Daniel Ricciardo, a Renault F1-es versenyzője úgy gondolja, az otthoni karantén kifejezetten jót tett a fizikai állapotának: úgy gondolja, ez hosszú távon is érződik majd.
Az Ázsiában már bezárt tőzsdék mindegyike pluszban fejezte be a napot, ugyanakkor a hétfő reggel még nyitva tartó térségbeli börzéken vegyes volt a mozgás.
Nótár Marynek rosszulesik, hogy a zenészek közül sokan lenézik a mulatós műfajt. Az énekesnő elismeri, hogy valóban léteznek „gagyi” előadók, de ő olyan romazenét énekel, amire nem mindenki képes.
2012 óta dolgozik versenybíróként a versenyhétvégéken az egykori Forma-1-es pilóta, Mika Salo: a korábban 110 futamon rajthoz álló finn egy interjúban beszélt arról, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük, és egyúttal leszögezte: soha nem tévednek!
Miért szedi mindenki és valójában mi is ez? Most eláruljuk, hogy mi lehet az oka annak, hogy ez a különleges színekben pompázó por, ekkora népszerűségnek örvend.
A Márkamonitor Koronavírus Krónika címmel kisinterjú-sorozatot indított. A legkülönbözőbb szektorokban dolgozó kollégákat kérdezzük arról, hogyan érintette a cégét és az iparágát a pandémia, és ő maga milyen tanulságokat vont le az elmúlt hetek mindent felforgató eseményeiből. Pillanatképek a koronavírus-járvány idejéből. Mai beszélgetőpartnerünk
Hatalmas járművel szállított vegyipari berendezést poliol üzeméhez a Mol Tiszaújvárosba. A külön útvonalengedéllyel mozgatott óriás, 7,9 méter magas, 7,5 méter széles és 30,5 méter hosszú volt, amit egy speciális, önjáró moduláris 18 tengelyes eszközzel mozgattak.
Kilencven pont feletti átlaggal hívta fel magára a figyelmet Kovács Patrik, aki remekelt az online darts-világbajnokságon. A 24 éves játékos azt sajnálja csak, hogy nem meccselt Chris Dobeyval.
Európában emelkedéssel indul a hétfői kereskedés, a befektetők a gazdaságok fokozatos újranyitásával kapcsolatos hírekre figyelnek, amelyek képesek voltak háttérbe szorítani az USA és Kína közötti feszültség-forrásokkal kapcsolatos aggodalmakat. Hétfőn a londoni tőzsde zárva tart, az Egyesült Államokban a Memorial Day miatt zárva lesznek a tőzsdék.
A Universal Pictures egyik aranytojást tojó, három emelet magas T-rexe, a 2744 franchise lassan három évtizede termeli a pénzt a stúdiónak. Az eredeti trilógia után 2015-ben egy új trilógia indult útn...
Az elnök üdvözölte, hogy a hétvégén megérkezett Venezuela vizeire az egyik iráni tartályhajó. „Ha az amerikaiak problémákat okoznak tankereinknek a Karib-tengeren vagy bárhol másutt a világon, mi is problémákat fogunk okozni nekik” – üzente Haszan Róháni.
Kommenttől rendőrségi feljelentésig jutott Czutor Zoltán. A zeneszerző, szövegíró, zenész uszításról, felelősségről, és az előadóművészek járvány miatt kialakult helyzetéről is beszélt a Népszavának.
Spanyolországban 2005-ben legalizálták az egyneműek házasságát (nemzetközi összehasonlításban viszonylag korán), de Marcela García Ibeas és Elisa Sánches Loriga már 1901-ben kimondták az igent. A boldogságuk sajnos nem tartott sokáig. Az Éva magazin írása.
Durván lehúzzák a járvány miatt egyedüliként üzemelő ukrán-magyar határátkelőn azokat, akik saját kocsi nélkül kénytelenek megoldani az átjutást – derül ki a G7 cikkből.
Kis erősödéssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben amellett, hogy az európai tőzsdéken is jobb kicsit a hangulat. Az euró jegyzése a 350-es szint közelében jár, a fontos technikai szint 348-nál húzódik, így arra lesz érdemes figyelni a héten. Az Európai Bizottság szerdán jelenti be a német-francia 500 milliárd eurós helyreállítási alapra vo
Sokan gondolják úgy, hogy a nagyobb felnik csupán esztétikai értékkel bírnak. Egy méretes alufelni a hozzá igazított alacsony oldalfalú felnivel közmegegyezéses alapon hozzátesz a sportos megjelenéshez, azonban összességében nemhogy javítaná, egyenesen rontja az autó menetdinamikai jellemzőit. A lenti videó pontosan ezeket a feltételezéseket hivato
A fokozott fertőzésveszély miatt az üzemeltetőknek és a bérlőknek is új kihívásoknak kell megfelelniük - mondta az InfoRádiónak az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke. Takács Ernő arra számít, hogy nyár végére a legtöbben...
A terhességi cukorbetegség egy ismert szövődmény a terhesség során. A gyakorisága népcsoportonként változó, 1 és 14 százalék között mozog, hazánkban 3-5 százalék. Előfordulása az anyai életkorral és az anyai testsúllyal együtt nő.
Mostantól már valamennyi meglévő lakossági hitelt, befektetést ellenőrizhetik a K&H ügyfelei a mobilbankban. Jelenleg 108 ezer olyan K&H-s ügyfél van, aki valamilyen hitellel rendelkezik a pénzintézetnél és mobilbankot is használ, a megtakarítással rendelkezők közül pedig 30 ezren mobilbank felhasználók is. Ők ezentúl a fejlesztés segítségével könn
Sajtóértesülések szerint a koronavírus-járvány miatt komoly veszélybe került a Renault Forma-1-es jövője – az istállót vezető Cyril Abiteboul viszont cáfol.
Európában felfelé kapaszkodnak a tőzsdék, a befektetők a gazdaságok fokozatos újranyitásával kapcsolatos hírekre figyelnek, amelyek képesek voltak háttérbe szorítani az USA és Kína közötti feszültség-forrásokkal kapcsolatos aggodalmakat. Hétfőn a londoni tőzsde zárva tart, az Egyesült Államokban a Memorial Day miatt zárva lesznek a tőzsdék. A magya
Nemcsak az online kereskedők és futárcégek keresnek alkalmazottakat; a biztonsági cégek, a fegyveripar, a bankok és az idősotthonok is valóságos toborzási lázban égnek, miközben a világon sorra szűnnek meg a munkahelyek a koronavírus miatt – írja a Wall Street Journal az amerikai munkaügyi hivatal adatai alapján.
Szaád al-Dzsabri a szaúdi titkosszolgálat összekötője volt a nyugati kémszolgálatokkal, az al-Kaida egy merénylettervének meghiúsításában is segédkezett.