2020. május 7. csütörtök

máj. 7
8:33
Mérsékelt emelkedéssel indulhat a csütörtöki kereskedés Európában (Portfolio)
Vegyesen zárták a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, emelkedéssel zárnia egyedül a Nasdaqnak sikerült. Ázsiában felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek csütörtökön, Európában mérsékelt emelkedéssel, illetve iránykereséssel indulhat a nap, a határidős DAX 12 pontos plusza 0,1 százalékos erősödést vetíthet előre a mai piacny
máj. 7
8:33
Több ezer taxi tűnt el Budapestről: nem sok jóra számítanak az érdekvédők (Pénzcentrum)
Ötezer taxi tűnt el Budapestről a járvány kitörése óta: aki mégis rója az utakat, az a veszteségeit csökkenti. A fuvarszámok 80-90 százalékot estek, és a nyár sem sok jót tartogat. Munkanapokon a korábbi 7 ezer helyett nagyjából...
máj. 7
8:33
Nagy sikere volt Ovecskin jótékonysági akciójának (Sport365)
Az orosz sztárral való fél órás edzés 12 millió forintért kelt el.
máj. 7
8:33
Kikeltek magukból a Magyar Közút dolgozói: égetik, szúrják, ütik a koronavírust, ahol csak érik (ATV)
A vállalat munkatársai tombolva estek neki a koronavírusnak, ami sok fontos dologtól fosztotta meg az embereket az elmúlt időszakban - minderről pedig videót is készítettek.
máj. 7
8:35
Air France: még évekig eltarthat, mire visszaáll a koronavírus előtti állapot (Portfolio)
Két hétnyi leállás elég volt ahhoz, hogy az Air France-KLM több mint 800 millió eurós veszteséget érjen el egy negyedév alatt és a második negyedév még rosszabb lehet a cégvezetés szerint. A légitársaság szerint évekbe telhet, mire a kereslet felépül a koronavírus-sokkból.
máj. 7
8:36
BKV: újra pörög a takarítási biznisz (Alternatív Energia)
Menetrendszerűen botrányba torkollnak a BKV takarítási tenderei. A legújabb már a cég igazgatóságán fennakadt.
máj. 7
8:45
Megint a 350-es betonfalba ütközött a forint, és visszapattant róla (Portfolio)
Csütörtök reggel 350,7 körül kezdi a kereskedést a forint az euróval szemben azok után, hogy szerdán 348 körül is járt a jegyzés. Sokáig úgy tűnt, hogy ezúttal meglehet a 350-es lélektani határ áttörése, azonban az eddig is erős támaszként funkcionáló szint végül most is megfogta a magyar deviza erősödését.
máj. 7
8:45
Megindulhat végre felfelé a forint? Nézze, mi történt vele ma reggel! (ATV)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben, az euróval szemben erősödött kissé.
máj. 7
8:47
Még egy jel a német ipar szenvedésére: sosem látott visszaesés jöhet a koronavírus miatt (Portfolio)
Nagy visszaesést mutat a német ipari termelés az Ifo szerint. Az intézet ipari indexe még sosem volt ilyen alacsony az egyesült Németországban.
máj. 7
8:48
Több mint 3,7 millió a fertőzöttek száma a világon, a gyógyultaké pedig több mint 1,2 millió (BorsOnline)
Világszerte 3 753 112-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldoz
máj. 7
8:48
Modellként is befuthat a bájos magyar sportolónő (Ripost)
Az egyik legjobb magyar teniszező, Stollár Fanny a koronavírus-járvány okozta holtszezonban igyekszik formában maradni. A sport mellett modellként is megállja a helyét.
máj. 7
8:48
Komoly szívműtétre vár a híres magyar énekes (Ripost)
Házvezetőnőt keres Dobos Attila, mert míg a családtagjai dolgoznak, tanulnak, nem akar egyedül maradni. Szívproblémái miatt bizonytalan a járása, éjjel el is esett.
máj. 7
8:48
Szijjártó: Minden idők legnagyobb magyar hazatérési akciója zajlik (Igényesférfi.hu)
A magyarok hazatérésének folyamatos szervezéséről posztolt közösségi oldalán a külügyminiszter.
máj. 7
8:48
Koronavírus: vérplazmás kezeléstől gyógyult fel egy súlyosan beteg lengyel kismama (SzMo)
Kisbabáját császármetszéssel segítették világra.
máj. 7
8:48
Hajdú Péter televíziós csatornaigazgató lett (Promotions)
Hajdú Péter veszi át a tartalmában és arculatában is megújult, Life-és Ozone televíziót működtető Media Vivantis Zrt. vezérigazgatói teendőit május 11-étől.
máj. 7
8:48
Dupla szelfikamerával érkezett a Huawei Y8s (GSMring)
Google szolgáltatásokkal, 48 megapixeles hátlapi kamerával és Kirin 710 lapkával debütált a Huawei Y8s. Még a múlt hónapban kezdtek el szivárogni az információk a Huawei Y8s-ről végül a mai napon megérkezett a mobil. A készülék  a kínai cég Jordán weboldalán vált elsőként elérhetővé, bemutatót nem tartott a Huawei. Az Y széria mint tudjuk nem a
máj. 7
8:51
Gázszivárgás egy vegyi üzemben, több százan kerültek kórházba Indiában (Infostart)
A baleset az LG elektronikai világcég polimergyártó üzemében történt.
máj. 7
8:51
Koronavírus: május végén derülhet ki, hogy mennyire kiterjedt a járvány Magyarországon (Portfolio)
Pest megyében már május elsején megkezdődtek a Semmelweis Egyetem vezetésével végzett országos koronavírus-felmérés szűrővizsgálatai, ma Fejér megyében, pénteken pedig Nógrád megyében is elindulnak a vizsgálatok. Révfülöp az első település, ahol már az összes kiválasztott személy eljött a szűrésre. A felmérés egy hét múlva zárul és május végére vár
máj. 7
8:51
Ezekben a megyékben folytatódik az országos koronavírus szűrés (ATV)
Ma Fejér megyében, míg pénteken már Nógrád megyében is elindul a Semmelweis Egyetem által szervezett koronavírus szűrés. Pest megyében a vizsgálatok szervezése május 1-je óta folyamatos.
máj. 7
8:54
Egyetértesz? Ezeket az épületeket tartják a világ legszebbjeinek (Femcafe)
Egy magyar nevezetesség is helyet kapott a listán.
máj. 7
8:54
Koronavírus-gyanús embereket szállító mentőautót dobott meg üveggel egy férfi (Hírklikk)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya befejezte a nyomozást annak a 28 éves budapesti férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint egy üveggel dobott meg egy mentőautót.
máj. 7
8:57
Furcsa változást hozott a koronavírus: hétfő az új hétvége a tévénézésben (Portfolio)
Az amerikai Comcast adatai szerint jelentősen megváltoztak a tévénézési szokások az amerikai háztartásokban azóta, hogy több millió ember otthon ragadt a koronavírus miatti kijárási korlátozások és home office bevezetésével – írja a MarketWatch.
máj. 7
8:57
Így még nem látta Varga Mihályt: maszkban cipelte a lisztet az idősotthonba (ATV)
Varga Mihály pénzügyminiszter ingujjban maga cipelte a liszt- és tejadományt egy budapesti idősotthonba - derül ki a pénzügyminiszter Facebook-oldalán közzétett videóból.
máj. 7
8:57
Végül csak elhalasztják az elnökválasztást Lengyelországban (444.hu)
Amint lehet, megtartják, de az biztos, hogy megvárják, hogy tetőzzön a járvány.
máj. 7
8:57
Dzsudzsák szerint nem rúgták ki, szabadságra jött haza (444.hu)
Itthon jobb körülmények között készülhet, mint Dubajban, mert van futópadja és súlyzói.
máj. 7
8:59
A német ipari termelés úgy esett a koronavírus miatt, mint a kő (Portfolio)
A vártnál sokkal nagyobb visszaesést mutatott a német ipar márciusban. Az előző hónaphoz viszonyítva 9,2, az előző év azonos időszakához képest 11,6% volt a visszaesés.
máj. 7
9:00
Orban Orbánról: „Éhes veréb lisztről álmodik” (Igényesférfi.hu)
Így reagált a román kormányfő arra, hogy magyar kollégája Nagy-Magyarország térképet ábrázoló földgömbbel kívánt a történelemből érettségiző diákoknak sok sikert.
máj. 7
9:00
Svédországot tartja jó példának az Osztrák Szabadságpárt (Képmás)
„A mese arról, hogy nincs alternatíva, megdőlt: nézze Svédországot!” Hiába az egyre kedvező járványügyi helyzet Ausztriában, Sebastian Kurz kancellárt éles kritikák érik az ellenzék jobboldaláról. Mind a Szabadságpárt frakcióvezetője, mind annak egykori elnöke, Heinz-Christian Strache Svédországgal példálózik, miközben az osztrák kormányt félelemke
máj. 7
9:00
Föld S. Péter: Orbánt csak szívlapáttal lehet meggyőzni (Tiszta Jövő)
A magyar miniszterelnök nem demokratikus, és ebből kifolyólag nem is körülményes. Ha valamit kitalál, arról nem egyeztet senkivel. Ma dönt, holnap megcsinálja.
máj. 7
9:00
Koronavírus: vérplazmás kezeléstől gyógyult fel egy súlyosan beteg lengyel kismama (SzMo)
Kisbabáját császármetszéssel segítették világra.
máj. 7
9:02
Benkő: Már több mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák (Igényesférfi.hu)
A járványügyi védekezéssel kapcsolatos feladatokban több mint kétezer katona vesz részt – emelte ki a honvédelmi miniszter.
máj. 7
9:03
Összegyűlhet a nemzeti régiókat védő petíció egymillió aláírása (Infostart)
Csütörtök éjfélig lehet aláírni a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezését.
máj. 7
9:03
Meggyilkoltak egy koronavírus-kutatót, aki fontos tudományos áttörés előtt állt (Portfolio)
Meggyilkoltak egy amerikai kutatót, aki „nagyon számottevő áttörés” előtt állt a koronavírus kutatásában – írja a CNBC a pennsylvaniai hatóságokra hivatkozva.
máj. 7
9:03
Végre hivatalos: sokkoló mértékben döntötte be a koronavírus a magyar turizmust (Pénzcentrum)
2020. márciusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma...
máj. 7
9:03
A Spanyol Olimpiai Bizottság elnöke szerint biztosan lesz jövőre olimpia (Sport365)
A sportvezető szerint jövőre lesz a történelem legünnepibb olimpiája.
máj. 7
9:05
Teljesen összeroppant a magyar turizmus (Portfolio)
2020. márciusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 68, a belföldi vendégek által eltöltötteké 61%-kal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, írja a KSH. A kereske
máj. 7
9:06
Túrós csusza pirított szalonnával (Mindmegette)
máj. 7
9:06
Összegyűlt az egymillió aláírás, de nem dőlhetünk hátra (Igényesférfi.hu)
Az írdalá.hu bejelentette, hogy összegyűlt az egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés során – írta meg a PestiSrácok.hu.
máj. 7
9:06
Nagy bulira készül Péterfy Bori (BorsOnline)
Az egész hazai poppiac imádkozik, hogy mielőbb színpadra léphessenek. Legtöbben a betevőjük miatt aggódnak, mindamellett, hogy féltik karrierjüket, és hogy fontos fellépésekről maradnak le.
máj. 7
9:06
Miyen permetszereket használjunk a házikertben? (Agrofórum)
T. Csaba kérdése: Abban kérek segítséget, hogy a cseresznye, barack, szilva, alma, birsalma fákhoz és a szőlőhöz milyen permetszer ajánlott kukacosság, gomba, kártevők ellen? Előre is köszönöm!
máj. 7
9:08
13 étel, ami nokedlivel a legfinomabb (Mindmegette)
máj. 7
9:09
Mosolyogva mesélő maffiózó – Dokumentumfilm az „évszázad” rablásáról (Spa Trend Online)
A Szépművészeti Múzeum 1983-as kirablásáról Gilberto Martinelli és Nagy Anna remekbe szabott dokumentumfilmet készített, ami most a Médiaklikken nézhető meg.
máj. 7
9:09
Önkormányzatok kivéreztetése: így próbálja megállítani a kormányt egy közös akcióval a teljes ellenzék (Alternatív Energia)
Az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd, illetve a független Szél Bernadett és Hadházy Ákos az Alkotmánybírósághoz fordul. Többek között azért, hogy végül az állam nehogy emberek tulajdonát is államosítsa.
máj. 7
9:09
Szeptemberben rendezik meg a Brain Bart (Portfolio)
Megszokott világunk végérvényesen megváltozott. Európa legnagyobb jövőfesztiválja ezért idén Reboot! (újraindítás) címmel kifejezetten a válság utáni újrakezdésről szól majd - tájékoztattak a szervezők.
máj. 7
9:09
Így halad az idősotthonok fertőtlenítése: mintegy ezer katona járja az intézményeket (ATV)
Már több mint 800 idősotthon fertőtlenítését végezték el a katonák - mondta el a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádióban. Benkő Tibor szerint több mint 1100 intézményben kell fertőtleníteni, a feladatban mintegy ezer katona vesz részt.
máj. 7
9:09
Így kavarja fel az érzelmeidet a most érkező telihold (Ripost)
Érzelmekkel teli napok előtt állsz, de a feszültségből most akár valami érdekes is születhet. Fontos viszont, hogy biztos talajon állj.
máj. 7
9:10
Töltött zsömle Songoku módra, amivel a gyereket biztosan asztalhoz csábítod (Mindmegette)
máj. 7
9:11
Ez már a koronavírus-válság: nagyot zuhant a magyar ipar (Portfolio)
Az előzetes adatközlés szerint márciusban az ipari termelés volumene 10,4%-kal múlta alul az előző havi szintet. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján az egy évvel korábbihoz képest 10%-os a visszaesés.
máj. 7
9:12
Gyertek át vacsorára: Tóth Márton különleges finomfőzeléke (Mindmegette)
máj. 7
9:13
A kormány mai tájékoztatása után beszél ma az operatív törzs (Portfolio)
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatója a kormányinfó után, várhatóan 11:30 környékén kezdődik.

Keresés