Orbán Viktor magyar miniszterelnök az első szabadon választott Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulásának az évfordulója kapcsán az összefogás fontosságát emelte ki.
Elon Musk legutóbbi Twitteres ámokfutása után a Tesla részvényárfolyama több mint 10 százalékot zuhant pénteken, miután a cég vezére arról írt, hogy szerinte túl magas a társaság részvényárfolyama. Azonban Elon Musk emellett további vad Tweet-eket is közzétett még.
"Nem ünnepelhetjük a kormánypártokkal együtt az első szabadon választott parlament megalakulásának évfordulóját. Az ülés önmagában politikai, történelmi provokáció. Ha az elárult az árulóval együtt ünnepel, akkor maga is árulóvá válik. Mi pedig árulók nem leszünk sohasem." - olvasható Gyurcsány Ferenc legfrissebb Facebook-videója felett.
A védekezés következő szakaszában, hétfőtől vidéken a korlátozások fokozatos enyhítésével, szigorú menetrend szerint újraindulhat az élet - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán közzétett videóban szombaton. Fontos...
A demencia elnevezés több különböző betegséget foglal magába, melyek a szellemi teljesítőképesség hanyatlásával és a személyiség változásával járnak együtt.
Elon Musk legutóbbi Twitteres ámokfutása után a Tesla részvényárfolyama több mint 10 százalékot zuhant pénteken, miután a cég vezére arról írt, hogy szerinte túl magas a társaság részvényárfolyama. Azonban Elon Musk emellett további vad Tweet-eket is közzétett még.
"A dilettáns kormányzás újabb jele, hogy nem tudni, pontosan hányan vesztették el munkájukat a járvány miatt. Attól, hogy a kormány nem akar szembesülni a problémákkal, még nagyon is léteznek! Csakhogy most életekről, egzisztenciákról van szó. Ráadásul, amikor családok ezrei szembesülnek mindennapi megélhetési problémákkal, Orbán nem segíteni akar,
Bár az európai árutőzsde a munka ünnepe miatt nem nyitott ki Párizsban, de Chicagóban a megszokott módon zajlott a kereskedés. A három fő gabonatermék ára mind csökkent, a búzáé 1,5, a kukoricáé 0,7, a szójababé pedig 0,6 százalékkal.
Az elhízás lassan világjárvánnyá válik. Nem is gondolnánk, de egyes kémiai anyagok hatalmas befolyással vannak testünkre. Eláruljuk azt is, hogy miért!
A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2019 végén túllépte a 93 millió GByte-ot, miközben fél évvel korábban csupán 79 millió GByte volt – derül ki a mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások főbb mutatóinak alakulását tartalmazó legfrissebb mobilpiaci jelentésből, amelyet ma tett közzé a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatós
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte a Remdesivir nevű szer használatát az új típusú koronavírus okozta betegség gyógyítására - jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken este a Fehér Házban.
Továbbra is labilis állapotú levegő érkezik hazánk fölé, emiatt szombat délután és vasárnap az ország több pontján számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására.
Pénzbírságot, valamint két nap elzárást kapott Tornyi Barnabás (67) az Egyesült Államokban, és óvadékot is le kellett tennie, hogy szabadlábra helyezzék.
A Demokratikus Koalíció elnöke az 1990-es szabadon választott parlament megalakulásáról megemlékező beszédében a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpádot.
Az elmúlt hetekben számos filmes megjelenést voltak kénytelenek elhalasztani a stúdió, és úgy tűnik, hogy ez a hullám továbbra sem ért véget. A Lionsgate hivatalosan is közölte ugyanis, hogy két nagy...
Tavaly 15,7 milliárd forint volt a mezőgazdasági biztosítások díjbevétele, a kárfizetések pedig 7,5 milliárd forintot tettek ki - derült ki a NAIK Nemzeti Agrárgazdasági Kutatóintézet honlapján közzétett jelentésből.
Itthon nagy vihar fogadta a forgalomcsökkentős javaslatot, de Milánótól Brüsszelig sok helyen jóval radikálisabb lépésekben gondolkodnak a városvezetők.
A Demokratikus Koalíció elnöke az 1990-es szabadon választott parlament megalakulásáról megemlékező beszédében a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpádot.
A koronavírus a lakossági hitelezést is felforgatta, különösen a fogyasztási hiteleknél bevezetett THM-plafon rendezte át a piacot. Emellett azonban változatlanul mennek tovább az állami kamattámogatással igényelhető kölcsönök - nincs...
Nagyon sokan kérdezik tőlem a koronavírus-válság miatt, hogy mikor tér már végre vissza az élet a megszokott, normális (?) kerékvágásba, és a kijárási korlátozások, szociális távolságtartás mikor ér már véget. A válaszom február vége óta egyre nagyobb bizonyossággal mindig ugyanaz: sokkal hosszabb idő után, mint ahogy azt a legtöbben gondolják. Kön
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte a Remdesivir nevű szer használatát az új típusú koronavírus okozta betegség gyógyítására - jelentette be Donald Trump amerikai elnök péntek este a Fehér Házban.