A mai naptól részletesebb adatközlést láthatunk a koronavírus hivatalos magyar oldalán. Mint az látható, mostantól külön is feltüntetik az aktív fertőzöttek számát, ez azoknak a számát jelenti, akik még koronavírussal...
A csinos énekesnőt az utóbbi években egyre többet láthattuk a képernyőn, de kivételesen nem a videóklipjei miatt, hanem mert bemutatkozott, mint műsorvezető. Újabban a SzerencseSzombat háziasszonyaként is köszönthetik őt a nézők. A megtisztelő feladatról, kihívásokról és terveiről mesélt exkluzív interjúban a Femcafe.hu-nak.
A fémpénz már évezredek óta jelen van az emberiség történetében, jelentős hatással van a kultúrák alakulására. Egy-egy érme, ha értő kézbe kerül, sokat elárul annak a korszaknak a politikai és a gazdasági történetéről, amelyben készült. Bizonyos pénzek pedig az idő múlásával pedig egyre nagyobb értéket képviselnek. Nem csoda tehát, hogy a numizmati
A lakásépítéseknél 18 százalékkal csökkent a megrendelések száma, előfordulnak csúszások is a koronavírus-járvány miatt, de ezt átcsoportosításokkal próbálják kezelni - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke .
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, a szokottnál egy órával később, kilenc órakor a magyar nyelv és irodalom, és a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival országszerte megkezdődött hétfő reggel a május-júniusi érettségi időszak. Középszinten 68 458-an, emelt szinten pedig 2119-en írásbeliznek.
Hosszú egyeztetések után hétfőn újabb átkelő nyílt meg a magyar-szlovák határon Tornanádaskánál - közölte Szijjártó Péter a Facebook-oldalán. A külgazdasági és külügyminiszter térségi települések polgármestereinek...
Újabb három ember ellen emelt vádat a Parlament előtt 2018 decemberében tartott demonstrációkkal kapcsolatosan – hivatalos személy elleni erőszak miatt – a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hétfőn – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel.
Továbbra is nagyon erős szűkülést mutat az áprilisi beszerzésimenedzser-index (BMI), a válaszadók az előző hónaphoz képest is kedvezőtlen folyamatokról számoltak be, de a 33,6 pontos érték magasabb a márciusi 28,5 pontál - közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Az egymást érő építkezések és az elmúlt évek elszálló ingatlanárai is egyértelmű jelét adták annak, hogy a magyar gazdaság felfelé ívelt. Nem meglepő ez, hiszen mind az ingatlanügyletek, mind az építőipar erősen prociklikus ágazatok, a teljesítményük együtt mozog a gazdaság általános fejlődésével. Ebből következik, hogy a koronaválság idején ezek a
Hétfőn jelenik meg a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Covid kézikönyve, amely az újranyitáshoz szükséges ajánlásokat tartalmazza a szálláshelyek, vendéglátóegységek számára. Az ügynökség nyugat-európai mintákat követve és az egészségügyi szervezetek ajánlásait figyelembe véve dolgozta ki a kézikönyvet – jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérig
A külgazdasági és külügyminiszter térségi települések polgármestereinek kérésére kezdeményezte a tornanádaskai átkelő megnyitását az ingázó munkavállalók és a környéken működő vállalatok számára.
A Graphisoft Park közzétette közgyűlési határozatait, amiből többek között kiderült, hogy a cég az ,,A” sorozatú törzsrészvények után részvényenként 1 060 forint osztalékot fizet. A társaság az osztalékfizetésről 2020. május 8-ig jelenteti meg részletes közleményét. Az osztalék kifizetés tervezett napja: 2020. június 8.
Meghaladta a százezret az új koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma Brazíliában - közölte a járvány által leginkább sújtott dél-amerikai ország egészségügyi minisztériuma.
Az Iparkamara elnöke kritizálta a kormányt, amiért nem foglalkoznak a felnőttképzéssel, és azt mondta, adott esetben lehet beszélni a három hónapos álláskeresési járadék meghosszabbításáról.
Rekordnagyságú csökkenés várható az idén a világ energiafogyasztásában és a szén-dioxid-kibocsátásban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtökön publikált jelentése szerint.
Ettől az évtől változik a karácsonyfa ültetvényeket érintő agrártámogatási rendszer, az eddigi európai uniós forrásból folyósított támogatást a jövőben nemzeti költségvetési forrásokból biztosított, úgynevezett csekély összegű támogatási forma váltja fel. A kifizetés folyamatosságának érdekében idén is be kell jelenteni az egységes kérelem felületé
A Bisnode adatai szerint a koronavírus okozta járvány az első negyedévben még nem éreztette hatását a cégstatisztikában: március végéig 9519 cég szűnt meg, ami 14 százalékkal kevesebb, mint 2019 hasonló időszakában, az 1306 felszámolás pedig 16 százalékos visszaesést jelez - olvasható a Világgazdaság hétfői számában.
Meghaladta a százezret az új koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma Brazíliában - közölte a járvány által leginkább sújtott dél-amerikai ország egészségügyi minisztériuma.
A márciusi állapothoz képest a gázolaj értékesítése 25 százalékkal, míg a benziné ennél nagyobb mértékben, akár 30 százalékkal is visszaesett áprilisban Magyarországon - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára...
A központi kormányzati intézkedésekhez igazodva május 4-től módosítja korlátozó intézkedéseit a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) – számolt be a Turizmus.com. Az új intézkedések szerint ismét elérhetővé teszik kompszolgáltatásukat a motoros, kerékpáros és gyalogos utasok számára
A Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) fennállásának százötvenedik évfordulója alkalmából, a tűzoltók napján levélben köszöntötte a szervezet tagjait Orbán Viktor miniszterelnök, aki "a következő másfél évszázadhoz" is sok sikert és eredményes szolgálatot kívánt.
A bánrévei átkelőt pedig már nemcsak magyar-szlovák kétoldalú forgalomban használhatják a kamionok és teherautók, hanem cseh és lengyel szállítási célpontok esetében is.
Az elmúlt hetekben hozzászokhattunk, hogy talán soha nem látott dinamikával csökkentek az üzemanyagárak a nagy olajhatalmak közötti olajár-háború következtében. Ám május első hetét korrekcióval kezdte az olaj ára, tekintettel arra, hogy május elsején életbe lépett az OPEC+ termeléscsökkentési egyezménye.
A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság DK-s alelnöke emlékeztetett: a tűzoltók védőszentje előtt tisztelegve Flórián napján, május 4-én tartják a tűzoltók napját Magyarországon. A szakmában dolgozóknak azonban szerinte – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén sincsen túl sok okuk ünnepelni.
Telefonos előjegyzés útján indulhatnak újra a háziorvosi és fogászati ellátások, a szakrendelések, a transzplantációs beavatkozások bizonyos formái és az egynapos sebészet ellátás - jelentette be az emberi erőforrások minisztere...