről. A Portfolio élőben tudósít.
A magyarok 33 százaléka költi a pénzét rendszeresen webáruházakban a Generali Biztosító legújabb felmérése szerint. A tendenciát erősíti a világjárvány okozta bezártság is, azonban nem árt az óvatosság, hiszen a válaszadók 34 százalékát érte már rosszindulatú támadás az online világban - teszik hozzá.
Áprilisban 120 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ami csupán 6 százalékos csökkenés 2019. azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adatiból.
A Balkánon is egyre inkább lazítanak az intézkedéseken: Szerbiában visszavonták a szükségállapotot, Koszovóban jelentősen nőtt a gyógyultak száma, Észak-Macedónia választásra készül, míg Montenegró és Bosznia-Hercegovina tovább enyhít a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseken. A járványkép viszont már nem ennyire egyértelmű.
Komoly hatással van a koronavírus, és a belőle fakadó gazdasági válsághelyzet a befektetésekre és a megtakarításokra: sokan megijedtek, sokan fogadnak el tanácsot olyanoktól, akik nem szakértők. Az emberek ilyenkor egymásnak adják...
A márciusi zuhanás után felpattanás jött a tőzsdéken, a befektetők egy része láthatóan nem szeretne kimaradni a részvénypiaci raliból, azonban a Morgan Stanley stratégája a lehetséges kockázatokra figyelmeztet, és óvatosságra intette a befektetőket.
Az amerikai elnök szerint a koronavírus-járvány súlyosabb támadás Pearl Harbornál és szeptember 11-nél is, Kínának pedig meg kellett volna azt állítania. Németországban kinyithat az összes üzlet, de a lazításnak vannak feltételei. Nemzetközi összefoglalónk következik.
A nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés támogatóinak száma már elérhette az szükséges egymilliót, de még mindig várják a csatlakozókat az irdala.hu oldalon.
„Van élet a szobafogság után – készülj a következő évadra!” szlogennel hirdetett nyolcszázezer forint összdíjazású videópályázatot a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került alkotók, intézmények, előadó-művészeti projektek támogatására a StageHive.