Fegyverrel és maszkkal felszerelkezett férfi rontott be egy üllői boltba, a rabló pénzt követelt. A műszakvezető döbbenten konstatálta: a maszk a saját öccse arcát takarja.
Hetvenéves a Schuman-nyilatkozat, amely kijelölte az utat a mai Európai Unió felé. Most Európa egy olyan válsággal néz szembe, amelynek leküzdésében a szolidaritás fontosabb, mint valaha. Május 9-én, az Európa-napon az európai békét és egységet ünnepeljük. Ezen a napon azokra emlékezünk, akik 1950-ben lefektették a mai Európai Unió alapjait. A
A koronavírus-járvány és a veszélyhelyzeti intézkedések idején, a személyes ügyintézési lehetőségek hiányában megnő a telefonos és online ügyfélszolgálatok jelentősége. A fogyasztóvédelem áprilistól augusztusig ellenőrzi az ügyfélszolgálatok működtetésére kötelezett vállalkozásokat annak érdekében, hogy a fogyasztók ügyeiket végeláthatatlan várakoz
Az Airlines UK úgy tudja, hogy az intézkedés május végétől lépne érvénybe, és mindenkire vonatkozna, aki külföldről érkezik, kivéve azokat, akik Írországból utaznak Nagy-Britanniába.
Az Egyesült Államokban egyetlen nap alatt újabb több mint 1600 halálos áldozata volt a koronavírus-járványnak - jelentette a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház pénteken éjjel.
Már a nyáron megkezdhetik az ellenanyag emberi tesztelését – mondta a vírus elleni hatóanyagot kereső University of Pittsburgh kutatócsoportjának egyik tagja, Erdős Géza professzor.
Leminősítette Szlovákiát a Fitch Ratings, elsősorban azzal a várakozásával indokolva a lépést, hogy az új koronavírus okozta járvány az idén súlyos recessziót okoz a szlovák gazdaságban és a szlovák államháztartási helyzet is meredeken romlik.
Olasz sajtóhírek szerint Carlos Sainz pályázik a legjobb eséllyel arra, hogy átvegye Sebastian Vettel helyét, amennyiben a négyszeres világbajnok nem hosszabbítja meg szerződését a Ferrarival.
Az Apple bejelentette, hogy elkezdi megnyitni amerikai üzleteit közel két hónappal azután, hogy ezeket a koronavírus-járvány miatt bezárta. Ausztriában és Ausztráliában már megtörtént az újranyitás, a jövő héten az USA egy része és Németország következik.
Változó vastagságú, elsősorban magasszintű felhőzet szűri hol jobban, hol kevésbé a napsütést, illetve többnyire kevés gomolyfelhő is képződik. Délutántól a Dunántúl nyugati része fölé besodródhat egy-egy zápor, esetleg zivatar, másutt csapadék nem várható. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között
Megszokott világunk végérvényesen megváltozott. Európa legnagyobb jövőfesztiválja ezért idén Reboot! (újraindítás) címmel kifejezetten a válság utáni újrakezdésről szól majd. A Brain Bar is alkalmazkodik a megváltozott helyzethez. Az eredetileg 2020. június 4-5-re tervezett fesztivált 2020. szeptember 18-19-én rendezik meg a Budapesti Corvinus Eg
Ma 11 órától tartja szokásos napi sajtótájékoztatóját az operatív törzs a magyarországi koronavírus-járványhelyzetről, a Portfolio élőben tudósít az eseményről.
Hazánkban leginkább nyers vagy pörkölt formában fogyasztjuk, de a mogyoróvaj-imádók tábora is évről évre egyre számottevőbb. Már az 1930-as években is foglalkoztatta az akkori gazdálkodókat az eredetileg Dél-Amerikában termő növény...
3213 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 13 idős krónikus beteg. Ezzel 405 főre emelkedett az elhunytak száma, 904-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
Levélben köszöntötte Vlagyimir Putyin orosz elnököt a II. világháború európai lezárásának 75. évfordulóján Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, aki egyben sikert kívánt Oroszországnak a koronavírus elleni küzdelemhez.
Szilágyi István, vagyis egy ország Lópici Gáspárjának meggyilkolásának híre az egész országot sokkolta. Rengetegen fogtak össze, hogy az egyedül maradt özvegy segítségére keljenek, pénteken az önkéntesek is akcióba lendültek.
A szólásszabadságot is sérti a közérdekű adatok hozzáférhetőségének korlátozása. A Transparency International az Alkotmánybíróságon támadja meg a kormány rendeletét.
Andy Serkis nevével valószínűleg a legtöbben A Gyűrűk Urában ismerkedtek meg, amelyben a színész hangját és persze átütő karakter is kölcsönzött Gollamnak. Serkis az elmúlt évek során persze sokkal ...
“A transznemű emberek nemük törvényes elismeréséhez való jogát nem lehet azzal lesöpörni az asztalról, hogy szükség van a jogértelmezés körüli bizonytalanságok felszámolására. A nemi hovatartozás jogi elismerése a transzneműek hátrányos megkülönböztetés elleni védelmének az alapja”. Rasmus Andresen német zöldpárti EP-képviselő lapunk kérésére így
Egy új törvénymódosítással az ágazat dolgozói elveszíthetik közalkalmazotti státuszukat. De jó, vagy rossz lesz ez nekik? Kell-e szakmai végzettség egy kulturális intézmény színvonalas vezetéséhez? A törvénymódosítással kapcsolatban sok szempontból eltér a kormányoldal és az érdekképviseletek véleménye. Megkérdeztük őket.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával áprilisban hirdette meg a COVIDEA ötlet- és startupversenyt. A kiírók a koronavírus által előidézett rendkívüli helyzetben a járvány leküzdését és az új kihívások kezelését segítő elképzeléseket, megoldásokat vá