2020. május 22. péntek

máj. 22
0:06
A Halhatatlan közé került Esztergályos Cecília (Blikk)
Öt esztendő után újra bővül a Halhatatlanok Társulata!
máj. 22
0:06
Életveszélyessé vált az egyik emblematikus balatoni kilátó (Infostart)
A járványhelyzet miatt elrendelt intézkedések enyhítésével sem nyit ki egyelőre a fonyódi Várhegyi Széplátó, mivel faszerkezetét tönkretette a házi cincér és egy gombafajta, vélhetően kivitelezési hiba miatt.
máj. 22
0:06
Hány órakor született a gyereked? Tudd meg, miért lesz különleges a sorsa (Blikk)
Születési óránkból számos dologra következtethetünk. Ezért is nagyon fontos, hogy tudjuk mikor is születtünk is pontosan.
máj. 22
0:06
Politikuskatapult léphet működésbe a Jobbikban (Infostart)
A párt alelnöke kettéválasztaná Varga-Damm Andrea és Sneider Tamás ügyét.
máj. 22
0:06
A nyakunkon a nyár: mi legyen most a gyerekkel? (Blikk)
Az iskolák, óvodák és a bölcsődék nyitása mellett sok, főleg a munkából hosszú időre kiszakadt szülő legnagyobb megkönnyebbülésére kiderült az is: a vakáció alatt bárki küldheti akár ottalvós táborba gyermekét. Sokan viszont nehéz anyagi helyzetbe kerültek, vagy egyszerűen nem akarják táboroztatni a lurkókat, nekik csak a barátok és a család többi
máj. 22
0:06
A halálos ágyán vallotta be az igazat az egyik leghíresebb abortuszellenes aktivista: lefizették (Blikk)
A halálos ágyán vallotta be Norma McCorvey, álnéven Jane Roe, hogy pénzért cserébe lett belőle abortuszellenes aktivista – írja a 24.hu. Norma az abortuszt legalizáló bírósági döntés felpereseként vált híressé a hetevenes években, ám az álláspontját – mint kiderült – azért változtatta meg, mert jobboldali keresztény szervezetek lefizették.
máj. 22
0:06
Hajdú B. István nem kertelt: „Aki nem tudott futballozni, a karantén alatt sem tanult meg” (Blikk)
Már csak egyet kell aludni, és újra NB I-es focimérkőzést láthatunk a tévében!
máj. 22
0:06
Lemondáshoz vezetett a káosz a román-magyar határon (Infostart)
Az indok hivatalosan személyes ok, de a román hírtelevíziók tudni vélik, hogy a "nagylaki káosz" miatt kényszerült váratlanul megválni tisztségétől Ioan Buda.
máj. 22
0:06
Balesetet szenvedett Simonka György (Hírklikk)
.
máj. 22
0:07
Spanyolországban megalkották a tökéletes csatárt – Messinek is része van benne (Infostart)
Milyen lehet a hibátlan csatár? Ezen gondolkodott el Julio Maldonado, felvett nevén Maldini, a marca futballtörténész szakírója. Megpróbálta elméletben megalkotni azt a tökéletes támadót, akinek a világklasszisok legnagyobb erősségüket „kölcsönzik”. Az eredmény
máj. 22
0:07
Videosuli – 6. osztály, történelem: A magyar reformkor képviselői (Blikk)
Videosuli sorozatunk mai, hatodikosoknak szóló órája: Történelem. A videó alatti linken a megszerzett tudásodat is tesztelheted!
máj. 22
0:07
Omlós pogácsa: A teteje isteni ropogós (Blikk)
Egy tésztából nagyon sok lesz!
máj. 22
0:07
„Óriási siker ez nekünk, de főleg azoknak, akik végre kiszabadultak” (444.hu)
Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke alig hitte el, hogy a kormány végrehajtja az Európai Unió Bírósága ítéletét, és tényleg megszünteti a tranzitzónákat. Interjú.
máj. 22
0:10
Így terhelte meg a járvány elleni védekezés a költségvetést (Infostart)
A bevételek is növekedtek az év első négy hónapjában.
máj. 22
0:10
Nagyot fordul az időjárás! A következő napok esőzést, akár fagyot is hozhatnak (Blikk)
Készüljünk fel!
máj. 22
0:10
Nem szomorkodik a színpad hiánya miatt: teljesen új területen próbálja ki magát Gájer Bálint (Blikk)
A legtöbb énekeshez hasonlóan a járványügyi helyzet miatt két hónapja búcsút intett a színpadnak Gájer Bálint. Az énekes azonban nem tétlenkedik, új területeken próbálja ki magát.
máj. 22
0:10
Megvan a győztes! Még el sem kezdődött a döntő, máris összecsapott Zozo és Dave az Exatlon kamerái előtt (Blikk)
Nem adták könnyen.
máj. 22
0:10
Számadás: 221 ezer munkahelyet védett meg eddig a kormány (Infostart)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter friss számokat közölt a munkahelyek megvédéséért indult háború frontjáról.
máj. 22
0:10
Idősotthonok, ápolók és hajléktalanszállók: a legveszélyeztetettebbek között alig találtak koronavírusos betegeket a fővárosban (Blikk)
A főváros 20 ezer PCR-tesztet rendelt külföldről annak érdekében, hogy megbizonyosodjon arról, mekkora a fertőzöttség a legveszélyeztetettebbek körében.
máj. 22
0:10
Elképesztő: úgy kitisztult a levegő, hogy Katmanduból simán ellátni a Mount Everestig (Blikk)
A koronavírus-járvány okozta korlátozásoknak köszönhetően sokkal kisebb a forgalom Katmanduban, így a levegő is felül tudott kerekedni a szmogon.
máj. 22
0:10
Élő: Blikk vs. Nb I e-Focikupa második nap – Elkezdődött a meccs, itt nézheti! (Blikk)
Csütörtök 18 órától folytatódik a Blikk vs. NB I e-Focikupa.
máj. 22
0:10
Óvatosan indult meg az élet a vidéki szállodákban, vendéglátóhelyeken - erre lehet számítani (Infostart)
A járványhelyzet miatti korlátozások feloldásával benépesülnek vidéken az éttermek, kávézók, a játszóterek, közparkok, az üzletek, fokozatosan nyitnak a szállodák is. A forgalom nő ugyan, de egyelőre csak töredéke a megszokottnak.
máj. 22
0:11
Bernd Storck elkelt (Infostart)
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően Bernd Storck lett a szlovák élvonalban szereplő DAC 1904 labdarúgócsapatának vezetőedzője.
máj. 22
0:11
Videosuli – 7. osztály, földrajz: Délkelet-Ázsia (Blikk)
Videosuli sorozatunk mai, hetedikeseknek szóló órája: Földrajz. A videó alatti linken a megszerzett tudásodat is tesztelheted!
máj. 22
0:11
A járvány közepén ment piálni a haverjaival a polgármester, amikor megjelentek a zsaruk: eljátszotta, hogy halott (Blikk)
A perui Tantará polgármestere, Jaime Rolando Urbina Torres bohócot csinált magából, miután többszörösen is megszegte hivatali kötelezettségeit.
máj. 22
0:11
Mától a csíksomlyói búcsú és a tiszavirágzás is hungarikum (444.hu)
Világjárvány közben ült össze idén először a Bizottság, hogy döntsön. Döntött.
máj. 22
0:14
A végzet pallosa lebeg több ezer kisebb magyar üzlet fölött (Infostart)
Jelenleg nagyjából másfél millió embert érint az országban a probléma.
máj. 22
0:14
Kritikus két éjszaka jön, még Pest környékén is fagyhat – Itt az előrejelzés (Blikk)
Fagyveszélyre figyelmeztet az országos Meteorológiai Szolgálat. A Facebookon közölt adataik szerint a következő két éjszakán az ország nagy területén, így a budapesti agglomerációban, de a Duna-Tisza köze homokhátságain és az északi fagyzugokban is lehet fagy, talajmenti fagy a hajnali órákban.
máj. 22
0:14
Koronavírus: Wolf Kati még mindig bizonytalan a kijárással kapcsolatban (Blikk)
A csodás énekesnő az Instagram-oldalán vallott arról, hogy továbbra is nagyon óvatosan kezeli a jelen helyzetet, mivel nem tudja, tényleg biztonságos-e a kijárás.
máj. 22
0:14
Minden éjjel hirtelen felriadsz? Különös dolgot üzen a tested ezzel (Blikk)
Nem feltétlen az alvászavar áll a háttérben.
máj. 22
0:14
Így épültek be a katonák a hétköznapjainkba (Infostart)
171 évvel ezelőtt ezen a napon vették be a magyar honvédok Buda várát, ennek emlékére ünneplik a honvédelem napját. Ennek kapcsán a honvédek járvánnyal kapcsolatos feladatait is összegezték, beszédesek a számok.
máj. 22
0:14
A Jahn Ferenc Kórház feljelentést tesz Bencsik János videója miatt (Blikk)
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház „a fennálló veszélyhelyzetben tett valótlan tényállításokra tekintettel” feljelentést tesz a Bencsik János független országgyűlési képviselő által közzétett videó ügyében – közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
máj. 22
0:14
Elképesztő: rekordidő alatt megvan az eredménye a legújabb koronavírustesztnek (Blikk)
Matt Hancock egészségügyi miniszter, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta csütörtök este a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy a brit kormány több mint tízmillió antitestszűréshez elegendő eszközt rendelt, amelyek alkalmazása a jövő héten kezdődik.
máj. 22
0:14
A járvány miatt munkanélküli lett a korábbi olimpiai kézilabdázó: újra a sportban képzeli el a jövőjét Farkas Andrea (Blikk)
A női futsalválogatott kapusedzője szeretett sportágában is bizonyítana.
máj. 22
0:14
Üzent a turistáknak az osztrák kancellár (Infostart)
Ausztria maximális biztonságot és maximális szórakozási lehetőségeket kínál a nyári szabadság eltöltéséhez a belföldi turistáknak, valamint azoknak a külföldieknek, akik a járványhelyzet szempontjából szintén biztonságos országokból érkeznek - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár csütörtökön Bécsben egy sajtótájékoztatón.
máj. 22
0:15
Klopp úgy érezte magát, mint első iskolai napján (Infostart)
„Úgy éreztem magam, mint régen az iskolában az első napon” – mondta Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere, miután csapata megkezdte a koronavírus miatti leállás után a kis csoportos edzéseket.
máj. 22
0:15
Videosuli – 8. osztály, biológia: Fogamzás, fogamzásgátlás, nemi betegségek (Blikk)
Videosuli sorozatunk mai, nyolcadikosoknak szóló órája: Biológia. A videó alatti linken a megszerzett tudásodat is tesztelheted!
máj. 22
0:15
Kovács Zoltán szerint a tranzitzónából elszállítottak "napokon belül felszívódnak" (444.hu)
"A brüsszeli bevándorláspárti bürokrácia és a bíróságok Soros-szervezettekkel együttműködve minden lehetőséget keresnek arra, hogy rést üssenek azon pajzson, azon a kerítésen, amit Magyarország felhúzott."
máj. 22
0:18
Már van terv arra, hogyan nyerhetne Magyarország az uniós gigacsomaggal (Infostart)
Magyarország azt javasolja, hogy az Európai Unió járványvédelmi támogatásainak odaítélésekor ne csak azt vegyék figyelembe, hogy a betegség mekkora mértékben sújtotta az egyes országokat - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
máj. 22
0:18
„Időnként nem bírom ki szó nélkül” – A közösségi oldalán fakadt ki Radics Gigi az őt savazó kommentek miatt (Blikk)
Az énekesnőnél betelt a pohár.
máj. 22
0:18
Újabb könnyítés jön a szlovák-magyar határon (Infostart)
A szlovák kormány csütörtöktől lehetővé tette, hogy állampolgárai a karanténba vonulás kötelezettsége nélkül utazhassanak a szomszédos országokba - így Magyarországra is - legfeljebb egy napra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán csütörtökön.
máj. 22
0:18
Akik visszaadták a mandátumukat: darabokra hullik a Jobbik a pártháborúban (Blikk)
Újabb vérre menő csörte a Jobbik frakciójában! Ezúttal Varga-Damm Andrea (53) képviselő és Sneider Tamás (47), a Jobbik parlamenti alelnöke körül forr a levegő. Varga-Damm szerda este kapott 24 órát, hogy visszaadja a mandátumát, különben kizárják a frakcióból.
máj. 22
0:18
Trump bejelentette: újabb katonai szerződést bont fel Amerika (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai kormányzat felmondja a Nyitott Égbolt szerződést.
máj. 22
0:18
Dráma és fordulatok: ilyen volt a Blikk Vs. Nb I második összecsapása (Blikk)
– Két találkozóval folytatódott lapunk virtuális futballbajnoksága (Blikk vs. NB I e-Focikupa), amely három élvonalbeli labdarúgó, illetve a Blikk újságírója, Pécskai István között Playstation 4 konzolon, FIFA 20 játékban zajlik.
máj. 22
0:18
Brit kutatók: 30 ezer életet mentett volna meg egy korábbi brit karantén (Infostart)
A Covid-19 betegség brit halálozásainak háromnegyedét el lehetett volna kerülni, ha hamarabb vezették volna be a karantént – állítják kutatók. Közben kormányilletékesek éppenséggel a tudósokat vádolták azzal, hogy rossz tanácsokat adtak.
máj. 22
0:19
Németországban követik a nők a férfiakat (Infostart)
A férfi után a női labdarúgó Bundesliga is folytatódik, a hölgyeknél a jövő hétvégén újrainduló német bajnokság lesz az első Európában, amelyben ismét útjára indul a labda.
máj. 22
0:19
Videosuli – 2020. május 21.: A mai leckék anyagai itt találhatóak! (Blikk)
A videotanár.hu-val együttműködésben a Blikk.hu is részt vesz az otthonról tanulni kényszerülő iskolások segítésében.
máj. 22
0:19
60 millióval támogatta meg a Szerencsejáték Zrt. Orbán polgári körét (444.hu)
A állami cégek kifizetési listáján biztos helye van a Szövetség a Nemzetért Alapítványnak.
máj. 22
0:22
Fontos javaslatokat tett a Költségvetési Tanács (Infostart)
Véleményt alkotott a KT az új költségvetésről. Megítélése szerint folytatódhat Magyarország gazdasági felzárkózása.
máj. 22
0:22
Megjelent az ígért rendelet, jöhetnek a rokonok, barátok Ausztriából (Infostart)
Akkor, ha igazolni tudják, hogy szervezetükben aktuálisan nincs jelen a Sars-CoV-2 koronavírus.

Keresés