Kihúzták az Ötöslottó 2020/20. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 19. héten 530 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok. Az...
Mostanáig már több mint 110 ezer ember bértámogatására adtak be igényt a vállalkozások, amelyek ennek révén meg tudják tartani a munkavállalóikat rövidített foglalkoztatás keretében - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Alsópáhokon.
Mégsem adják el a négy Balatoni település kikötőit, ahogy azt korábban a balatoni hajózási társaság tervezte. Ezentúl ezekért a létesítményekért az önkormányzatoknak kell felelniük és gondoskodniuk kell a kikötők fenntartásáról is.
"Donáth Annaval hetek óta arról beszélünk, hogy az Európai Unió komoly összegekkel fog segíteni a válságkezelésben. Orbán Viktor ezt hetek óta tagadja. Orbán Viktor, és az egész Fidesz-propaganda hetek óta hazugsággal vádol minket. Orbán Viktor hetek óta azt bizonygatja, hogy nyugatról pénz aztán nem jön, csak a baj, a demokrácia meg a jogállamiság
A jelek szerint a brit kormány arra készül, hogy a januári EU-s kilépést követő egyéves átmeneti periódus után, idén december végén kereskedelmi megállapodás nélkül vágja el az utolsó köldökzsinórt is, ami még a szigetországot...
„Nyilvánvaló volt: az IMF-terápia nem alkalmas arra, hogy a magyar gazdaság gondjait megoldja” – idézi fel Kádár Béla, Antall József külgazdasági minisztere a harminc évvel ezelőtti kormányalakítás nagy kihívását. Hogyan sikerült megakadályozni a neoliberális elvek mentén tervezett radikális sokkterápiát? Milyen gazdasági körülmények közepette kezd
A kormány felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon a kormány és az Európai Bizottság között kötendő, a COVID-19-járvány miatt felmerülő szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó európai eszköz (SURE) igénybevételéhez szükséges garanciavállalásró - derül ki a Magyar Közlönyben ma megjelent határoza
Elindulhat a színházi évad szeptember közepén, legalábbis erre számít a Magyar Teátrumi Társaság. A szervezet titkára híradónknak azt mondta: már ajánlásaikat is megfogalmazták az újranyitással kapcsolatban, ugyanakkor azt is hozzátette: nagyon figyelni kell arra, nehogy túl hamar zökkenjenek vissza a régi kerékvágásba, mert azzal újra felpöröghet
Az elkövetéstől számított egy órán belül elfogták a rendőrök azt az 51 éves szegedi férfit, aki egy virágboltot rabolt ki, és korábban egy postánál is próbálkozott a Tisza-parti városban - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság...
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök bejelentette, hogy a kabinet jövő heti ülésén elfogadja a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem bevezetését, amely mellett a kormányprogramban kötelezték el magukat a koalíciós pártok. Az első támogatásokat júniustól fizetik a rászoruló 850 ezer háztartásnak, amelynek mintegy felében él gyerek is. Az intézked
A kíméletlen kritika azt jelenti, hogy aki faggatja a valóságot, minden korban, függetlenül a társadalmi rendszerektől, politikai berendezkedésektől, egy sajátos, kettős kritériumnak kell, hogy megfeleljen.
Azok, akik horkolnak, több kalóriát égetnek a nappali szunyókálások során, mint azok, akik csöndben átalusszák az éjszakát. A jelenség azonban egyáltalán nem hasznos - az állhat mögötte, hogy a horkoló, alvási apnoéban szenvedők kevesebbet alszanak, ezáltal több kalóriát égetnek, illetve a levegővételért való küzdelem is kalóriaégető hatású.
Thaiföld ma megkezte a koronavírus elleni vakcina tesztelését majmokon, miután az egérkísérletek jól sikerültek - jelentette be az ország. A thaiföldi felsőoktatási, tudományos, kutatási és innovációs miniszter, Suvit Maesincee...
Egyre rejtélyesebb, milyen állapotban van a budapesti Lánchíd, illetve milyen sors vár rá a jövőben. Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes ma úgy nyilatkozott az ATV-nek, hogy az is előfordulhat, hogy csak gyalogos forgalom lesz a Lánchídon.
Megjelent az iskolák júniusi működését szabályozó kormányrendelet a Magyar Közlönyben, június 2. és június 15. között továbbra is tantermen kívüli, digitális munkarend szerint folyik az oktatás.
Az Egyesült Államok mind az 50 tagállamában találtak ma is koronvírussal fertőzötteket, vagyis egyelőre nincs olyan hely, ahonnan teljesen visszaszorult volna a járvány. Sőt, az egyenetlenségre jellemző, hogy Észak-Karolina államban ma új csúcsra szökött a regisztrált esetek száma: 24 óra alatt 1107 betegre bukkantak a hatóságok.
A hatóságok elsődleges feltételezése, hogy a képviselő saját kezűleg végzett magával, de egyelőre nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy egy öngyilkosságnak beállított bűncselekmény történt.