2020. május 13. szerda

máj. 13
8:38
Komoly döntést hozott a koronavírus miatt Torgyán József özvegye (Ripost)
Bár a 2017 januárjában elhunyt Torgyán József özvegye, Marika a kísérleti szívgyógyszernek köszönhetően kitűnő egészségnek örvend, a koronavírus miatt felkészült a legrosszabbra. A járvány miatt úgy döntött, még életében gondoskodik szerettei jövőjéről.
máj. 13
8:39
Varga Mihály fontos bejelentést tett közösségi oldalán (ATV)
Az eddigi évi 15 milliárdról 40 milliárd forintra emeli a kormány a nagyvállalati beruházási támogatási (NBT) programjának éves keretösszegét, hogy ezzel is tovább ösztönözze a kormány a járvány idején a cégek fejlesztéseit – jelentette be szerda reggel közzétett Facbook-videójában Varga Mihály.
máj. 13
8:42
Hozzányúlnának a nyugdíjasok vásárlási sávjához (Infostart)
A szakszervezet leépítésektől tart, több javaslatot is megfogalmazott.
máj. 13
8:42
Suri Imre: “Aki az elsők között lép, az előnyt szerezhet a versenytársakkal szemben” (Márkamonitor)
A Márkamonitor Koronavírus Krónika címmel kisinterjú-sorozatot indított. A legkülönbözőbb szektorokban dolgozó kollégákat kérdezzük arról, hogyan érintette a cégét és az iparágát a pandémia, és ő maga milyen tanulságokat vont le az elmúlt hetek mindent felforgató eseményeiből. Pillanatképek a koronavírus-járvány idejéből.  Mai beszélgetőpartnerünk
máj. 13
8:42
Föld S. Péter: Az elszabadult házmester (Tiszta Jövő)
Fideszesek, ti tényleg ilyen országot akartatok?
máj. 13
8:42
Új Amazone rövidtárcsák (Agrofórum)
Új Amazone rövidtárcsák nagy mennyiségű szerves anyag bedolgozásához és nagy területteljesítményekhez.
máj. 13
8:42
Így segít Britney Spears a plusz kilóktól megszabadulni (Promotions)
Csak győzd végigcsinálni az edzéstervét. Ha nincs elég motiváció, Britney pasija is besegít.
máj. 13
8:45
Koronavírus: ma dönt a kormány a budapesti korlátozásokról (Portfolio)
Szerdán dönt a kormány, hogy Budapesten és Pest megyében maradnak-e a bevezetett szigorítások, mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője a Hír TV-ben.
máj. 13
8:45
Budapest Restart: Karácsony Gergely közzétette javaslatait a főváros újranyitásához (444.hu)
Több sétálóövezet, több bicikliút, több maszk. 7+1 pontban fogalmazta meg javaslatait a főpolgármester.
máj. 13
8:45
Vicces, de működik: így barnítózd be a saját hátad (Femcafe)
Kapj egy kis színt!
máj. 13
8:48
Egyre többen követelik a német határnyitást (Infostart)
A környező országok egyre hangosabban követelik a német határ megnyitását, miközben Németország több pontján is tüntettek a járvány miatti korlátozások ellen.
máj. 13
8:48
Negyedével kevesebb a fehérgólya (Igényesférfi.hu)
Tavasszal már csak négyezer párt vártunk.
máj. 13
8:51
127 országban nemsokára elérhető a vírus egyik reménykeltő ellenszere (Alternatív Energia)
Év végéig egymillió beteg kezelésére elegendő gyógyszer készülhet.
máj. 13
8:51
2008-ban volt utoljára ilyen: rekord pénzeket csapolnak le a világ legnagyobb vagyonalapjából (Portfolio)
Tíz év alatt most először fogja meghaladni Norvégia a saját maga által meghatározott felső pénzkivételi korlátot a norvég vagyonalap esetében, ugyanis az országnak több pénzre van szüksége a koronavírus okozta gazdasági nehézségek leküzdésére – számol be a hírről a Reuters.
máj. 13
8:51
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vették a Levante volt játékosát (Sport365)
Edwin Congo korábban megfordult a Real Madridban is.
máj. 13
8:51
Hogyan változott a fertőzöttek száma? Hány beteg van Budapesten, és hány vidéken? - térképen mutatjuk a választ (ATV)
Még mindig Budapesten és Pest megyében van a legtöbb fertőzött, ezt Fejér megye követi. A legkevesebb igazolt beteg Békés megyében van.
máj. 13
8:51
Meglepő titok derült ki Vitray Tamás válásáról (Femcafe)
A 87 éves híresség három évtized után vált el nejétől.
máj. 13
8:51
Az apa-lánya kapcsolat fontosságát hangsúlyozza a Barbie legújabb online kampánya (Glamour)
Játék révén segítik az egészséges énkép kialakulását
máj. 13
8:53
Megváltozhat a véleményed a pároddal kapcsolatban - Egymondatos horoszkóp: május 13. (Glamour)
Figyelj a megérzéseidre
máj. 13
8:54
Helyre tenni az igazságokat – ingyenesen elérhetők lettek a Neb kiadványai (Tiszta Jövő)
„Küzdeni kell, hogy minden szinten helyére tegyük a kommunista diktatúrával kapcsolatos igazságokat” – mondja Máthé Áron történész. A kommunizmus kutatásával megbízott Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese lapunknak elmondta: ingyen elérhetővé és letölthetővé tették honlapjukon a kiadványaikat.
máj. 13
8:57
Az autózás jövőjét formáló cégbe fektet a Lead Ventures (Portfolio)
Újabb, ezúttal 3 millió eurós befektetést hajt végre a közép-kelet-európai régióban a Lead Ventures. A scaleupok finanszírozására specializálódott kockázati tőketársaság ezúttal egy az autósok hétköznapjait és a biztosítótársaságok jövőjét egyaránt befolyásoló insurtech társaság, az Amodo fejlődését segíti. A horvát illetőségű vállalkozás által fej
máj. 13
8:57
Változékony lesz a szerda: néhol kisüt a nap, míg máshol égzengés sem kizárt (ATV)
Egyes tájakon szakadozottabb lesz a felhőtakaró, akár a nap is kisüthet, míg itt-ott záporok, zivatarok valószínűek.
máj. 13
8:57
Soha nem készültek el: A világ 5 legérdekesebb befejezetlen épülete, amit látnod kell (Femcafe)
Talán meg sem mondanád róluk, hogy nincsenek teljesen befejezve.
máj. 13
9:00
Fákat még nem, katonákat már telepítettek Amazóniába (Infostart)
Brazília egy hatalmas ráébredés küszöbét lépte át.
máj. 13
9:00
Szánthó Miklós: Két tűz között, félúton (Tiszta Jövő)
A német alkotmánybíróság a demokráciára hivatkozva megy szembe az EU-val.
máj. 13
9:03
Összeroppant a brit gazdaság (Portfolio)
Hatalmasat zuhant a GDP Nagy-Britanniában idén márciusban az előző hónaphoz képest.
máj. 13
9:06
3 hozzávalós recept: sajtos-fokhagymás brokkoli csőben sütve (Mindmegette)
máj. 13
9:07
Felesége szerint medvéből maci lett Schmuck Andor (BorsOnline)
Schmuck Andor Facebook-oldalán számolt be arról, hogy január elején egy orvosi rendel
máj. 13
9:08
Top 5 bodzaszörp, amit el kell készítened tavasszal (Mindmegette)
máj. 13
9:09
A szakszervezeti vezető szerint nem csak a túlterheltség a probléma az ápolóknál (HR Portál)
A túlterheltség mellett a rossz munkakörülmények és az anyagi megbecsülés hiánya is gondot okoz az ápolóknál - mondta a szakszervezeti vezető.
máj. 13
9:09
Nagyot zuhant a magyar ipar a koronavírus-válság elején, és ez még csak a bemelegítés volt (Portfolio)
Márciusban az ipari termelés volumene 10,4%-kal maradt el az előző havi szinttől. A zuhanás mértéke megegyezik a múlt heti előzetes adatközléskor látott számmal, a mai részletes jelentésből már azt is látjuk, hogy pontosan mely területeken volt nagy visszaesés. Nagy meglepetés nincs: minden ágazat teljesítménye csökkent, elsősorban az exporttevéken
máj. 13
9:09
Változékony lesz a szerda: néhol kisüt a nap, míg máshol égzengés sem kizárt (Háziállat)
Egyes tájakon szakadozottabb lesz a felhőtakaró, akár a nap is kisüthet, míg itt-ott záporok, zivatarok valószínűek.
máj. 13
9:10
Paradicsomos töltött káposzta (Mindmegette)
máj. 13
9:12
Bespájzolt gyógyszerből a lakosság (Infostart)
Márciusban mintegy 60 milliárd forintért váltottak ki vényköteles gyógyszert - írja a a Világgazdaság.
máj. 13
9:12
Szinte eltűntek a bevándorlók Európa határairól a koronavírus miatt (Privátbankár)
Rekordalacsonyra csökkent az Európai Unióba érkező bevándorlók száma a koronavírus-járvány miatt áprilisban. Világszerte eddig csaknem 300 ezren vesztették életüket a fertőzéssel összefüggésben, 1,5 millióan meggyógyultak.
máj. 13
9:12
5 ok, amiért fontos, hogy arcmaszkot hordj járvány idején (Mindmegette)
máj. 13
9:14
Vöröslencsekrém (Mindmegette)
máj. 13
9:15
Két százalékkal csökkent a brit GDP az első negyedévben (HírTV)
Ez csaknem tizenkét évi mélypont.
máj. 13
9:15
Megütötte a koronavírus a Commerzbankot is (Portfolio)
Az elemzők által várt 240 millió eurónál is jóval nagyobb, 295 millió eurós első negyedéves veszteségről számolt be a német Commerzbank. A koronavírus-válság miatt jócskán megemelkedtek a társaság kockázati költségei.
máj. 13
9:15
Körmünk formája különleges titkokat árul el személyiségünkről - Rólad mit mond? (Femcafe)
Olyan dolgokat tud rólad, amiket lehet, hogy még te sem vettél észre!
máj. 13
9:15
Kaderják: a közlekedés zöldítése nélkül nem érjük el a klímacélokat (NRGreport)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kezdeményezett klímaügyi kerekasztal-beszélgetések folytatásaként Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár a városi közlekedés zöldítésében érdekelt vállalatok és intézmények vezetőivel egyeztetett kedden. A megbeszélések célja a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia konszen
máj. 13
9:15
Művészeti alkotás és hátizsák egyben – érkezik az új Kånken Art (Márkamonitor)
Moa Hoff svéd illusztrátor-grafikussal együttműködésben készítette el a Fjällräven az idei, limitált számban elérhető Kånken Art hátizsákok új kollekcióját. A különleges táskák utáni bevételt idén is jó célra fordítják, és a befolyt összeggel a természet megóvásáért létrejött kezdeményezéseket támogatják az Arctic Fox Initiative-en keresztül.   Az
máj. 13
9:15
Pilhál Tamás: Dübörög a bíróbűnözés! (Tiszta Jövő)
Százmilliót ítéltek meg a tanárverő gyöngyöspataiaknak!
máj. 13
9:15
A világban lassabban nő a fertőzések száma, áthelyeződnek a gócpontok (Képmás)
A fertőzés továbbra is 187 országban van jelen.
máj. 13
9:15
Adam Sandler majdnem levágta a saját fülét (Promotions)
Természetesen véletlenül, nem ő akart lenni az új Vincent van Gogh.
máj. 13
9:16
Marcipános kalácskoszorú (Mindmegette)
máj. 13
9:18
5,8 százalékkal zuhant be a brit gazdaság csak márciusban (Menedzsment Fórum)
Két százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) az idei első negyedévben az előző három hónaphoz mérve az új koronavírus okozta járvány első közvetlen gazdasági hatásaként - közölte szerdán a brit statisztikai hivatal (ONS).
máj. 13
9:18
Nőket prostitúcióra kényszerítő két férfit fogtak el (BorsOnline)
Nőket prostitúcióra kényszerítő két férfit fogott el a rendőrség Szegeden és Siófokon - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.
máj. 13
9:18
Döntöttek a gyermekpornográfiával vádolt volt nagykövet ügyében (Infostart)
Felfüggesztett börtönt kapott Kaleta Gábor.
máj. 13
9:20
Átfogó javaslatcsomagot dobott be Karácsony Gergely Budapest újraindítására (Menedzsment Fórum)
A Budapest Restart program részletesen foglalkozik azzal, hogy hogyan lehetne betartani a társadalmi távolságtartás szabályait közlekedésben, nem otthoni munkavégzés és nem otthoni oktatás esetén. De külön kitér a koronavírus-adatszolgáltatás kérdésére is, melyben eddig a kormány nem volt túl jó partnere a fővárosnak.

Keresés