2020. május 28. csütörtök

máj. 28
11:53
Takács Zsolt: György László: Megvédjük a magyar tulajdont az ellenséges felvásárlóktól (Könyves Magazin)
Az a célunk, hogy aki ellenséges céllal akarja felvásárolni a magyar cégeket, bizonytalanodjon is el. Jobb, ha nem is folyamodik engedélyért – fejtette ki a Portfóliónak adott interjújában György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a napokban megjelent új kormányrendelet kap
máj. 28
11:55
Félelmetes számok érkeztek Amerikából (Piac és Profit)
Az Egyesült Államokban szerdán éjjel már meghaladta a százezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma.
máj. 28
11:57
Christopher Nolan új filmjében valóban felrobbant egy Boeing 747-est (Promotions)
Christopher Nolan rendező elárulta, hogy a Tenet forgatásán valóban egy egész repülőgépet tesznek tönkre.
máj. 28
12:00
Orbán Viktor levelet kapott, meg is mutatta (ATV)
Postán érkezett a csomag a miniszterelnök részére. A Facebook-on posztolt fotóból kiderül, hogy a levél mellé érkezett egy hímzett, piros-fehér-zöld szájmaszk is.
máj. 28
12:03
Nem lassít a Bosch csoport Magyarországon (Infostart)
Újra kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch csoport Magyarországon az autóipari megrendelések jelentős csökkenése ellenére; jelenleg a gyártási kapacitások fokozatos növelésére készülnek.
máj. 28
12:03
Trump bosszúja gyors volt, gépi intelligenciában nyomulnak az óriások (Privátbankár)
Az európai tőzsdéken ma is jó a hangulat, az USA-ban azonban egyelőre kérdéses. Főleg a tech-szektorban, miután Donald Trump máris beváltani látszik fenyegetését, és büntetésekkel igyekszik korrigálni az (őt) helytelenül moderáló közösségimédia-alkalmazásokat. A nagy technológiai óriások öt éve nem vásároltak fel ennyi startupot, főleg a mestersége
máj. 28
12:03
Mínuszba fordultak a beruházások (ProfitLine)
Az első negyedévben 1,8 százalékkal csökkentek a beruházások az előző év azonos időszakához képest, az év egészében két számjegyű visszaesés is lehet. Jövőre már pluszba fordulhat a mutató.
máj. 28
12:03
Egyelőre nem iktatják be Kobe Bryantéket a Hírességek Csarnokába (Sport365)
A koronavírus miatt csúszik az ünnepség időpontja.
máj. 28
12:03
Bodó Sándor: A munkahelyvédelmi programra augusztus 31-ig lehet pályázni (Igényesférfi.hu)
A támogatás szinte minden ágazatot érint.
máj. 28
12:03
Matus Tibor: A Nemzeti Bank rontotta előrejelzését a szlovák gazdaság kilátásairól (Tiszta Jövő)
A Szlovák Nemzeti Bank pontosította márciusban kiadott előrejelzését a külkereskedelmi kereslet változásának és a gazdaságmentő intézkedések hatásainak figyelembevételével. A bizonytalan helyzet miatt a Nemzeti Bank újra 3 forgatókönyvet készített.
máj. 28
12:03
Szakított Hódi Pamela és vőlegénye (SzMo)
A pár már az esküvőre készült, de a koronavírus miatt el kellet halasztaniuk. Hódi Pamela azt mondja, a szakítás viszont váratlanul érte.
máj. 28
12:05
Festménnyel tisztelegnek az orvosok előtt (Tiszta Jövő)
Parkolóművészet 1858 négyzetméteren.
máj. 28
12:06
Tűzgömb ragyogta be az eget a Fekete-tenger partján (Háziállat)
Hatalmas tűzgömb ragyogott fel tegnap este Törökország északi része felett.
máj. 28
12:09
Egyedülálló tőkeszerzési lehetőséget kapnak a magyar innovatív cégek – 10 milliárd forintot osztanának szét (Portfolio)
Fontos finanszírozási lehetőség nyílik meg azon magyar és régiós vállalkozások előtt, amelyeknek működési modellje és tevékenysége a fenntarthatóságon alapszik. Az Áder János köztársasági elnök által alapított Kék Bolygó Alapítvány és a Széchenyi Tőkealap-kezelő által közösen kezelt tőkealap 10 milliárd forint keretösszegből tudja támogatni a körny
máj. 28
12:09
Erdős Gergely: Tech óriások az alkotmányosság tükrében (Tiszta Jövő)
A Facebook és a hozzá hasonló cégóriások kontrollálatlan befolyása újabb és újabb problémák felmerüléséhez vezethet, amely magában foglalja a hétköznapi felhasználók kiszolgáltatottabbá válását is.
máj. 28
12:09
Közel 3,5 millió forint értékű eszközt juttat el a bolti dolgozók védelmére a Wonderduck Agency (SzMo)
Olyan kereskedők jelentkezését várják, akik legfeljebb két boltot üzemeltetnek, és ezek közül egyik eladótere sem nagyobb 100 négyzetméternél.
máj. 28
12:12
Felnyitotta a magyarok szemét a koronavírus: ilyen autókat vásárolnak (Pénzcentrum)
A koronavírus miatt bevezetett korlátozások lépcsőzetes feloldásával párhuzamosan újranyitottak az autókereskedések, ezzel párhuzamosan a vásárlók érdeklődése is fokozatosan visszatér a használtautó-piacon. Az egyik autós portálon...
máj. 28
12:15
Osztalék után esik a Graphisoft Park (Portfolio)
Összességében jó a hangulat a magyar tőzsdén, a blue chipek szinte kivétel nélkül emelkednek, a BUX komponensei közül azonban hatalmasat estek a Graphisoft Park részvényei csütörtökön, ami nem véletlen, mivel a Graphisoft Park részvényei ma forognak először az osztalékszelvény nélkül. Az osztalékfizetéssel korrigálva a cég papírjai 1,9 százalékos e
máj. 28
12:15
Döntött a kormány, jöhetnek az iskolaőrök (Igényesférfi.hu)
Ezenkívül kibővítik azon bűncselekmények körét, amelyeknél 12 év a büntethetőség alsó korhatára – tette hozzá a miniszter.
máj. 28
12:15
Gyulai György – Demkó Attila: 1919. május 27. – A besszarábiai front (Tiszta Jövő)
A Tanácsköztársaság közvetlenül is tárgyalt a románellenes együttműködésről a szovjetekkel, ez tény.
máj. 28
12:15
Újabb 80 milliárd forint jut az állattenyésztés és kertészet támogatására (Könyves Magazin)
Az agrárminiszter beszélt az új pályázati csomagról.
máj. 28
12:18
Gulyás Gergely: létrehozzuk az iskolaőrséget (Menedzsment Fórum)
A kormány szerdai ülésén döntött az iskolaőrség létrehozásáról.
máj. 28
12:18
Újabb hidegörvény érkezik, jégeső és viharos szél kísérheti (Háziállat)
A meteorológiai szolgálat az ország nagy részére figyelmeztetést és riasztást adott ki.
máj. 28
12:21
Gulyás Gergely: fél évet csúszik az egyszer használatos műanyagok betiltása (Privátbankár)
A kormány szerdai ülésén döntött még az iskolaőrség létrehozásáról.
máj. 28
12:21
Baj van a magyar autósokkal – a járvány után egyre több a baleset (Piac és Profit)
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságának tájékoztatása alapján a kijárási korlátozások folyamatos feloldásával növekedett a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma.
máj. 28
12:21
5 gyakori, gondolati síkon történő önbántalmazás: Így keseríted meg a saját életedet (Glamour)
Visszatérő probléma saját magunk hátráltatása
máj. 28
12:24
Kövesse velünk az operatív törzs ma sajtótájékoztatóját (ATV)
Elkezdődött az operatív törzs szokásos napi tájékoztatója, amelyet az atv.hu Facebook-oldala élőben közvetít.
máj. 28
12:27
Több hitellehetőséget is bebukhatnak a tevékenységüket szüneteltető vállalkozók (Privátbankár)
Több ezer olyan katás egyéni vállalkozó volt kénytelen szüneteltetni tevékenységét az elmaradó bevételek miatt, aki nem tudta fizetni még az adóját sem, és nincs azon szerencsések között, akiknek három hónapig elengedik a fizetési kötelezettségét. Ez azonban még visszaüthetnek egy esetleges hitelfelvétel, csok támogatás vagy Babaváró hitel igénylés
máj. 28
12:27
Gulyás szerint nincs itt semmi látnivaló, csak szolid pluszjogokat kap a kormány (Alternatív Energia)
Az iskolaőrök a tantestület fontos tagjai lesznek.
máj. 28
12:27
Nemsokára megkezdődik a jegyértékesítés a kupadöntőre (Sport365)
A Budapest Honvéd - Mezőkövesd összecsapást már a helyszínen izgulhatják végig a szurkolók.
máj. 28
12:27
Ebből még baj lesz! David Beckham nyilvánosan nevette ki felesége fogsorát (Joy)
Nincs annál szórakoztatóbb, mint amikor a sztárpárok viccelődnek egymással.
máj. 28
12:27
Szezonnyitó „Levendula szedd magad hétvége” és falatozás a Balatonnál (SzMo)
Bódító illatok, nyugalom, grillen készült finomságok, levendulás italok - mindez az egyik legszebb kilátású levendulásában.
máj. 28
12:30
Operatív törzs: tízezrek nem is tudják, hogy koronavírusosok voltak - cikkünk frissül (Infostart)
A koronavírusos betegek gyógyításának kezdeti fázisából az aggályok miatt kivezették itthon a hidroxiklorokint; 10 éves kor alatt nem volt súlyos eset - hangzott el a csütörtöki tájékoztatón.
máj. 28
12:30
Gulyás: “Soros György nem jogász” (ATV)
"Soros György nem jogász, iskolabezárást rendelhet el a kormány, rendezvényeket is betilthat, de a Soros-szervezetek valótlan állításával szemben a gyülekezési jogot nem korlátozhatja, akár a kormány ellen is lehet majd tüntetni" - Gulyás Gergely a mai Kormányinfón az ATV kérdésére ezzel utasította vissza, hogy újra rendeleti kormányzás jönne. A mi
máj. 28
12:30
Szlávik János: már több tízezer magyar eshetett át tudta nélkül a fetőzésen (Pénzcentrum)
Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján Dr. Szlávik János a Szent László Kórház kórház infektológusa elmondta, hogy rengetegen lehetnek azok, akik már átestek a koronavírus fertőzésen. Az elmúlt 24 órában 23 új fertőzöttet...
máj. 28
12:33
Megszólalt az operatív törzs: Magyarországon már nem használnak gyógyításra hidroxiklorokint (Portfolio)
3816 főre nőtt a hazánkban koronavírussal beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 4 krónikus beteg. Ezzel 509 főre emelkedett az elhunytak száma, 1996-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1311 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 42%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 404 koronavírusos beteget ápolnak kórh
máj. 28
12:33
A Barcelona hat játékosától megválna Martinez és Pjanic játékjogáért (Sport365)
A katalánok már javában a következő szezonra fókuszálnak.
máj. 28
12:33
Trianon, bennszülöttek, Gramsci és Malcolm X – itt az új Kommentár (Tiszta Jövő)
„A tíz éve fennálló bennszülött rendszer a nemzetállami szuverenitás, a függetlenség és az önrendelkezés elvei mentén működik, a gyarmati ellenőrzés pedig – miután konkrét koloniális eszközei egyre fogyatkoznak – a vele szövetséges helyi komprádorértelmiség kulturális hegemóniájában bízhat.” Többek között Békés Márton esszéjével megjelent az új Kom
máj. 28
12:33
Közös szexi fürdőruhás fotót posztolt Kylie és Kendall Jenner, ettől már most beindul a nyár (SzMo)
A szexi testvérpár hasonló piros szettekben pózol, mint a népszerű Baywatch-sorozat vízimentői.
máj. 28
12:35
Elkeltek a magyar kötvények, de kicsit emelkedett a hozam (Portfolio)
A tervezett 50 helyett 64,5 milliárd forint értékben adott el három- és ötéves kötvényeket az ÁKK csütörtökön, a hozam viszont kismértékben emelkedett a múlt héthez képest.
máj. 28
12:36
Bukhatják csok-ot és a Babaváró hitelt a tevékenységüket ideiglenesen szüneteltető katás vállalkozók (Menedzsment Fórum)
Több ezer olyan katás egyéni vállalkozó volt kénytelen szüneteltetni tevékenységét az elmaradó bevételek miatt, aki nem tudta fizetni még az adóját sem, és nincs azon szerencsések között, akiknek három hónapig elengedik a fizetési kötelezettségét. Ez azonban még visszaüthetnek egy esetleges hitelfelvétel, csok támogatás vagy Babaváró hitel igénylés
máj. 28
12:36
Koronavírus - túl a 2,5 millión a gyógyultak száma (Infostart)
A világ összes fertőzöttjének ugyanakkor még mindig csak kevesebb, mint a fele hagyhatta hátra mosolyogva a koronavírus-fertőzést. Hazánk épp csütörtökrelépte át az 50 százalékos arányt.
máj. 28
12:36
Csinosabban és modernebben folytatja a legnagyobb Mini (Autónavigátor)
A márkának alaposan ellentmondott a Countryman, megjelenésekor furcsán nézett rá a közönség, hiszen egy négy méteren túlnyújtózó, családi használatra is
máj. 28
12:39
Újra megnyitotta kapuit Budapest tengerpartja, a Lupa Beach (Glamour)
Strandolás, horgászat, vacsora, nem lesz rossz ez a nyár
máj. 28
12:42
Szlávik: Több tízezren lehetnek, akik átestek a fertőzésen, de nem is tudnak róla (ATV)
A Szent László Kórház infektológus főorvosa az operatív törzs tájékoztatóján arról beszélt: még nem ismertek az országos reprezentatív felmérés pontos adatai, de becslések szerint több tízezren lehetnek azok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, de nem is tudnak róla.
máj. 28
12:45
Teljesen titkosítaná a Messenger-üzeneteket a Facebook, rengetegen háborodtak fel (Femcafe)
Sokan hevesen ellenzik az ötletet.
máj. 28
12:45
Újabb biofinomítót épít a Pannonia Bio Zrt. Dunaföldváron (NRGreport)
Úgynevezett fejlett bioüzemanyagot előállító finomítót épít a Pannonia Bio Zrt. dunaföldvári telephelyén a cég hároméves, 150 millió eurós beruházási programjának részeként - közölte a társaság.
máj. 28
12:45
Már épül a Magyar Zene Háza üvegfala (Igényesférfi.hu)
Az épület valóban olyan légies lesz, mint a látványterveken, állítja a Városliget Zrt. vezérigazgatója.
máj. 28
12:45
A programozáshoz nem kell egyetemre járni – a Green Fox társalapítója a Makronómnak (Tiszta Jövő)
„Nagyon vegyes területekről érkeznek hozzánk a jelentkezők. Már PhD-s asztrofizikus is tanult nálunk, de orvosok és fizikai munkások is” – ismerteti Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy programozóiskola társalapítója. Egy jól kereső, biztos karrierutat ígérnek a jelentkezőknek, azonban figyelmeztet: aki csak a jó fizetésért szeretne programozó lenni
máj. 28
12:48
A jogszabály alapján visszatérhetnek a nézők a hazai futballmeccsekre is (Infostart)
Mától visszatérhetnek a nézők a szabadtéri sportrendezvényekre.

Keresés