2020. május 20. szerda

máj. 20
12:40
Paks nem lesz különleges gazdasági övezet (444.hu)
Miért is lenne, hiszen fideszes vezetésű a város.
máj. 20
12:41
Kína újra teli gőzzel szennyezi a levegőt (NRGreport)
A légszennyezés elérte a tavaly év végi szintet, ami egy finn tudományos tanulmány szerint a kínai ipari tevékenységek újraindulásának köszönhető.
máj. 20
12:41
A Székely Nemzeti Tanács megkaphatja a plusz hat hónapot (Igényesférfi.hu)
Az Európai Bizottság ma javasolta, hogy tolják ki a jelenleg is zajló aláírásgyűjtés határidejét. A javaslatot még az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak is el kell fogadnia.
máj. 20
12:41
Gátak szakadtak át Michiganben (Képmás)
A helyi kormányzó vészhelyzetet hirdetett.
máj. 20
12:42
Ötmilliárd forintos pályázat indul elektromos autók és robogók vásárlására (Tiszta Jövő)
A vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként.
máj. 20
12:42
Fürjesék szerint továbbra is az a terv, hogy elbontható lesz az atlétikai stadion lelátóinak jelentős része (444.hu)
Az új építési kiírás erről már nem tesz említést, de állítólag a bontás is része a munkának, amiért Mészáros Lőrincék is versenyben vannak.
máj. 20
12:45
Miley Cyrusnak sikerült mindenkit meglepnie legújabb frizurájával (Joy)
Az énekesnő sosem riadt vissza a nagyobb váltásoktól, és a külsején is szívesen kísérletezik. Most olyan frizura mellett tette le a voksát, amilyennel még sosem láthattuk!
máj. 20
12:48
A Jefferies véleményt mondott a Richterről (Portfolio)
A Richtert követő Jefferies legfrissebb elemzésében arról ír, hogy a cég stratégiai és gazdasági szempontból is jó helyzetben van. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos lezárások miatt úgy tűnt, hogy lassult a Vraylarnál látható növekedés, amit ideiglenes hatásnak tekintettek az elemzők. A Richter által korábban megkötött relugolix tranzakció után a
máj. 20
12:48
Totálisan kiborult a Momentum azon, amit a kormány tett (ATV)
A párt EP-képviselője közösségi oldalán osztotta meg a petíciót, amit a Momentum indított annak érdekében, hogy tiltsák be az egyszer használatos műanyagokat Magyarországon.
máj. 20
12:48
Kásler: Át kell gondolnunk a magyar egészségügyi struktúrát (444.hu)
A miniszter sajtótájékoztatón beszélt a járvány első hullámának tapasztalatairól.
máj. 20
12:48
Különleges napra készül Tatár Csilla, boldogabb, mint valaha! (Ripost)
A műsorvezető a közelgő születésnapjára készül, mostanra mindent elért, amire valaha is vágyott.
máj. 20
12:48
Nyílt levélben kéri a Századvég az EB-t a hatékony Facebook-szabályozás megalkotására (Igényesférfi.hu)
A levél szerint a Facebook információs „felségterületet” hoz létre.
máj. 20
12:48
Garanciák nélkül korlátlan megfigyelést eredményezhet az új törvény (Bitport)
Az országgyűlés kedden szavazta meg azt a titkosszolgálatokat is érintő törvényjavaslatot, amely többek között az állami szervezetek elektronikus hírközlési hálózatainak tartalmi ellenőrzéséről szól.
máj. 20
12:50
Kipakoltak Schumacherről: még a vécén is rafináltan trükközött (Ripost)
A hajdani csapattárs, Nico Rosberg érdekes sztorit mesélt a vele alaposan kitoló Schumiról.
máj. 20
12:51
Felcsillant a fény az alagút végén a székely kezdeményezéssel kapcsolatban (Infostart)
Az Európai Bizottság azt javasolta, hosszabbítsák meg az aláírási határidőt.
máj. 20
12:52
Súlyos vádak az Exatlon versenyzője ellen: csapattársainál is betelt a pohár (Ripost)
Bogi a csapattársai között kiverte a biztosítékot, egyenesen árulónak tartják.
máj. 20
12:54
Tízezerből kettő - ez a BKV mérlege (Alternatív Energia)
A közlekedési vállalat arra készül, hogy megint lesznek tömött járatok.
máj. 20
12:54
Hatalmas jég verte el Szerbia déli részét (Háziállat)
Heves villámlással és golflabda nagyságú jéggel csaptak le a zivatarok déli szomszédunknál.
máj. 20
12:56
Alaposan kigyúrta magát a Fidesz legkedvesebb őrző-védője (Alternatív Energia)
A cég milliárdos nagyságrendben növelte bevételeit.
máj. 20
13:06
Nyílt levélben kéri a Századvég az EB-t a hatékony Facebook-szabályozás megalkotására (HírTV)
A Facebook és a hozzá hasonló cégek méretük, befolyásuk és technikai lehetőségeik miatt kvázi monopóliumokat hoznak létre.
máj. 20
13:06
Precíziós onkológia a vastagbélrák kezelésében (WebBeteg)
Az onkológia területén jelentős szemléletváltás következett be az elmúlt években, melynek következtében a vastagbélrák kezelésében is egyre nagyobb szerepet kap a személyre szabott terápia, melyet más néven precíziós onkológiának is nevezünk.
máj. 20
13:06
Megkezdte nemzetközi terjeszkedését a Netrisk-csoport (ProfitLine)
A Netrisk-csoport két meghatározó tulajdonosa, a TA Associates és az MCI EuroVentures a mai napon közös projektcégen keresztül megvásárolta a cseh és szlovák online biztosításközvetítői piacon vezető pozíciót betöltő Klikpojišteni (a továbbiakban: Klik) 100 százalékos tulajdonrészét a Benson Oak befektetési banktól és annak társbefektetőitől. A lép
máj. 20
13:06
Így érintette az IT-szektort a koronavírus - Véleményt mondtak a csúcsvezetők (Portfolio)
Kiszabadult a szellem a palackból, hatalmasat ugrottunk előre a digitalizáció területén a koronavírus-járvány miatt, és mivel a mai modern világ drogja a kényelem, nem is fogunk visszatérni a korábbi, kevésbé kényeles "offline" helyzetekhez - vélekedtek Financial and Corporate IT 2020 – Koronavírus a nagyvállalati IT-piacon c. online konferenciánk
máj. 20
13:06
Megszólalt a befektetési szakértő: azért a tartós hegymenet még odébb lesz (Pénzcentrum)
A gazdaság újraindítása és a készülő mentőcsomagok miatt drágulás van a piacokon, a szereplők pedig már a második negyedév várhatóan kiábrándító számait is "elengedték". A tartós hegymenetre viszont korai lenne nagy összeget tenni...
máj. 20
13:06
Cristiano Ronaldo csillagos ötöse (Sport365)
A portugál klasszis 2015-ben megnevezett 5 labdarúgót, akik a jövő sztárjai lehetnek.
máj. 20
13:06
Megbüntették a román államfőt amiatt, amit a magyarokról mondott (ATV)
Klaus Iohannisra ötezer lejes bírságot szabott ki az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács, az államfő a bíróságon fellebbezhet.
máj. 20
13:06
Hónapokra el kell halasztani a magyar színésznő temetését (Femcafe)
A rokonságnak és a kollégáknak még augusztusig várniuk kell a búcsúval.
máj. 20
13:06
Ekkor nyitnak ki a budapesti strandok (Femcafe)
Megvannak a dátumok.
máj. 20
13:09
Drágulhat az üzemanyag egy új döntés miatt (Infostart)
A koronavírus-járvány és az ezzel összefüggésben elrendelt rendkívüli kormányzati intézkedések miatt 55 százalékkal emeli a benzin és a gázolaj készletezési díját a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ). Ez kis mértékben tovább emeli az üzemanyagok árát.
máj. 20
13:11
Erre lesz elég a „rémisztő” helyzetre kidolgozott csomag (Infostart)
Az 500 milliárd eurós (180 ezer milliárd forintos) európai uniós alap a járvány gazdasági hatásait ellensúlyozná. Magas István, a Corvinus Egyetem professzora az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy Magyarország mekkora „szeletet hasíthat” ki az új alapból.
máj. 20
13:12
Megbírságolták a magyarok elleni gyűlöletbeszédért a román államfőt (HírTV)
A Cncd szavazattöbbséggel elfogadott határozatában 5000 lejes (360 ezer forint) bírságot szabott ki az elnökre.
máj. 20
13:12
Oroszországban félelmetes ütemben terjed a koronavírus (Portfolio)
Oroszországban az elmúlt nap folyamán 8764-gyel 308 705-re nőtt az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint.
máj. 20
13:12
Óriási fordulat: gyorsan vége lehet a válságnak? (ATV)
A Reuters által megkérdezett szakértők szerint 2020-ban, ha minden folytatódik vírusfertőzések nélkül, ahogy tavaly, akkor erősen keresleti piac alakult volna ki, mert az olyan fejlesztések, mint az elektromos autók gyártása, vagy a szórakoztatóelektronika, a műszergyártás, gyáripar, szépen felszívta volna az érceket, vagy feldolgozott fémeket.
máj. 20
13:12
Gyerekei sminkelték ki a gyönyörű színésznőt – Az egész internet rajta nevet (Femcafe)
Halálian fest.
máj. 20
13:12
Ölik az országot a DK szerint (Igényesférfi.hu)
Gyurcsány szerint ha van bolsevik párt Magyarországon, akkor az a Fidesz.
máj. 20
13:12
Összeköltözést tervez Radics Gigi és a párja (BorsOnline)
A járvány miatt egyelőre nem tudni, mikor lesz Radics Gigiék esküvője, de mielőbb s
máj. 20
13:18
Így segít a Continental koronavírus idején: antibakteriális borítóanyagot szállít egy ideiglenes kórháznak (Portfolio)
A Continental technológiai vállalat gyorsan reagálva a felmerülő igényre 50 mobil betegágyra elegendő antibakteriális borítóanyagot szállított le, amire most nagy szükség van a koronavírus-járvány alatt. Az ágyakat az Alsó-Szászország tartomány és a Hannover régió által közösen felállított ideiglenes kórházban fogják alkalmazni, melyet a tartomány
máj. 20
13:18
Teljes összeomlás - döbbenetes összegű csekket kapott Szilágyi István özvegye (ATV)
Az özvegynek amellett, hogy fel kell dolgoznia férje tragikus halálát, most egyedül kell megküzdenie az otthonát terhelő adósságokkal is.
máj. 20
13:18
Klopp Bundesligát nézett a hétvégén és véleménye is van róla (Sport365)
A Liverpool vezetőedzője szerint hamarosan Angliában is rendezhetnek zártkapus mérkőzéseket.
máj. 20
13:18
Erzsébet királynő újra akcióban: lovaggá üti Tom kapitányt (Ripost)
II. Erzsébet lovaggá üti az egészségügynek pénzt gyűjtő 100 éves katonát.
máj. 20
13:18
Csökkenő albérletárak, elhalasztott adásvételek: lakáspiac karantén után (Könyves Magazin)
A lakáspiac már 2019 második felében lassulni kezdett, az idei tavaszi szezonra pedig teljesen befagyott a koronavírus-járvány miatt. Balogh Lászlóval, az Ingatlan.com vezető szakértőjével elemeztük a lebénult ingatlan- és a felbolydult albérletpiaci helyzetet.
máj. 20
13:21
Megbüntették Klaus Iohannist a magyarok elleni uszítása miatt (Infostart)
A román államfő három héttel ezelőtti megszólalása jelentős felháborodást keltett.
máj. 20
13:21
Végrehajtóval fenyegetik Szilágyi István özvegyét (Promotions)
Szilágyi István özvegye egy elképesztő összegű csekket kapott, és egy végrehajtóval fenyegető figyelmeztetést.
máj. 20
13:24
A legvagányabb minimalista ékszereket ennél a magyar márkánál találod (Glamour)
Nehéz minőségi és stílusos ékszereket találni, de a MARSCHA tökéletes választás
máj. 20
13:30
Elindított egy platformot az Interactive Brokers, melyen keresztül 25 ezer befalap elérhető (Portfolio)
Egy új befektetési platformot indított el az Interactive Brokers, melyen keresztül 25 ezer befektetési alap érhető el, melyből mintegy 21 ezer jutalékmentes és 8 300 ügyleti díjmentes – derül ki a társaság közleményéből.
máj. 20
13:30
Dráma: a koronavírus kinyírja a fehérvári öttusát? (ATV)
Több milliárd forintot veszített a koronavírus-járvány miatt a Volánbusz, a közlekedési társaság így megszüntetheti az Alba Volán öttusázóinak támogatását. A székesfehérvári klub már két költségcsökkentésen is túl van, de ha a Volánbusz kiszáll a finanszírozásból, további leépítések következhetnek.
máj. 20
13:30
Felpörgetik a villanyautók piacát: 2,5 milliós támogatás jön (Autónavigátor)
Átalakul az elektromos járművek elterjedésének elősegítését célzó pályázati rendszer. Dr. Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért
máj. 20
13:30
Az igen! Jude Law 47 évesen hatodszor is apuka lesz! (Joy)
Hihetetlen, de újra apai örömök elé néz a sármos színész.
máj. 20
13:30
Új elnökséget választott a Magyar Marketing Szövetség (Márkamonitor)
Az idén éppen harmincéves Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) nem csak vallja, de gyakorolja is, hogy a marketingszakma szerepe az, hogy lendületben tartsa, motorizálja a gazdaságot, illetve támogassa annak gyors újraindulását: alkalmazkodva a körülményekhez a szövetség idei, tisztújító közgyűlését online platformon bonyolította le május 13-án. A tag
máj. 20
13:30
Áprilisban 26,5 százalékkal emelkedett az álláskeresők száma éves összevetésben (Igényesférfi.hu)
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (Nfsz) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 330 ezer 700 álláskereső szerepelt.

Keresés