New York és Massachusetts államban csökkent, több más amerikai szövetségi államban ugyanakkor emelkedett az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek és a halálos áldozatok száma a szerdai bejelentések szerint.
Az RTL Fókusz kalkulálta ki, hány fertőzött kellene ahhoz, hogy megvédjék a többieket a megbetegedéstől. Még a legérintettebb országoknál sincs jelenleg ilyen mértékű fertőződés.
Pikó András, Józsefváros polgármestere sérelmezi, hogy a járvány-elleni védekezésre hivatkozva elvonták a kerülettől a fejlesztési pénzeket, politikai akciót sejt az intézkedés mögött. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, korábbi józsefvárosi polgármester pedig azt kifogásolja, hogy Pikó András sajnálkozás helyett miért nem hívta le a fejlesztési
Hozzájárulás a felhasznált üzemanyag mennyiségének csökkenéséhez, az utaspanaszok hatékonyabb kivizsgálása, esetleges járatkimaradások megelőzése, naprakész adatok, műszaki problémák feltárása, új alapokra helyezett, fenntarthatóbb üzemeltetés – csak néhány példa, hogy milyen eredményeket hozott az i-Cell egyedi fejlesztése a Volánbusznál. A három
Január elsejétől betiltaná Magyarországon az egyszer használatos műanyag italpoharak, valamint a könnyű és nagyon könnyű, ezen belül a biológiailag lebomló műanyagból készült hordtasakok forgalomba hozatalát az Innovációs és Technológiai...
Az 1100-es évek elején hatalmas, kénfelhő terjedt el a Föld sztratoszférájában, elsötétítve hónapokra, de lehet, hogy évekre az eget. A tettes egy izlandi vulkán volt.
Jerome Powell Fed-elnök szkepticizmust sugárzó szavai után számos befektető spekulál arról, hogy vajon mit tesz majd a jegybank azért, hogy megtámogassa a gazdaságot. Vannak, akik szerint negatív kamatok jöhetnek, de a piacon inkább egy újabb mennyiségi lazítási program bejelentését tartják reálisnak – írja a CNBC.
A koronavírus-járvány pszichológiai hatása jóval tovább fog tartani magánál a járványnál - figyelmeztetett szerdán egy videoüzenetben António Guterres ENSZ-főtitkár.
Törökországban szerdán elérte a 101 715-öt az új koronavírus-járvány gyógyultnak minősített fertőzöttjeinek száma, miután az elmúlt 24 órában 2826 ember hagyhatta el a kórházakat - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.
Nem Varga Juditot, hanem továbbra is Orbán Viktort várják holnap az Európai Parlament ülésére, ahol a felhatalmazási törvény néven ismertté vált jogszabályról és a magyar jogállamiságról rendeznek vitát. Az igazságügyi miniszter szerint, neki a magyar kormány tagjaként joga van megvédeni Magyarországot a vitában, ha Orbán Viktor őt küldi ki az ülés
Négy ember megsérült, amikor tűz ütött ki a főváros XIII. kerületében egy Kámfor utcai épületben szerda este - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyelete az MTI-t.
Lélegeztetőgépek helyett olyan eszközöket szállítottak le, amelyek csak alvásfüggő légzészavarok kezelésére alkalmasak. Arról, hogy a a beszerzett szállítmányok között vannak-e nem megfelelően működő gépek, Menczer Tamás tájékoztatásért felelős államtitkár beszélt az ATV Egyenes Beszéd műsorában.
Öt évvel meghosszabbította a Kunság Rádió és a Halas Rádió jogosultságát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa e heti ülésén. A grémium közzétette a hírműsorokban megjelenő bűncselekményekről beszámoló tavalyi hírek elemzését is.
Az orosz duma jóváhagyta a közepes súlyú bűncselekmény - egyebek között a tüntetésekre vonatkozó szabályok többszörös megsértése - miatt elítélt személyek választott tisztségre jelölhetőségének tilalmát.
Közel egy évtizede dolgozik a Boeing és Elon Musk cége, a SpaceX azon, hogy olyan űrhajókat építsenek a NASA-nak, melyekkel asztronautákat juttatnak el a Nemzetközi Űrállomásra. Bár a hajók már három évet késnek, a programmal az ügynökség 20-30 milliárd dollárt spórolhatott– írja a CNBC.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2020/20. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálatos szelvény, így a főnyeremény a 21. héten 100 millió forint lesz. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
Minden öt milliárd forintnál nagyobb beruházás helyi adóját elvonják a településektől – egy új kormányjavaslat szerint. Városvezetők szerint ezzel teljesen ellehetetleníthetik a településeket. A kedd este beterjesztett törvényjavaslatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jegyzi, a parlamentnek kétharmaddal kell elfogadnia.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) véletlenül nyilvánosságra hozta a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli merényletek vélt szaúd-arábiai kormányzati segítőjének nevét - jelentette több amerikai médium is a Yahoo News kedd esti híradására hivatkozva.
A pajzsmirigy bár egy parányi szerv, ennek ellenére szinte az egész szervezet működésére hatással van. Túlműködése - akárcsak alulműködése - számtalan problémát okozhat, azonban a legújabb tanulmányok szerint a bipoláris zavarral és a szorongással is összefüggésbe hozható. Az összefüggésről Dr. Koppány Viktória, endokrinológus beszélt.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslései szerint legkorábban 2023-ban állhat vissza a légiközlekedési szektor teljesítménye a járvány előtti szintre, de a folyamatot az állami rendelkezések lassíthatják. Brian...
A koronavírus okozta Covid-19 betegség a HIV-vírushoz (az immunhiányt előidéző vírushoz) hasonlóan endémiás jelleget ölthet, vagyis meghatározott területen folyamatosan fellelhető járványos betegséggé válhat - mondta Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti igazgatója szerdán, egyben óva intett mindenkit a járvány időtartamár