2020. május 12. kedd

máj. 12
12:24
Tarlós: bezárható a libegő, elhagyható a fogaskerekű, összevonható a MÁV és a Volán (SzMo)
A Népszava szerint többek közt ez derül ki abból az Orbán Viktornak címzett levélből, ami a birtokukba jutott.
máj. 12
12:24
Gyümölcsfák védelme nem termő évben (Agrofórum)
Sajnos vannak évek, amikor az időjárás nem kegyes a gyümölcsöseinkhez és már tavasszal megtizedelődik a termésünk. Idén kora tavasszal sem volt ez másképpen, az április eleji fagykárok a legtöbb gyümölcs fajnál nagymértékű terméskiesést okoztak. A fagykárbejelentéseket természetesen meg kell tenni, és ott, ahol semmi nem maradt, várni a jövő évet.
máj. 12
12:27
Európa-bajnok Magyarország: sehol nem nőtt úgy az elektromos autók eladás, mint nálunk (Portfolio)
A negyedével csökkenő teljes piaci forgalom közepette nőtt az elektromos járművek részaránya az Európai Unióban az első negyedévben forgalomba helyezett új autók között - derül ki az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) által kedden publikált jelentéséből. Az alternatív hajtású autók forgalomba helyezése Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben
máj. 12
12:27
Szijjártó: Magyarországnak az az érdeke, hogy a Nyugat-Balkán gyorsan fejlődjön (ATV)
Magyarországnak biztonsági, politikai, gazdasági érdeke fűződik a Nyugat-Balkán gyors fejlődéséhez, hiszen Magyarország a térség szomszédságában él, az ottani országok fontos kereskedelmi partnerei Budapestnek, valamint a magyar tőkebefektetések kedvelt célpontjai, és a térség a migrációs veszélynek kitett útvonalon fekszik - hangsúlyozta Szijjártó
máj. 12
12:27
Visszatért a magyarok egyik kedvenc szerencsejátéka: már ezzel is lehet játszani (Pénzcentrum)
Május 11-én újraindult a Kincsem+ lóversenyfogadás értékesítése, így az egyre népszerűbb fogadás okos gépi játéka, a Kincsem+ TUTI a megszokott rendszerben és módon zajlik a Szerencsejáték Zrt. hálózatában, azaz újra minden egyes...
máj. 12
12:30
Figyelem! Rémhírterjesztőt fogtak el Borsodban (BorsOnline)
Rémhírterjesztés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a szerencsi rendőrkapi
máj. 12
12:30
Herczegh Anita: Köszönet és hála jár az ápolóknak (Igényesférfi.hu)
Az ápolók napja alkalmából a Johnson&Johnson, a Béres Gyógyszergyár Zrt. és a Román Nemzetiségi Önkormányzat adott át adományokat bentlakásos intézményeknek.
máj. 12
12:33
Akár 1 milliárd euró veszteség is jöhet a Thyssenkruppnál negyedéves szinten (ProfitLine)
A második pénzügyi negyedévben a Thyssenkrupp árbevétele 10,64 milliárd euróról 10,11 milliárd euróra esett vissza, rendelés állománya pedig 8%-kal csökkent.
máj. 12
12:33
Müller Cecília: a magyar hatóságok tökéletesre vizsgáztak a koronavírus felderítésében (Portfolio)
A magyar koronavírus-teszteket végző Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) munkatársai 100%-osan megfeleltek a koronavírus kimutatását tesztelő nemkeztközi vizsgálatban.
máj. 12
12:33
Ők voltak Mourinho kedvencei? (Sport365)
Nézzük a "Special One" leginkább foglalkoztatott játékosait.
máj. 12
12:33
Szabó Tímea: Nem tud rendesen megvalósulni az egészségügy újranyitása, mert továbbra is káosz van (ATV)
A Párbeszéd társelnöke az ATV Start című műsorában beszélt arról: nemrég az óbudai szakrendelőben járt, ahová az ott dolgozók állítása szerint még mindig nem érkezett meg a védőfelszerelés.
máj. 12
12:33
Rogán Antal olyan házból jár munkába, amit állami megbízásokon Mészáros Lőrincékkel osztozó cég építtetett (444.hu)
A minisztert egy új építésű, II. kerületi, háromszintes házban látják rendszeresen. Amikor mi ott jártunk, a szolgálati autóját is ott találtuk.
máj. 12
12:36
A hajóval együtt partra húzott egy 17 éves, Dunán bajba került lányt egy járőr (BorsOnline)
Május 11-én, hétfő délelőtt kajakedzésén hajójával beborult a Dunába egy fiatal
máj. 12
12:36
Íme a hámlasztó zoknimaszk, amitől olyan puha lesz a lábad, mint még soha! (Glamour)
Ez felér egy instant pedikűrrel!
máj. 12
12:36
„Szívemből szólt Müller Cecília” - írta Orbán Viktor Facebookon (SzMo)
Az országos tisztifőorvos ugyanis Ferenc pápát idézte, amikor az ápolókat méltatta.
máj. 12
12:39
Zárt kapuk mögött cselezik ki a koronavírust a magyar sztárok (Ripost)
A legjobb magyar teniszezők és úszók is háziversenyt szerveznek a kényszerszünet idejére. Kell a versenyzés a lelküknek.
máj. 12
12:42
Már Oroszországban van a második legtöbb fertőzött a világon (Kripto Akadémia)
Az elmúlt egy nap alatt 10 899-cel 232 243-ra nőtt az igazolt fertőzések száma.
máj. 12
12:42
Müller Cecília: Van elegendő donor a vérplazma-terápiához (Alternatív Energia)
Az országos tisztifőorvos szerint stabilan tartjuk az új fertőzöttek számát.
máj. 12
12:42
Megkezdődhet a kelenföldi állomásépület felújításának előkészítése (Igényesférfi.hu)
A Közlekedési Múzeum koncepciója szerint családbarát kiállítóhely és új közösségi tér születhet a mintegy százharminc éves, elhagyott épületből.
máj. 12
12:42
Szánthó Miklós: Liberális csordavokál és szőnyegbombázás (Tiszta Jövő)
Jourovát is kikezdték, hogy mert két tárgyilagos szót ejteni a magyar szabályokról, erre ő azonnal korrigált is. Interjú.
máj. 12
12:45
MSZP: Az EMMI megbukott, szinte működésképtelenné vált (ATV)
A párt újra felszólította Kásler Miklóst, hogy távozzon az Emberi Erőforrások Minisztériuma éléről.
máj. 12
12:45
Szijjártó: Magyarországnak az az érdeke, hogy a Nyugat-Balkán gyorsan fejlődjön (ATV)
Magyarországnak biztonsági, politikai, gazdasági érdeke fűződik a Nyugat-Balkán gyors fejlődéséhez, hiszen Magyarország a térség szomszédságában él, az ottani országok fontos kereskedelmi partnerei Budapestnek, valamint a magyar tőkebefektetések kedvelt célpontjai, és a térség a migrációs veszélynek kitett útvonalon fekszik - hangsúlyozta Szijjártó
máj. 12
12:48
Van már ország, ahol eredménye is van az iskolák újranyitásának (Infostart)
Norvégia az, amely megosztotta tapasztalatát a világ más országaival is.
máj. 12
12:48
Gólyahír! Második gyermekének adott életet a Betty, a csúnya lány sztárja (Femcafe)
America Ferrera lubickol a boldogságban.
máj. 12
12:48
Beindult az okostelefonok forgalma Kínában (Bitport)
Meglepően pozitív hírnek tűnik, hogy áprilisban 17 százalékkal több készüléket szállítottak le a gyártók, mint egy évvel korábban. A kínai adatokat azonban több szempontból sem árt óvatosan kezelni.
máj. 12
12:51
Siess, már csak egy heted van beadni az adóbevallásodat a NAV-nak! (Portfolio)
A bevallási határidő előtt bő egy héttel már csaknem 2,8 milliószor léptek be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eSZJA felületére az ügyfelek, hogy megnézzék személyi jövedelemadó bevallási tervezetüket, közülük 700 ezren változtatás nélkül, több mint 286 ezren némi módosítással jóvá is hagyták a dokumentumot.
máj. 12
12:51
Fizetőssé teszik a Városliget egy részét (ATV)
Hiába van szó közparkról, a Városliget egy részéhez ősztől csak pénzért lehet hozzáférni.
máj. 12
12:51
Megnyitja kapuit a magyar szállodalánc: elindulhatnak végre nyaralni a magyarok? (Pénzcentrum)
Újranyitja május 15-én két szállodáját az Opus Global Nyrt. turisztikai divíziójához tartozó Hunguest Hotels, a többi, nem tartós felújítás alá kerülő szálloda többsége a tervek szerint legkorábban május 29-től, a pünkösdi hosszú...
máj. 12
12:53
Megtudtuk: holnap tárgyalja a kormány a 2021-es költségvetést (Portfolio)
A pénzügyminiszter aktív a hivatalos Facebook-oldalán, most épp a jövő évi büdzsével kapcsolatban osztott meg itt információkat.
máj. 12
12:54
Ezek voltak a legfontosabb bejelentések az operatív törzs mai tájékoztatóján (Piac és Profit)
Holnap dönt a kormány a korlátozások enyhítéséről, de folyamatos éberség kell az operatív törzs szerint.
máj. 12
12:54
Tisztifőorvos: Csak az új, súlyos állapotban lévő betegeket szállítják a két fővárosi kórházba (Tiszta Jövő)
Müller Cecília szerint a centralizáció növeli a gyógyítás hatékonyságát és védi az egészségügyi dolgozókat is.
máj. 12
12:54
Vádat emeltek a somogyi áfacsalók ellen (Agrofórum)
Nem fizetett közterheket terményértékesítés után és ezzel több száz millió forint kárt okozott a költségvetésnek nyolc ember az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az Mti-t.
máj. 12
12:57
Jönnek az adatok, hány koronavírusos lehet Magyarországon (Portfolio)
Egy mai oline konferencián ismertették a H-UNCOVER országos vizsgálat részeredményét. Az eredmények a várakozásokkal vágnak egybe, Magyarországon nagyon kicsi a vírussal való átfertőződés.
máj. 12
12:57
Varga Mihály közösségi oldalán tett fontos bejelentést (ATV)
A pénzügyminiszter két képet osztott meg "előtte" és "utána" felirattal, az egyik fotón Orbán Viktor miniszterelnök is szerepel.
máj. 12
12:57
Oroszországban van a második legtöbb koronavírus-fertőzött a világon (444.hu)
Az elmúlt 24 órában Nagy-Britanniát is túlszárnyalta a beazonosított fertőzöttek száma.
máj. 12
13:00
Varga Mihály nagy bejelentést tett (Infostart)
A büdzséről szerdán tárgyal a kormány.
máj. 12
13:00
Jött a válasz Brüsszelből: Varga Judit nem kap szót az EP-ben (HírTV)
Az EP balliberális többsége nem vesz tudomást az Európai Bizottság hivatalos álláspontjáról, miszerint a magyar koronavírustörvény nem sérti az uniós jogot.
máj. 12
13:00
Szijjártó: Biztonsági, politikai és gazdasági érdekünk fűződik Nyugat-Balkán gyors fejlődéséhez (Könyves Magazin)
A külügyminiszter nagyrabecsülésének adott hangot, amiért Montenegró az utóbbi időszakban több nehéz helyzetben is helytállt, például az illegális migrációval szembeni védekezésben.
máj. 12
13:00
Pep Guardiola és Messi újra együtt a Barcelonánál? (Promotions)
A Barcelona korábbi elnöke, Joan Laporta ismét harcba száll a klub vezetői pozíciójáért.
máj. 12
13:00
Gyengén szerepelt a Galaxy S20+ a DxOMark tesztjén (GSMring)
A februári bemutató ellenére kicsit várni kellett a Galaxy S20 Ultra és a Galaxy S20+ kameratesztjeire. A Samsung két legújabb csúcsmobilja a megjelenést követően több frissítést is kapott, amik a kamerarendszeren javítottak szoftveresen, de úgy tűnik ez is kevés volt. A DxOMark csapata megvárta a frissítéseket és csak utána mondott véleményt a dél
máj. 12
13:02
Tovább terjed a koronavírus a dél-amerikai országokban (HírTV)
Éhínséggel fenyeget a koronavírus-járvány Brazíliában.
máj. 12
13:03
Az ABB vontatási- és akkumulátor-technológiáival közlekednek a Stadler jövőbeni vonatai (ProfitLine)
Az ABB több mint 180 millió dollár értékű megbízást kapott a svájci vonatgyártó cégtől, a Stadlertől. A rendelések alapján az ABB csúcstechnológiai szintű berendezéseket szállít 160 db vonatszerelvényhez és mozdonyhoz Európában és Észak-Amerikában. Az ABB akkumulátor- és vontatási rendszerei elősegítik a dekarbonizációs célok elérését, és támogatjá
máj. 12
13:03
Látványos épületet húzhatnak fel a Papp László Aréna mellé (Portfolio)
Tavaly márciusban írtunk legutóbb arról, hogy a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló fölötti területre az elképzelések szerint akár egy irodaház is épülhetne. Mostanra viszont az is kiderült, hogy az akkori elképzelések valóban megvalósulhatnak, ugyanis a legfrissebb bejelentések szerint a 3h építésziroda megnyerte a Papp László Aréna melletti terüle
máj. 12
13:03
Hatalmas érdeklődéssel megy tovább a Jordan-dokumentumfilm (Sport365)
Az Espn csatornán a dokumentumfilmek között csúcsnézettséget hoz a kosaras legendáról szóló mozi.
máj. 12
13:03
Koronavírus: úgy tűnik, nagyon alacsony a magyar fertőzöttek száma, messze vagyunk a nyájimmunitástól (ATV)
8276 PCR-vizsgálatból 2 pozitív eredmény született a négy orvostudományi egyetem és a KSH közös reprezentatív kutatásának eddig feldolgozott részeredménye szerint – hangzott el az egyetemek és a KSH képviselőinek közös tájékoztatóján csütörtökön.
máj. 12
13:03
Hoppácska! 20 évet fiatalodott a negyvenes tanárnő! (Ripost)
Egy ausztrál testnevelő tanár nemrég a saját fotóival mutatta meg, hogy igenis lehet jobban kinézni a negyvenes éveinkben, mint huszonévesen. A titkát is elárulta – nyugodtan lehet követni!
máj. 12
13:05
Müller Cecília: Köszönet a magyar ápolóknak áldozatos munkájukért (Ripost)
Az operatív törzs kedden is tájékoztatót tartott a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb hírekről.
máj. 12
13:06
Nagytakarítást ígértünk, de portörlés sem lett – Kiss Gy. Csaba a rendszerváltásról Mandinernek (Tiszta Jövő)
„Tudtam, hogy nálunk mélyek a kádárizmus gyökerei” – idézi fel 1987-es benyomásait a Kádár-rendszer szilárdságáról az MDF-alapító irodalomtörténész. Lakitelek egyik szervezőjeként sokat várt a politikai átmenettől, de hamar kiszállt, miután nem tudta befolyásolni pártja pályáját, és az Mdf vezette kormány döntései is felháborították. Miért nem jött
máj. 12
13:06
Segítség! Weisz Fanni nem tudja eldönteni, hogy barna vagy kék szemű legyen-e (BorsOnline)
Komoly kérdésben fordult rajongóihoz Insta-oldalán Weisz Fanni: vajon a barna vagy a k
máj. 12
13:07
Újabb részletek: ezért akart leugrani az Erzsébet híd tetejéről az elkeseredett férfi (Ripost)
Kedd reggel a viharos szél ellenére mászott fel az Erzsébet híd tetejére a férfi.

Keresés