Egyre inkább a mindennapok része az elektronikus bankolás a lakossági ügyfelek körében. A koronavírus-járvány kitörése után a csekkbefizetések kaptak leginkább szárnyra: a K&H ügyfelei egy hónap alatt március és április közepe között az e-bankon keresztül közel 36 ezer, a mobilbank segítségével pedig több mint 50 ezer "csekket" fizettek b
A koronavírus-járvány veszélyesebb, vagy az, ahogy a világ reagált rá? Túltolta-e a média a témát? Miért éppen a svédek választottak más utat? Merünk-e kételkedni a hivatalos válságkezelésben? És milyen messze vagyunk 1984-től? Munkatársunk, Wéber Balázs videókommentárja.
A dombóvári nyomozók három férfit hallgattak ki csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A szurkálót a rendőrök őrizetbe is vették.
A colmari orvosok visszanéztek akkori CT-vizsgálatokat, és azt látták, amit akkor még nem tudtak: a betegek a Covid-19 fertőzés tipikus jegyeit mutatták. A felfedezés még biológiai megerősítést is igényel.
Kína megreformálja járványmegelőzési és -ellenőrzési rendszerét azoknak a hiányosságoknak a kiküszöbölésére, amelyeket az új koronavírus járványa hozott a felszínre - jelentette be szombaton az állami egészségügyi bizottságot vezető miniszterhelyettes.
Az már biztos, hogy az idei nyaralás a legtöbb országban egészen máshogy fog kinézni, mint amihez eddig hozzászoktunk. Több országban is próbálnak megfelelni a járványügyi előírásoknak, de egyúttal megnyitni az utat a turisták előtt, a turizmusból származó bevételek ugyanis túlságosan fontosak ahhoz, hogy lemondjanak róla.
"Velünk nyitott a fagyizó. Reméljük, szerencsét hozunk" - írta ki Facebook-oldalára a külgazdasági és külügyminiszter miközben kisfiával fagyizik éppen.
Pajzsmirigybetegségek különös gyakorisággal fordulnak elő serdülőkorban, a változókor és a terhesség idején, illetve az azt követő időszakban. Ismerje meg a pajzsmirigybetegségek kivizsgálása során elvégzett főbb laborvizsgálatok értékeit!
Az angol Premier League vezetői szerint a labdarúgók közül sokan ellenzik a futballbajnoki idény folytatását, és az újrakezdés helyett a mielőbbi szezonzárást szorgalmazzák.
Szász kisebbségiként pár éve az erdélyi magyarok is reménykedve voksoltak rá, ám az elmúlt időszakban tett uszító kijelentései rávilágítottak: az unióbarát államfőtől nem sok jóra lehet számítani. A Hetek cikke.
Egy hete arról beszéltem, mennyi mindent tudunk az új koronavírusról, most pedig azt mondom el, mit nem tudunk még róla – mondta Szlávik János, a Dél Pesti Centrumkórház főorvosa az operatív törzs tájékoztatóján. Nem tudjuk, hogy honnan származik a betegség, és azt sem, hogy betegítette meg az embereket, és azt sem tudjuk pontosan, hogyan terjed em
Nehézségek idején, egy új kezdet érdekében az Európai Unió (EU) alapítóinak bátorságára, a közös jövőre való összpontosításra, és az erőforrások megtalálására van szükség - jelentette ki David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke szombaton, a Schuman-nyilatkozat 70. évfordulója alkalmából tartott beszédében.
Nyertest hirdetett e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa egy siklósi és egy szigetvári rádiós frekvencia pályázati eljárásában. A testület állampolgári bejelentés alapján vizsgálta a Klubrádió Vesztegzár című műsorának egy március végi adását is, de nem indít eljárást a rádió szolgáltatójával szemben.
A saját lábán kell megállnia a jövőben a legtöbb hazai karácsonyfa termelőnek. Egy friss uniós döntés értelmében ugyanis a kivágott fákkal kereskedő gazdaságoknak nem jár támogatás. Pénzt ezután csak azok kaphatnak, akik földlabdával értékesítik a fenyőt. Ennek azonban Magyarországon nincs hagyománya.
Ferenci Tamás biostatisztikus mondta ezt a Karanténinfó legutóbbi videóinterjújában. Ő nem látja okát annak, hogy Budapestet és vidéket el kellene különíteni. Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere pedig arról beszélt, mi a helyzet a Balatonnál a korlátozások enyhítése után.
Andrew Cuomo, New York állam kormányzója egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy New Yorkban elhunyt egy kisfiú csütörtökön, de hasonló esetek már korábban is történtek, jelenleg azt vizsgálják, hogy van-e kapcsolat a korábbi halálesetek és a COVID-19 között.
"Brutális infláció sújtja a nyugdíjasokat - Ennyit a Fidesz ígéreteiről. A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint az infláció 2020. április és 2019 áprilisi összehasonlításában 2,4 % volt. Ugyan első látásra ez egy megtévesztően alacsony értéknek tűnik, de mindez az alacsony nyugdíjjal rendelkezők számára semmiféle könnyebbséget nem jel
Andrew Cuomo, New York állam kormányzója egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy New Yorkban elhunyt egy kisfiú csütörtökön, de hasonló esetek már korábban is történtek, jelenleg azt vizsgálják, hogy van-e kapcsolat a korábbi halálesetek és a COVID-19 között.
Folyamatosan nő a gyógyultak száma, amely elérte a 904-et - ismertette a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.