Silvia Romano önkéntesként dolgozott az afrikai országban. Giuseppe Conte jelentette be, hogy sikerült kiszabadítani, holnapra már Olaszországban lesz.
A Magyarország-Kína légihíd egyetlen napra sem áll le, folyamatosan érkeznek az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra; közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
Nikola Tesla 1856-ban az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó, ma Horvátország területén található Smiljanban született szerb nemzetiségű szülők gyermekeként.
Ötven év, ötven mérkőzés – az Infostart.hu összeállította az elmúlt fél évszázad legfantasztikusabb futballmeccseit, minden évből egyet. A franciák 2016-ban elbukták a hazai rendezésű Európa-bajnokság döntőjét, de két évvel később megnyerték az oroszországi világbajnokságot. Didier Deschamps – Mario Zagallo és Franz Beckenbauer nyomába lépve – a ha
A vírusválság Európában a nemzetállamok megerősödését hozta mind az EU-val, mind a saját régióikkal, városaikkal szemben. A határok lezárultak és országonként egy hatalmi központban, sok egyeztetéssel születnek a legfontosabb döntések. A vírus – úgy tűnik – betett az EU-s föderalista és a nemzeti decentralizációs elképzeléseknek egyaránt.
„Sohasem lehetett valamikor...” – kezdeném magamban a nótát. Mi, az hogy valamikor?! Történt, ami történt, maradjunk a refrénnél: „Little Richard énekel.” Így, jelen időben.
A klímaváltozás és a környezet romlása miatt számos újfajta, halálos világjárvány söpör majd végig az emberiségen – figyelmeztettek a CNBC által megkérdezett tudósok.
A térképészeti felvételek készítésére és mintavételre alkalmazható Vityjaz moszkvai idő szerint péntek 22 óra 43 perckor érte el az árok fenekét, ahol három órán át tartózkodott.
Harmincöttel, 3213-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma hazánkban. Meghalt 13 idős, krónikus beteg, így az áldozatok száma meghaladja a négyszázat. A gyógyultak száma napról napra nő. A Híradónk által megkérdezett infektológus szakorvos szerint ez nagyon jó jel, és valószínűleg megúsztuk a járvány berobbanását.
Oroszországban egy nap alatt 10 817-tel 198 676-ra nőtt az igazolt Covid-19-fertőzések száma a szombaton közölt hivatalos adatok szerint, az új esetek 40,7 százaléka tünetmentes.
A bőrön megjelenő kisebb-nagyobb csomók, növedékek meghatározása olykor nehéz, javasolt szakember tanácsát kérni, illetve bőrgyógyász szakorvoshoz fordulni, aki a diagnózis felállítása után javaslatot ad a képletek megfelelő eltávolítására és kezelésére.
Milliárdokat fordít a brit kormány a kerékpáros és a gyalogosközlekedés biztonságos feltételeinek megteremtésére, mivel az emberek közötti távolságtartás szükségessége miatt a közösségi közlekedés kapacitásainak töredéke lesz csak kihasználható a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló korlátozások feloldása után is.
Életének 78. évében elhunyt Fülöp Attila, a Magyar Állami Operaház egykori magánénekese, művészeti titkára, ügyvezető igazgatója – közölte a dalszínház szombaton az MTI-vel.
Újabb löketet adhat a kínai-amerikai rivalizálásnak a koronavírus, a mérleg nyelve pedig könnyen Peking oldalára billenhet – figyelmeztetnek a CNBC által szemlézett elemzők.
Kihúzták az Ötöslottó 2020/19. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten telitalálatos szelvény is született, a szerencsés játékos több mint 391 millió forinttal lett gazdagabb....
Karanténba vonult Stephen Hahn, az amerikai élelmiszeripari és gyógyszeripari adminisztrációs hivatal (FDA) vezetője, miután egy olyan személlyel érintkezett, aki elkapta a Covid-19-et – tájékoztatta a Reuterst a hivatal.
Csaknem félmilliárd forintot kér vissza a Belügyminisztérium Balmazújvárostól, amit egy városi uszoda építésére nyert még korábban az önkormányzat. A város polgármestere azt mondta: ha vissza kell fizetniük ezt az összeget, akkor sem a fizetésekre, sem a közvilágítási számlák kiegyenlítésére nem marad pénzük. Az épület félkész állapotban van, de 20
Lendületesen lefelé ível a járványgörbe Olaszországban, ahol 200 alá csökkent az egy nap alatt meghalt betegek száma a polgári védelem szombat esti adatai szerint. Ezzel egy időben megteltek az utcák sétáló emberekkel, és több tartományban előbbre hozták az üzletek megnyitását is.
80-nal nőtt a koronavírus miatti halálozások száma Franciaországban szombaton – derül ki az egészségügyi minisztérium adataiból. Ezzel már 26 310 halálos áldozatot követelt az országban a járvány – írja a Reuters.
A Dél-pesti Centrumkórházban alkalmazták először Magyarországon a vérplazma-terápiát koronavírusos betegen. Az eredmények biztatóak, de a tömeges használata még nem megoldott.
Szlovákiában más európai országokhoz képest rendkívül alacsony a koronavírus-fertőzöttek száma, egyes romatelepeken azonban még mindig nem sikerült megállítani a fertőzés terjedését.
Egy másik beteg pedig már háromszor esett el otthon, őt combnyaktöréssel küldték haza a kórházból. A családtagok azt mondják, próbálnak otthon mindent megtenni, de félnek, hogy valamit rosszul csinálnak.
Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan és kétségbeesetten terel, miközben az elmúlt hetek adataiból nyilvánvaló, hogy a járvány leginkább a fővárosi idősotthonokban terjed - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton közösségi oldalán.
Nem sok jót ígér a koronavírus-járvány örvén bizonytalan időre elfogadott rendkívüli jogrend a független sajtó számára. Az Orbán-kormány olyan jogszabályokat élesít, amelyek akadályozzák a hozzáférést az információhoz, miközben a „sajtóhibát” szigorúbb szankciókkal, akár szabadságvesztéssel büntetik. Minden jel szerint az illiberalizmus sajátossága