2020. május 3. vasárnap

máj. 3
15:39
Elhunyt Scherer József (Spa Trend Online)
Életének 73. esztendejében szombaton elhunyt Scherer József nyugalmazott egyetemi tanár, Ferenczy Noémi-díjas formatervező művész, a Magyar Művészeti Akadémia
máj. 3
15:39
Tinilánnyal szexelt kocsijában az NFL-sztár (BorsOnline)
Telvin Smith a gyanú szerint egy vagy két kiskorúval szexelt az autójában, akiknek pénzt is fizetett szolgáltatásaikért.
máj. 3
15:42
Többször is bántalmazta, mégis szívből szerette Szilágyi István a fiát (Promotions)
Szilágyi István színművészt saját fia gyilkolhatta meg, és mint kiderült, nem ez volt az első eset, hogy súlyosan bántalmazta édesapját.
máj. 3
15:45
Újraindul a sportélet Magyarországon (Portfolio)
Hétfőtől lépnek hatályba a sportrendezvényekkel és edzésekkel kapcsolatos intézkedések: a rendelet értemében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész területén megtartható, illetve megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel
máj. 3
15:45
Ilyen lehetne a modern Kispolski (Autónavigátor)
Valószínűleg a világ legismertebb Fiatja cím az 500-ast illeti, amiből 1957 és 1975 között 3,9 millió hagyta el a gyártósort.
máj. 3
15:48
56 évesen meghalt Vaja polgármestere (SzMo)
Tisza Sándor 1998 óta vezette a Szabolcs megyei várost.
máj. 3
15:51
Bértámogatás, 13. havi nyugdíj, törlesztési moratórium - Plakáton a gazdaságvédelem (Portfolio)
Az MTI fotós beszámolója szerint kezdetét vette a koronavírus-járvány miatti gazdaságvédelmi akcióterv tájékoztató kampánya. A fő üzenet már ismerősen csenghet Orbán Viktor Facebook-videóiból: "egyetlen magyar sincs egyedül".
máj. 3
15:51
Olyan történhet az NBA-ben, amire ezelőtt még soha nem volt példa (Sport365)
Hammon lehet az első női vezetőedző.
máj. 3
15:51
Operatív törzs: Hétfőtől kezdődik a védekezés új szakasza (Igényesférfi.hu)
Jelentős enyhítések jönnek vidéken, Budapesten és Pest megyében maradnak a korlátozások. Országosan kötelező lesz az arc eltakarása az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön.
máj. 3
15:51
Anyák napján köszönti a gyerekeket Kollányi Zsuzsiék új dala (BorsOnline)
Nem csak a szülőknek, alighanem mindenkinek könnyeket csal a szemébe Kollányi Zsuzsi és a Kelemen Kabátban új, közös dala.
máj. 3
15:54
Komoly autóvásárlási támogatásokról dönthet a német kormány (Piac és Profit)
Heteken beül döntést kell hoznia a német kormánynak az autóvásárlást ösztönző kedvezmények ügyében az autóipari vállalkozások érdekképviselete (Verband der Automobilindustrie - VDA) szerint.
máj. 3
15:54
Elsőfokú riasztás:Figyelem, Itt csaphat le a vihar! (Ripost)
A mai napon az ország több pontján is lecsaphat az ítéletidő! Mutatjuk, hol kell rá számítani...
máj. 3
15:57
Elhunyt Scherer József (Infostart)
A nyugalmazott egyetemi tanár, Ferenczy Noémi-díjas formatervező művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja 73 éves volt.
máj. 3
15:57
Mégsem tarthatnak szabadtéri szentmiséket Szentkúton (ATV)
Mégsem tarthatnak szabadtéri szentmiséket Mátraverebély-Szentkúton, a nemzeti kegyhelyen - közölte a Váci Egyházmegyéhez tartozó kegyhely sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel.
máj. 3
15:59
Elhunyt Scherer József (ATV)
Életének 73. esztendejében szombaton elhunyt Scherer József nyugalmazott egyetemi tanár, Ferenczy Noémi-díjas formatervező művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tudatta az MMA vasárnap az MTI-vel.
máj. 3
16:03
Az autóvásárlási kedvezmények bevezetését sürgeti az autóipar (Portfolio)
Heteken beül döntést kell hoznia a német kormánynak az autóvásárlást ösztönző kedvezmények ügyében az autóipari vállalkozások érdekképviselete (Verband der Automobilindustrie - VDA) szerint.
máj. 3
16:06
A járványveszély ellenére is megtartja a katonai díszszemlét a fehérorosz elnök (SzMo)
„Egyszerűen nem mondhatjuk le. Ez egy érzelmi, mélyen ideológiai ügy” – mondta Lukasenka.
máj. 3
16:09
Eltörölnék a honvédek eddigi túlórakeretét (Infostart)
Már a veszélyhelyzet elrendelésekor döntött arról a kormány, hogy a különleges időszak alatti túlóra nem számít bele az éves keretbe. Most azonban egy törvényjavaslattal az eddigi 300 helyett 400 óránál is több túlmunkára kötelezhetnék a katonákat.
máj. 3
16:09
Videón a bizonyíték: ha nincs mit tenni, inkább gázold el a vadat (Pénzcentrum)
Nem viccből vannak kitéve a vadveszélyre figyelmeztető táblák: Magyarországon is rengeteg vadgázolás történik, a szituáció pedig olykor súlyosabb baleseteket is szülhet. Most az derült ki, hogy ha már végképp nem tudod elkerülni...
máj. 3
16:09
Érettségi: nagy hangsúlyt fektetnek a biztonsági intézkedésekre (Igényesférfi.hu)
Az intézmények folyosóin és a közösségi helyiségekben kötelező, a vizsga közben pedig erősen ajánlott a maszkviselés. Hétfőn indul az érettségi.
máj. 3
16:12
Lehűléssel indul a hét, de hétvégére 25 foknál is melegebb lehet (Alternatív Energia)
Hétfőn a leghidegebb órákban 2-10 fok lesz.
máj. 3
16:15
Koronavírus: egy új eset sem volt már a szomszédban (Portfolio)
Egyetlen új koronavírus-fertőzést sem regisztráltak Szlovéniában, Horvátországban továbbra is egyszámjegyű az új esetek száma - derült ki a válságstábok vasárnapi sajtótájékoztatóján.
máj. 3
16:18
Sokkhatás a budapesti albérlet-piacon: mi jön az árzuhanás után? (Privátbankár)
A márciusi sokkhatás után egyértelműen életre kelt a budapesti albérletpiac, az online világhoz történő alkalmazkodás és a csökkenő bérleti díjak hatására élénkült a bérlők kereslete a kiadandó lakások iránt a Rentingo.com adatai szerint. A bérlők jelenleg már több mint 20 ezer forinttal kevesebbet fizetnek egy átlagos albérletért januárhoz képest,
máj. 3
16:21
Megszólalt a koronavírus-vakcináról a pápa (Portfolio)
Nemzetközi tudományos együttműködést szorgalmazott vasárnap Ferenc pápa a koronavírus elleni védőoltás létrehozása érdekében, és leszögezte, hogy a sikeres oltóanyagot az egész világon elérthetővé kell tenni.
máj. 3
16:21
Videón a bizonyíték: ha már nincs mit tenni, jobban jársz, ha elgázolod a vadat (Pénzcentrum)
Nem viccből vannak kitéve a vadveszélyre figyelmeztető táblák: Magyarországon is rengeteg vadgázolás történik, a szituáció pedig olykor súlyosabb baleseteket is szülhet. Most az derült ki, hogy ha már végképp nem tudod elkerülni...
máj. 3
16:21
De Bruyne: "Az én döntéseim nem attól függnek, hogy mit tesz Guardiola" (Sport365)
A belga sztár távozhat, ha a Manchester Cityt kizárják a BL-ből.
máj. 3
16:21
Karácsony Gergely: Ezzel készülünk a város járvány utáni életére (Tiszta Jövő)
El kell, hogy férjen egymás mellett az autóval, a kerékpárral, a közösségi közlekedéssel és a gyalog közlekedő is.
máj. 3
16:21
Ezt tanulja a karantén alatt Bódi Sylvi (BorsOnline)
Pár hete az örökmozgó Bódi Sylvi is hazatért a karantén idejére Magyarországra. A
máj. 3
16:24
Nemcsak a koronavírusról szól majd a következő hét Magyarországon (Piac és Profit)
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az áprilisi infláció, a márciusi ipari termelés és a márciusi kiskereskedelmi forgalom adatai.
máj. 3
16:27
Gyorsított eljárásban jöhet Európába a legígéretesebb koronavírus-ellenszer (Portfolio)
Az Európai Unió gyorsított eljárásban vizsgálja a remdesivir nevű szer használatának engedélyezését a koronavírussal fertőzött betegek gyógyítására - közölte vasárnap a svéd gyógyszerügynökség.
máj. 3
16:27
Kissé lehűl az idő a jövő héten (Háziállat)
A jövő hét elején kissé lehűl az idő, de a hétvégén többfelé 25 foknál is melegebb lehet.
máj. 3
16:27
Ferenc pápa azt kéri, hogy a világ országai közösen dolgozzanak a védőoltás kifejlesztésén (444.hu)
A koronavírus elleni gyógymódokat pedig mindenkivel meg kell osztani.
máj. 3
16:33
Kezdődik a nulladik fázis Spanyolországban - itt vannak a friss adatok (Infostart)
Spanyolországban a regisztrált koronavírus-fertőzöttek közül 164-en haltak meg az elmúlt 24 órában. A napi halálesetek száma másfél hónapja először csökkent kétszáz alá.
máj. 3
16:33
Az egyesülések lezárása mellett is eredményes volt a Takarék Csoport központi bankja (ProfitLine)
Az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) a tervezettnél nagyobb, 8,3 milliárd forintos egyedi tárgyévi eredményt ért el (Ifrs szerint) tavaly, miközben a Takarék Csoport központi bankjaként aktívan részt vett a 15 pénzintézet egyesítésével létrehozott univerzális kereskedelmi nagybank elindításában. Az MTB úgy múlta felül eredményterveit,
máj. 3
16:33
Hétfőn még a napsütésé lesz a főszerep (Háziállat)
A hidegfront csak kedden érkezik meg hozzánk.
máj. 3
16:39
A legnagyobb Orbán-rajongó a parlamentben (444.hu)
Magyarország 133 legbátrabb embere közt sokan őszinte hívei Orbán Viktornak, de valószínűleg senki sem imádja annyira a miniszterelnököt, mint Aradszki András. Pedig ő nem is a Fidesz-frakcióban ül.
máj. 3
16:39
Erősödtek a kormányok Európában, Romániában zuhan Orbanék támogatottsága (Tiszta Jövő)
Így változott az európai kormányok támogatottsága a vírushelyzet alatt.
máj. 3
16:39
Mit csináltok a karantén alatt? - kérdezi a dögös modell, aki megmutatta: ő mindössze néhány vékony pántban tölti a napját (BorsOnline)
A magát “aprócska ázsiai lányként” jellemző Charu Bunta, bűvlsznevén Cher B m�
máj. 3
16:42
Hatoslottó: mutatjuk az e heti nyerőszámokat (Promotions)
A 18. héten megtartott hatoslottó sorsoláson nem született telitalálat. Mutatjuk az e heti nyerőszámokat.
máj. 3
16:45
Gyorsított eljárásban vizsgálja az EU a Remdesivirt (Kripto Akadémia)
A döntés néhány napon belül megszülethet.
máj. 3
16:48
Megjött a jövő heti előrejelzés, nem pont ilyenre vártunk (Infostart)
A jövő hét elején kissé lehűl az idő, de a hétvégén többfelé 25 foknál is melegebb lehet.
máj. 3
16:51
Gyászolhat a magyar elektromos autós társadalom: örökre leszerelik Siófok legendás villámtöltőjét (Portfolio)
Néhány nap és örökre elhallgat Magyarország egyik legendás töltőoszlopának, a siófoki Városház téren álló, CHAdeMO rendszerű villámtöltőnek a diszkrét zúgása. Az önkormányzat, amely hosszú éveken át biztosította a gyors és ingyenes töltés lehetőségét az elektromos autósoknak, ugyanis úgy döntött, hogy május 10-ig üzemelteti a berendezést.
máj. 3
16:51
A Hatoslottó nyerőszámai a 18. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2020/18. heti nyerőszámait. A 19. héten 350 millióért izgulhatnak majd a játékosok a hatoson, mert nem lett telitalálat. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:9; 19; 20; 29; 44;...
máj. 3
16:51
"Ha vele játszhattam volna, minden bizonnyal több gólpasszom lenne" (Sport365)
Gretzky McDaviddel és Ovecskinnel játszana egy sorban.
máj. 3
16:51
Egyetlen új koronavírus-fertőzést sem regisztráltak Szlovéniában (ATV)
Egyetlen új koronavírus-fertőzést sem regisztráltak Szlovéniában, Horvátországban továbbra is egyszámjegyű az új esetek száma - derült ki a válságstábok vasárnapi sajtótájékoztatóján.
máj. 3
16:54
Orbán Viktor levelet írt a lengyeleknek (Piac és Profit)
A magyar miniszterelnök egy lengyel nemzeti ünnep alkalmából írt kollégájának.
máj. 3
16:54
Vakon, kerekesszékben is táncol, a karantén enyhítését pedig korainak tartja Gabi (SzMo)
Mészáros Gabi nagyon igyekszik kerülni a koronavírust. Neki túl veszélyes ez a betegség. A lábai bénulása után a vakság sem terítette le: dolgozik, tanul, szerelmes és boldog, azt reméli, sokáig így lesz.
máj. 3
16:58
Akár napokon belül dönthet az EU egy koronavírus elleni gyógyszer engedélyezéséről (444.hu)
Magyarország az elsők között vesz részt a remdesivir nevű, intravénásan adható szer kipróbálásában.
máj. 3
16:58
Szijjártó Péter: Sikerült felkészíteni az egészségügyi rendszerünket a tömeges megbetegedésekre (Tiszta Jövő)
A Magyarország – Kína léghíd üzemeltetése továbbra is kiemelt feladat.
máj. 3
17:06
Csaknem félszáz ötös volt a lottón, íme a nyerőszámok (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki.

Keresés