Először egy titkon elkapott kémfotó jelent meg az új BMW 4-es sorozat orráról, amelyből aztán lelkes virtuáltunerek megpróbálták kikövetkeztetni, hogyan
A koronavírus előtt a hazai bankok sorban rukkoltak elő az online igényelhető személyi kölcsönökkel, a koronavírus azonban megakasztotta ezt a folyamatot. A jelenlegi feltételek alapján úgy tűnik, hogy a szigorúbb hitelbírálat az online...
A most kialakult lemaradás pedig szeptembertől tovább halmozódhat, ha nem kapnak megfelelő felzárkóztatást. Egy, a járvány alatt végzett kutatásról beszélgettünk Kende Ágnes szociológussal.
A home office elterjedését hozta a koronavírus, és ha ez a trend tovább folytatódik és általános lesz az otthoni munkavégzés a járvány után is, az nagy kockázatot jelent az olajpiacra nézve – vélik elemzők.
Szeptemberre megjelenhet az első azonnal beépíthető barnamezős lakóterületekről szóló kormányrendelet. Az építési szabályok egyszerűsítéséről szóló törvénymódosítást már júliusban hatályba léphet.
Kelet-Közép-Európa távközlési piacát kevésbé érintheti a válság, a fizetős TV- és videoszolgáltatási piac a járvány ellenére sem csökken majd, még a szigorú forgatókönyv szerint sem - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, májusi piaci összefoglalójában.
Magyarország sikeresen zárta le a koronavírus elleni védekezés első szakaszát - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az EUObserver című brüsszeli hírportálon megjelent írásában.
Az új kormányrendelet értelmében, szigorú feltételek mellett újra látogathatók a szabadtéri sportesemények Magyarország egész területén – jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár csütörtökön.
Saját gyerekeik mellett túl nagy kihívás volt az örökbefogadott kicsi a párnak, akik egyébként többek között családi tanácsokat is adnak YouTube-csatornájukon.
54 millió forint értékben adott el Mol-részvényeket Ratatics Péter, a Mol Csoport Fogyasztói Szolgáltatások ügyvezető igazgatója – derül ki a BÉT-en közzétett közleményből.
Másfélszeres igény mutatkozott a Takarék Jelzálogbank Nyrt. 5,5 éves futamidejű jelzálogleveleire a május 27-i aukción. Ez volt az első aukciós kibocsátás a Budapesti Értéktőzsdén a Magyar Nemzeti Bank idei jelzáloglevél-vásárlási programjának elindítása óta.
Románia június elsejétől megnyitja határait a nemzetközi közúti és vasúti forgalom előtt, engedélyezi a kerthelyiségek működését, valamint a szabadtéri előadások megtartását - jelentette be Klaus Iohannis államfő csütörtökön Bukarestben.
Újabb részleteket lehet megtudni a rozsdaövezeti lakásprogramról szóló törvénytervezetből, amely alapvető változást eredményezhet az új lakások piacán már a közeljövőben. Akár 1-2 éven belül piacra kerülhetnek a kedvezményes 5 százalékos áfával árult rozsdaövezeti lakások.
Megtekintette a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) fejlesztett lélegeztetőgép prototípusának gyártási üzemcsarnokát Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten.
Román nacionalisták mintegy százfős csoportja ünnepelt csütörtökön, a román hősök napján az úzvölgyi katonatemetőben, látványosan semmibe véve a járványügyi korlátozásokat - számolt be róla a Székelyhon portál.
Több száz dolgozó kezdett heves tüntetésekbe csütörtökön azt követen, hogy a Nissan menedzsmentje bejelentette, decemberben bezárja barcelonai üzemét annak a globális átalakítási tervnek a keretében, amelynek segítségével érdemben csökkentenék a költségeiket.
Pro Universitate érdemrenddel tüntette ki Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora Palkó Judit családorvost az új típusú koronavírus-fertőzés felismerésében nyújtott hatékony munkájáért.
A vállalatok 47%-a számolt be arról, hogy az elmúlt két évben csalást tapasztalt - ez húsz év óta a második legmagasabb arány. Az ügyfelek által elkövetett csalások száma emelkedett a legnagyobb mértékben az elmúlt két évben: 29%-ról...
A legnagyobb turisztikai cégek és a parlament részéről is egyre nagyobb nyomás nehezedik a brit kormányra annak érdekében, hogy a külföldről beutazókra júniustól tervezett karanténelőírás ne lépjen életbe.
A falusi csok keretében a kormány komoly támogatást kínál lakhatási célokra a kistelepüléseken – hangoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön.
Az indiai legfelsőbb bíróság csütörtökön rendeleteket hozott, melyek enyhíteni célozzák a koronavírus-járvány miatt India nagyvárosaiban rekedt többmilliónyi vidéki munkás humanitárius válságát, és segítik őket abban, hogy visszajussanak szülőföldjükre.
Amikor „Soros György és szervezetei” a járványügyi készültséget támadják, bizonyítják, hogy számukra nem a védekezés sikeressége a legfontosabb, hanem továbbra is a Fidesz-Kdnp-kormány támadása – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön.
Vegyes makroadatok érkeztek, a német infláció például nagyon alacsony, ami a gazdasági növekedés szempontjából nem túl jó hír. Az amerikai munkanélküli kérelmek száma még mindig milliós nagyságrendű, és az ipar is jókorát esett áprilisban, de a számok megfeleltek az előzetes várakozásoknak. Így nyugodtan folytatódik az árfolyamok emelkedése a tőzsd
Június közepéig tart az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tej- és tejtermékfogyasztást ösztönző kampánya, amely a fogyasztói tudatosság erősítése mellett törekszik...
Amikor "Soros György és szervezetei" a járványügyi készültséget támadják, bizonyítják, hogy számukra nem a védekezés sikeressége a legfontosabb, hanem továbbra is a Fidesz-KDNP-kormány támadása - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön.