A főpolgármester szerint az eddigi információkból arra lehet következtetni, hogy a koronavírus-járvány elsősorban a kórházakban és a kórházakból terjed.
Angela Merkel kancellár képviselői irodájának levelezéséhez is hozzáfértek a szövetségi parlament (Bundestag) informatikai rendszere elleni 2015-ös támadás elkövetői, akik az orosz katonai hírszerzésnek (GU) dolgoztak - írta pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin a hírportálján.
A tőzsdék ma is optimisták, még 20,5 millió elveszített amerikai munkahely sem tudta a hangulatot elrontani. De nem akárki figyelmeztetett arra, hogy ez a mért szám kisebb lehet a valóságosnál. A BUX index végül a Richternek köszönhetően zárt pluszban, az euró/forint tartósan 350 alá süllyedt.
Az MNB március végén konzultációs felhívást kezdeményezett környezetvédelmi szakértőkkel, civil szervezetekkel, intézetekkel a gazdaság környezetileg is fenntartható újraindításáról a koronavírus miatti járványhelyzetet követően. A beérkezett javaslatok azt jelzik, hogy széleskörű lehetőségek vannak a gazdaság „zöld” helyreállítására - közölte ma a
A támadók egy adathalász e-mail mellékletébe csomagolt szoftver révén adminisztrátori jogosultságot szereztek a Bundestag rendszerében 2015-ben. Az egyik támadót sikerült azonosítani, mert elfelejtette eltüntetni az összes nyomot maga után.
Az Európai Bizottság arra kérte a schengeni övezet tagállamait, illetve a schengeni társult államokat, hogy további 30 nappal, június 15-ig hosszabbítsák meg az Európai Unióba irányuló, nem alapvető fontosságú utazásokra vonatkozó ideiglenes korlátozást - közölte az uniós bizottság pénteken.
Szegény embert még az ág is húzza, áprilisban ismét drasztikusan drágultak az élelmiszerek, azonban ebben vélhetően a koronavírus-járvány okozta keresletváltozás is közrejátszik. Ami viszont öröm az ürömben, hogy az elmúlt időszakban...
Már nem minden csak a koronavírusról szól: tegnap írták ki az 1-es típusú diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek és a gyermek-diabéteszcentrumoknak szóló többmilliós pályázatokat. Ugyanis évente 250-300 gyermeknél diagnosztizálnak cukorbetegséget, a felnőtt lakosságból pedig 1 millió ember küzd a népbetegségnek számító diabétesszel.
14%-ot esett az amerikai foglalkoztatottság a februári csúcshoz képest – számolta a ki a Calculated Risk az amerikai munkaügyi hivatal adatai alapján. A következő hónapokban ennél sokkal durvább esés is jöhet - teszik hozzá.
"Kezdünk gyanakodni, hogy Pikó András már nem csak hazudik, hanem egyszerűen halvány lila fogalma sincs az önkormányzat és az állam működéséről. Rajta kívül ugyanis minden gyakorló polgármester tudja, hogy a 2021-es költségvetés vitája még el sem kezdődött." - írja a Facebook-oldalán a Józsefvárosi Fidesz.
14%-ot esett az amerikai foglalkoztatottság a februári csúcshoz képest – számolta a ki a Calculated Risk az amerikai munkaügyi hivatal adatai alapján. A következő hónapokban ennél sokkal durvább esés is jöhet - teszik hozzá.
Az év első három hónapjához viszonyítva áprilisban átlagosan 12 százalékkal estek Budapesten az új lakások árai, a folyamat részben a járványhelyzet miatt bevezetett kormányzati intézkedésekkel is magyarázható - közölte az Otthon Centrum pénteken az MTI-vel.
Óvatosságra intve, az egészségügyi szabályok betartását kérve jelentősen enyhítik a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat a hétvégén a vidéki települések. Pest megyére és Budapestre továbbra is érvényesek a kijárási...
A főpolgármester szerint nagyon úgy néz ki az eddigi információkból, hogy a magyarországi koronavírus-járvány leginkább és elsősorban a kórházakban és a kórházakból terjed. Ezért várja a kormány adatait arról, hogy a megbetegedések mekkora része alakult ki a kórházakban.
Lemondott Neil Ferguson professzor a brit tudományos vészhelyzeti tanácsadói testület kulcsfigurája, az ország koronavírus elleni védekezési tervének szülőatyja, miután kiderült, hogy férjezett szeretője rendszeresen látogatta annak ellenére, hogy az országban szigorú kijárási korlátozás van érvényben, melyet pont az ő tanácsára vezettek be - írja
A koronavírus-járvány több területen valósággal felrobbantotta a várólistákat. Van olyan beavatkozás, amire az eddigi néhány hét helyett most akár több hónapot is várni kell. Tovább rontja a helyzetet, hogy sok 65 év feletti orvos valószínűleg nem fog visszatérni a rendszerbe.
Tara Reade 1993-ban Biden irodájában dolgozott, ekkor érte a támadás. A történetben még nagyon sok a tisztázatlan részlet, de hosszú évek lappangása után betört a mainstream médiába, és hatással lehet a választásokra is.
A Budapestre vonatkozó járványadatok elküldését és/vagy nyilvánosságra hozatalát kéri Karácsony Gergely főpolgármester a kormánytól, mert "ezeket az adatokat eddig nem ismerhette senki a kormányon kívül. Pedig nagy szükség lenne rájuk. Mert, azt hiszem, itt valami nagyon nem stimmel” – írta Facebook-oldalán.
Bajban van Hódmezővásárhely, veszélyben az önkormányzati bérek kifizetése júniustól. Márki- Zay Péter és a helyi fidesz között vita van abban, hogy a város gazdasági problémái a jelenlegi vagy korábbi vezetésnek tudhatóak be. A polgármester ennek részletiről beszélt az ATV Egyenes Beszéd műsorában.
Iránhoz kötődő hackerek támadták a Gileadot, egy amerikai gyógyszercéget, amely többek közt a koronavírus-vakcina fejlesztésén is dolgozik – értesült a Reuters három kiberbiztonsági cég adataiból.
Akár augusztusban is mehetnek majd nyári gyakorlatra a diákok, ősztől pedig a technikumokban 34 ezer fiatal szerezhet az érettségi mellé szakmát - mondta a Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár. A szakképzésben...
A határozat nem vonatkozik a súlyos bűncselekmények, köztük szexuális bűncselekmény, gyilkosság, gyilkossági kísérlet, nemi alapú erőszak vagy gyermekbántalmazás miatt elítéltekre.