2020. május 13. szerda

máj. 13
10:03
Varga Judit: Nem vagyok meggyőződve róla, hogy emögött nem a magyar baloldali EP-képviselők kezdeményezése áll (ATV)
Az igazságügyi miniszter továbbra is elvárja, hogy Brüsszel biztosítsa a magyar kormánynak a lehetőséget, hogy elmondhassa álláspontját az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországgal kapcsolatban zajló plenáris vitán.
máj. 13
10:04
Majdnem lefejezte a fűrész a forgalomirányítót a 8-as főúton (Ripost)
Hatalmas veszélynek vannak kitéve az út mentén dolgozók: Ajkánál a szerencsén múlt, hogy nem lett nagyobb a baj.
máj. 13
10:04
Megmutatta gyermekeit a Megasztár egykori énekese (Femcafe)
A tehetségkutató finalistája apa lett, sosem volt boldogabb.
máj. 13
10:04
Etikett szabályok, amiket a távolságtartás idején be kellene tartanod (Glamour)
Most fontos, hogy betartsuk ezeket a szabályokat!
máj. 13
10:09
Hirtelen esni kezdet a forint (Portfolio)
Már a hétfő délutáni eséssel is visszakerült a 350 feletti tartományba az euró árfolyama forinttal szemben, aztán kedden egész nap 350 felett tartózkodott, szerda reggel pedig az egyébként is borongós nemzetközi befektetői hangulatban hirtelen tovább kezdett esni. Az utóbbi háromnegyed órában 351-ről 353 közelébe ugrott az euró jegyzése és vele pár
máj. 13
10:09
-4,1 fokkal dőlt hidegrekord Zabaron (Háziállat)
Több helyen is fagypont alá csökkent a hőmérséklet szerdára virradóan, előzetes adatok alapján az országos hidegrekord is megdőlt.
máj. 13
10:11
Péntektől tovább drágulnak az üzemanyagok a kutakon (Portfolio)
Pénteken várhatóan tovább emelkedik az üzemanyagok ára a holtankoljak.hu információi szerint, a benzin bruttó kiskereskedelmi átlagára 9 forinttal emelkedik, míg a gázolajé 5 forinttal nő majd.
máj. 13
10:12
A bevándorlókat is megállította a koronavírus (Menedzsment Fórum)
Rekordalacsonyra csökkent az Európai Unióba illegális úton érkező bevándorlók száma a koronavírus-járvány miatt áprilisban. Világszerte eddig csaknem 300 ezren vesztették életüket a fertőzéssel összefüggésben, 1,5 millióan meggyógyultak.
máj. 13
10:12
Olyan stresszes a Facebook tartalomellenőreinek munkája, hogy a vállalat kártérítést fizet nekik (ATV)
A Facebook közösségi hálózat hajlandó mintegy 52 millió dollár kártérítést fizetni azoknak a moderátoroknak, akiknek a cég alkalmazásában a munkájuk miatt mentális problémáik lettek.
máj. 13
10:12
2020 két problémáját egyszerre kezeli ez a maszk (Player)
Az egyik gond természetesen a koronavírus-járvány. A másik a környezetszennyezés.
máj. 13
10:12
Karácsony javaslatcsomagot dolgozott ki Budapest újranyitásért (Igényesférfi.hu)
Budapest Restart címmel 7+1 pontos javaslatcsomagot tett le az asztalra a főpolgármester.
máj. 13
10:12
ATV: Több település adóbevételeit elveheti a kormány – jönnek a különleges gazdasági övezetek (SzMo)
Az ilyen övezetekben a települési önkormányzat egyes feladat- és hatásköreit a jövőben a megyei önkormányzat veszi át. És a bevételek is oda folynak be.
máj. 13
10:15
Gyengén indították a napot a tőzsdék (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
máj. 13
10:15
Az Nba sztárok a folytatás mellett vannak (Sport365)
Egybehangzó igennel válaszoltak a kérdésre.
máj. 13
10:18
Kiszel Tünde lánya bekerült az olasz Vogue magazinba (BorsOnline)
Kiszel Tünde büszke édesanyaként osztotta meg közösségi oldalain, hogy lánya, a m�
máj. 13
10:21
Hirtelen esni kezdett a forint (Portfolio)
Már a hétfő délutáni forinteséssel is visszakerült a 350 feletti tartományba az euró árfolyama, aztán kedden egész nap 350 felett tartózkodtak a jegyzések, szerda reggel pedig az egyébként is borongós nemzetközi befektetői hangulatban hirtelen tovább kezdett esni a forint. Az utóbbi háromnegyed órában 351-ről 353 közelébe ugrott az euró jegyzése és
máj. 13
10:21
Rengeteg magyart keresnek: 900 ezres fizetés, diploma sem kell (Pénzcentrum)
Ahogy nő itthon a munkájukat elveszítettek száma, úgy jelennek meg egyre gyakrabban magyar nyelvű, külföldi álláshirdetések, melyek kiemelkedően magas fizetéssel csábítanak Nyugat-Európába. Most ápolói, idősgondozói feladatok ellátására...
máj. 13
10:21
Kormányszóvivő: A kormány ma áttekinti az országos és a budapesti korlátozásokat (ATV)
A koronavírus járvány miatt hozott intézkedések vasárnapig vannak érvényben, ezért a kormány áttekinti az egész országra, Budapestre és Pest megyére vonatkozó korlátozásosokat - írta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő reggel, a mai kormányülés előtt.
máj. 13
10:23
Bezuhant az ipari termelés márciusban (ATV)
Márciusban 5,6 százalékkal csökkent az ipari termelés, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 10,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól A koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban már jelentős volt - erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH
máj. 13
10:24
Mi a helyzet Magyarországon? Ezek a legfrissebb koronavírus adatok (Piac és Profit)
Az aktív koronavírus-fertőzöttek száma 1809 főre csökkent Magyarországon.
máj. 13
10:27
Vuhan teljes lakosságát tesztelnék a kínai hatóságok (HírTV)
A hétvégén ugyanis néhány újabb, a vírusfertőzésből eredő megbetegedést jelentettek.
máj. 13
10:27
Hidegrekordot hoztak a fagyosszentek (Háziállat)
Több helyen is fagypont alá süllyedt a hőmérséklet szerdán, a kora reggeli órákban. A leghidegebb Zabaron volt.
máj. 13
10:30
A lottósorsolást gyártó cégbe is beült a volt washingtoni nagykövet (Menedzsment Fórum)
A külügy egykori államtitkára, Szabó László a Mediaworks mellett a Hung-Ister-ben is átvette Liszkay Gábor feladatait.
máj. 13
10:30
Budapest Restart – így indítanák újra a fővárost (Infostart)
Egy 15 oldalas dokumentumban foglalta össze Karácsony Gergely főpolgármester, hogy a járványügyi veszélyhelyzet után hogyan indulhatna újra az élet Budapesten.
máj. 13
10:30
Levették a lélegeztetőgépről az egyik vérplazmával kezelt koronavírusos beteget (Alternatív Energia)
A 75 éves férfi állapota stabil.
máj. 13
10:30
Identitásháború kezdődött a Balkánon (Kripto Akadémia)
A világjárvány sem állítja meg a nacionalizmus vírusának terjedését.
máj. 13
10:30
Varga Judit azt mondta, diplomáciai következményei lesznek, ha nem engedik, hogy részt vegyen a brüsszeli vitán (444.hu)
Az igazságügyi miniszter két levelet is küldött már az EP elnökének, aki végül Orbán Viktornak írt, hogy ő mehet a vitára, de Varga nem. De ő ezt még mindig képtelen elfogadni.
máj. 13
10:30
Visszavonult Georges Leekens, a magyar futballválogatott felejthetetlen szövetségi kapitánya (444.hu)
Goodnight, sweet prince and flights of angels sing thee to thy rest.
máj. 13
10:30
A férfi, aki egyedül ültetett egy egész erdőt (Player)
Több mint negyven éve vágott bele, haláláig nem is akarja abbahagyni.
máj. 13
10:30
Börtönbe küldené az ügyészség az ország egyik leggazdagabb emberét (Hírklikk)
.
máj. 13
10:30
Duna House: Élénkülhet idén az ingatlanpiac (Biztosító Magazin)
A következő hetekben élénkülhet a mélypontra jutott ingatlanpiaci forgalom, ha nem nő újra a járványveszély
máj. 13
10:30
A Gdp ötödét fordítja a cseh kormány a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére (Könyves Magazin)
Mintegy 1130 milliárd korona (15 255 milliárd forint) értékű intézkedéseket hozott eddig a cseh kormány a koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére, ami a cseh bruttó hazai termék (Gdp) 20,4 százalékának felel meg, közölte a cseh pénzügyminisztérium, amely kedden összefoglaló adatokat hozott nyilvánosságra honlapján. Néhány cseh gazdasági s
máj. 13
10:30
Premier Liga: Továbbra is kérdéses a folytatás (Tiszta Jövő)
Az egyik klubnál már több játékos is jelezte, hogy nem venne részt a jövő héten újrainduló felkészülésen.
máj. 13
10:30
A Belvárosban termelnek zöldségeket a „városi farmerek” az éttermeknek – a bedrock.farm megújítja a mezőgazdaságot (SzMo)
Városi gazda, belvárosi termelőház – olyan fogalmak, amelyekhez még akár 10 évvel ezelőtt is megszállott idealistákat, „szent őrülteket” társítottak. Pedig egy világszerte terjedő irányzatot jeleznek, amelyen a mezőgazdaság megújulása múlhat.
máj. 13
10:30
Új taggal bővült a Mintaapák csapata (Promotions)
Szabó Zsolt korábban a Drága örökösök gyártási vezetője volt.
máj. 13
10:32
Durva változás a benzinkutakon (Infostart)
A héten kétszer is emelkedik az üzemanyagok ára.
máj. 13
10:32
Nagyon kell kerülni most az eladósodást (Könyves Magazin)
Valószínűleg rekordot dönt az idén a törlesztési csődbe kerülő államadósok száma az új koronavírus okozta világjárvány súlyos gazdasági sokkja miatt, áll a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett tanulmányában.
máj. 13
10:33
Egyre csúnyább, ami az európai tőzsdéken megy (Portfolio)
A keddi kereskedés végére lefordultak a tengerentúli tőzsdék, miután az amerikai járványügyi szakemberek tegnap óvatosságra intettek a gazdaság újraindításával kapcsolatban. Ázsiában felemásan teljesítenek az irányadó részvényindexek szerdán, Európában jelentősebb esést látunk, míg a magyar tőzsdét mérsékeltebb gyengülés jellemzi a szerdai keresked
máj. 13
10:34
Csökkent az osztrák munkanélküliség, már el is helyezkedett 39 ezer ember (Könyves Magazin)
Mérséklődött a munkanélküliség Ausztriában; április közepe, a válság tetőzése óta 39 ezren helyezkedtek el, jelentette ki Christine Aschbacher munkaügyi miniszter kedden sajtótájékoztatón, Bécsben. Azt is hozzátette, hogy készülni kell a jövő válságaira, vissza kell hozni a termelést Európába.
máj. 13
10:35
Vuhan teljes lakosságát letesztelnék 10 nap alatt a kínai hatóságok, két másik városban is résen vannak (Portfolio)
A közép-kínai Vuhan teljes lakosságát tesztelnék az új koronavírusra a helyi hatóságok az elkövetkező tíz napban, miután a hétvégén néhány újabb, a vírusfertőzésből eredő megbetegedést jelentettek a járvány eredeti gócpontjának számító városból.
máj. 13
10:36
Nem látszanak újabb adósságválság jelei az euróövezetben az Esm vezetője szerint (Könyves Magazin)
Nem látszanak újabb államadósság-válság jelei az euróövezetben az Európai Stabilitási Mechanizmus (Esm) vezetője szerint.
máj. 13
10:36
Kiderült, miért esett össze a magyar ipar (Privátbankár)
Az iparon belül a legfontosabbnak számító járműgyártás visszaesése okozta az összesített adat hanyatlását. A másik nagy vesztes szektor a kőolajfeldolgozás volt.
máj. 13
10:36
Országossá tenné a kormány a gödi modellt, és egy tollvonással elvenné számos önkormányzattól az iparűzési adót (444.hu)
Semjén Zsolt újabb éjjeli javaslata: jönnek a különleges gazdasági övezetek, és előírják azt is, hogy a megmaradó iparűzésiadó-bevételt mire költhetik az önkormányzatok.
máj. 13
10:36
Vuhan teljes lakosságát tesztelnék tíz nap alatt (Képmás)
Mindezt amiatt, mert a hétvégén újabb megbetegedéseket jelentettek a járvány eredeti gócpontjának számító városból.
máj. 13
10:36
Mini Menotti visszatér az álomvilágba (BorsOnline)
A képzett labdarúgóedző, Kiss László beletörődött abba, hogy idehaza nem terem neki babér, ezért hamarosan ismét a Maldív-szigetek felé veszi az irányt.
máj. 13
10:36
Kríziskor sem spórolnak az informatikával (Bitport)
Tízből hét informatikai szakember azt nyilatkozta, hogy szervezeténél legalább annyit, ha nem többet költenek IT-re a koronavírus okozta válsághelyzetben, mint korábban.
máj. 13
10:38
Ebrd: Négy százalékkal hasít jövőre a magyar gazdaság (Könyves Magazin)
Az új koronavírus okozta járvány negatív növekedési hatásait a feltörekvő európai gazdaságok sem tudják kivédeni, jövőre azonban a térségben már lendületes kilábalás várható az idei recesszióból, áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd) szerdán Londonban ismertetett tavaszi regionális előrejelzésében.
máj. 13
10:39
Ezért mérhet az átlagosnál nagyobb ütést a magyar gazdaságra a koronaválság (Pénzcentrum)
Az új koronavírus okozta járvány negatív növekedési hatásait a feltörekvő európai gazdaságok sem tudják kivédeni, jövőre azonban a térségben már lendületes kilábalás várható az idei recesszióból - áll az Európai Újjáépítési...
máj. 13
10:40
Komolyan veszi a helyzetet Magyarország, csak három nyugat-európai állam költ többet gazdaságvédelemre (Könyves Magazin)
Csak három nyugat-európai állam költ többet gazdaságvédelmi intézkedésekre, Magyarország a Gazdaságvédelmi akciótervvel régiós bajnoknak számít a célzott ráfordítások összevetésében, olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) keddi közleményében.
máj. 13
10:42
Varga Judit: diplomáciai következménnyel jár, ha az EP-t nem érdekli a magyar álláspont (Infostart)
Az igazságügyi miniszter továbbra is elvárja, hogy Brüsszel biztosítsa a magyar kormánynak a lehetőséget, hogy elmondhassa álláspontját az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországgal kapcsolatban zajló plenáris vitán.

Keresés