Ugyan a teljes autóeladás közel a negyedével esett az Európai Unióban 2020 első 3 hónapjában, de ezen belül markánsan emelkedett az elektromos és hibrid autók értékesítése - derül ki az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) által publikált jelentéséből.
Laptársunk, az Mfor.hu összegyűjtötte a veszélyhelyzet március 11-ei bejelentése óta megtett gazdaságmentő, -élénkítő intézkedéseket, abból a szempontból is, hogy azok új forrást áramoltatnak a gazdaságba, vagy meglévők átcsoportosításából állnak.
A dél-koreai hatóságok feltételezése szerint leváltották az észak-koreai katonai hírszerzés vezetőjét - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerdán.
A Twitter megpróbál alkalmazkodni a koronavírus-járvány okozta változásokhoz, ezért a cég lehetővé teszi az ’’örökös’’ home office-t a társaság azon munkavállalói számára, akik erre igényt tartanak. Azonban a Twitter az irodái újranyitása után továbbra is biztosítja majd az irodai munkavégzés lehetőséget az alkalmazottaknak.
Merkely Béla szerint a magyar lakosság fegyelmezett viselkedésének köszönhető, hogy annyira lecsökkent a kontaktusok száma, hogy a vírus reprodukciós rátája leesett és a járvány gyakorlatilag megszűnt.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) már 22 pénzügyi vállalkozással megállapodott az MFB Krízis Hitel közvetítésére. A program a mikro- és kisvállalkozásoknak egyszerre jelent mentőövet és lehetőséget, hiszen egyaránt felhasználható általános beruházási célokra és forgóeszköz finanszírozásra - ideértve a likviditásfinanszírozást is. Az MFB Krízis Hitel
Stygár László, a Számlázz.hu szolgáltatásfejlesztési vezetője szerint most tényleg eljött az idejük a digitális megoldásoknak a céges számlaforgalomban.
Stygár László, a Számlázz.hu szolgáltatásfejlesztési vezetője szerint most tényleg eljött az idejük a digitális megoldásoknak a céges számlaforgalomban.
A mai járványügyi adtok kedvezőek, és kedvező az a tény is, hogy a magyar egyetemek által vizsgált reprezentatív adatok is kedvező képet mutatnak - mondta el Müller Cecília az Operatív Törzs mai napon tartott sajtótájékoztatóján....
Zenekar az egész világ címmel jelent meg Oplatka András kötete Fischer Ádámról, napjaink egyik legjelentősebb karmesteréről. Lényegében mindent megtudhatunk róla, de rejtélyeken is eltűnődhetünk.
A kormány munkahelyvédelmi programjairól beszélt Bodó Sándor, az ITM államtitkára beszélt az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. Az egyik a munkahelymegtartó bértámogatás, a másik a kutató-fejlesztő cégekre biztosított támogatás.
A Hyundai és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös projektjének keretében hetek óta járják a Hyundai zenélő autói az országot, és igyekeznek a zene segítségével kellemes pillanatokat vinni az otthon maradottaknak és az egészségügyi intézményekben lévő betegeknek, időseknek, valamint az ott dolgozóknak. A zenélő autókat mindenhol nagy örömmel fogadják, a
Az újraindítás kulcsát a termelő, szolgáltató infrastruktúra és -kapacitások megőrzése, valamint a beindulást, a keresletet ösztönző támogatások jelentik.
A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek - mondta el az MTI-nek a Magyar Fürdőszövetség elnöke.
A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek - mondta a Magyar Fürdőszövetség elnöke.
Ujhelyi István online tájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy az EP plenáris ülésének csütörtöki napirendjén szerepel a magyar kormány tevékenységéről szóló vita.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) idei világgazdasági növekedési előrejelzésének további rontását helyezte kilátásba Kristalina Georgiewa főigazgató a Financial Times brit lap szervezésében kedden rendezett telekonferencián. "Vannak...
A magyarországi fürdőkben jövő nyárig biztosan nem lehet számítani a korlátozások teljes feloldására, a hamarosan nyitó fürdőkben egyelőre a korábbi vendégszámnak a fele lehet, és csak a szabadtéri medencék üzemelhetnek - mondta a Magyar Fürdőszövetség elnöke.
Több mint ötször annyi egyéni vállalkozás szüneteltette a tevékenységét májusig, mint a korábbi évek azonos időszakában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt összesítéséből.
Több mint ötször annyi egyéni vállalkozás szüneteltette a tevékenységét májusig, mint a korábbi évek azonos időszakában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt összesítéséből.
A belga Het Laatste Nieuwsnek adott „búcsúinterjújában” Georges Leekens, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya bejelentette, hogy a jövőben legfeljebb szaktanácsadói munkát vállal.
Áprilisban 3,2 százalékra mérséklődött az éves infláció Csehországban a márciusi 3,4 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában.
Itt egy újabb soha nem látott visszaesés a gazdaságban: márciusban a valaha regisztrált legnagyobb havi mértékben csökkent az euróövezet ipari termelése az Eurostat közlése szerint.
A válság egyben lehetőség is: igaz lehet ez a mondás a mostani krízishelyzetben új kihívások elé állított magyarországi közép- és nagyvállalatok számára is. Persze csak akkor, ha megvannak hozzá a megfelelő eszközök. Bemutatjuk a gazdaságvédelmi akcióterv – hazai cégvilág szempontjából egyik legizgalmasabb – elemét, a Hiventures Kockázati Tőkealap
Magyarországon vidéken már megkezdődtek a kijárási korlátozást enyhítő intézkedések, közben a koronavírus egyik európai epicentrumának tartott Olaszországban a hétvégén mehettek ki először korlátlanul a szabadba az emberek március eleje óta, de több országban is enyhíteni kezdtek a szigorításokon. A WHO azonban elővigyázatosságra int: nem minden es