A közterületi parkolás ingyenessége július elsejéig tart. A közterületi parkolás és a veszélyhelyzet alatt nyújtott adókedvezmények határideje július elsejével megszűnik - közölte Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára...
arácsony Gergely szerint a kormánynak az elmúlt hetekben az önkormányzatok ellen folytatott küzdelme a jövő évi költségvetésben is visszaköszön. Ha ilyen formában fogadja el a bügzsét a parlament, az a magyar önkormányzati szektor csődjét jelenti.
Ahhoz kétség sem fér, hogy egyes iparágak rendkívül sok ultratehetős embert termelnek ki magukból, míg mások kevésbé vagy egyáltalán nem képesek erre. Így például kerülnek ki milliárdosok az élelmiszer- és italágazatból is, de...
A Portfolio arról számolt be, hogy csökkent Boris Jonhson miniszterelnök támogatottsága miután kiállt tanácsadója mellett, aki legalább kétszer megsértette a kijárási korlátozást.
A koronavírus-járvány miatti válsághelyzet látszólag a sportkiadások átgondolására késztette a kormányt. A nem hivatalos sportbüdzsé megvágása ennek ellenére inkább csak szimbolikus, mint drasztikus.
A biztonságot kell sugározni a hazai és külföldi vendégek előtt – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Guller Zoltán szerint a külföldiek megítélése jó a járvány magyarországi kezeléséről.
Szlovénia keddtől fokozatosan újranyitja határait: beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, aki üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt utaznak az országba, beleértve azokat a turistákat is, akik idegenforgalmi célokból látogatnak oda, feltéve, ha szállásfoglalásról szóló igazolást tudnak felmutatni a határon - derült ki a válságkabinet keddi
Ismét módosította idei finanszírozási tervét az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) azzal párhuzamosan, hogy a kormány 3,8 százalékra emelte a költségvetési hiánycélt. Ez ugyanis azt jelenti, hogy még az eddiginél is több pénzre lesz szüksége Magyarországnak.
A főpolgármester szerint kivéreztetést jelent a költségvetés az önkormányzatok számára. Az ellenzéki pártok közül van olyan, amelyik vakrepülésnek, másik pedig semmitmondónak tartja a javaslatot.
Nem lenne meglepő, ha egy darabig a svédasztalos vacsora helyett megnőne a szobaszervíz iránti igény azokban a hotelekben, ahol van erre lehetőség. Nemcsak a hihiéniai okokból, de pszichológiailag is jobb érzést kelthet az emberekben, ha nem kell több száz idegegnnel együtt vacsoráznia. De ez még csak egy a tipikus szállodai szolgáltatások közül, a
A koronavírus rendesen betett az amúgy is gazdasági válságok között hányódó országnak. Pénzhez jutnia pedig nem sikerül a magát erős emberként pozicionáló vezetőnek.
Nagyon kiábrándító hírek érkeztek a Motorola RAZR 2019 folytatásáról, ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a gyártó nem tanult a korábbiakból. Tavaly novemberben mutatta be a Motorola az első összecsukható telefonját a RAZR 2019-et. A RAZR sorozatot újraélesztő készülék volt az első olyan összecsukható okostelefon, ami a régi idők kagyló formáját el
Amikor magyar állampolgár Csehországba utazik, azt a szlovákok megengedik, azonban a visszafelé utat már nem engedik meg a saját területükön, ezért azt Ausztria felé kell majd megejteni a magyar állampolgároknak.
Egy frankfurti istentiszteleten nem viseltek maszkot a hívek, és eddig 112-en fertőződtek meg a koronavírustól - adta hírül kedden egy helyi tisztségviselő.
A fürdőszoba gyakran a lakás legkisebb helyisége is, ezért különösen nehéz terep, ha a rendrakásról van szó. Tippjeink segítségével azonban Te is kialakíthatsz egy praktikus, szép fürdőt.
Egy frankfurti istentiszteleten nem viseltek maszkot a hívek, és eddig 112-en fertőződtek meg a koronavírustól - adta hírül kedden egy helyi tisztségviselő.
Két héten belül megszavazhatja az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet és különleges jogrendi állapot megszüntetését - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Merthogy a mai szeánszon a hazai jegybankárok a piaci várakozásoknak megfelelően nemcsak, hogy nem változtattak a kamatszinteken, hanem ezúttal új bejelentést sem tettek. A következő, június 23-ára ütemezett ülés azért lehet izgalmasabb, mert akkor ismerhetjük meg a friss inflációs jelentés keretszámait, amelyet sajtótájékoztatón kommentálhatnak az
Merthogy a mai szeánszon a hazai jegybankárok a piaci várakozásoknak megfelelően nemcsak, hogy nem változtattak a kamatszinteken, hanem ezúttal új bejelentést sem tettek. A következő, június 23-ára ütemezett ülés azért lehet izgalmasabb, mert akkor ismerhetjük meg a friss inflációs jelentés keretszámait, amelyet sajtótájékoztató
Csütörtöktől újabb enyhítés jön a szomszédban: 24 helyett 48 órára lehet elhagyni Szlovákiát anélkül, hogy negatív koronavírus-tesztet kellene felmutatni, vagy a hazatérés után karanténba kellene vonulni. Igor Matovič kormányfő bejelentését követően többen tervezik, hogy már a pünkösdi hétvégét Magyarországon töltik.
Azt állította egy vezető brit tudós a BBC-nek, hogy a márciusban megtartott Liverpool–Atlético Madrid Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés és a Cheltenham Fesztivál elnevezésű rangos lovasesemény megnövelte „a szenvedést és a halálos áldozatok számát.”
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces, robot által generált podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/05/26/506/
Hosszú évekre börtönbe kerülhet az a fiatal pándi fiú, aki brutális módon kivégezte idős pártfogóját, a 90 éves Gyula bácsit. A férfit lapáttal, álmában verte agyon É. Mihály, a bácsika mellett alvó feleségének pedig az arccsontját is betörte. Vádat emeltek ellene.
Az Appeninn keddi tájékoztatása szerint a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében meghozott döntés értelmében a társaság két leányvállalata által nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztésére és új szállodák létesítésére korábban benyújtott pályázat is pozitív elbírálásban részesült.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. Mindezt egy robot olvassa fel. A felolvasott hírek itt érhetők el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/05/26/510/
A terhesség alatt számos kellemetlen tünet jelentkezhet, melyek közül az egyik leggyakoribb a lábak bedagadása. A vizesedés során a végtagok felpuffadnak, a bőr feszül, és fájdalom is jelentkezhet. Miért alakulhat ki lábdagadás?