A forint- és devizapiaci helyzet függvényében piaci devizakötvény kibocsátására is sor kerülhet 2021-ben – olvasható a kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslatban. Vagyis a járvány tartós hatása akár az is lehet, hogy a jövőben nem utasítja el „élből” a kormány a devizakibocsátást az adósság biztonságos finanszírozása érdekében. Egyéb
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (Easa) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (Ecdc) a napokban az európai légiközlekedésre vonatkozó közös ajánlásokat adott ki, amelyek biztosítják a repülőterek járványidőszak alatti biztonságos működését. A Budapest Airport már hetekkel ezelőtt bevezette az ajánlásokban foglalt intézked
Szerda nulla órától a cseh, a szlovák és a magyar állampolgárok számára lehetővé vált az egymás országainak területén való, 48 órát meg nem haladó tartózkodás. Szlovénia kedd óta fokozatosan nyitja a határait, a horvát tengerparton pedig már a hétvégén elindult a turistaszezon.
Nincs valós kormányzati szándék a rokkantnyugdíjak kérdésének rendezésére - ezt azután mondta híradónknak az egyik érdekvédő szervezet elnöke, hogy Orbán Viktor tegnap a parlamentben türelmet kért a kérdés tisztázására. A miniszterelnök azzal érvelt, hogy tömegesek voltak a visszaélések, ezért volt szükség a rokkantnyugdíjak csökkentésére. Az Alkot
Jelentős változásokra lehet számítani az irodapiacon a következő hónapokban, a bérlők ugyan lassan ismét birtokba veszik a létesítményeket, de új igények merülnek fel. Az irodaházak üzemeltetői számára a várható válság és az új elvárások miatt minden eddiginél fontosabbá válhatnak a hatékonyságot növelő intelligens megoldások. Egyelőre nehéz megb
Összehasonlítottuk, hogy a kedden publikált 2021-es költségvetési tervezetben szereplő számok mennyiben különböznek az idei tervezett egészségügyi kiadásoktól és bevételektől. A könnyebb átláthatóság miatt pontokba szedtük a különbségeket.
Éjszaka nyújtotta be Semjén Zsolt a parlamentnek a veszélyhelyzet megszűnését kimondó törvényjavaslatot: ennek értelmében megszűnik a koronavírus-törvény és Orbán Viktor kormányának a rendkívüli felhatalmazása - várhatóan június 20-án.
Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződés várható több-kevesebb napsütéssel, és a késő délelőtti óráktól szórványosan alakul ki zápor, zivatar. Az OMSZ szerint a Dunántúl nyugati, északnyugati felén a legkisebb a csapadék esélye. Zivatarokat kisebb jég és lokálisan nagy mennyiségű csapadék kísérheti. A gyakran élénk északi, északkeleti szél többfelé m
Még egy szűk hónapig életben tartják a rendkívüli jogrendet, amely a szakértők szerint a jogállami követelményeknek és az uniós jognak sem mindig felelt meg.
2020-ban a kormányfő barátai vitték el a közbeszerzések értékének 27 százalékát. 253 milliárd forintnyi megrendelés jutott nekik április végéig. Csúcsot döntöttek a verseny nélkül elnyert munkák arányában is.
Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét - figyelmeztette Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője Kínát a kedden tartott sajtókonferenciáján.
Az a célunk, hogy aki ellenséges céllal akarja felvásárolni a magyar cégeket, bizonytalanodjon is el. Jobb, ha nem is folyamodik engedélyért - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a napokban megjelent új kormányrendelet ka
Szélre, jégesőre figyelmeztet az OMSZ. Szórványosan várható zápor, zivatar, a Dunántúl nyugati, északnyugati felén a legkisebb a csapadék esélye. Szerda délelőtt gyengén és erősebben felhős területek egyaránt lehetnek, majd...
Divatos már most is a villanyautózás, sőt, valamilyen szinten presztízskérdés is. Azért egy Teslában vagy Porsche Taycanban nyilván kevesen fintorognának,
A 90.9 Jazzy rádióban tavaly decemberben elindított Márkamonitor műsort ideiglenesen megszakította a pandémia. Március 18-án hangzott el az utolsó műsorunk, azóta csak ismétlésekkel tudtunk jelentkezni. Máig. Több mint két hónap kényszerpihenő után május 27-én, szerdán este ismét új műsorral jelentkezünk: Szakács László, a Márkamonitor főszerkes
Az Egyesült Államokat támadó, álhíreket terjesztő népszerű internetes fiókot törölt a WeChat nevű kínai közösségi applikáció – írta internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. A WeChaten működő, több millió követővel rendelkező fiókot vasárnap függesztették fél, miután különféle, az Egyesült Államokat negatív színben fe
Évek óta, minden évben megjelenik a két tő liliom virágomon egy szép, kisméretű, megnyúlt piros bogár május elejétől. Más növényen eddig nem láttam. Mi lehet ez és káros-e?
Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét - figyelmeztette Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője Kínát a kedden tartott sajtókonferenciáján.
Két éven belül visszavásárolná a Fővárosi Csatornázási Műveket a fővárosi önkormányzat. Most viszont több milliárdos osztalékot fizetnének a külföldi tulajdonosnak.
Két éven belül visszavásárolná a Fővárosi Csatornázási Műveket a fővárosi önkormányzat. Most viszont több milliárdos osztalékot fizetnének a külföldi tulajdonosnak.
Tovább emelkedett az üzemanyagok ára a hazai kutakon a holtankoljak.hu információi szerint. A benzin átlagára 8 forinttal emelkedett, a gázolaj átlagára 7 forinttal nőtt.
Szerettek volna kettesben lenni a férjével, de Noelnek és Lilinek más tervei voltak. Nem bosszankodtak emiatt, álmodoznak tovább a romantikus kikapcsolódásról.
Újabb 22 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzés. Az aktív fertőzöttek száma 1432 főre csökkent. Újabb 22 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3793 főre...
3793 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 6 idős krónikus beteg. Ezzel 505 főre emelkedett az elhunytak száma, 1856-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1432 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 41%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 49%-a budapesti. 430 koronavírusos beteget ápoln
A hazai lakáspiac lendülete egyértelműen a megtorpanás jeleit mutatta 2019 utolsó negyedévére, korábban már bemutattuk, hogy a KSH másfél százalékos csökkenést, míg az MNB stagnálás tapasztalt a negyedéves országos lakásárak dinamikájában 2019 végére. Az előzetes Takarék Index adatai szerint is az árak az előző negyedévhez képest csökkentek országo
Az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. bejelentette, hogy továbbra is folyamatos a termelés a törökszentmiklósi gyárban. A cég a járványhelyzet miatt áprilisban 3 hétre leállt, de a szakszerű és gyors intézkedések révén április 20-án a termelés ismét újraindulhatott, biztos
Az informatikai beruházások volumenét nem tépázta meg a koronavírus-járvány, inkább azok fókuszában volt tapasztalható átrendeződés az utóbbi két hónapban – derül ki az adatközponti és hálózati informatikai megoldások terén hazánkban piacvezető Hewlett Packard Enterprise szakértői véleményéből. A vírus miatt egyre több vállalat keresi a biztonságos