A koronavírus-járvány miatt „félbetört” évad folytatásáról szól majd a következő szezon a székesfehérvári Vörösmarty Színházban az intézmény igazgatója szerint.
Áfaösszegtől függetlenül immár minden belföldi üzleti partner felé kiállított számláról adatot kell szolgáltatni az adóhatóságnak július 1-jétől. Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemzéséből kiderül: a kézi számlát használó vállalkozások valójában duplikálják munkájukat, hiszen a számla adatait manuálisan rögzítik a NAV online rendszerébe.
Lángokban áll Minneapolis. Az amerikai városban tüntetők kezdtek el gyújtogatni és fosztogatni, tiltakozásul amiatt, mert a hét elején rendőri intézkedés közben meghalt egy fegyvertelen afroamerikai férfi. Ráadásul még mindig nem nyugszanak a kedélyek a georgiai ügy kapcsán sem. Ott két fehér férfi lőtt le egy kocogó feketét.
Ahogy kerületenként eltérő a kerületen kívül lakó munkavállaló számára váltható kedvezményes parkolási engedély szabályozása és díjazása, úgy a járvány miatt ingyenessé tett időre szóló esetleges díjvisszatérítésre sincs egységes recept, sem kormányzati állásfoglalás.
A traumák enyhítésére az erős Európai Unió a megoldás – mondta Molnár Zsolt. Az MSZP budapesti elnöke sajnálja, hogy a százéves évfordulón nem lesz közös ellenzéki megemlékezés.
Július 1-től Hegedűs Noémi veszi át a Story magazin főszerkesztői feladatait Kolossváry Balázs eddigi főszerkesztőtől. Hegedűs Noémi, megtartva korábbi munkakörét ezentúl is ellátja a Meglepetés magazin főszerkesztői feladatait, így a jövőben párhuzamosan vezeti a két szerkesztőséget. „A járványhelyzet okozta árbevétel-csökkenés miatt jelentős k
Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint csütörtökön aláírta a közösségi platformokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról szóló elnöki rendeletet a Fehér Ház Ovális Irodájában, William Barr igazságügyi miniszter és a sajtó képviselőinek jelenlétében.
A phenjani állami bank az érintett személyekkel összejátszva mintegy 250 fedőcéget hozott létre és más bankok révén legalább 2,5 milliárd dollárt utaltatott át a cégeken keresztül illegális módon, megkerülve az amerikai szankciókat.
Nagy örömmel osztjuk meg a hírt, miszerint a Basf új fejlesztésű Revysol® hatóanyag-tartalmú Revycare® terméke 2020. májusában megkapta a magyarországi forgalomba hozatali és felhasználási engedélyét. Engedélyokirat száma: 6300/1537-1/2020 Nébih.
Elkészült a Debrecen-városkártya, amely az országban elsőként az e-személyi igazolvány alapjaira építve, okoskártyaként működik, de nem csupán kedvezményeket biztosít, hanem erősíti a helyi identitást is — jelentette be a cívisváros polgármestere. Papp László elmondta: a kártya kiváltásának egyetlen feltétele, hogy a tulajdonosa állandó debreceni l
A párt csütörtök este az Országos Roma Önkormányzat székházánál demonstrált, az esemény leírása szerint a bűnözés ellen tüntettek a Deák téri gyilkosságok után, de felhívásukban utaltak arra, hogy az elkövető roma származású, és szerintük van "cigánybűnözés" is. A főpolgármester közösségi oldalán üzente: nem tűri a rasszista uszítást.
György Herceg júliusban tölti be a 7. életévét, Károly herceg pedig már tudja is, mivel szeretné megajándékozni az unokáját: olyan, életre szóló élményt szeretne adni, mint amilyet ő ugyanilyen idősen kapott.
A közösségi platformoknak „nem szabad az igazság döntőbíráiként fellépniük” mindenben, amit az emberek az interneten kifejtenek – jelentette ki a Facebook elnök-vezérigazgatója a Fox amerikai televíziónak adott interjújában helyi idő szerint csütörtökön.
Az emberkereskedelemmel is gyanúsított férfi brutálisan megverte áldozatait. Az egyik nőt hosszabbítókábellel megostorozta, egy kiskorú lánynak pedig több csontját is eltörte, és úgy dolgoztatta - neki végül egy kuncsaft segített megszökni.
A több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és több helyen fordulhat elő zápor, zivatar - nagyobb eséllyel a késő délelőtti óráktól az esti órákig terjedő időszakban. Az északi szél napközben többfelé megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 é
Hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tettek: az ellenzéki városvezetés szerint felesleges reklámra herdálta a pénzt a önkormányzat kulturális cége a fideszes években.
Miután a Twitter hamisként jelölte meg két bejegyzését is. Mark Zuckerberg közölte: a közösségi platformoknak „nem szabad mindenben az igazság döntőbíráiként fellépniük”.
Válaszuk szerint „a legtöbb védőeszköz CE-minősítéssel rendelkezik, amelyik pedig nem, de a szakhatóság szerint megfelelt az EU-ban érvényes alapvető biztonsági és hatékonysági követelményeknek, nemzeti eltérési engedélyt kapott.”
Az idős nő az elmúlt egy évben szinte ki sem tette a lábát otthonából, de most a Blikknek azt mondta: a mai megemlékezésre mindenképpen elmegy kisebbik fiával.
Egy évvel ezelőtt süllyedt el a Hableány sétahajó. Úgy tűnik, hogy a hatóságok és a szabályalkotók semmit nem tanultak a 28 ember halálát okozó szerencsétlenségből.
Ha idén a kialakult helyzet miatt nem jutunk el külföldre, akkor sem kell nélkülöznünk más országok tradicionális ízeit, elkészíthetjük őket mi is otthon. A pulykahús a nemzetek eledele, és rendkívül kedvelt a tengerentúlon. Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya ezúttal az amerikai kontinens népszerű fogásait mutatja be. A pulyka eredetileg Észak-
Még kedden a Twitter hamisként jelölte meg Trump két bejegyzését is. Az egyik bejegyzésben az elnök egyértelműen leszögezte, hogy a novemberi választásokon csalás lesz. Mark Zuckerberg már jelezte is, hogy ők ilyet nem tennének, a Twitter megvédte az eljárást.
A Tankcsapda ma már koncertezhet Debrecenben, holnap pedig Székesfehérváron is: egy friss kormányrendelettel Orbán Viktor ugyanis a hétvégére engedélyezte az “autós koncerteket”, ami Magyarországon teljesen új műfaj.
Az afroamerikaiak elleni rendőri erőszak miatt törtek ki zavargások több városban is. Néhány napja egy fehér rendőr addig térdelt George Floyd nyakán, míg meg nem halt.
Dudás Róbert elmondása szerint Varga-Damm Andrea mosollyal az arcán fogadta a döntést, miszerint szeretnék közösen folytatni a munkát vele, viszont a mosdóból már nem jött vissza.
Nyolcvanhat Pest megyei vállalkozás nyert el több mint 4,7 milliárd forintot eszközberuházásainak támogatására és munkahelyeik megtartására - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.