A kőolaj árának zuhanása jelentős profitcsökkenést okozott a kutatás-termelés divíziónak, és hatalmas készletátértékelési veszteséget a finomítás üzletágnak. Március közepéig még remekül teljesített a hazai olajtársaság, azonban a koronavírus terjedése ellen hozott korlátozó intézkedések jelentősen éreztették a hatásukat a Mol több üzletágában is.
Rengeteg magyar dolgozót vezényeltek az elmúlt hetekben a koronavírus-járvány miatt home office-ba, sokaknak ráadásul saját számítógépről kell megoldaniuk a munkát. Ez pedig nem kis amortizációs nyomást gyakorol az otthoni informatikai...
Több mint 240 millió forint támogatással csaknem hét kilométernyi kerékpárutat építenek és jelölnek ki Zalasárszeg és Galambok között - tájékoztatta a Zala Megyei Önkormányzat szerdán az MTI-t.
Várható időjárás az ország területén csütörtök estig A Dunántúlon napos idő várható jellemzően kevés gomoly- és fátyolfelhővel, a Dunától keletre azonban erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, de csapadék napközben ott sem valószínű. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 23
A magyar cégeket meglehetősen váratlanul és felkészületlenül érintette a koronavírus-járvány miatti hirtelen leállás, ám azon kívül, hogy sok, főleg kisebb vállalkozásnál a tartalékok alacsony szintje vagy esetleg hiánya okoz alapvető problémát, a megfelelő vészhelyzeti terv hiánya is legalább akkora baj forrása lehetett a cégeknél. Rónaszéki Péter
A szülőgyilkossá vált férfi, nemrégiben már elismerte a Borsnak: a családban gyakoriak a veszekedések, de úgy vélte, hogy az így természetes. Közös filmtervet dédelgettek
A karantén és a válságtól való félelem miatt aktívabbak a csalók, a piramisjáték szervezők és egyéb jogosulatlan pénzügyi szolgáltatók. Ne hagyja magát átverni!
Az Acer bemutatta a Veriton K munkaállomás sorozat tagjait, amelyeket professzionális, biztonságcentrikus munkavégzésre terveztek. Ilyen például a CAD-terület, amely nem ritkán masszív és erőteljes számítási teljesítményz igényel, de sok más irányt is lefed a portfólió. A legújabb Intel Xeon processzorokkal, és a legújabb NVIDIA Quadro RTX GPU-val
Napjainkban városaink az avatatlan szemek számára már szinte átláthatatlan méreteket tudnak ölteni önmagukban is, azonban kapcsolatrendszerük a mindennapi élet gyorsulásával és a technika fejlődésével egyre sokrétűbb és bonyolultabb lesz. Ennek hatására, hogy teljes képet alkothassunk egy város valódi nagyságáról túl kell látnunk azok adminisztratí
Reprezentatív minta alapján átfogó szűrővizsgálatba kezdett május 1-től a Semmelweis Egyetem vezetésével a négy hazai orvosképző, mintegy 18 ezer ember bevonásával. A járvány kiterjedését is feltérképező szűrés számos Balaton-parti településen is megkezdődött.
Pénteken megkezdődik a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása. A munkálatok december elejéig tartanak, ez idő alatt a vasúttársaság lezárja az utascsarnokot – mondta a MÁV-Csoport elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak. A Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója szerint a beruházás illeszkedik a jövőbeni tervekhez.
Átmenetileg emelkedhet a GDP-arányos adósságráta, de az alapvető célok nem változnak a következő években sem, a kormány elkötelezett a minél alacsonyabb deviza arány és a minél több lakossági állampapír mellett – ez olvasható ki a konvergencia program adósságról szóló fejezetéből. A koronavírus-járvány miatt a hőn áhított 60% alatti adósságrátára i
Pénteken hajnalban teszi közzé az első negyedéves gyorsjelentését az OTP. Most különösen izgalmas a bank beszámolója, mert ebből kaphatunk először pontos képet arról, hogy hogyan hat a koronavírus-járvány, és az arra válaszként adott korlátozó intézkedések, valamint gazdaságpolitikai lépések (lásd. hiteltörlesztési moratórium). Bár az év első két h
A vállalat továbbra is elkötelezetten küzd az ellen, hogy a 3M légzésvédőket és arcmaszkokat a viszonteladók túlárazva adják tovább a vásárlóknak. A COVID-19 járvány kitörése óta a vállalat nem emelte meg az N95 és az más típusú légzésvédő arcmaszkok árát. Megduplázta ugyanakkor azok globális előállítását. Évi több mint 1,1 milliárd darabot gyárt e
170 ezer mikrovállalkozásnak 1 millió forint sincs a számláján. A kisebb panziók, az ingatlanügynökök és a nem élelmiszer jellegű kereskedők vannak a legnagyobb bajban. A pénzügyi szakértő szerint: ezek a zömében családi vállalkozások hitelekkel élhetik túl a járvány okozta gazdasági válságot.
A világ 100 millió hordó/nap olajat fogyasztott a koronavírus járvány előtt. Vajon mikor érjük el ismét el ezt a szintet? A legoptimistábbak szerint az év végére, mások szerint 1-2 év múlva, míg a legpesszimistábbak szerint soha.
Az országos rendőrfőkapitány határozata értelmében mától “az agrárágazat munkaerőigényének biztosítása céljából” a szomszédos országokból már beléphetnek Magyarországra az agrárágazatban dolgozók - feltéve, ha esetükben a COVID-19 fertőzés gyanúja nem merül fel és érvényes munkaszerződésük van.
A járó és a fekvő betegeket ellátó intézményeknek maguknak kell levenniük vagy megszervezniük a mintavételt az orvosi beavatkozáshoz szükséges koronavírus-teszthez.
Trump és kormánya azzal vádolja Kínát, hogy a koronavírus egy laboratóriumukból származik. Kína mindent tagad, szerintük Trumpéknak nincsenek bizonyítékaik. A tudósok nagy része kizárja egyébként, hogy a vírust emberek alkották volna. Mindeközben az amerikai elnök korábbi kereskedelmi tárgyalója hidegháborút emleget.
A hazai olajtársaság szerint ez a gyengébb forintárfolyam miatti devizaárfolyam-veszteségre, valamint a zuhanó olajárak okozta készletleírásokra vezethető vissza.
Új kormányrendelet védi az élelmiszer-beszállítókat a nagyobb kereskedőknek történő eladásoknál a koronavírus miatti veszélyhelyzet idején, ez alapján a kereskedők nem csökkenthetik egyoldalúan a beszerzési árat, és nem is fenyegethetik a beszállítókat a rendelések csökkentésével az alacsonyabb beszerzési ár elérése érdekében - hívta fel a figyelme
Az elítélt ezer dollárt ígért személyes adataiért egy másik rabnak, akinek elvileg szabadulnia kellett volna. Kicsit hasonlítanak is, elég volt felvennie a maszkot.
Már csak egyetlen unokája maradt Szilágyi István özvegyének, Jolika néninek. Nándi, a kamaszfiú tavaly Brüsszelbe költözött az édesanyjával, a fiút azonban mélységesen megrázta apja kegyetlen tette. Nándor a gyilkosság után telefonon vigasztalta az összetört asszonyt.
Letartóztatási parancsot adott ki a német szövetségi legfelsőbb bíróság egy orosz férfi ellen a szövetségi parlament informatikai rendszerét érintő 2015-ös támadás ügyében — írta a Süddeutsche Zeitung. A müncheni lap értesülése szerint nemzetközi elfogatóparanccsal keresik Dmitrij Szergejevics Badin 29 éves orosz informatikai specialistát, akiről a
Nyilvánosan akadt ki Majka és képmutatónak nevezte azokat a rendszeresen nagyobb munkákban részt vevő zenészeket, akik pályáztak az Artisjus gyorssegélyére. Takáts Tamás azonban kiállt a pályatársai mellett, és keményen visszaszólt az Ózdi hősnek.
A hétfőn kezdődött ülés negyedik napja reggel 9 órakor kezdődik, Varga Mihály adózási tárgyú előterjesztéséről az első napirendi pontban tartanak általános vitát.
Újranyit Hévíz, és a Balatonnál is beindul az élet, hamarosan vitorlások hajózhatnak ki a tóra. Természetesen mindenhol be kell tartani a szabályokat, amelyeket a koronavírus miatt vezettek be.
A Mol-csoport 48,4 milliárd forint (152 millió dollár) nettó veszteséget könyvelt el az idei első negyedévben az előző év azonos időszakában elért 48,6 milliárd forint (173,8 millió dollár) nettó profit után, ez a gyengébb forintárfolyam miatti devizaárfolyam-veszteségre, valamint a zuhanó olajárak okozta készletleírásokra vezethető vissza - tette
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán telefonon egyeztetett Musztafa al-Kádimi új iraki kormányfővel, majd ezt követően Washington bejelentette, hogy továbbra is hozzájárul Bagdad iráni áramvásárlásához.