Még a kormánypárti vezetésű tóparti települések – például Keszthely – sem támogatták a Balatoni Hajózási Zrt. reorganizációs tervét, mely szerint bérbe adnák a cég vitorláskikötőit, s eladnák kempingjeit, szállodáját és több kikötőt.
Görögország július elsején megnyílik a turisták előtt. Ugyancsak szerdai közlés szerint Dánia még csak nem is tervezi, hogy feloldja a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzárát az idegenforgalom számára.
Jelentős könnyítést kaptak a közvetlenül, vagy közvetetten állami tulajdonban lévő kockázati tőkealapok és magántőkealapok, melyek egyedül vagy más vállalkozással közösen, befektetésvédelmi célú irányítási jogokat szereznek egy vállalatban. A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt ugyanis azokat a tranzakciókat nem kell a Gazdaság
Az operatív törzs téves tájékoztatást ad, amikor arról beszél, hogy a központi régió lakosai nem utazhatnak például a Balatonhoz - Karácsony Gergely nyílt levélben kéri Orbán Viktor intézkedését az ügyben. A főpolgármester haladéktalanul egyeztetést kér a kormánnyal a járvány elleni védekezés második szakaszáról.
Több vidéki településen a héten újranyitnak a piacok és vásárok, helyenként változik a 65 éven felüliek számára meghatározott vásárlási idő. Az arc eltakarása mindenki számára kötelező. Győr-Moson-Sopron megyében,...
Ötven év, ötven mérkőzés – az Infostart.hu összeállította az elmúlt fél évszázad legfantasztikusabb futballmeccseit, minden évből egyet. 2015-ből a megállíthatatlan Messi, Suarez, Neymar hármas legnagyobb mérkőzését választottuk.
Egy rendkívül érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet a Volkswagen: Kínában jelentősen megugrott az új autók iránti kereslet döntően azért, mert egyre több ember akarja függetleníteni magát a tömegközlekedéstől a koronavírus-járvány miatt. A német autógyártónál már V alakú visszapattanásról beszélnek Kína kapcsán, ugyanakkor figyelmeztetnek is, a
A legfrissebb üzleti felmérés szerint a brit vállalatoknak több mint a fele - csaknem 3 millió cég - tart valamilyen mértékben attól, hogy az új koronavírus okozta járvány gazdasági hatásai miatt fizetésképtelenné válik.
Több vidéki településen a héten újranyitnak a piacok és vásárok, helyenként változik a 65 éven felüliek számára meghatározott vásárlási idő. Az arc eltakarása mindenki számára kötelező.
Egy új Androidos trójaira figyelmeztet közleményében a Nemzeti Kibervédelmi Intézet. Mivel Észak-Amerika mellett Európa is érintett, és a pénzügyi adatainkra pályázik a malware, ezért érdemes résen lenni. Főként európai és észak-amerikai pénzügyi alkalmazásokat próbál megfertőzni az EventBot nevű vírus, ami ezt követően, az appokból kinyert adatoka
Hiába állítja a főpolgármester, hogy mindig volt orvosi ellátás a Pesti úti idősek otthonában, ezt eddig nem igazolták – mondta az InfoRádiónak Budapest Főváros Kormányhivatalának kormánymegbízottja. Sára Botond szerint a vizsgálat még nem zárult le, a főváros még csatolhat bizonyítékokat. Karácsony Gergely a közösségi oldalán azt írta: a hivatal p
Az európai tőzsdék többsége mínuszban zárt, különösen lengyel barátainknál volt nagy az esés. A BUX viszont épphogy mínuszban végzett, a forint is elég stabil. A BMW nagyot esett a módosított előrejelzései nyomán, az amerikai General Motors viszont éppen ellenkezőleg. Irányt váltott az olaj, az OPEC legrenitensebb tagjával megint gond van.
Az Egészségügyi Világszervezet arra figyelmezteti a világ vezetőit, hogy nem szabad visszatérni a korábbi „normalitáshoz” a koronavírus-járvány elmúltával sem, és már most el kell kezdeni készülni egy esetleges következő járványra is.
Világszerte legalább 90 ezer egészségügyi dolgozó kaphatta el eddig a koronavírust, de nem kizárt, hogy valójában ez a szám ennek kétszerese is lehet - figyelmeztetett szerdán a Nővérek Nemzetközi Tanácsa (ICN). A több mint 130, nővéreket...
Megint kiderült, hogy nem mindegy, melyik fesztiválra vesz jegyet az ember. Ezúttal nem a fellépők miatt, hanem mert az egyik visszatéríti a jegyek árát, a másik viszont nem.
A szerdán ismertetett legfrissebb adatok szerint meghaladta a 30 ezret az új koronavírus okozta Covid-19 járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.
A nemzeti régiókért elindított európai polgári kezdeményezés lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló európai uniós kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti, kulturális jellegzetességeit is vegyék figyelembe.
Új helyzettel néznek szembe a cégalapítók: egyesek a megmaradásért küzdenek, míg mások számára most jött el a nagy lehetőség. E kérdésekről is szó esett a Design Terminal Túlélési Kisokos című online műsorának harmadik adásában.
Több mint háromszázzal emelkedett ismét a járvány halálos áldozatainak egy nap alatti száma Olaszországban, és így elérte a 29 684-t - közölte szerda este az olasz polgári védelmi hatóság. Az új napi fertőzésszám is emelkedik, viszont az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt majdnem hétezerrel csökkent (részben a nyilvántartás késlekedése miatt) és
Ismét szigorítások jöhetnek azokban az országokban, amelyekben nem járnak el rendkívül körültekintően a koronavírus terjedésének fékezése érdekében hozott korlátozások lazítása során - figyelmeztetett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.