Sem a Belügyminisztériumtól, sem a Kormányzati Tájékoztatási Központtól nem tudta meg híradónk, hogy konkrétan mi lesz a feladata Pintér Sándor belügyminiszternek az egészségügyben. Sajtóértesülések szerint: a járványhelyzet elmúlása után nem a járvány előtti szerkezethez térne vissza a kormányzat.
A meghívott csaknem 18 ezer ember 67,7 százaléka részt vett a szombaton lezárult országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton, ez magas részvételi aránynak számít - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője az M1 aktuális csatornán kedd este.
Lassan visszaáll az egyetemeken az élet, az oktatók mellett a hallgatói szervezetek is újra tevékenykedhetnek. De hogy élték túl a karantént e szerveződések? A Youth Business Group (Ybg) például teljes stratégiaváltással.
A Szent János Kórház vezetése a koronavírusos betegeket ellátó Covid-osztályokon dolgozók extra magas, 180 százalékos óradíját csökkentette kiemelten magas, 150 százalékos díjra a járványhelyzet javulásával - olvasható a kórháznak az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.
Április közepe óta több mint 55 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma Ausztriában - jelentette be Christine Aschbacher munkaügyi miniszter kedden egy bécsi sajtótájékoztatón.
Az anya másfél órát autózott családjával a tengerpartra, hogy kicsit kiszabaduljanak otthonról. Aztán arra panaszkodott, hogy milyen felelőtlenek az emberek.
A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével kívánja segíteni a koronavírus-járvány idején a munkahelyteremtést a Magyar Honvédség (MH) - mondta a honvédelmi miniszter az MH Altiszti Akadémián Szentendrén kedden. ...
Egy fellebbviteli bíróság New Yorkban kedden visszautasította a Demokrata Párt helyi vezetőinek érvelését az előválasztások törlése mellett, így New York államban június 23-án meg kell tartani a novemberi elnökválasztás demokrata párti előválasztását.
A DK azt mondja, hogy csökkent a COVID-osztályokon dolgozók bére. A párt szerint viszont nem csökkenteni, hanem megduplázni kellene az egészségügyi dolgozók juttatásait. László Imre XI. kerületi polgármester arról beszélt, hogyan akarja kifizettetni a kormánnyal a koronavírus megelőzésére fordított költségeket.
A 2020-as év egyik újdonsága a Feliciano Kws repce, ami nagyon könnyen adaptálható a különböző termőhelyi viszonyokhoz. „Intenzív és extenzív technológiákhoz egyaránt ajánljuk. Őszi fejlődési képessége kiemelkedő, a vetést követően ráadásul nemcsak a föld felszíne fölött képez nagy zöldtömeget, hanem a talajban is nagyon erős gyökérrendszert fejles
A gyógyultak száma majdnem kétszer annyi, mint az aktív fertőzötteké, miközben a halottak száma ismét száz fölé emelkedett egy nap alatt Olaszországban, és túllépte a 32 ezret a polgári védelmi hatóság kedd esti adatai szerint.
Marcel Vela román belügyminiszter elmondta, napi 24 órában szeretnék lehetővé tenni az egyik – a magyar fél által kijelölt – határátkelőn a buszok átkelését.
Nyitható szájmaszkot fejlesztettek ki izraeli feltalálók, hogy ezzel biztonságosabbá tegyék az éttermi étkezést. A távirányítható szájmaszk úgy viselkedik, mint a népszerű Pac-Man videojáték kis sárga feje, amely lenyeli...
A Fidesz–KDNP kétharmaddal megszavazta a „Budapest–Belgrád-vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról” szóló törvényt. A kormánypárti többség Magyarország gazdasági és külpolitikai érdekeire hivatkozva, ezzel 10 évre titkosította is a beruházáshoz kapcsolódó dokumentumokat és szerződéseket. A kormány s
A cél az, hogy a főutakon, hogy a gyalogosok biztonságos távolságot tarthassanak egymástól, amikor az emberek a járványügyi korlátozások lazítása nyomán újra utcára mehetnek – jelentette be a katalán nagyváros önkormányzata.
A mezőgazdaságban segédkező kelet-európai idénymunkások ilyenkor szokásos számának hozzávetőleg a harmada érkezett Nagy-Britanniába a koronavírus-járvány miatt - mondta kedden a brit környezetvédelmi és élelmezésügyi miniszter.
Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt zárva marad az amerikai-kanadai határ, New York állam kormányzója pedig azt közölte, hogy engedélyezik a kis létszámú ünneplést a Hősök Napján.
Április közepe óta több mint 55 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma Ausztriában, így a munkanélküliségi mutató egyre kedvezőbb - jelentette be Christine Aschbacher munkaügyi miniszter kedden egy bécsi sajtótájékoztatón.
A kormányablakkal nem rendelkező Nógrád megyei településeken csütörtöktől ismét rendelkezésre állnak a mobilizált ügyfélszolgálatok - közölte a megyei kormányhivatal sajtóreferense kedden az MTI-vel.
A Fővárosi Vízművek a veszélyhelyzet alatt is folyamatos üzemeltetéssel, a tervezett karbantartások ütemezett elvégzésével gondoskodott a közcsőhálózat biztonságának megőrzéséről. A belső ivóvízhálózatokon található csapokat...
Hiába kérte majd’ negyedmillió ember, a kormány ma délután visszavonta az egyszer használatos műanyagok tilalmáról szóló saját törvényjavaslatát. Érthetetlen, hogy a döntéshozók az emberek akaratát figyelmen kívül hagyva miért vették le a javaslat elfogadását az Országgyűlés napirendjéről. A Greenpeace reméli, hogy a kormány napokon belül egy új, l
A syringomyelia kóros üregképződést jelent a gerincvelőben, esetleg a nyúltvelőben. Leggyakrabban a gerincvelő nyaki szakaszán jelentkezik. Előfordulása nem gyakori. A betegség tünetei általában lassan alakulnak ki, de ritkán hirtelen kezdet is előfordulhat.
Franciaországban az elmúlt 24 órában 140-en vesztették életüket a koronavírus-járvány miatt az előző napi 131 után, de összességében 217-tel 28 022-re csökkent a járvány kezdete óta meghaltak száma, miután az idősotthonok és az egyéb szociális intézmények egy korábbi informatikai hiba miatt módosították adataikat - közölte kedd este a francia egész
A Balaton vízfelszínen több hektárnyi kiterjedésben, Balatonalmádinál megjelent algaszőnyeg furcsamód éppen a tó vizének tisztaságát jelzi, nem jelent veszélyt – közölte Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa kedden az MTI megkeresésére.
Eszköze voltam és szolgája. Kortársa és lelki útitársa. Ösztönösen is, tudatosan is. Születésének 100. évfordulóján jó lesz most is elfogultnak lenni, és a Szent II. János Pál pápa bennem is élő szeme fényében fölragyogtatni emléket, mondatot, mozdulatot.
A mezőgazdaságban segédkező kelet-európai idénymunkások ilyenkor szokásos számának hozzávetőleg a harmada érkezett Nagy-Britanniába a koronavírus-járvány miatt - mondta a brit környezetvédelmi és élelmezésügyi miniszter kedden. ...
A magyarországi szálláshelyek teljes körű felújítását célzó program utolsó szakaszára, valamint további turisztikai fejlesztésekre újabb 150 milliárd forintot biztosít a kormány - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kedden Alsópáhokon.
Határozatot fogadott el kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 194 tagállama – közöttük az Egyesült Államok és Kína -, amely szerint független vizsgálatnak kell tisztáznia az ENSZ-szervezet reagálását a koronavírus-járványra.