2020. május 2. szombat

máj. 2
9:44
Portfólió: egészen fura dolgok történtek a magyar munkanélküliségi adatokkal (ATV)
A munkanélküliségi adatok transzparenciája jelentősen romlott a koronavírus-járvány kirobbanása után a Portfólió-nak nyilatkozó szakértők szerint.
máj. 2
9:45
Fejjel lefelé építettek fel egy házat, belülről sokkal durvábban néz ki (Promotions)
Vajon belül is minden fordítva van? Akkor hogy lehet ráülni a WC-re?
máj. 2
9:51
Kapelner Zsolt: Globalizáció és nemzetköziség a világjárvány után (Képmás)
A globalizáció jobb- és baloldali kritikusai meglepően hasonló következtetéseket vonnak le a premisszákból.
máj. 2
9:55
16 milliárdot költöttek agrárbiztosításra a gazdálkodók (Portfolio)
Tavaly 15,7 milliárd forint volt a mezőgazdasági biztosítások díjbevétele, a kárfizetések pedig 7,5 milliárd forintot tettek ki - derült ki a NAIK Nemzeti Agrárgazdasági Kutatóintézet honlapján közzétett jelentésből.
máj. 2
9:57
Felszálltak az első újraindított járatok Ferihegyről (SzMo)
Pénteken reggel felszálltak azok az első újraindított WizzAir-járatok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, amelyeket a koronavírus-járvány következtében lecsökkent utasforgalom miatt átmenetileg felfüggesztett a légitársaság.
máj. 2
10:00
A koronavírus hatására sokan fektettek aranyba (Menedzsment Fórum)
A befektetési célú sárganemesfém-vételek összességében az első negyedévben 539,6 tonnát tettek ki, ami 80 százalékkal magasabb a 2019. január-március közöttinél.
máj. 2
10:03
Idén több mint 110 ezren lettek kolerások Jemenben (Kripto Akadémia)
Az ENSZ arra figyelmeztet: a járvány tovább erősödhet az esős évszakban, amely áprilistól egészen augusztusig tart.
máj. 2
10:03
"Szerencsés helyzetben voltam, apróságok döntöttek" (Sport365)
Manhercz Krisztián két jó ajánlat közül választotta az OSC-t.
máj. 2
10:03
Sok esőre kell számítani (Háziállat)
Záporeső elszórtan, főleg a Dunántúlon alakul ki. Az összefüggő felhőzet miközben szakadozik, fokozatosan kelet felé helyeződik át, estefelé inkább már csak a Tiszántúlon maradhat felhős az idő. Ezzel együtt a gyengülő, megszűnő csapadékzóna is kelet felé tevődik át. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, és főként északkeleten, keleten z
máj. 2
10:06
A koronavírus-fertőzöttek közel 30 százaléka gyógyult meg (Privátbankár)
Világszerte 3 344 099-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 238 663, a meggyógyultaké pedig 1 053 342 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint szombat reggel.
máj. 2
10:09
Látványos videó: így csökkent a repülőgépek száma Magyarország felett (Portfolio)
Látványos videót tett közzé pénteken régiónk repülési szokásainak gyors változásáról a légi közlekedés biztonságát szabályozó Eurocontrol.
máj. 2
10:09
Borongós hétvége vár ránk (Háziállat)
Az összefüggő felhőzet miközben szakadozik, fokozatosan kelet felé helyeződik át, estefelé inkább már csak a Tiszántúlon maradhat felhős az idő. Ezzel együtt a gyengülő, megszűnő csapadékzóna is kelet felé tevődik át. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk, és főként északkeleten, keleten záporok, néhol zivatarok is kipattanhatnak, de a Nyug
máj. 2
10:09
Szigorú intézkedések mellett tartják meg az érettségiket: itt van a menetrend (Pénzcentrum)
A koronavírus járvány miatt rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődnek meg hétfő reggel, a szokottnál egy órával később, 9-kor, magyar nyelv és irodalommal az idei érettségi írásbelik. Országszerte 84 284-en kezdhetik...
máj. 2
10:09
Fogva tartotta egy nő Alekoszt, most kiderültek a részletek (Ripost)
A pórul járt volt valóságshow-hős április 21-én tett bejelentést a rendőrségen, miután a randi rémisztő fordulatot vett.
máj. 2
10:09
Isten keze újra besegített Diego Maradonának (Ripost)
Megmenekült csapata a kieséstől. Boldog lehet az argentin legenda, de nem elégedett: előállt még egy nagy kéréssel.
máj. 2
10:09
Karácsony nem mondott igazat a Pesti úti idősotthonról (Igényesférfi.hu)
Vizsgálat bizonyítja, hogy nem volt folyamatos orvosi jelenlét az intézetben – tudta meg a Magyar Nemzet.
máj. 2
10:09
Madonnának teljesen elmentek otthonról: Vennék egy mély, vírussal teli levegőt! (BorsOnline)
Beteg soha nem volt, de egy teszt azt mutatta, már átesett a SARS-CoV-2 fertőzésen.
máj. 2
10:11
Lesújtó hírt közöltek: agydaganatban elhunyt a Született feleségek sztárja (Ripost)
Éppen gyermeke születése után derült ki, hogy agydaganattal küzd.
máj. 2
10:15
Az erős szél hatására csökken a felhőzet (Háziállat)
Vasárnap hajnalban - az erős, olykor viharos északnyugati szél hatására - csökken a felhőzet, és nappal már napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, csapadék...
máj. 2
10:15
Vizsgálja a kongresszus a Diamond Princesst működtető hajótársaságot (444.hu)
Az óceánjárókat üzemeltető Carnival Cruise több ezer megbetegedésért lehet felelős.
máj. 2
10:15
Jemenben a kolera szedi áldozatait (ATV)
Már több mint 110 ezer kolerás megbetegedést jegyeztek fel az idén Jemenben - áll az ENSZ pénteken közzétett jelentésében.
máj. 2
10:15
Még az angolok is csak néztek, Dárdai Pál milyen gólt vágott nekik - videó (Promotions)
Ez volt Dárdai egyik, ha nem a legnagyobb találata a karrierje során.
máj. 2
10:24
Tovább nőtt a koronavírus betegek száma Magyarországon (Piac és Profit)
1008 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 52-en vannak lélegeztetőgépen. 16-an viszont meggyógyultak az elmúlt huszonnégy órában.
máj. 2
10:26
WE IT LEAGUE (Piac és Profit)
Jelentős változások zajlanak az IT fejlesztések területén a nagyvilágban. A válságot követő időszakban nemzetközi szinten jellemző volt – ma is igen nagy kihívás – az ún. „body leasing” elterjedése. Az IT cégek élete egészen „egyszerűvé” vált, hiszen minél több tehetséges IT szakembert kellett magukhoz csábítani és megtartani, hogy aztán „eladhassá
máj. 2
10:27
Egymilliárd forinttal segítik a független előadóművészeket (ATV)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére, ezt az összeget Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján osztják szét a
máj. 2
10:27
Tíz éve él ez a család az óceánon ezen az önfenntartó hajón (Player)
Elég félévente partra szállni civilizált környéken egy kis bevásárlásra és már mehetnek is vissza a vízre.
máj. 2
10:27
Engedélyezte az egyik legígéretesebb koronavírus elleni szer használatát az amerikai gyógyszerfelügyelet (SzMo)
Az orvosok súlyos esetben alkalmazhatják a Remdesivirt, ami a jelenlegi ismeretek szerint akár négy nappal is lerövidíti a betegség lefolyását.
máj. 2
10:30
Új részletek a Pesti úti idősotthonból (Infostart)
Legalább tíz olyan nap volt áprilisban, amikor nem volt jelen személyesen orvos a Pesti úti idősek otthonában - derült ki a Budapest főváros Kormányhivatala által végzett vizsgálatokból, amelyet a Magyar Nemzet ismertetett. A lap információi szerint március közepe óta biztosan akadozott az ellátás az intézményben.
máj. 2
10:30
Mit is jelentenek a kijárási korlátozásokról hozott új rendelkezések? (Ripost)
Szentkirályi Alexandra arra a kérdésre is válaszol, mennyiben változik meg az életünk az új szabályok miatt.
máj. 2
10:33
Itt nézhető vissza az operatív törzs sajtótájékoztatója (Menedzsment Fórum)
Ezt tartotta fontosnak közölni a kormány a koronavírus-járványról, május 2-án.
máj. 2
10:33
A karanténhatás miatt megugrott a házak és nyaralók népszerűsége (ProfitLine)
A karanténhatás gyorsan berobbant a lakóingatlanok piacára, amelyben a lakások, házak és a nyaralók is benne vannak. A járványhelyzet időszakában sokkal többen érdeklődtek a nyaralók és a kertes házak iránt, mint korábban. Idén áprilisban országos szinten az érdeklődések több mint 51 százaléka házakra összpontosult, szemben a tavalyi 44 százalékos
máj. 2
10:33
„Addig még sok a feladat, hogy mindenki megismerje a Kick-box-ot" (Sport365)
Exkluzív interjú Mórádi Zsolttal, aki sokkal több, mint egy Exatlon versenyző. Bemutatjuk a Sport365 e heti legolvasottabb témáit Top5: Nr5
máj. 2
10:36
A szakképzésben folytatja a továbbtanulók csaknem kétharmada (Infostart)
Az ősztől induló technikumokban mintegy 34 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé. A legnépszerűbb szakképzési intézménytípusba magasabb arányban nyertek felvételt a diákok, mint bármikor az elmúlt másfél évtizedben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
máj. 2
10:36
Több órás a várakozás a nagylaki átkelő kilépő oldalán (Alternatív Energia)
Torlódás alakult ki, a Románia felé tartóknak négy órát kell várakozniuk.
máj. 2
10:36
Jövő hét végén vonhatják vissza a szükségállapotot Szerbiában (Kripto Akadémia)
Már nem a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírek, hanem a belpolitikai témák domináltak a nyugat-balkáni országok médiájában szombaton.
máj. 2
10:39
Időjárás: hidegfronti hatás érkezik, erős, olykor viharos szél is lehet (Háziállat)
Időjárás: hidegfronti hatás érkezik, erős, olykor viharos szél is lehet
máj. 2
10:39
Napi leves: Így készítsd el a nagymamád verhetetlen gombalevesét (Glamour)
Isteni és képtelenség elrontani!
máj. 2
10:39
Szentkirályi Alexandra az új rendelkezésekről beszélt (Igényesférfi.hu)
A kormányszóvivő a mai Kormányinfó pluszban adott praktikus válaszokat praktikus kérdésekre.
máj. 2
10:42
Operatív törzs: már ezernél többen vannak kórházban - cikkünk frissül (Infostart)
Ezer fölötti a kórházban ápolt koronavírusosok száma - hangzott el az operatív törzs szombati tájékoztatóján.
máj. 2
10:45
5 budapesti kirándulóhely, ahol nincs nagy tömeg (SzMo)
Mutatjuk, hol sétálhattok biztonságos távolságtartással.
máj. 2
10:51
Gulyás Gergely a “demokrácia és nemzet” együttállásának nélkülözhetetlenségét idézi (ATV)
A magyar országgyűlés és kormány összetételéről 1990 óta nem a moszkvai kommunisták, hanem a magyar választópolgárok döntenek - írja Gulyás Gergely a Facebook oldalán az első szabadon választott népképviseletre, 1990. május 2-re, Antall József, Szabad György szerepére, Kéri Kálmánra és Varga Bélára emlékezve.
máj. 2
10:51
Ma lett ötéves Charlotte - Már most ő a legvagányabb hercegnő a királyi családban (Femcafe)
A kis trónörökös nem tesz féket a nyelvére, igazi kis vadóc.
máj. 2
10:54
Kevesebb élő szarvasmarhát és juhot exportál az EU idén (Agrofórum)
Az Eu élő szarvasmarha- és a juhexportja várhatóan csökkenni fog ebben az évben, az olajtermelő nemzetek csökkenő kereslete és a Covid-19 hatására esetlegesen bekövetkező szállítási zavarok következtében.
máj. 2
10:57
Koronavírus Magyarországon: ígéretes kísérletekről számolt be az operatív törzs (Portfolio)
A megszokottnál fél órával korábban, 10.30-kor tartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját az operatív törzs a koronavírus-járvány magyarországi alakulásáról az Országgyűlés 11 órakor kezdődő rendkívüli ülése miatt. Ígéretes vérplazma- és gyógyszerkísérletekről számolt be a törzs, és a Portfolio kérdésére is válaszoltak: szabálysértésnek minősül tov
máj. 2
10:57
Operatív tözs: 33 éves férfi is van az elhunytak között (ATV)
Gál Kristóf az operatív törzs tájékoztatóján megerősítette, hogy 2942 főre nőtt a fertőzöttek száma, és már 335-en hunytak el a betegségben itthon. A kornavirus.gov.hu oldalon szerepel, hogy egy 33 éves férfi is van az áldozatok között.
máj. 2
10:57
Itm: A szakképzésben folytatja a továbbtanulók kétharmada (Igényesférfi.hu)
A jelentkezési adatok alapján az látható, hogy a diákok körében is népszerűbb lett a szakma tanulása - mondta Schanda Tamás államtitkár.
máj. 2
11:03
Operatív Törzs: ígéretes COVID-gyógyszer tesztje kezdődik meg Magyarországon (Pénzcentrum)
A mai napon is megtartotta az Operatív Törzs szokásos napi sajtótájékoztatóját. A rövidke eseményen többek között elhangzott, hogy Magyarországon is megkezdődnek a remdesivir klinikai vizsgálatai. Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti...
máj. 2
11:06
Böngészési adatokat gyűjtenek rólunk a Xiaomi mobilok (GSMring)
A Forbes egyik együttműködő partnere a Report egy elég érdekes hírrel állt elő. A Report szerint, a Xiaomi a felhasználóik böngészési adatait távoli szerverekre küldi tovább, még akkor is ha inkognitó módban használjuk a böngészőt. Gabriel Cirlig biztonsági kutató egy Redmi Note 8 készüléket használ napi rendszerességgel és ennek során észrevette,
máj. 2
11:06
Kiberkémek eszköztárával akarják megakadályozni a koronavírus terjedését (Bitport)
A Reuters szerint a kém- és megfigyelőeszközök gyártói a koronavírus elleni védekezésre kínálják megoldásaikat az államoknak. De valóban arra?
máj. 2
11:09
A világ körül Monet-val (Spa Trend Online)
Egy hónapja még nem gondoltam, hogy ebből állandó program lehet. A világ múzeumai a koronavírus járvány miatt zárva – ezekben az időkben mindenki csak virtuális sétákat tehet a termekben. De azt folyamatosan bővülő lehetőségek között teheti. Ma Claude Monet nyomában megyünk múzeumozni.

Keresés