2020. május 4. hétfő

máj. 4
19:39
Figyelmeztetés: hat dolgot kell betartania minden "lazító" államnak (Infostart)
A stockholmi székhelyű Európai Járványmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) igazgatója szerint a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások egyszerre több tagállamban beindult fokozatos feloldása nem jelentheti azt, hogy az élet visszazökken a normális kerékvágásba. Az év elején ez a szervezet azt állította, hogy a járvány elkerüli Európá
máj. 4
19:39
Gyengült a forint árfolyama (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfő késő délután a reggeli szintekhez viszonyítva.
máj. 4
19:39
Hatalmas leépítésbe kezd a GE (Portfolio)
Közel 13 ezer munkavállalójától készül megválni a GE repülési üzletága, ami a munkaerőállományának a 25%-át teszi ki. A vállalat már korábban bejelentett leépítéseket.
máj. 4
19:40
Erre legalább jó ez a vírus: az emberek megtanulnak egy nagyon fontos dolgot (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány miatt a befektetési piacokon végigsöprő eladási hullámok ellenére az önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak továbbra is stabilan működnek. Sőt a tavalyi év, illetve az idei év járvány előtti kiemelkedő...
máj. 4
19:40
"Elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben nézők előtt legyenek meccsek" (Sport365)
A szövetség szerint elképzelhető, hogy a szurkolók a közeljövőben visszatérhetnek a lelátóra.
máj. 4
19:40
Hiába nyitottak a strandok, egy darabig még biztosan nem fürdőzhetünk (Pénzcentrum)
A Magyar Fürdőszövetség arra kéri a magyarországi fürdők üzemeltetőit, hogy higgadtan értelmezzék a kijárási korlátozás hétfőn életbe léptetett enyhítését, és várják meg a kormányzati részletszabályokat a létesítmények...
máj. 4
19:42
Űrgolyhók-ajánló: a Schwarz legyen Veled! (Promotions)
A Star Wars-nap alkalmából melyik más filmről is írnék ajánlót, mint Mel Brooks klasszikusáról, az Űrgolyhókról.
máj. 4
19:45
Biztató hírek érkeztek Olaszországból (Infostart)
Olaszországban tovább csökkent az aktív koronavírusos fertőzöttek és az intenzív osztályon ápolt páciensek száma - közölte az olasz polgári védelem.
máj. 4
19:45
Tanzániában egy banán is elkapta a koronavírust (Portfolio)
Tanzániában hétfőn felfüggesztették tisztségéből az országos laborhálózat vezetőjét, miután erősen kérdésessé vált a koronavírus-tesztelés pontossága: a laboratóriumi eredmények szerint ugyanis elkapta a kórt egyebek között egy kecske és egy banán is.
máj. 4
19:48
Olvasóink választották: az új SsangYong Korando lett az Autó Pult Év Autója! (Auto Pult)
Szokásunkhoz híven, idén immár tizedik alkalommal (!) kihirdettük az Autó Pult Év Autóit. Ahogy az elmúlt években, úgy az aktuális Autó Pult Év Autója választáson is kilenc kategóriában hirdettük ki a dobogósokat, a kategóriagyőztesekből pedig Olvasóink választhatták ki szavazásunk keretén belül a legjobbak legjobbját, vagyis az Autó Pult Év Autója
máj. 4
19:48
Március vége óta nem volt ilyen alacsony a halálozások napi száma Nagy-Britanniában (ATV)
Március vége óta nem volt a jelenlegihez hasonlóan alacsony a koronavírus-járvány okozta halálesetek napi száma Nagy-Britanniában - közölte hétfőn a brit egészségügyi miniszter.
máj. 4
19:48
A német szociáldemokraták elvitetnék az amerikaiak atomfegyvereit (444.hu)
A kisebbik kormánypárt ezzel alaposan megkavarná az európai biztonsági rendszert.
máj. 4
19:48
„Minden ugyanolyan lesz, csak egy kicsit rosszabb” – Michel Houellebecq a koronavírusról (Tiszta Jövő)
„Sosem fejeztük még ki ilyen nyugodt szemérmetlenséggel azt a tényt, hogy nem mindenki élete ér ugyanannyit; és hogy egy bizonyos életkor fölött kicsit már olyan, mintha halottak lennénk.” A provokatív gondolatairól ismert Michel Houellebecq is megszólalt a koronavírus ügyében. A francia sztáríró kifejti: „Ennek a világjárványnak sikerült az a brav
máj. 4
19:50
7,4 milliárd euró gyűlt össze a vírus elleni küzdelemre (ATV)
Adományozók 7,4 milliárd eurót (mintegy 2612 ezer milliárd forint) gyűjtöttek össze a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, mindenekelőtt oltóanyag, továbbá egyéb gyógyszerek kifejlesztésére, valamint a tesztelésre - jelentette be Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn az Európai Unió és az Egészségügyi Világszervezet online nemz
máj. 4
19:50
Rászólt egy vevőre, hogy viseljen maszkot, ezért lőhették agyon a biztonsági őrt Michiganben (444.hu)
Az államban elvben kötelező a maszkviselés a nyilvános zárt terekben.
máj. 4
19:51
Koronavírus: már látszanak a javulás jelei a briteknél és az olaszoknál (Menedzsment Fórum)
Nagy-Britanniában és Olaszországban is pozitív számadatokról érkezett hír.
máj. 4
19:51
Nem a vírusveszélyen rágódtak az érettségizők – a vizsga diákszemmel (Infostart)
Különleges óvintézkedések mellett kezdődött el hétfőn az érettségi. A diákok maszkot és kesztyűt kapnak, a termekben pedig legfeljebb tízen tartózkodhatnak. Az InfoRádiónak nyilatkozó szegedi végzős szerint a diákok a vírustól kevésbé féltek, inkább a vizsga miatt izgultak.
máj. 4
19:54
Újabb szedántól búcsúzunk, limitált szériával köszön le a GS (Autónavigátor)
Elég hosszúnak mondható pályafutása során a GS mindig az átlagnál valamivel sportosabb vonalat képviselte a Lexusnál. Igazán vad F szériás
máj. 4
19:54
Rainer Zitelmann: „A tudomány”: a koronavírus járvány megcáfolt egy nagy tévhitet (Tiszta Jövő)
Mese a 97 százalékos klímakonszenzusról.
máj. 4
19:54
Maszkkal és kézfertőtlenítővel indulunk útnak? – iIyen lehet majd az utazás és a nyaralás a járvány után (SzMo)
Az idei nyár egész biztosan más lesz, mint ahogy megszoktuk. Sokan már a vakációt tervezik, de nem árt tudni, hogy mi várhat ránk.
máj. 4
19:54
Az európai országokból érkezőknek nem lesz kötelező a karantén Franciaországban (SzMo)
A rendkívüli állapotot július 24-ig meghosszabbították, de az általános karantént május 11-től fokozatosan, ha az új fertőzöttek napi száma nem haladja meg a háromezret.
máj. 4
19:56
Fogorvosnál csak annak kell koronavírus-teszt, aki a kérdőív kitöltése alapján gyanús (SzMo)
Újra lehet menni fogászatra, egy kérdőív dönti el, hogy kinek kell előtte tesztet csináltatnia.
máj. 4
19:57
Már jóval korábban megjelent a vírus Európában (Infostart)
Már tavaly december végén volt koronavírusos beteg Franciaországban, csaknem egy hónappal a bizonyított fertőzések felismerése előtt - adta hírül hétfőn a Reuters hírügynökség.
máj. 4
19:57
Koronavírus: katasztrofális előrejelzés érkezett, elképesztően sokan halhatnak meg az USA-ban (Portfolio)
Jelentősen felgyorsulhat a koronavírus-járvány növekedése a következő időszakban az Egyesült Államokban egy kiszivárgott jelentés szerint.
máj. 4
20:00
Felfüggesztették a labor vezetőjét, ahol egy banán is elkapta a koronavírust (ATV)
Tanzániában hétfőn felfüggesztették tisztéből az országos laborhálózat vezetőjét, miután erősen kérdésessé vált a koronavírus-tesztelés pontossága: a laboratóriumi eredmények szerint ugyanis elkapta a kórt egyebek között egy kecske és egy indián banán is.
máj. 4
20:06
Ronaldo: Nézők nélkül a mérkőzéseknek nem igazán van értelmük (Sport365)
A Valladolid a bérletesek kompenzálására készül.
máj. 4
20:06
Bizonyítékot találtak rá, hogy egy kínai laboratóriumból szabadult el a koronavírus? (Femcafe)
Az amerikai külügyminiszter szerint igen.
máj. 4
20:06
Illés Boglárka: Köszönet a tűzoltóknak! (Tiszta Jövő)
Ezt a napot Nekik szenteljük és üzenjük, hogy vigyázzanak magukra!
máj. 4
20:06
Vidéken megteltek a kávézók teraszai az első nap, amikor kinyithattak (SzMo)
A lazítás mellett azonban több szabályt is be kell tartani, asztaltársaságok között például másfél méternek kell lenni.
máj. 4
20:09
Megvan, mikor folytatódik a magyar futball - két csapat már örülhet (Infostart)
Az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy szigorú – egészségügyi feltételek mellett – május 23-án folytatódik tétmérkőzésekkel a 2019–2020-as idény. Befejezik az OTP Bank Ligát és a Magyar Kupát, ellenben a Merkantil Bank Ligát nem.
máj. 4
20:09
Franciaországban már tavaly decemberben megjelenhetett a koronavírus (Kripto Akadémia)
Gondosan archivált kenetmintákból derült ki, hogy a vírus már egy hónappal a hivatalos észlelés előtt jelen volt az országban.
máj. 4
20:09
Mark Barnett lesz a Mastercard Europe elnöke (ProfitLine)
Mark Barnett lesz a brüsszeli székhelyű Mastercard Europe elnöke, jelentette ma be a Mastercard. Barnett felel majd a vállalat stratégiájáért, irányításáért és üzleti tevékenységéért a régióban. A Mastercard európai régiója 53 országot foglal magába és több, mint 950 millió fogyasztót szolgál ki kereskedőkkel, pénzügyi intézményekkel és más vállala
máj. 4
20:09
Hogy micsoda? Lámákból kinyert antitest segítheti a járvány elleni harcot (Pénzcentrum)
Egy lámákból kinyert speciális ellenanyag segítheti a koronavírus-járvány elleni harcot - állapították meg amerikai és belga kutatók. Az austini Texasi Egyetem és a belgiumi Genti Egyetem szakemberei a lámák által termelt VHH-72...
máj. 4
20:12
A bécsi reptéren 190 euró egy teszt (444.hu)
Aki nem akarja helyben megvizsgáltatni magát, annak négy napos teszteredményt kell hoznia magával, vagy két hét karanténba kell vonulnia.
máj. 4
20:12
Május 23-án folytatódik a magyar labdarúgóidény (HírTV)
A tervek szerint május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai labdarúgóidény.
máj. 4
20:15
Olaszországban tovább csökkent az aktív betegek és az intenzív osztályon ápoltak száma (HírTV)
Jelenleg 1479 koronavírusos pácienst kezelnek intenzív osztályon.
máj. 4
20:15
Május 23-ától folytatódik a labdarúgó szezon (ATV)
A tervek szerint május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra.
máj. 4
20:21
Hiába az enyhítés, maradnak a távoktatásnál vidéken is (ATV)
A vidéki felsőoktatási intézmények jó része egyelőre fenntartja a koronavírus-járvány miatt elrendelt távolléti oktatást, de vizsgálják a könnyítés lehetőségeit az oktatásban és a vizsgáztatásban is.
máj. 4
20:23
Orbán: Nincs megállás (ATV)
A miniszterelnök üzent: "Együtt sikerülni fog!".
máj. 4
20:24
Márta István: ennek a fesztiválévnek szinte vége is (Infostart)
A Magyar Fesztivál Szövetség elnöke szerint a fesztiválgazdákat azért kellene most legalább egy kicsit megsegíteni, hogy legalább jövőjük lehessen az eseményeknek.
máj. 4
20:24
20 éves korában megtanult magyarul, ma ő vezeti az új-zélandi kormánypártot (444.hu)
A karrierjéről, a politikáról és a világjárványról is beszélgettünk az új-zélandi-magyar kettős állampolgár Claire Szabóval.
máj. 4
20:24
Mike Tyson bebizonyította, hogy 53 évesen is bárkit lenyomna (Promotions)
Iron Mike még mindig kőkemény!
máj. 4
20:27
Óriási visszaesést hozott az új autók piacán a koronavírus (Menedzsment Fórum)
A koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedések és a gyárbezárások miatt áprilisban az előző évinél mintegy 50 százalékkal kevesebb, 6170 új személygépkocsit és 33 százalékkal kevesebb, 1408 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete a DataHouse Kft. adatai alapján.
máj. 4
20:27
Feledy Botond: jó inkubátor lehet a válság Európának (Infostart)
A külpolitikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, beindult egy védekezési reflex, amire szükség is volt, mivel amerikai és kínai termékeknek kiszolgáltatva tartja magát életben az öreg kontinens.
máj. 4
20:30
Újraindul a magyar foci (Sport365)
Szigorú óvintézkedések mellett május 23-án folytatják a szezont.
máj. 4
20:30
Kígyózó sorokban álltak az emberek a rendelők előtt, volt, akit elküldtek (SzMo)
A minisztérium azt közölte, hogy a szükséges tesztekhez a mintát az Országos Mentőszolgálat munkatársai veszik le a páciensektől.
máj. 4
20:32
Az elmúlt három szezon alapján döntöttek a kosárlabdázókról (Sport365)
Az Mkosz a nemzetközi kupaindulókról határozott.
máj. 4
20:39
Botrány a Herthánál (Infostart)
Egy - azóta törölt - videó tanúsága szerint a Hertha BSC labdarúgócsapatának játékosai nem tartották be a koronavírus-járvány miatt bevezetett egészségügyi intézkedéseket.
máj. 4
20:39
A Wizz Air közvetlen járatot indít Budapestről Abu-Dzabiba (ProfitLine)
A Wizz Air, Európa legzöldebb* és Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága öt új útvonalat jelentett be az Abu-Dzabi nemzetközi repülőtérre (AUH). Budapestről és Bukarestből 2020 júniusában, Kolozsvárról, Katowicéből és Szófiából 2020 szeptemberében indulnak a járatok az Egyesült Arab Emírségek fővárásába, amennyiben addig újraindul a l
máj. 4
20:39
Könnyű feladatsor, szokatlan körülmények: Így telt az érettségi első napja országszerte (ATV)
Maszkban és kesztyűben írtak novella-elemzést és egy egészségügyi problémákról szóló hivatalos levelet a diákok a hétfői magyar érettségin. Rendkívüli intézkedések mellett tartották meg az írásbeli vizsgát országszerte. Középszinten csaknem 70 ezren, emelt szinten 2 ezer 119-en vizsgáztak magyar nyelv és irodalomból. A feladatlapot a diákok és a ta

Keresés