Évek óta harmonikus párost alkotnak a színpadon, és úgy tűnik, a privát életben is lelki társ lett Malek Andi és Jáger Bandi. A zongorista úgy fogalmazott lapunknak: reméli, a kapcsolatuk örökké tart majd.
A csontritkulás sokáig tünetmentes, ám már a korai szakaszban is szűrhető és kezelhető. Dr. Pál Mónika, reumatológus szerint a megfelelő terápiákkal és életmóddal az életminőség jelentősen javítható.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen valaki egy kicsi piros mankót hagyott a templom melletti múzeumban, mellette köszönőüzenettel és egy rövid történettel: „Bartal Nóra hétéves kislány háromszor járt a máriapócsi templomban, mankóját azért hozta el, mert betegsége négy év után jobbra fordult, így már nincs szüksége rá.”
Szerdától megemelték a napi látogatószám maximumát a Fővárosi Állat- és Növénykertben: az internetes felületen egy napra már négyezer fő részére lehet jegyet váltani.
Európában az emberek egyre egészségesebbek és mind tovább élnek, mégis jelentős az egyenlőtlenség a férfiak és a nők, kelet és nyugat, a gazdagok és a szegények között - állapítja meg európai egészségügyi jelentésében a WHO.
Jelentős változások lesznek a szakképzésben június másodikától, ugyanis az intézmények vezetői döntenek arról, hogy hogyan folytatják az oktatást - közölte az MTI-vel Schanda Tamás.
„Valamennyi varjúféle rendkívül intelligens, erre csak egy példa az új-kaledóniai varjak eszközhasználata. Legtöbbjük, mint pl. a csóka, kolóniában és rendkívül fejlett szociális struktúrában él, ahol különböző hierarchia szerveződés is megfigyelhető. A dolmányos varjú költési időszakban szoliter, elszórtan fészkel. Többféle madárfaj képviselőjét v
A hatvanszorosára emelkedett májusban a kerékpáreladások száma az előző év azonos időszakához képest az egyik legjelentősebb orosz webáruháznál, a Wildberriesnél a koronavírus-járvány által kiváltott mozgáshiány és az online vásárlási kedv megnövekedése miatt.
Egy, a napokban nyilvánosságra hozott svéd vizsgálat megállapította, hogy április végéig a stockholmiak 7,3 százalékánál termelődött COVID-19 elleni antitest, azaz a döntés ellenére, hogy Svédország nem vezetett be szigorú korlátozásokat a járvány miatt, csak kis lépéssel került közelebb a nyájimmunitás eléréshez.
Úgynevezett fejlett bioüzemanyagot előállító finomítót épít a Pannonia Bio Zrt. dunaföldvári telephelyén a cég hároméves, 150 millió eurós beruházási programjának részeként - közölte a társaság.
Történelmet írt a Mezőkövesd, miután a címvédő Mol Fehérvárt búcsúztatva először jutott be a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe. Kuttor Attila vezetőedző eltiltása miatt azonban nem biztos, hogy ott lehet a kispadon a fináléban.
A koronavírus járvány kirobbanása az élet szinte minden területére hatással van, például a parkolásra is. Április 6-a óta Budapesten és az egész ország területén életbe lépett az ingyenes közterületi parkolás. Ez is azt a célt...
A vírusjárvány olyan helyzet elé állította a hazai kis- és középvállalkozásokat, amellyel 2008-as gazdasági válság alatt nem találkoztak. A szektor komoly gondokkal küzd, ugyanis a vállalkozások közel felét súlyosan érintette a hirtelen leállás – derül ki a K&H áprilisi felméréséből
A Kelet Felcsútjaként elhíresült Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban egyáltalán nem állt le az élet a koronavírus miatti veszélyhelyzet idején sem. Látszólag a legfontosabb kérdések, úgy mint a sportberuházások, ekkor is napirenden voltak, sőt.
Valóságos törvényjavaslat-dömpinget tartott a kormány kedd éjszaka, ennek keretében került a parlament elé a 13. havi nyugdíj visszaépítésével kapcsolatos törvénymódosítás.
Hamarosan sor kerülhet Magyarország történetének első zöld kötvény-kibocsátására, ha megfelelő lesz az ötlet fogadtatása a befektetők részéről. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a napokban kezdte el szervezni a találkozókat egy lehetséges kibocsátás előtt, ha ráharap a piac, akkor nagyon hamar le lehet bonyolítani egy ilyen kibocsátást. De mitől
A Pekingben benyújtott nemzetbiztonsági törvény kritikusai szerint a javaslattal reagálnak a törvényhozók arra, hogy Hongkongban hónapokon át tüntettek a kínai befolyás ellen. A helyiek szerint Peking igyekszik minél szigorúbb ellenőrzés alá vonni a különleges közigazgatási területet.
Müller Cecília megnyugtatónak látja a KSH idei első negyedévre vonatkozó halálozási adatait, a tisztifőorvos szerint nincs többlethalálozás a koronavírus miatt. Alábbi cikkünkben az adatok mélyére ástunk.
2,6 millió nyugdíjas kaphat plusz egyheti juttatást. Farkas András nyugdíjszakértő szerint a költségvetési tervben megjelent pluszjuttatás 77 milliárd többletköltséget jelenthet.
Mintegy 60 százalékos valószínűséget ad a Fidelity International annak a forgatókönyvnek, hogy lesz második fertőzési hullám ősszel, amelyet még nem tudnak teljes mértékben kézben tartani az országok. A világ nagy mértékben függ majd Kínától, ahol pozitív növekedés várható a járvány ellenére is, 1,2 százalék a Fidelity alapszcenáriójában. Az EU gaz
Szemfényvesztés a felhatalmazási törvény visszavonása, a kormány újabb határozatlan ideig tartó rendeleti kormányzást készít elő. Mind kuszábbá válik a közjog.
Május 27-én indult volna Bob Behnken és Doug Hurley a SpaceX által épített Crew Dragon kapszulában a Nemzetközi Űrállomásra, de az időjárás közbeszólt.
41 százalékos volt a kórházi ágyak kihasználtsága áprilisban, ami azt jelenti, hogy három hónap alatt közel 25 ezer betegnek kellett elhagynia az intézményeket a kötelező ágyfelszabadítás miatt. Legalábbis erre a következtetésre jutott Szél Bernadett a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő jelentése alapján. A minisztérium szerint a képviselő ros
A rossz időjárás miatt mégsem indították útnak szerdán a floridai űrállomásról a SpaceX magánvállalat űrhajóját, amely amerikai asztronautákat szállítana a Nemzetközi Űrállomásra.
Elérte legmagasabb pontját a kétmilliárd forintos beruházással a helyi innovációs tudományos technológiai Parkban épülő termelő és logisztikai inkubátorház: szerdán Barcsa Lajos, a város gazdaságért felelős alpolgármester, és Herdon István, a beruházó Xanga cégcsoport vezérigazgatója közösen helyezték el a bokrétát az épületen.