Nyitókép: Harmath Beáta Az ország keleti részén borús időre van kilátás, több helyen záporra, esőre lehet számítani. Az ország nyugati részén változóan felhős idő lesz, csapadék azonban csak elvétve alakulhat ki. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 Celsius-fok között alakul, míg Zsolna megyében, Szepesben és az ország északkeleti részé
A létéért küzdő szabad média részének tartjuk magunkat, és ebben egymás szövetségesei vagyunk – állapítja meg Lakner Zoltán, a most főszerkesztőként is bemutatkozó politológus.
Az Európai Bizottság felhívására folytatott átfogó ellenőrzési akció keretében az online platformok üzemeltetői több millió, a koronavírus okozta járvánnyal összefüggő félrevezető hirdetést és eladásra kínált termékreklámot távolítottak el vagy tiltottak le weboldalaikról - közölte az uniós bizottság kedden.
Háromszor is pluszpénz érkezik a nyudíjasoknak 2021-ben, az emelésen felül a 13. havi első köre, illetve a nyugdíjprémium is jár majd. 3 százalékkal növelik a nyugdíjakat 2021-ben a költségvetési törvényjavaslat szerint. Mint...
Ez a cikk nagyon sokára készült el. Annyi krízis és potenciális válsághelyzet adódott az elmúlt néhány hétben, hogy háromnaponta új témát találtam magamnak. Hol a Norbi-gate-ről, hol néhány nem túl okos influencerről, az utasokat túszul ejtő Ryanairről, hol a leleplezett gyermekmunkásokról akartam írni. Aztán jött egy olyan krízis, amely mindent vi
Varga-Damm Andreát és Sneider Tamást is kizárhatják a Jobbik képviselőcsoportjából a párt mai frakcióülésén. Mi vezetett idáig, és bármilyen döntés születik, mi lehet a következménye a pártra nézve?
A búza 0,6, a kukorica 0,8, a szójabab pedig 1,8 százalékkal drágult a hétfői kereskedési szünet után Chicagóban. Európában inkább a mínuszok domináltak, de a repce kivételt jelentett.
Ilyen esetben felfüggeszthetne egyes törvényeket, eltérhetne a törvényi rendelkezésektől és egyéb rendkívüli intézkedéseket is hozhat a kormány egy törvénytervezet szerint.
Szennyezett gumikesztyűket és arcmaszkokat találtak környezetvédők a Földközi-tenger mélyén, a franciaországi Antibes közelében, az Opération mer propre (Tiszta tenger művelet) nevű francia civil szervezet tagjai megpróbálják megtisztítani a Cote d'Azur tengerpartját az eldobott védőeszközöktől.
Újabb menekültválságos dokudrámával jelentkezett a német közmédia. A kétórás filmben minden úgy van, ahogy várnánk: Horst Seehofer idióta, a román színész alakította Orbán Viktor gonosz, Angela Merkel éleslátásához pedig nem férhet kétség.
Sokat várnak a Magyarországon saját kereskedelmi képviselettel rendelkező számítástechnikai gyártók az állami megrendelésektől – mondta a Digitrendi szakoldalnak Lukács Anita, a Lenovo Magyarország vezetője.
Jön az “egészségügyi válsághelyzet”: ezt hivatalosan Müller Cecília javasolhatja. De a kormány meglepően széles felhatalmazást kap, rendeletekkel törvényt is módosíthat, kijárási korlátozást nem rendelhet el. Az Operatív Törzs marad - derül ki a Semjén Zsolt által éjszaka benyújtott törvényjavaslatból, ami módosítja az egészségügyi törvényt, és s
Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét - figyelmeztette Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője Kínát a kedden tartott sajtókonferenciáján.
A járvány idején emelte meg jelentősen, mintegy 70 százalékkal a járműparkja karbantartására szánt költségkeretet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Több mint 8 milliárd eurós történelmi segélycsomagot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő kedden a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság által sújtott autóipar modernizálására, hogy Franciaország az elektromos járművek egyik legfőbb gyártójává váljon.
Újraindulnak azok a szűrőbuszok, amelyek azokban a térségekben is lehetővé teszik a népegészségügyi szűrővizsgálatok elvégzését, ahol nincs ehhez szükséges infrastruktúra. Június első napjaiban útnak indítják azokat...
Magyarország más uniós tagállamokhoz hasonlóan több mint két hónapon át, március végétől május végéig biztosított átmeneti kivételeket a vezetési- és pihenőidő szabályok alól. A védekezés második szakaszában a könnyítések további fenntartása már nem indokolt. Így június elsejétől ismét a korábban megszokott előírások szerint vezethetik járműveiket
A szedán és a kombi változat modellfrissítését követően most bemutatkozott a Coupé és a Cabriolet megújult kiadása is az E-osztály berkeiben. Sportosabb formák, még okosabb felszereltség, erőteljes villamosítás és sorhatos AMG kivitel jelenti a nagy újdonságokat.
Miként arról az MTI hírt adott, két héten belül megszavazhatja az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi
Megszűnhet a Nemzeti Eszközkezelő és hatályon kívül helyzethetik az intézmény működését szabályozó törvényt, a megmaradt 4600 lakásbérleti szerződés kezelését pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. látná el egy friss törvényjavaslat szerint.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ idén is folytatja a buszos szűrővizsgálatokat - a járványvédelmi szempontok figyelembe vételével. A jövőben rendszerbe szerveznék az eddig eseti jellegű buszos szűréseket.
A videósorozat innovatív épületeket és az azokat megálmodó építészeket mutat be a világ különböző tájairól. Az egyes részekben megvizsgálják az épület tervezését az elhelyezkedés, környezeti hatás, funkció és az új technológiák alkalmazása szempontjából. Az ABB bejelentette, hogy „Kőbe zárt zene” címmel új videósorozatot indít. A sorozat címe arr
Meghalt 6 idős, krónikus beteg, és 22-vel, 3793-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szerda reggel.