Most amiatt tiltakoznak a budapesti kerületek vezetői, hogy egy törvényjavaslat szerint az augusztus 20-i ünnepre való tekintettel a fővárosnak és a kerületi önkormányzatoknak is ingyenesen kellene átengedniük a közterületeket az ünnep szervezőjének. Van olyan polgármester, aki meg sem lepődött ezen, és olyan is aki szerint már az is kérdéses, hogy
Csaknem háromtucatnyi minisztere lesz Benjámin Netanjahu, majd az őt másfél év múlva váltó Beni Ganc kényszerkoalíciós kormányának. Botránykő lehet Ciszjordánia annektálási terve és a régi-új kormányfő korrupciós pere.
Az Európai Számvevőszék, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közvetlen ellenőrzése alá kell vonni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alap forrásainak felhasználását - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (Epp) európai parlamenti frakciójának vezetője egy vasárnapi lapinterjúban.
Tökéletesen focizott a német bajnoki címért versenyt futó Dortmund, amelyben a norvég Erling Haaland ezúttal is elkapta a fonalat. Nézők nélkül tért vissza a foci Európába.
Az Egyesült Királyságban 170-el nőtt vasárnapra a koronavírusban elhunytak száma, így összesen 34 636 halálos áldozata van a járványnak. A napi elhunytak száma március óta nem volt ilyen alacsony - mondta Alok Sharma a brit nemzetközi fejlesztésért felelős miniszter.
A rendőrség is vizsgálja annak a két rendőrnek a fellépését, akik tegnap a Bartók Béla úton a motorháztetőre tepertek egy biciklis nőt. A kerékpáros áthajtott a piroson. Végül bilincsben szállították a kerületi kapitányságra. További részletek a videóban.
Tovább terjed a világban a koronavírus, a regisztrált fertőzöttek száma vasárnap reggel már meghaladta a 4,6 milliót. Közben Európában egyre több ország a határai megnyitására készül, itthon pedig jönnek a további lazítások, éjféltől Budapesten is megszűnik a kijárási korlátozás.
Száznegyvenöttel emelkedett a koronavírus-fertőzés szövődményeiben eddig elhunyt betegek száma egy nap alatt Olaszországban a polgári védelem vasárnap esti adatai szerint, március 9. óta a legkevesebben haltak meg egy nap leforgása alatt.
Az Európai Számvevőszék, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közvetlen ellenőrzése alá kell vonni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alap forrásainak felhasználását - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője egy vasárnapi lapinterjúban.
Az Európai Számvevőszék, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közvetlen ellenőrzése alá kell vonni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alap forrásainak felhasználását - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője egy vasárnapi lapinterjúban.
A Samsung bemutatja az új Galaxy A21s okostelefont, amely továbbfejlesztett funkciókkal és innovatív megoldásokkal bővíti a népszerű Galaxy A sorozatot. A készülék olyan, mindenki számára fontos újításokkal érkezik, mint a magával ragadó Infinity-O határtalan kijelző, a quad kamera és a hosszú üzemidő, mindez elérhető áron. A Galaxy A21s a Samsung
A sportturizmus is fellendülhet a járvány után a szakember szerint. Kiemelte, erre az ágazatnak is fel kell készülnie. Éskovács Péter turisztikai kommunikációs tanácsadó a Veszprém megyei hírportálnak arról beszélt, hogy...
Négynapos üléssel folytathatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők kedden huszonegy javaslatról szavazhatnak, szerdán pedig tárgyalni kezdhetnek az egyszer használatos műanyagok betiltásáról.
Az amerikai gazdaság felépülése a koronavírus-válságból eltart a jövő évig és a teljes helyreállás attól függ, hogy lesz-e vakcina – nyilatkozta az amerikai jegybank elnöke, Jerome Powell a Reuters tudósítása szerint.
„Az egészségvédelem nevében jön majd az emberek totális megfigyelése, de az élet mégsem lesz annyira szörnyű, mint Orwell 1984 című regényében” – mondta a 24.hu-nak dr. Rab Árpád szociológus, trendkutató, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, az Nke Információs Társadalom Kutatóintézetének főmunkatársa.
Az Emirates Group körülbelül 30 000 munkahely megszüntetését fontolgatja, ami a globális légiközlekedési iparban, amit a koronavírus világjárvány teljesen lehibernált, az eddigi legnagyobb megszorításnak számít - írja a Bloomberg.
Ha sikeresnek bizonyul az új koronavírus ellen kidolgozott, már a tesztelés szakaszában járó brit oltóanyag, őszre több tízmillió egységnyit lehet belőle gyártani – mondta vasárnap a brit kormány egyik tagja.
Több száz falut zártak le a hatóságok a Kína észak-keleti részén fekvő Csilin tartományban, miután új koronavírusos gócpont kialakulásától tartanak a megszaporodott fertőzéseket látva – jelentették be a helyi hatóságok az NBC News tudósítása szerint.
Ha sikeresnek bizonyul az új koronavírus ellen kidolgozott, már a tesztelés szakaszában járó brit oltóanyag, őszre több tízmillió egységnyit lehet belőle gyártani - mondta vasárnap a brit kormány egyik tagja.
Egy hét alatt közel 37 ezren regisztráltak a munkavállalást segítő informatikai alapozó online tanfolyamra - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján vasárnap.
Jó ideig nem állhat talpra teljesen a német gazdaság. A szakértők szerint év végéig nem is lesz esély a normalizálódásra. A német gazdaság a korlátozások feloldása után még hosszú ideig nem fogja tudni visszanyerni régi...
A Nato örömteli hírnek találja az afganisztáni politikai vezetők döntését, hogy rendezik nézeteltéréseiket és egyesítik erőiket – olvasható Jens Stolteng Nato-főtitkár vasárnapi sajtóközleményében.