A köztársasági elnök nagykövetté nevezte ki Mile Lajos volt képviselőt, jelenlegi kolozsvári főkonzult. Az még nem derült ki, hogy hol fogja vezetni a magyar külképviseletet.
A Bentley a legszebb egyedi autóépítői hagyományait kívánja feleleveníteni elsőként a Bacalarral, amely a személyre szabhatóságot és az egyediséget még egy szinttel magasabbra emeli. Ennek szemléltetésére volt egy online pályázat, ahol egyedi összeállításokat lehetett közzétenni - a gyártó pedig ebből emelte ki a szivárvány színű megoldást, amely g
A világ energiaigényének visszaesése felülmúlta a 2008-2009-es válság hatásait, de még az I. és a II. olajválsággal kapcsolatos visszaesés mértékét is - jelentette ki Nagy Zsuzsa a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület közös szakmai online konferenciáján.
Soron kívüli tájékoztatást kér Karácsony Gergely főpolgármestertől a Széchenyi lánchíd felújításáról Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, és személyesen is áll a főpolgármester rendelkezésére a helyzet tisztázása és megoldása érdekében.
Nem marad el az idei Farmer Expó, a szervezők háromszáz kiállítót és harmincezer látogatót várnak augusztus 18-21. között a Debreceni Egyetem (De) Böszörményi úti campusára...
Radikális, és a gazdáknak nem feltétlenül tetsző irányt vehet a következő 10 évben az Európai Unió agrárpolitikája. Az Európai Bizottság vissza akarja szorítani a növényvédő szereket és bátorítani a biogazdálkodást. A Covid-19 járvány azonban árnyalhatja a képet.
Az OTP Bank Ligában a címvédő és listavezető Ferencváros az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen fogadja a Debrecent, míg a Magyar Kupában az elődöntők első felvonásait rendezik meg.
A dubai vállalatvezetők 70%-a arra számít, hogy cége be fog csődölni a következő hat hónapban – derül ki az Egyesült Arab Emírségek kereskedelmi minisztériumának felméréséből.
Az elmúlt hetekben gyorsan visszarendeződött ta benzin és a gázolaj ára - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A Kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet kihirdetését követően a családtámogatási rendszer több elemén is változtatott. Az intézkedéscsomag részeként számos ponton könnyítették a Babaváró kölcsön igénylésének feltételeit. A könnyítések célja, hogy a járvány miatt átmenetileg bajba került fiatal házaspárok a jövőben se essenek
Komoly keresletnövekedést jelenthet az elektromos autók piacán az új elektromos autóvásárlási támogatás. Bár ez csak a tisztán elektromos autókra vonatkozik, de érdemes a vevőknek megvizsgálni, a hibrid autók vásárlását is.
Több mint tíz éve a legnagyobb mértékben csökkent az orosz ipari termelés idén áprilisban, amikor a koronavírus miatt egész hónapra gyakorlatilag leállt a gazdaság, a lakosságot kényszerszabadságra küldték.
Negatív koronavírusteszt és karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Szerbiába péntektől a hazai és a külföldi állampolgárok is, s míg Szerbia egyre inkább enyhít a korlátozó intézkedéseken, Észak-Macedónia az átfertőződések megakadályozása érdekében teljes kijárási tilalmat rendelne el a hétvégi iszlám ünnep miatt.
A Kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet kihirdetését követően a családtámogatási rendszer több elemén is változtatott. Az intézkedéscsomag részeként számos ponton könnyítették a Babaváró kölcsön igénylésének...
Közérdekű munkára ítéltek két férfit Békéscsabán, akik valótlan tartalmú írást tettek közzé az egyik közösségi oldalon februárban a koronavírusról - tájékoztatta pénteken közleményben a Békés Megyei Főügyészség az MTI-t.
Mostantól már valamennyi meglévő lakossági hitelt, befektetést ellenőrizhetik a K&H ügyfelei a mobilbankban. Jelenleg 108 ezer olyan K&H-s ügyfél van, aki valamilyen hitellel rendelkezik a pénzintézetnél és mobilbankot is használ, a megtakarítással rendelkezők közül pedig 30 ezren mobilbank felhasználók is. Ők ezentúl a fejlesztés segítségével tájé
Néhány hónapja még elképzelhetetlen lett volna, hogy tömegesen adjanak el Magyarországon online csatornákon életbiztosításokat, a koronavírus miatti bezárkózás leple alatt viszont szinte az összes nagyobb biztosító gőzerővel digitalizálni kezdett és pár hét alatt az internetre költöztették a teljes értékesítési rendszerüket. Bár most, hogy újranyit
Soron kívüli tájékoztatást kér Karácsony Gergely főpolgármestertől a Széchenyi lánchíd felújításáról Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, és személyesen is áll a főpolgármester rendelkezésére a helyzet tisztázása és megoldása érdekében.
Befejeződtek a május-júniusi érettségi időszak írásbeli vizsgái csütörtökön. A koronavírus-járvány miatt rendkívüli körülmények között szervezett érettségik lebonyolítása zökkenőmentesen zajlott - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-t.
A főpolgármester hosszú interjút adott a 444-nek, ebben beszélt a Pesti úti idősek otthonáról, az egészségügy helyzetéről és a koronavírus elleni védekezésről is.