2020. május 2. szombat

máj. 2
20:30
Karácsony: Göncz Árpád elnökként mutatta meg a köztársaság jobbik, sőt derűs arcát (Alternatív Energia)
„Elnökféle ugyan van ma is, de a köztársaság kilenc évvel ezelőtt váratlanul eltűnt a hazánk nevéből. A következő években pedig fokozatosan kezdett eltűnni a hétköznapjainkból is” – fogalmazott a főpolgármester.
máj. 2
20:30
Egy nap alatt 474-en haltak meg a járvány miatt Olaszországban (Kripto Akadémia)
Az aktív fertőzöttek száma több mint kétszázzal csökkent.
máj. 2
20:30
Szelet hoznak a frontok, zivatarok miatt pedig sárga figyelmeztetést adtak ki vasárnapra (Háziállat)
Akár 70-80 km/órás széllökések is jöhetnek, és egyes helyeken kisebb jég is eshet.
máj. 2
20:32
Hová visz a Kelet-nyugati utca? (Alternatív Energia)
Genocídium vagy emberiesség elleni bűncselekmény? E kérdésre és a két jogfogalom különbségeire keresi a választ egy Nyugaton már befutott „tényirodalmi” alkotás, amely nemrég itthon is megjelent Kelet-nyugati utca címmel a Park Könyvkiadónál.
máj. 2
20:33
Stagnál az új esetek száma Horvátországban és Szlovéniában (ProfitLine)
Horvátországban és Szlovéniában is stagnál a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek a száma - derült ki a válságstábok szombati sajtótájékoztatóján. Szlovéniában több ezren tüntettek a járvány megfékezésére elfogadott kormányzati intézkedések ellen.
máj. 2
20:33
Nagy változtatást javasolt a Fifa alelnöke (Sport365)
Naptári évhez igazítaná a futballidényt Victor Montagliani.
máj. 2
20:33
Ismét megközelítette az ötszázat a halottak száma egy nap alatt Olaszországban (Könyves Magazin)
Kötelező lesz a szájmaszk és a kesztyű viselése a tömegközlekedési eszközökön.
máj. 2
20:34
Ötös lottó – Mutatjuk a nyerőszámokat (Alternatív Energia)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
máj. 2
20:39
Koronavírus: így indul újra az élet vidéken (Portfolio)
A kormány rendelkezéseinek megfelelően Budapesten és Pest megyén kívül egyre több intézmény hoz olyan szabályokat, amelyek a koronavírus-járvány előtti időszaknak megfelelő működés felé közelítenek. A fővárosban és környékén ugyanakkor még a védekezés van a középpontban.
máj. 2
20:39
„Persze, hogy izgulok!” – érettségizők a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
Van, aki szerint jó, hogy túl lesznek rajta, van, aki úgy gondolja, el kellett volna halasztani, de mindannyian izgulnak miatta. Érettségire készülő diákokat kérdeztünk arról, mit gondolnak a koronavírus-járvány miatt rendhagyó körülmények között megtartott vizsgákról.
máj. 2
20:45
A hízás meglepő okai (WebBeteg)
Amennyiben több kalóriát visz be a szervezetébe, mint amennyit eléget, nem meglepő, hogy fölös kilókat szed fel. De mi van olyankor, mikor az étkezés és mozgás egyensúlyára odafigyel, ám mégis hízik? Ássunk a hízás mögött álló dolgok mélyére!
máj. 2
21:00
Meztelenül bolyongott az utcán egy ukrán nő, táskájában egy levágott fejjel (Ripost)
Olyan sokkos állapotban volt, hogy lehetetlenség volt kihallgatni. Meredten bámult maga elé...
máj. 2
21:02
Kocsis Máté: Nem a kommunista bűnösökre emlékeztünk, hanem a rendszerváltozás nagyjaira! (Ripost)
Gyurcsány Ferenc a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpád egykori köztársasági elnököt.
máj. 2
21:03
Csaknem tízezer fogvatartottat engedtek szabadon a koronavírus-járvány miatt a Fülöp-szigeteki börtönökből (Kripto Akadémia)
Összesen 9731 embert engedtek el március 15. és április 29. között.
máj. 2
21:03
A Napoli csapata már nem akar tovább várni (Sport365)
Az olasz csapat már kezdené az edzéseket, más sporteseményeket azonban továbbra is halasztanak a koronavírus-járvány miatt.
máj. 2
21:03
Bolseviknak nevezte a Fideszt Gyurcsány Ferenc (Igényesférfi.hu)
A bukott miniszterelnök szerint a kormánypártok bolsevikok és Áder János köztársasági elnököt is éles hangon kritizálta.
máj. 2
21:04
A budapestiek és a Pest megyében élők nem mehetnek vidékre, kiváltképp nem aludhatnak ott (Ripost)
Nem mehetnek vidékre strandolni vagy sétálgatni.
máj. 2
21:06
Hetek alatt az egész családdal végzett a koronavírus: meghaltak a szülők és a fiuk is (Ripost)
Pár nap leforgása alatt halt meg az apa, az anya és a fiuk is.
máj. 2
21:18
Újabb hidegfront jön (Háziállat)
Estig a Dunántúl nagyobb részén és a Duna-Tisza közén gomolyfelhős, napos idő várható, de keletebbre, valamint az Alpokalján a több felhő mellett zápor, főként a Tiszántúlon zivatar is lehet.
máj. 2
21:27
Koronavírus: két hetes karantént vezetnek be Franciaországban az utazóknak (Portfolio)
A francia koronavírus-fertőzésekben elhunytak száma szombaton 166-al, összesen 24 760-ra nőtt, miközben a kórházban ápoltak száma tovább csökkent - írja a Reuters. Az egészségügyi miniszter arról is beszámolt, hogy a Franciaországba utazóknak kötelező lesz a két hetes karantén.
máj. 2
21:27
Miért vágnak néha földöntúli arcot a macskák? (Promotions)
Ez egy reakció, ami teljesen logikus, csak tudni kell a miértjét. Elmagyarázzuk.
máj. 2
21:39
Így alakulnak az átlagkeresetek Magyarországon (ProfitLine)
teljes munkaidőben foglalkoztatottak; havi nettó átlagkereset; költségvetés és a versenyszféra; forint/hó
máj. 2
21:39
Hafthor Bjornsson felemelte a rekordsúlyt (Sport365)
Bár a saját edzőtermében, de azért csak felemelte az 501 kg-ot.
máj. 2
21:42
Sztárklub csábítja Rebrovot a Fradi kispadjáról (Ripost)
Török sajtóértesülés szerint a 19-szeres bajnokcsapat edzőjelöltje az ukrán szakember. Felmérik, mozdítható-e a magyar bajnoktól.
máj. 2
21:42
Maradj Otthon! fesztivál: Csonka András Csonkaranténban szórakoztatta a nézőket! (Ripost)
A népszerű színész beszélgetéssel és énekléssel várta a nézőket, akiknek feldobta az estéjét.
máj. 2
21:51
Mi lesz veled, Dzsudzsák? (Sport365)
Nem hosszabbítanak szerződést a játékossal, úgy tűnik, szabadon igazolhatóvá válik.
máj. 2
21:57
Egymásnak estek a Made in Karantén zsűritagjai (Promotions)
Közben újabb 1 millió forint talált gazdára.
máj. 2
22:03
Marcelo nem gondolja, hogy a Real Madrid túladna rajta (Sport365)
A játékos szerint jól megy neki a játék.
máj. 2
22:03
A Dunába zuhant egy fiú a Rákóczi hídról (Ripost)
A Dunába esett egy 18 éves fiú Budapesten szombat este.
máj. 2
22:05
Az orvosok is sokkot kaptak: élő férget műtöttek ki a nő agyából (Ripost)
A nő szűnni nem akaró fejfájással ment orvoshoz.
máj. 2
22:09
Vizeletelakadás, vizeletrekedés (WebBeteg)
Ha vizeléskor a hólyag nem ürül ki teljesen vagy egyáltalán, akkor vizeletrekedésről, vizeletelakadásról beszélünk.
máj. 2
22:09
Orvosokról nevezte el tündéri kisfiát a koronavíruson átesett Boris Johnson (Ripost)
A csöppség szerda reggel jött a világra.
máj. 2
22:11
Kiderült, ők késelték halálra az apját gyászoló hős ápolót (Ripost)
A 24 éves David Gomoh-val két maszkos bandita végzett, mindössze egy nappal azután, hogy édesapját elragadta a koronavírus.
máj. 2
22:12
Zivatarzóna éri el az országot, jégeső is jöhet – riasztást adtott ki a meteorológiai szolgálat (Háziállat)
Késő este nyugat felől egy újabb záporos csapadékzóna érkezik, e mentén éjjel az Alpokalján, délnyugaton fordulhatnak elő zivatarok – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Fotó: Pixabay A várható zivatarok miatt riasztást adtak ki az ország nyugati határszélére: Vasárnap várhatóan délután pattanhatnak ki újabb zivatarok, e
máj. 2
22:12
Újra egymásnak üzengetnek az ellenzéki pártok az összefogás miatt (Igényesférfi.hu)
Az összefogásról szóló vita újabb felvonását hozta el Gyurcsány Ferenc Facebookon közzétett videójával.
máj. 2
22:24
Mező Gábor: Orbán Viktort azért gyűlölték a kommunisták, mert ő volt az első, aki átverte és megalázta őket (Tiszta Jövő)
De a kommunistákat átverni az hatalmas teljesítmény, mert ők maguk az átverés, a mímelés, a hazugság mesterei.
máj. 2
22:33
A megváltozott élelmiszer-vásárlási és -fogyasztási szokásokat vizsgálja a Nébih (ProfitLine)
Online kérdőívvel vizsgálja a koronavírus-járvány során megváltozott élelmiszer-vásárlási és -fogyasztási szokásokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal szombaton az MTI-vel.
máj. 2
22:33
Különös módon tartja formában magát az íjász (Sport365)
Napi száz lövéssel és malactenyésztéssel készül a vb-címvédő sportoló.
máj. 2
22:42
Stuttgartban és Berlinben is tüntettek a korlátozások ellen (Kripto Akadémia)
A helyi hatóságok megtiltották a demonstrációt, de a német alkotmánybíróság felülbírálta a döntést.
máj. 2
22:42
Szijjártó Péter gyárlátogatáson vett részt (Igényesférfi.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter az izraeli tulajdonú Celitron Medical Technologies váci gyárában járt.
máj. 2
22:45
Tóth Vera munkanélküli lett, nem hiszed el, mi az új szakmája (Ripost)
Mivel az énekesnő jelenleg nem tudott megoldást találni a megélhetési gondjaira, lépnie kellett.
máj. 2
22:51
Német nagyvárosokban tüntettek a korlátozások ellen (Portfolio)
Több ezren tüntettek szombaton Stuttgartban, tiltakozva a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott hatósági korlátozó intézkedések ellen, illetve a fővárosban, Berlinben is tartottak jóval kisebb létszámú demonstrációt.
máj. 2
23:03
Mi lesz veled, Dzsudzsi? (Sport365)
Nem hosszabbítanak szerződést a játékossal, úgy tűnik, szabadon igazolhatóvá válik.
máj. 2
23:05
Egyik riválisánál folytatja a Dvtk játékosa (Sport365)
Zele Dorina távozott a diósgyőri csapattól.
máj. 2
23:06
Csoda történt a magyar nővel, akit egy lezuhanó faág bénított le (Ripost)
Eszterre három évvel ezelőtt rázuhant egy sokmázsás faág a viharban, napokig feküdt életveszélyben.
máj. 2
23:06
Stuttgartban és Berlinben tüntettek a korlátozások ellen (Képmás)
A járvány idején Berlinben legfeljebb 20 fős összejövetelek engedélyezettek, hétfőtől pedig enyhül a szigor, már 50 fős rendezvényeket is lehet tartani.

Keresés